-Hé!Finomabban! – Utasítottam Pault gondolatban,mikor éppen egy nagy bunyó közepén voltunk.
-Bocs,Jacob.Te akartad – Ugrott nekem ismét vicsorgó állkapccsal,és tépni kezdte a szőröm.Tudja,hogy ezt utálom a legjobban.
-Én Paulra fogadok – Hallottam meg Embry mondatát,miközben Ők is ketten Sethtel nézték a kis játékunkat.
-Legyen,akkor én Jakere – Kapcsolódott hozzá az említett,és most én ugrottam neki társamnak.
Elkaptam lábánál fogva,majd neki repítettem a legközelebbi fának,ami persze kitört.Szomorúságra késztetett az elhalt fa látványa,hiszen természetbolond vagyok.
-Álljatok le!Jön Sam – suttogta Seth,és csak remélni mertük,hogy Sam emberi alakban közeledik felénk.
Mindenki fülelt,és csak két láb dobbanása hallatszódott.Prüszköltem egyet,ami sóhajtásnak készült,és elégedetten elbújtam egy szikla mögé visszaváltozni.
Felhúztam magamra egy nadrágot,és mezítláb,meztelen felsőtesttel visszabattyogtam.Már senki sem volt farkas.Azonnal megpillantottam a kör közepén álló Alfát.
-Sam – Bólintottam neki,és Ő ezt viszonozta.
-Srácok,azért zavartalak meg titeket a fogadásban – Itt furcsa módon mindenki köhögni kezdett,mire én elmosolyodtam. – Mert lenne egy kis dolgunk.
-Valami baj történt? – kérdeztem,hiszen hallatszódott a hangjából,hogy semmi jót nem várhatunk.
-Lehetséges,hogy meg kell szegnünk a szerződést – Nézett körbe mindenkin.
-M-mármint Cullenékkal? – Dadogtam,és éreztem magamon Seth tekintetét.Tudta,miért aggódok annyira.
-Igen,Jacob.Sajnálom.Tudom,hogy közel állsz Bellához,de addig,amíg Ő is velük van vele se találkozhatsz – mondta Alfa hangon.Ez parancs volt.
-Dehát miért?Mit csináltak? – szólott fel Embry.
-Már két ember meghalt Forksban rejtélyes körülmények között úgy,hogy nem látszódik sehol sem a vér nyoma,csak egy harapás vagy a csuklón,vagy a nyak artériáján.
-Honnan tudjuk biztosra,hogy Ők tették? – Próbáltam menteni a menthetőt.
-Még nem tudjuk.Ezért kellene neked kiderítened,Jake.Szeretném,ha elmennél hozzájuk,és megkérdeznéd tőlük,hogy mit tudnak.A többiek a közelben lesznek annyira,hogy ne érezzék meg a szagunkat.Ha bármi baj történne csak változz át,és gondolatban üzenj nekik.Ti is értettétek? – Paulra,Embryre,Sethre és aztán rám nézett,majd tekintete megállapodott rajtam.
-Nem fog semmi baj történni.
-Úgy legyen – Hagyta jóvá állításom. – Szeretném,ha most azonnal bejelentkeznél náluk.
-Rendben – válaszoltam ridegen,és futásnak eredtem,majd egy ugrással a levegőben felvettem kedvenc állatom alakját,és a Cullen villa felé vettem az irányt.
Ismét a jól ismert ajtó előtt találtam magam,és a jól ismert két kopogásos módszert használtam.Már pár másodperc múlva hallani lehetett,hogy valaki közeledik.
-Jake?! – kérdezte kissé zaklatottan,és meglepetten Bella.
-Ez aztán a fogadtatás! – Erőltetettem meg egy mosolyt.
-Nem...én csak.Hogy-hogy itt vagy? – Tért a lényegre,és kezdtem megrémülni stílusán.
-Szerettelek volna meglátogatni,meg ilyesmi.Kíváncsi voltam arra,hogy milyen színű a szemed,mert elfelejtettem,és mert... – Hallgattam el,és komolyra tereltem a szót. – A fenébe is!Hát miért jöttem volna?Az miatt,ami miatt mindig is szoktam.
-Jacob...ez most nem alkalmas – Csukta be volna az ajtót,és én odaraktam a lábam.
-Te be akartad zárni előttem az ajtót?Most viccelsz velem,Bella? – Szemrebbenés nélkül meredtünk egymás szemébe. – Mi van veled?Olyan furcsa vagy...
-Nincs semmi baj – Mintha magát akarná nyugtatni.
-Biztos?
-Biztos.
-Akkor bemehetek? – kérdeztem meg,és bevetettem azt a „úgy is tudom,hogy be fogsz engedni” tekintetű nézésem.Sóhajtott egyet.
