A világon én voltam a legszerencsétlenebb lány. Így volt ez 17 éves koromig, mikor találkoztam életem párjával. Ez pontosan 2169-ben történt, mikor Apámhoz költöztem Forksba. Edward volt az aki megmentette az éltem. Magányosnak és egyedülinek éreztem magam. Miután megismertem Őt az életem forgalmas lett, amit nem bántam meg soha. Bár volt az életemben olyan időszak, mikor külön kellett válnunk. Ekkor közelebb kerültem Jacobhoz, akiről kiderült, hogy vérfarkas. Újra boldog voltam, de Jacob nem tudta velem elfeledtetni Edwardot. Egy meggondolatlan döntésem miatt bajba kevertem szerelmemet és a családját. De szerencsére megoldódott minden és újra Edward karjaiban voltam. 2171-ben Edward ígéretéhez híven elvett feleségül, és egy csoda által lett egy gyönyörű kislányunk, akit Renesmee-nek neveztem el. A szülés miatt Edward kénytelen volt vámpírrá tenni. Eleinte nehéz volt, de aztán a világ legtermészetesebb dolga lett. Míg egy nap történt valami, ami megváltoztatott mindent. 2173 tavasza volt, mikor...
- Alice, mi a baj!? - kérdeztem. A vadászat közben megmerevedett, és mintha a semmibe nézett volna. Jasper hirtelen ott termett, mintha tudta volna mi történt.
- Nincs semmi baj! Alice mondd mit látsz? - mondta nyugodtan Jasper.
- Bella dühös és őrjöng, de nem látom, hogy miért! Éppen a rezervátumban van. - mondta Alice.
- Jacob! Ma elmegyek hozzá. Biztos tudni fogja, hogy mi az oka! - Erre Alice csak bólintott. Vadászat után hazamentünk és megnéztem Renesmee-t aki éppen békésen aludt.
- Olyan rossz előérzetem van! - jelentette ki Edward. Egyetértettem vele, ugyanis én is pontosan ugyanígy éreztem. Délután átmentem a rezervátumba, hogy beszéljek Jacobbal. Bárcsak ne tettem volna!
- Nem!! Hogy juthat ilyen az eszedbe? - teremtettem le.
- Bella, beszélnünk kell!
- Tudom, ezért jöttem én is.
- Bella! Tudom, hogy el kellett volna mondanom, de a bevésődés már megtörtént. - Földbe gyökerezett a lábam. Hirtelen azt sem tudtam, mit tegyek, vagy mondjak most. A vérfarkasok bevésődés alapján találják meg a párjukat. Oh, Istenem! Jacob mostanában sokat van Renesmee közelében. Nem! Ez lehetetlen ezt nem engedhetem!
- Egy újjal sem nyúlhatsz a lányomhoz Jacob. - kiáltottam.
- Bella, én nem...
- Nem! Soha nem engedem, hogy Renesmee közelébe menj!
- Bella! Én téged szeretlek, nem Renesmee-t! - Jelentette ki Jacob.
- Mi? Hogy? Mit mondtál?
- Tudom hamarabb is mondhattam volna, de én beléd szerettem.
- Én Edwardot szeretem! Hogy van merszed ilyeneket mondani, amikor már Edwardhoz tartozom! Miért teszed tönkre a boldogságom?! Soha többé nem akarlak látni! Ne merészelj többet a családom közelébe menni, mert nem állok jót magamért, megértetted?
- De Bella, én szeretlek! Kérlek, ne menj el! - könyörgött Jacob, de én már nem is hallottam. Sarkon fordultam és meg sem álltam a Cullen házig. Alice a küszöbön ülve várt rám.
- Bella! Mi történt? - kérdezte kedvesen.
- Jacob soha többé nem jöhet ide! Soha! - őrjöngtem még mindig.
- Mi történt? - kérdezte egyszerre a nappaliban a családom.
- Jacob azt mondta, hogy a bevésődés már megtörtént. Ez még semmi! Nem Renesmee-vel hanem szerinte velem!
- Ez érdekes. És te mit tettél? - kérdezte Emmett.
- Kiborultam és megmondtam neki, hogy soha többé ne merjen ide jönni.
- Anya! Segítség! Anya! - sikította Renesmee. Azonnal felrohantam az emeletre és megláttam Jacob kezében a lányomat.
- Jacob! Ezért végzek veled! - mondtam és egy gyors mozdulattal felé ugrottam, de azzal a lendülettel távozott a lányommal. Edward és Emmett utána mentek, de sajnos úgy eltűntek, hogy nem találja meg őket soha senki. Mikor Edward visszatért elmesélte mire gondolt Jacob. Úgy gondolta, ha elveszi tőlem a lányom, megértem majd mennyire szenved, amiért nem viszonoztam a szerelmét.
Hetek, hónapok, sőt évek teltek el mindhiába. Az őrület ösztönzött folyton arra, hogy mindenáron keressem a lányomat. Az évek során többször körbe utaztam a Földet, de mind hiába. 2182-t írtunk, mikor Alice mosolyogva szaladt oda hozzám.
- Bella! A jövő homályos, sőt elsötétült feletted! - mondta Alice. A szemem reménnyel teli lett. Lehet, hogy újra a karomban tarthatom a kislányomat?
- Alice! Mikor jön el az idő?
- Pár nap és újra mosoly tükröződik majd az arcodon! - nyugtatott. Mindenki reménnyel teli várta azt a pillanatot, amelyet Alice jósolt. Halk kopogás, aztán meglepetésként ért mindenkit az a kép, mely a nappaliban volt látható. Renesmee felnőtt nő lett. Jacob mosolygott, de erre válaszként Edward rátámadt, melyet Renesmee hárított.
- Ő a párom, apa! - jelentette ki Renesmee.
- Nem sokkal azután, hogy elraboltam Renesmee-t rájöttem ő az, aki a sors nekem rendelt. Sajnálom Bella! - magyarázkodott Jacob.
- Nem értem! Miért mondtad, hogy csakis engem szeretsz? - érdeklődtem.
- Mikor Edward magadra hagyott én vigasztaltalak és napról - napra úgy éreztem beléd szerettem. Ez elvakított és nem voltam képes felismerni azt, akit valójában nekem szánt a sors. - mondta Jacob. Nehezemre esett elfogadni Jacob és Renesmee kapcsolatát, de mivel nem akartam újra elveszíteni a lányom úgy tettem, mintha örülnék neki. Újra boldogság költözött a családi házba. Mindenki boldogan élte életét néha kisebb felháborodásokkal. Renesmee-t újra a karomba tarthattam, bár már nem volt kicsi. Boldog életünk volt és van is, de mindig voltak benne kisebb fennakadások. De a végén mindenki elnyerte a jutalmát: a felhőtlen boldogságot.
Jacob Black
2185 - öt írunk mostanra minden vámpír kihalt az emberek tudomása szerint. Amerika legesősebb kisvárosában éltem, míg egyszer szeretett feleségemmel kénytelenek voltunk elköltözni.
A Cullen család tehát nem nézte jó szemmel szerelmünket. Egyedül Renesmee nagyszülei, Carlisle és Esme álltak ki mellettünk a többiekkel szemben. Feleségem szembefordult szüleivel, akik folyton tiltották tőlem, mióta újra betettem a lábam a Cullen házba.
- Elegem van! Ez az én életem! Jacobbal összeházasodunk és elköltözünk Forksból! Soha többé nem fogtok hallani rólunk, ebben biztosak lehettek! - jelentette ki szerelmem a vitát lezárva.
- Megtiltom, hogy találkozz Jacobbal!- mondta Bella. Egyszerűen nem értem őt! Engem sosem szeretett igazán, csak kihasználta a barátságomat! Most pedig meg akarja akadályozni a boldogságunkat Renesmee-vel.
- Bella ezt nem teheted! Szeretem Renesmee-t, és ezen nem változtathatsz! - mondtam.
- Ebbe te ne szólj bele kutya! Nem vagy a családom tagja, és nem is leszel, ha rajtam múlik! - Edward dühkirohanása nem éppen felé billentette a mérleget. Szerelmem mellém állt, és megfogta a kezem.
- Ez az én döntésem! Mivel így álltok hozzá mindannyian, mi most távozunk! Soha többé nem akarlak látni titeket! Önzők vagytok, ez az igazság!- Meglepett a határozottsága. Sarkon fordult, és együtt távoztunk a Cullen házból. Azóta minden megváltozott.
Renesmee és én összeházasodtunk, és boldogan élünk együtt, távol a Cullenektől. Az esküvő felejthetetlen volt mindkettőnk számára. Szűk kis esküvőt tartottunk egy kis kápolnában.Mikor megláttam szerelmemet abban a ruhában, elállt tőle a lélegzetem is. A családból csak Carlisle és Esme jött el, hiába hívtunk meg mindenkit. Ott voltak a közeli barátaim, akik nem ítéltek el a választásom miatt. A szűkös anyagi kereteink nem engedték meg, hogy nászútra menjünk, de akkor is ez volt életem addigi legszebb napja. Volt egy kis családi házunk, egy gyönyörű kerttel, miről eddig csak álmodtam. Renesmee csodálatos volt, és napról napra szebb.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó