„Végtelen ébrenlét,
Velem hallgass még,
Velem virrassz át
Minden éjszakát.
Örök készenlét,
Csak hallgass velem még,
Velem virrassz át
Minden éjszakát.”

(Ákos: Virrasztó)

(Bella szemszöge)

Éreztem, hogy feszült volt. Ajkai vékony vonallá préselődtek össze az elfojtott dühtől és ez akkor sem csillapodott, amikor megcsókoltam. Gondolatait teljesen kitöltötte az a fantáziakép, hogyan szedné szét darabokra azt a srácot, aki hozzám mert érni.

Tudtam, hogy képes, és tényleg átharapja a fiú nyakát, és ez volt az, amit nem hagyhattam. Az egyik kezem az arcán nyugodott, ezért a másikkal karoltam át a nyakát és húztam őt magamhoz még közelebb. Még mindig nem engedett fel, így merész lépésre szántam el magam. Ujjaimmal beletúrtam a hajába, miközben nyelvemmel körülrajzoltam tükörsima ajkait.

Edward felsóhajtott, és karjai derekamra csúsztak. Belemosolyogtam a csókba és szám készségesen mozgott együtt az övével. Hosszú és szenvedélyes csók volt, amit a körülöttünk összesereglett bámészkodók tapsvihara szakított meg. Szégyenlősen bújtam oda Edwardhoz és arcomat a mellkasába temettem. Ő belecsókolt a hajamba és szorosan átölelt.

A csapatnyi srác elsunnyogott, de a taps- és füttykoncert nem akart csitulni.

- Mindenki minket bámul – suttogtam neki oda, mire kuncogni kezdett. – Ez egy cseppet sem mulatságos!

- Oh, tudtommal te másztál rám az előbb – mormolta a fülembe.

- Valahogyan meg kellett akadályoznom, hogy leharapd a srác fejét – motyogtam a mellkasának és erre felmordult, de az ütemes taps mindent elnyomott.

- Oké, oké – lépett be a keletkezett körbe Emmett és feltartott kezei elhallgattatták a lelkes tömeget. – Köszönjük szépen a tapsot az ifjú szerelmesek nevében is, de a következő jelenet szerény véleményem szerint tizennyolcas lesz, szóval mindenki menjen a dolgára, mi meg megpróbáljuk a turbékoló gerlepárt legalább az autóig elvonszolni.

Em monológját egy kisebb tapsorkán jutalmazta, majd néhány bámészkodó kivételével mindenki szétszéledt. Amikor Jasper arra a pár kíváncsi egyénre is roppant szépen nézett, ők is elhúzták a csíkot, így csak családunk tagjai vigyorogtak ránk.

Kisandítottam Edward ingéből és nem tudtam eldönteni, hogy Emmett kaján vigyora vagy Alice Colgate-reklám mosolya volt félelmetesebb.

- Akarod hallani, hogy mit gondolnak? – kérdezte szerelmem súgva.

- Nem, mert úgyis mindjárt megtudom – morogtam és kibontakoztam az öleléséből, de nem léptem el mellőle.

Edward a derekamra tette a kezét és így fordultunk szembe családunkkal.

- Annyira, de annyira örülünk nektek – mondta Esme és mindkettőnket átölelt egyszerre.

Carlisle csak boldogan mosolygott, Rosalie helyeslően bólogatott, Jasper pedig sejtelmes és „én már az elejétől tudtam” nézéssel tekintett ránk. Alice odatáncolt hozzám és a nyakamba ugrott.

- Tudtam, annyira tudtam – sipította és majdnem összeroppantott. – Annyira sejtettem, hogy nem tudsz majd ellenállni az én drága bátyám sármjának és valami lesz köztetek!

Láttam, ahogyan Edward megcsóválta a fejét és közben a szemeit forgatta. Aztán Emmett felé fordult és vigyorogva válaszolt neki egy „kimondatlan” kérdésére:

- Nem tudom, ezt tőle is meg kéne tudakolnod.

Em megköszörülte a torkát, mire Alice lemászott rólam és bátyámra tudtam összpontosítani.

- Akkor nem csak hallucináltam azt, amiről be akartátok nekem adni, hogy hallucináltam, igaz? – Annyira édes arcot vágott, hogy egy pillanatra tényleg meginogtam.

Szerelmemmel egymásra néztünk, majd szétváltunk és elhaladva Emmett mellett mindketten megveregettük a vállát. A többiek is csatlakoztak hozzánk, mert még nem fejeztük be a vásárlást, csak Em állt ott széttárt karokkal.

- Hé, ez nem válasz! – kiáltott utánunk. – Most meg mi van? Na, várjatok már meg! Mindig a kicsit szívatjátok! Részleteket akarok!

Természetesen Alice elrángatott még cipőt vásárolni is, de még így is előbb végeztünk, mint a srácok és kint várakoztunk az autóknál. Kicsit furcsának találtam, hogy ilyen sokáig vannak bent, de aztán kiderült, hogy Carlisle-nak próbálnak öltönyt, mert amikor a fiúk vásároltak, ő nem volt ott. Hmmmm… Érdekes, észre sem vettem. Talán, mert mással voltam elfoglalva…

Aztán megjelentek ők is, és már azt hittem, hogy végre mehetünk vissza Denaliba, de újabb probléma jött elő, amit Alice vetett fel.

- És most ki kivel fog menni? – kérdezte és jelentőségteljesen Edwardra és rám nézett.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte feleségét Jasper.

- Jaj, Jazz! – csattant fel Alice tettetett sértődéssel. – A fiatal szerelmeseket csak nem választhatjuk szét!

És ezzel kezdetét vette egy olyan vita, amiből jobbnak láttam kimaradni. Felültem a Volvo motorháztetejére és az eget takaró vastag felhőket bámultam elmélyülten, amikor Edward hosszú ujja megérintette az alsó ajkamat. Elmosolyodtam és gyors csókot nyomtam rá, majd sóhajtva kérdeztem:

- Sokáig fog tartani? – mutattam az egyre jobban belemelegedő társaságra.

Edward nekidőlt a kocsinak mellettem és átkarolta a vállamat.

- Hát, még csak most kezdenek belejönni – válaszolta és megdobott egy féloldalas mosollyal. – Ami persze nekem pont kapóra jön.

Felvontam a szemöldököm, de értetlenkedésemnek már nem tudtam hangot adni, mert ő a derekamra csúsztatta mindkét kezét és lekapott a kocsiról. A Volvo kulcsait a tetőre tette és odapillantott a családunkra, akik mit sem törődtek velünk. Megragadta a kezemet, és emberi tempóban ugyan, de gyorsan futni kezdett a parkolóban az ellentétes irányba. Szó nélkül követtem, de azért furdalt a kíváncsiság.

A kíváncsiságot felváltotta a rosszallás, amikor Edward lefékezett egy vörös motor előtt, amit szerény véleményem szerint nem utcai használatra terveztek a drága Honda mérnökei és leguggolva bütykölni kezdte. Hang nem jött ki a torkomon, csak ámulva néztem őt – minden mozdulata elkábított – és egyszerűen fel sem fogtam, hogy tulajdonképpen most köt el egy motort. A jármű pár pillanattal később morogva életre kelt és Edward felült rá. Várakozóan tekintett rám, majd a hátam mögé, és beszámolt a mögöttem zajló eseményekről.

- Most jöttek rá, hogy nem vagyunk ott és most indultak el felénk! – Az utolsó lényeges információ előtt kajánul elvigyorodott, és csak utána közölte: - Jah, és Emmettékhez osztottak be minket!

Amint ez a mondat elhagyta a száját rájöttem, hogy nem szándékozom négykerekű járművel menni ma. Felpattantam Edward mögé és szorosan simultam oda hátához, míg ő gázt adott és kihajtottunk a parkolóból.

Szélsebesen cikázott a dudáló és káromkodó autósok tömött sorai között, én meg pusztán élveztem a közelségét és bódít napfény illatát. Gyorsabban haladtunk, mint idefelé jövet, így a félhomály jótékony fátyla takart be mindent, mire beértünk Denaliba. Az utat már ismertem, de nem kis meglepetésemre Edward másfele ment, mint kellett volna.

- Motorlopásért egy-két évet varrnának a nyakadba, de ezt még meg is fejeled egy emberrablással? – kérdeztem játékosan, amikor ráfordult egy láthatatlan útra, amit hó borított, és a fák közé vezetett.

- Azt hittem, hogy téged már régen elraboltalak magamnak – válaszolta és hangja boldogan csengett. – Szeretnék mutatni neked valamit.

- De ne tartson sokáig, mert kapunk a többiektől – mondtam és megcsókoltam a tarkóját, amitől kirázta a hideg.

Tíz percnyi zötykölődés után megállunk egy tisztáson. Leszálltam és Edward is ugyanígy tett. A szám is tátva maradt, amikor megpillantottam a hóesésben az elénk tornyosuló házat. Az ablaküvegekről gyenge fénysugár tükröződött vissza, és én azt hittem, hogy hirtelen ismét Forksban vagyok. Ez a ház kísértetiesen hasonlított a Cullen-villára, de mégis más volt.

Edward összekulcsolta az ujjainkat és a bejárat felé húzott.

- Motorlopás, emberrablás – soroltam megbotránkozva. – Most még betörés és birtokháborítás is?

Egy csibészes mosolyt kaptam cserébe, és lazán előhalászott egy kulcsot a farzsebéből.

- Tudod, az ingatlanbusiness nagyon jövedelmező és csak nem lakhattunk Eleazaréknál, amíg itt éltünk. – Kitárta előttem az ajtót és beléptem a hatalmas előtérbe.

A színek világosak voltak és melegséget sugároztak, de időm sem volt jobban körülnézni, mert Edward elkapta a derekamat és sodort magával egy lépcső felé. Út közben lekaptam a cipőmet, mert csak nem trappolhattam végig az egész házon sáros tappancsokkal, de a lendülettől a zoknim is lejött. Szerelmem ugyanígy tett és ő is úgy járt, mint én, mire mindketten megtorpantunk és nevetve néztünk a másikra.

- Gyere! – sürgetett, hogy ne kelljen húznia.

- De még nem… - ellenkeztem, de a szavamba vágott.

- Majd később megnézel mindent, most nem érünk rá! – Hangja izgatottságról árulkodott.

Felsóhajtottam és hagytam, hogy végighurcoljon két emeleten, majd a harmadikra felérve balra fordult, és megállt egy ajtó előtt. Rám nézett és lágy karamella tekintete gyermekien csillogott.

- Hunyd le a szemed! – kérlelt.

- De…

Minden akadékoskodásom elszállt, amikor a fülemhez hajolt és úgy suttogta bele:

- Kérlek! – Éreztem leheletét, amint bekúszik a nedves tincseim közé.

Becsuktam a szemem, Edward pedig kinyitotta a titkot rejtő ajtót és gyengéden megfogva mindkét kezemet behúzott a helyiségbe. Egészen a végéig vezethetett, mert éreztem a hideg üvegablakot magam előtt.

- Most már kinyithatod! – mormolta mögülem és engedelmeskedtem.

A lélegzetem is elakadt. A sűrű hópelyhek között vöröses narancs fény táncolt, ahogyan a napsugaraknak ma egyszer és utoljára sikerült áttörniük a felhőkön és arany ragyogásba vonták a tájat. A ház elhelyezkedésének köszönhetően az egész vidékre kilátásunk nyílt. Fenséges és mesébe illő jelenet volt.

Megérintettem az ablakot, mintha ki tudnék rajta nyúlni és elkaphatnám az egyik szikrázó hópihét, miközben halkan suttogtam:

- Gyönyörű és szinte el sem hiszem!