-Jól van,gyere – Állt el az utamból,és beléptem.
-Többiek? – Néztem körül az előszobából nyíló nappaliba.
-Mind az ebédlőben – Haladt előttem,és én követtem Őt.
-Egyre érdekesebb ma itt minden... – suttogtam magam elé,hiszen egy vámpír falka miért is ülne az ember számára tervezett ebédlőben?Nem hiszem,hogy tyúkhúslevest esznek cérnametéltel.
Átléptük a küszöböt a nappali és az ebédlő közötti ajtóban,és minden szem rám szegeződött.
-Ő meg mit keres itt? – Hallottam meg azt a hangot,amit bárhol megismernék.Azonnal felé fordultam.
-Nem akart elmenni... – Nézett rám oldalról Bella,közben beletúrt idegesen a hajába.
-Nem Bells hibája.Szeretnék beszélni veletek.Sam küldött.
-Gyere,Jacob.Ülj le – Mosolygott rám Carlisle,és helyet foglaltam Rosalie mellett,aki a széken egy kicsit arrébb csúszott.Ez fájt.
-Szóval?
-Arra lennénk kíváncsiak,hogy hallottatok e a Forksban történt halálesetekről – Egymásra néztek.Valami rosszat mondtam?
-Igen – válaszolt a családfő. – Tudtok róla hivatalos infókat?Például,hogy ki tette?
-Nem,ezért jöttem hozzátok.Mivel...meg akartunk bizonyosodni róla,vagyis csak Sam,mert én tudtam,hogy kizárt dolog,arról,hogy nem ti tettétek e.
-Persze!Már három és fél éve itt lakunk,és egyszer csak unalmunkba gondolunk egyet,hogy mi embereket akarunk gyilkolni,hogy felborítsuk azt a körülöttünk lévő nyugalmat,amit hosszú idő alatt építettünk fel?!Ne már!Ti ilyen hülyék vagytok? – Zúdította rám haragját a mellettem lévő Rosalie,és én alig bírtam megszólalni.Csak közbe-közbe eldadogtam egy „én...-t”,de semmi többet.
-Már nem azért,de honnan tudtuk volna,hogy őfelséged nem unja meg a „jó” szerepet,és ember vért kezd el inkább inni,mivel vámpír!Igen,az vagy!Vámpír,és még véletlenül sem ember! – Borította el az agyamot az a bizonyos piros köd,ami miatt kimondtam olyan dolgokat,amit nem szabadott volna.
Mindenki eltátotta a száját,és én is magamhoz tértem.Rosenak sírásra állt a szája,és a másik pillanatban pedig már csak hűlt helyét láttam.Emmett megrázta a fejét,és rosszalló pillantást vetve rám felállt.
-Ezt nem kellett volna!Nagyon nem! – Indult párja után,és rávettem magam,hogy végignézzek a többieken.
-Sajnálom...Nem tudtam,hogy ilyen hatással lesz rá.
-Jake,a gyengepontját vetted célba – suttogta Bella.
-Rosalie gyűlöli,hogy vámpír – Vette át a szót Jasper.
-Bellára is azért volt féltékeny,mert Ő ember – Folytatta Alice,és bennem összeállt a kép.
-Ha ezt tudom...akkor...
-Akkor mi? – Fakadt ki Bells. – Akkor nem ezzel a mondattal sértetted volna meg,hanem kitalálsz valami mást?Most menny el,Jacob.Kérlek.
-De...
-Majd értesítünk valakit,ha megtudtunk valamit a gyilkosságokról – mondta Carlisle,és én felálltam az asztaltól.
-Hát akkor...sziasztok.Jót beszélgettünk – Köszöntem el tőlük,és elhagytam ezt a házat.
Gyalog tettem meg La Pushig az utat,nem akartam le és fel öltözni.Gondolkoznom kellett.Mélyen magamba nézni,hogy mit tettem.Megbántottam azt a személyt,aki iránt kezdtem többet érezni barátságnál.Elfintorodtam e gondolatra.Hogy tehettem ezt?Máris egy rossz szófordulat után ennyire kikelni magamból?!Ez nem én vagyok.Jacob Black!Térj észhez!Megváltoztál.Rossz irányba...Már azt sem tudod,hogy ki vagy.Viszont...most Rosalie is más volt.Teljesen más,azóta az incidens óta.De hiszen Ő kezdeményezte!Akkor miért engem ostoroz?
Megérkeztem a Black házhoz,ahol már Seth várt.
-Nah? – kérdezte meg,miközben a falnak könyökölt,és keze össze volt fonva maga előtt.
-Nem ők voltak! – válaszoltam durván,és becsaptam magam mögött az ajtót.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó