Két hét telt el mióta Eve néni elhagyott engem. Az iskolában a barátaim kifejezték együttérzésüket. Rendes volt tőlük. Mostanában sokat sírtam és rengeteg rémálmom volt. Nem tudtam megszabadulni tőlük, minden éjszaka előjöttek, hogy engem kínozhassanak. Ami meglepett az- az volt, hogy még a Cullenek is odajöttek hozzám és részvétet kívántak. Az volt az érzésem, mintha hibásnak tartanák magukat a nénikém halála miatt. Már én sem voltam olyan, mint rég. Most feketébe jártam, a gyász miatt. Nem nevettem a vicceken és mosolyogni is nagyon ritkán, láttak az emberek. Ashley folyamatosan aggódott értem, mint a legtöbb ember a környezetemben pedig mondtam, hogy semmi okuk nincs az aggodalmaskodásra. Minden rendben van velem, csak kell egy kis idő, míg feldolgozom és megszokom az egyedüllétet.

Reggel nagyon nyúzottan ébredtem, a rémálmok most sem kíméltek. Miért nem mennek egy kicsit szabadságra? Muszáj engem kínozniuk? Gyorsan felöltöztem, magamra kaptam egy fekete pólót, valamint egy fekete farmert, amibe fekete övet tettem. Rendbe tettem a házat, és megcsináltam a leckémet. Igen… most már tanulok is. Nem szeretnék a nénikémre szégyent hozni. Ezután a konyhában ütöttem el az időt rajzolással. Ez az egyetlen dolog, talán ami jól megy. Régebben a barátaim megkértek, hogy rajzoljam le őket, vagy, éppen ami őket érdekli. Lerajzoltam, aztán nekik ajándékoztam. Ezeken, a dolgokon töprengtem, amikor kopogást hallottam az ajtón. Kinyitottam, de eléggé meglepődtem, amikor megláttam, hogy kik állnak az ajtómban. A suliból Jasper Hale valamint Emett Cullen és a nevelőapjuk Carleslie.

-         Jó napot! Sziasztok! Segíthetek valamiben? – kérdeztem és a hangom is elárult, hogy igencsak meg vagyok lepve. A két tesó intett, majd Carleslie kezdett beszélni.

-         Szia Lia! Először is tegeződjünk, ha nem gond. Azért jöttünk, hogy pár dolgot elmondjunk neked. – mondta Carleslie, mire én bólintottam és beinvitáltam őket.

-         Nagyon szép a ház. – jelentette ki nyugodtan Jasper.

-         Köszönöm, a… nénikémnek jó ízlése volt. – Még mindig nehéz volt róla beszélnem akárkivel is. Mindenki csöndben volt pár percig majd Carleslie megköszörülte a torkát és beszélni kezdett.

-         Nos Lia, tudod, hogy a nénikéd jól ismert engem. – bólintottam, majd folytatta.

-         Akkor azt is tudod, hogy megbízott bennem, és én is ő benne. Még régebben írt egy levelet, amikor te kisebb voltál, ez állt benne. Olvasd el nyugodtan! – fejezte be majd a kezembe nyomott egy sárgás színű levelet. Ők addig kényelembe helyezték magukat a kanapén, míg én elolvastam a levelet.

„Kedves Carleslie barátom!

Mi mindig is jóban voltunk és még mindig jóban vagyunk. Tudod, hogy megbízhatsz bennem, hiszen ha nem így lenne, akkor már mindenki tudná a titkotokat. De a számon lakat van, és ígérem a sírba, viszem a titkot. Még az unokahúgomnak Lianak sem mondom el. Lehet, hogy nagy kérés ez tőlem feléd, de tudom, hogy ti Esmével annyira gondoskodóak vagytok. Arra szeretnélek kérni kedves Carleslie, hogy ha velem valami történne akármi, akkor kérlek téged, hogy vedd magadhoz Liát. Vagy ha ezt nem is tudod megtenni, akkor kérlek nagyon vigyázz rá! Hadd kerüljön jó helyre, hiszen nincs rajtam kívül senkije sem.  Tudom, hogy tudsz rá vigyázni, hiszen ti egészen mások vagytok. Remélem, nem veszed rossz néven, amit tőled kérek. Ha megkapod a levelem, kérlek, válaszolj. Ha történne velem valami, add oda Liának ezt a levelet, így talán könnyebben beleegyezik, hogy veletek éljen.  Biztos vagyok abban is, hogy ő neki is elmondhatjátok, amit én is tudok rólatok. Nem fogja szétkürtölni. Nem olyan lány ő. Kérlek vigyázz rá, ha úgy alakulna! Előre is köszönöm.