- Tetszik? – kérdezte Edward. – Alice látta, hogy ma pár percre kisüt a nap és gondoltam…

Megfordultam és láttam, ahogyan lezseren megvonta a vállát és fejem felett a távolba révedt. Bőre finoman csillogott a fényben és még rejtélyesebbé tette őt. Tudtam, hogy akkor viselkedett mindig így, ha nem akarta, hogy esetleg csalódás érje.

Megtámaszkodtam a bal kezemmel a mellkasán és lábujjhegyre ágaskodtam. Még mindig nem nézett rám, de én rendíthetetlen voltam. Pár milliméterre megálltam ajkaitól és hálásan suttogtam el neki:

- Köszönöm!

A szeme rám villant, de már nem tudott mit mondani, mert számat az övére csúsztattam. Lassan csókoltam, lágyan ízlelve mézédes ajkait, amik elnyíltak, így éreztem bódító leheletét is. Nyelvem utat tört a szájába és ezzel csókunk elmélyülni látszott.

Edward a térdem alá nyúlt és csípője köré fonta lábaimat, hogy ne kelljen lehajolnia hozzám. Kezeimmel a hajába túrtam, míg ő a hátamat simogatta. Ujjai könnyedén zongoráztak végig a gerincemen és utat találtak a pólóm alatt a bőrömhöz is.

Egy pillanatra megmerevedtem, mert bepillantást nyerhettem gondolataiba és rájöttem, hogy szeret. Mindennél jobban szeret és bármit megtenne értem. Aztán elméje elhallgatott, ahogyan „elveszítettem a fonalat”, de Edward félreérthette a dolgot.

Elhúzta a kezét, és megszakítva a csókot bűnbánó és gyötrelmes arccal nézett rám.

- Sajnálom – suttogta. – Nem tudom, hogy mi üthetett elém. Ha… Ha… Te…

Kisimítottam egy nedvesen csillogó hajtincset összeráncolt homlokából és megcsókoltam a ráncokat, amik érintésemre kisimultak.

- Épp az előbb láttam egy pillanatra a gondolataidat. – Sötétarany szemei tágra nyíltak, és nem tehettem róla, de felnevettem. – Megnyugtatlak, egyetlen Emmettet megszégyenítő gondolatfoszlány sem jutott el hozzám.

- Hát, akkor mégis mit hallottál? – érdeklődött kíváncsian, és ezzel persze elárulta, hogy tényleg volt pár Emmettet is lepipáló eszmefuttatása.

- Azt, hogy szeretsz – mondtam egyszerűen.

Megforgatta a szemeit, majd megkereste a tekintetemet és mélyen a szemembe nézve jelentette ki:

- Szeretlek, és nem kell az agyamban turkálnod ahhoz, hogy ezt megtudd!

- Én is szeretlek téged! – súgtam és homlokomat az ő márványsima homlokának támasztottam.

Békés pillanat volt, ami eddig ritkán adatott meg nekünk, de reményeim szerint még jobb pillanatok következhetnek, ha ügyes vagyok.

- Nem térhetnénk vissza azokhoz az Emet is leköröző gondolatokhoz? – kérdeztem félősen, mire Edward kuncogni kezdett.

- És mégis mit szeretnél velük kezdeni? – érdeklődött incselkedve.

- Hát, tudod, megmutathatnál párat – suttogtam a szájának – a gyakorlatban is.

Megrázta a fejét.

- Ne azért akard, mert én…

- Te vagy az, akit akarok – simítottam végig ajkait az enyémekkel. – Az már csak ráadás, hogy a te akaratod, meg az enyémek megegyeznek.

- Hihetetlen vagy – mormolta és megcsókolt.

Lefejtette a lábait magáról, így sikerült annyi helyet összehoznia kettőnk között, hogy gyengéden lehúzhatta a kabátom és a pulcsim cipzárját és a ruhadarabok a földön kötöttek ki. Ujjaimmal megkerestem szövetkabátjának legfelső gombját és miután kigomboltam, az összes többivel is ugyanígy jártam el.

