A vágy tüze égette a testem. Az agyam egy szegletében tudtam, hogy ez nem helyes, de akkor is folytattam. Mintha egy láthatatlan mágnes lenne bennünk, ami a másik felé vonz. Akármennyire is nagy az akaraterőnk, nem hagyja, hogy eltávolodjunk egymástól.

Edward ajkai lassan kezdtek levándorolni a nyakamon, egészen a mellemig. A csupasz bőrfelületet – amit a melltartó szabadon hagyott – szívogatta, miközben kezével a combomat simogatta.

Kezeimmel a pólóját markoltam, de az anyag lassan megadta magát erőmnek, és leszakadt viselőjéről. Így szemem elé tárult újra Edward felsőteste.

Eszembe jutott a kép, amikor víztől csöpögő felsőtesttel bejött. Gondolataimban tovább játszottam az emlékkel. Most nem elégedtem volna meg annyival, mint a múltkor. Legszívesebben követtem volna minden egyes vízcsepp útját egészen a nyakától a nadrágja széléig, s ha úgy adódik, tovább.

Egy határozott mozdulattal átfordítottam Edwardot a másik oldalára, én pedig elkezdtem a gondolataimban dédelgetett tervem. Megcsókoltam, majd onnan haladtam egyre lentebb és lentebb.

A saját zihálásunk mellett valahonnan a távolból is hallottam kapkodó lélegzeteket és egyre gyorsuló szívverést, de nem törődtem vele. Hajtott a testem.

Ezután minden megváltozott. Az erdőből sikoltást hallottunk. Elég távoli volt, de akkor is meghallottuk.

Mintha villám csapott volna belénk. A vágy elszállt, én pedig ott ültem Edward felett lovaglóülésben, szinte leforrázva.

Még mindig szaporán lélegeztünk. Pillantásunk találkozott, és azt hiszem mindkettőnk szemében hasonló kérdés tükröződött: Mi történt?

Gyorsan leugrottam róla, és az ágy mellett magam köré fontam karjaim.

Igaz, mindez fölösleges volt, hiszen jóformán két perccel ezelőtt készített tökéletes térképet felsőtestem tájairól.

- Ez mi a fene volt? – kérdeztem pár perc döbbent csend után Edwardtól. Miután rájöttem a kérdésem hülye mivoltára, pontosítottam: - Mármint… mi történt? Miért kezdtem el hirtelen ilyen erős vágyat érezni?

- Öhm… - nézett végig rajtam Edward. – Nem vennél fel először valamit? A fejem még nem tisztult ki teljesen.

Ahogy az enyém sem – de persze ezt nem mondtam ki hangosan. Magamra kaptam a szürke garbót, és leültem az ágy melletti szőnyegre.

- Szerintem köze lehet ahhoz, hogy túrázók vannak az erőben.

Értetlenül néztem rá, de szemem megint megakadt egy pillanatra felsőtestén. Ezután pillantásom felvándorolt az arcára, és próbáltam ott is tartani. Nem kéne megint kísértésbe esnem…

- Ezt hogy érted? A túrázók itt vannak, és hallottuk is őket, de akkor is, mindennek mi köze ahhoz, hogy az előbb… egymásnak estünk? – Jobb szót nem tudtam rá mondani, hiszen így törént.

- Szerintem átvetted Jasper képességét– közölte tárgyilagosan.

A szám szinte padlót fogott.

- Neki is van képessége?! És én ezt miért nem tudtam?

- Mert nem volt fontos. És lehet, hogy amikor az iskolában használta rajtad, akkor átvetted tőle.

- De akkor nekem miért nincsenek látomásaim, mint Alice-nek?

Ezen egy pár pillanatig gondolkoznia kellett, de aztán elfogadhtó magyarázatot adott.

- Szerintem, amikor próbálkoztál az egyik erőd használatával, nem azt aktiváltad, hanem Jasper képességét. Ha máshogy lett volna, ha több erőt akar felszabadítani, akkor lehet, hogy Alice képessége is előjött volna. Így csak Jasperé jött elő, de az többszörösen felerősítve.

- Ez így mind szép és jó, de még mindig nem tudom, mi Jasper képessége.

- Jasper képes az érzelmeinket érzékelni, és ha úgy adódik befolyásolni. Mivel nem tudod irányítani, és elég nagy erőt fektettél belé, így felerősítetted a környezetünkben lévő érzelmeket. És mivel a túrázók vannak a legközelebb, így az ő… szenvedélyüket sikerült felerősíteni.

Lassan bólintottam, és elfordultam Edwardtól.

Nem mondtam neki, de más gondolatok is jártak a fejemben. Mi van, ha az én érzelmeimet nagyítottam fel, és a túrázóknak semmi köze nincs ehhez?

Azt nem tudom, Edward milyen érzelmeket táplál irányomba, de én tudom milyen érzelmeim vannak felé.

- Azt hiszem, én elmegyek fürdeni a patakba.

Helyeslően bólintottam. A túrázók újra akcióba lendültek. Tisztára, mint Alana és Adam. Akármi zavarja meg őket, vágyuk utána is töretlen marad.

Csak én vagyok ilyen szerencsétlen.

Viszont, ez elgondolkodtató. Mi lett volna, ha Edwarddal mi sem kapunk észbe, hanem onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk?

Elmémben különböző képek sora bontakozott ki. Azonnal meg is volt a válaszom az előző kérdésemre: ha nem történt volna semmi, vagy ha olyanok lennénk, mint Alana és Adam, akkor itt és most elvesztettem volna a szüzességem.

A másik kérdés az, hogy bántam volna-e mindezt. A válasz erre már bonyolultabb. És itt az a bökkenő, hogy nem tudom, Edward mit érez. Én magam talán nem lettem volna ellenére, de ha Edward mégis ellenezte volna, akkor furcsa érzés lenne bennem. Valamiért rossznak érezném magam. Úgy érezném, egy apró szikra miatt, amit felnagyított a képesség, szinte belekényszerítem őt egy szeretkezésbe.

Még sokáig gondolkoztam volna ezeken a dolgokon, de visszajött Edward. Leült mellém a földre, és ő is hozzám hasonlóan, előremeredt egy pontra.

- Min gondolkozol? – törte meg a csendet.

- Csak azon, hogy mi lett volna, ha tovább megyünk – feleltem őszintén.

Felém fordult, és fürkészve szemlélte arcom.

- Nem tudok benned olvasni – suttogta.

- Hasonlóképp.

Fanyarul elmosolyodott.

- Ez a legrosszabb az egészben. Viszont, mi a saját válaszod a kérdésedre?

- Nem tudom. Te mit válaszolnál rá? – néztem fel rá.

- Nem tudom. Itt az is a gond, ha nem épp azt mondom, amit hallani akarsz, vagy épp nem akarsz hallani, akkor talán megbántalak vele. És még sok ok-okozattól függ.

- És ha azt mondom, nem fogok semmit sem mondani? Még akkor sem, ha nem azt hallom, amit szeretnék?

- Akkor azt mondom igen. Bántam volna, ha megtesszük.

- Én nem bántam volna – suttogtam halkan. Felálltam, hogy kimenjek, de Edward karjai megállítottak.

- Ez nem miattad van. Nem azért, mert… mert nem vonzódom hozzád. Ez miattam van.

- Szóval az a válaszod mindenre, hogy nem miattam, hanem miattad van? Ez a mentség?

- Igen. Csak ennyi.

- És ha azt mondanám, hogy hallani akarom, mi a teljes ok? – próbálkoztam.

- Akkor azt válaszolom, még nem vagy kész az igazságra.

- Itt nem az a probléma, hogy te nem vagy kész arra, hogy elmond az igazságot? Hogy a lelked még nem kész arra, hogy elmondja, bármi is legyen az? – mondtam ki sejtésemet.

Halkan sóhajtott, én pedig felé fordultam. Szemeit lehunyta. Lassan közeledni kezdtem hozzá. Mellkasára tettem a kezem, az arcunk közt pedig csak pár centi távolság volt.

- Nem tudom, miről van szó, de nem akarlak elveszíteni. Nem akarom, hogy a viszonyunk ezek után olyan legyen, mint tegnap volt. Van benned valami, ami vonz. Valami, ami számomra ismeretlen. És valami, amitől úgy érzem, ismerlek. Nem akarom, hogy ezek elmúljanak, Edward! – Két kezem közé fogtam az arcát, úgy kényszerítettem, hogy rám nézzen. – Tudni akarom, hogy mi az igazság. Mivel kapcsolatos? Csak mondj egy nevet vagy bármit! De kérlek, tedd meg. Hagyd, hogy azt érezzem, bízol bennem. Nem kell sokat mondanod. Csak kezd el. Aztán minden nap mondj el egy kicsit, és egyre könnyebb lesz.

Látszott a vívódás az arcán. Próbáltam beleolvasni a gondolataiba, de nem ment. Gondolt erre, és ügyesen elrejtette őket.

- Attól félek, hogy megutálsz miatta – mondta halkan. – Attól félek, hogy ezek után látni sem akarsz engem.

- Mégis miért? Mondj valami támpontot – nógattam. Ha már a kezdő lökése meglesz, utána talán egyszerűbben elmondja az igazságot.

- Miattam változtál át – felelte halkan.

- Te kínoztál meg? – döbbentem le.

- Nem, dehogy is! – kiáltotta Edward. – Neked nem tudnék ártani – simogatta meg az arcom. – De tudom, ki tette veled. Ha jobban igyekeztem volna, akkor megelőzhetem. Ha nem leszek gyáva, akkor megelőzhettem volna. De gyáva voltam, mert féltem a saját érzéseimtől, és a saját szörnyemtől. Elmentem, és vissza sem akartam jönni hetven évvel ezelőtt. Aztán túltettem magam rajtad, de most megint felbukkantál. Ezért voltam veled olyan ellenszenves. Nem akartam, hogy újra a közelembe kerülj.

- Miről beszélsz? – Alig értettem egy szavát is. Ködösített folyamatosan.

- Azt mondtad, elég, ha minden nap egy kis részét mondom el a dolognak. Holnap elmesélek egy újabb történet szilánkot.

- Rendben. Nekem ez éppen elég ahhoz, hogy tudjam, jelentek neked valamit. Hogy megbízol bennem.

Magához húzott, és úgy öleltük egymást.

- Csak azért könyörgök, hogy ne utálj meg utána.

- Nem tudom, miről lehet szó, de biztos nem akkora a baj, mint amekkorának hiszed.

- Talán. Tudod, szeretem felfújni a dolgokat.

- Tudom.

Kibontakozott az ölelésből, nekem pedig hiányérzetem támadt. De persze nem tartott sokáig. Odahúzott az ágyhoz. Az asztalról felvette a zenelejátszómat, és lefeküdt az ágyra, majd megpaskolta maga mellett a takarót.

Lefeküdtem mellé, és odabújtam hozzá. Gyors mozdulatokkal beletette a fél fülhalgatót a fülembe, a másikat pedig az övébe.

Érintése nyomán megborzongtam.

Zenehallgatás közben a gondolataim már a holnap körül jártak. Holnap megtudok egy újabb részletet a történetből.

Már nagyon vártam, de mégis volt valami, ami még a mához kötött.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.