Szeretettel Eve”

Megdöbbenve fogtam a levelet a kezembe. Ez azért nehéz lesz… gondoltam. Hogy én velük éljek? Carleslie egész szimpatikusnak tűnik és azért Esme is kedves nő, mivel volt, hogy párszor összefutottam vele a boltban, és ha nem volt nálam elég pénz, akkor kisegített aztán meg a legközelebbi alkalommal vissza is adtam neki. Rosalie… nos ő elég fura lány. Bár vele azt hiszem, lenne közös témánk a kocsik. Egyszer, amikor vele ültem biológián, akkor sokat beszélgettünk az autókról és megvolt vele a közös hang. Ott van Alice, ő elég furának látszik de, amikor találkoztam vele akkor mindig vidáman, mosolyogva köszönt rám. Őt nem ismerem annyira. Aztán itt van Alice párja, Jasper. Nézzük csak ő kedves és közvetlen de, valahogy mégis távolságtartó fiúnak tűnik. De megdicsérte a házat is, és általában mindig nyugodt… ő sem lehet rossz ember. Akkor itt van még Emett. Ennek a fiúnak mindig fülig ér a szája, persze azért vannak kivételes esetek is, de jó a humora. De, hogy Edwarddal és Tanyával együtt kellene, hogy éljek ez egy kissé más színben, tüntette fel a dolgokat. Edward… nos vele életemben két szót, ha váltottam vele és az is annyi volt, hogy „szia!” meg a „viszlát!”. Nem sok minden. Nem ismerem. Aztán neki meg itt van Tanya. Róla máris van véleményem. Egyszer, amikor megbotlottam tesin, akkor egy az egybe lebambázott majd haj lebegtetve tovább futott. Na ő nagyon nem szimpatikus személy. Elképedt arccal adtam vissza a levelet Carleslienak.

-         Nos, mit szólsz hozzá? – kérdezte Jasper, miközben az arcomat fürkészte.

-         Szóhoz sem jutok. Eléggé bizarr ez az egész. Én alig ismerlek titeket és, hogy arra kért a nénikém, hogy veletek éljek, na az meg egyenesen hajmeresztő. Aztán meg ott van valami titok rólatok. Bár pár dolgot már én is észleltem… de ez annyira zavaros. Én nem hiszem, hogy ez az egész jó ötlet lenne. Különben is egész jól elvagyok magam. Tudok vigyázni magamra! – jelentettem ki majd neki támaszkodtam a kandallónak.

-         Azt mondtad, észleltél pár dolgot… mi lenne az? – kérdezett újra Carleslie.

-         Hát például… a szemetek színe változik, fehérek vagytok, mint a fal, a bőrötök jéghideg és irtó jók a reflexeitek valamint nagyon gyorsak vagytok. Most ennyi jutott eszembe. – mutattam a fejemre.

-         Jó megfigyelő a lány. – jelentette ki Emett.

-         Nézd Lia de, azt te is tudod, hogy nem vagy nagykorú sem, szóval…- mondta lassan Jasper. Értem én! Jazzy fiú, értem én!

-         A nénikéd boldog lenne, ha velünk élnél. Hidd el, összecsiszolódnánk, és mindenki nagyon kedvesen fogadna, ugyanis már beszéltem nekik évekkel ezelőtt erről a dologról.

-         Nem tudom. – válaszoltam kétségbe esve.

-         A nagynénéd nem írta volna le, ha nem lett volna neki fontos. – érvelt továbbra is Jasper.

-         Hát… lehet, hogy meg fogom bánni, hogy ezt mondom de rendben. De csakis Eve nénikémért teszem, ugyanis ő törődött velem kiskorom óta. – mondtam bánatosan, mire láttam, hogy megkönnyebbülnek mind a hárman.

-         Egyébként miért kellett ehhez három ember? Már nem azért, mintha zavarnátok csak mégis. – kérdeztem Jasper felé fordulva.

-         Hát, mert ha nem mentél volna bele ebbe a dologba, akkor nekünk kellett volna elvinnünk téged. – válaszolt a kérdésemre Emett mosolyogva.

-         Óó értem. De álljunk csak, meg mi van a titkotokkal? – tettem fel egy újabb kérdést.

-         Majd mindent elmondunk, miután beköltözöl hozzánk. Hidd el gyorsak, leszünk, de ígérd meg, hogy amit látni fogsz azt senkinek, sem mondod el. – így Carleslie.

-         Ígérem. – mondtam. Majd pár perc alatt tényleg összepakoltak mindent, amire szükségem volt, beleértve a bútorokat is.

-         Hát ez gyors volt. – motyogtam.

-         Bizony az! – veregetett hátba Emett.

-         Na mehetünk is akkor! – szólt Carleslie, majd mind a négyen beültünk az autóba. Én szomorúan suttogtam egy „viszlát Eve néni házikója” mondatot, majd az utat figyeltem és vártam, valamint folyamatosan azon gondolkoztam, hogy fog fogadni az új családom. Vajon jól tettem, hogy feladtam a biztosat a bizonytalanért?

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.