Edward nem adott annyira a látszatra, mint én, mert kabátja alatt egy olyan halványkék inget viselt, mint amit én is „örököltem” tőle.

Látnom kellett, látni akartam, hogy ez a csoda tényleg tétezik és nem csak a képzeletem játszik velem. Az inge suhogva hullt a padlóra, én pedig végigfuttattam kezeimet izmos hátán, hasán és mellkasán, majd a nyakán pihentettem őket.

Nagy meghökkenésére felhagytam ajkai kényeztetésével és számat a nyaka oldalára csúsztattam. Edward felsóhajtott, amikor nyelvemmel kirajzoltam a megfeszülő inakat és izmokat a bőre alatt. Kezei a pólóm szélét keresték, és örömmel vettem észre, hogy nem nagyon találta meg a fogást. A helyzetét nehezítettem azzal, hogy beleharaptam a nyakába, mire felmordult és ujjai megálltak a derekam táján.

- Tanácstalannak tűnsz – suttogtam a bőrébe és hallottam, hogy hangosan nyelt egyet. – Adok egy kis segítséget!

Megfogtam kezeit és a finom pamutanyag széléhez vezettem őket.

- Menni fog egyedül vagy…? – cukkoltam, mire megragadta a felsőm szegélyét és villámgyorsan leszedte rólam.

Felemeltem a fejem, hogy megcsókoljam, de ő elhúzódott és pimaszul vigyorgott rám. Elengedte a hátamat is és pár lépést hátrált.

Ha ember lettem volna, már rég szívinfarktust kapok a látványtól, de vámpír voltam, akit most nagyon feldühítettek. Edward karba fonta a kezeit és kihívóan nézett rám.

- Ez most mégis mit akar jelenteni? – kérdeztem kicsit sértődötten, hogy visszautasítottak.

- Ez, édesem, egy határozott nemet akart jelenteni – mondta és még mindig vigyorgott.

- És mégis miért? – érdeklődtem összeszűkült szemmel.

- Mert játszol velem, és nem tisztelsz – morogta lazaságot színlelve, de éjfekete szeme megvillant, amikor végignézett rajtam.

- Oké – mondtam és vállat vonva felvettem az első kezem ügyébe akadó ruhaneműt, történetesen az ingét.

Belebújtam és elindultam felé, majd amikor mellé értem, lábujjhegyre álltam és úgy súgtam a fülébe:

- Akkor kénytelen leszek keresni valaki mást, akitől megkapom azt, amit akarok – leheltem csókot arcélére és tovább léptem.

Három, kettő, egy…

Két erős kar ragadott meg a derekamnál fogva és pördítve rajtam egyet Edward szenvedélyesen megcsókolt, miközben nekinyomott az egyik falnak. Természetesen az ing is eltűnt rólam, de ezen már csak kuncogni tudtam. Ajkai már a melltartópántom környékén kószáltak, és én kénytelen voltam figyelmeztetni:

- Ha kérhetlek, ne tégy kárt egyetlen ruhadarabomban sem, mert ma még jelenésünk lesz a család előtt.

Belemosolygott a vállamra adott csókba, miközben az övem halk kattanással adta a tudtomra, hogy Edward melyik neki nem tetsző ruhámtól készült megszabadítani. Hamarosan a nadrágom is lekerült rólam és nekem is sikerült lecsennem róla az ő farmerjét.

Zihálni kezdtem, amikor nyelvét végighúzta a kulcscsontomon és egyre lejjebb haladt. Meg kellett kapaszkodnom valamiben, mert félő volt, hogy szétesek. A fejem fölötti polc pont kapóra jött és egy roppantással kettétörtem, mert Edward elérte a francianadrágom szélét.

- Berendezés marad – motyogta a csípőcsontomnak.

Epés megjegyzését egy nyögéssel nyugtáztam, mert már gondolkodni sem tudtam. Kezei lecsúsztak a lábaimra és egy gyors mozdulattal kirántotta alólam a talajt, de elkapott és a karjaiba vett.<

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.