|
9. fejezet - Ébredés
2010.07.12. 10:25
- Hmm, megint sokáig aludtam? –kérdeztem nagyokat ásítva, miközben feljebb húzódzkodtam az ágyban, hogy Edward nyakába fúrhassam a fejem, így védve szemem a kellemetlen napsugaraktól. A sziget, úgy tűnik ilyen hatással volt rám: Edwardot és alvást csakis nagy adagban kívántam…
- Attól függ, mit értesz a sokáig alatt – mormolta Edward, miközben a mellkasán elterülő karomat simogatta. Hideg ujjainak, lágy, puha érintése jól esett, főleg, mivel a nap már elég erősen sütött be ránk az ablakon keresztül.
- Azt, hogy meleg van, bántja a szemem az éles fény és teljesen elgémberedtem. Ez eléggé „sokáig”-nak hangzik… - motyogtam a vállába, s félig elnyomtam közben egy ásítást. Azt, hogy ráadásként ismét éhesnek érzem magam, nem is akartam megemlíteni. Ha így haladok, mire a Darthmouthba megyünk, akkora leszek, mint egy ház, és nem férek majd be az előadótermek ajtaján.
- Akkor igen, sokáig aludtál – tudtam, hogy mosolyogva mondja, ezért kissé felfordítottam a fejem, hogy lássam az arcát. Szemei boldogon csillogtak, miközben magához ölelt, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Hmm, tudod, az egyik előnye annak, ha vámpír az ember, hogy nem pazarolja az időt alvásra, és ahhoz sem kell plusz fél óra, hogy emberi lényt varázsoljon magából – csipamentesen-, jobb esetben! – Ezzel lezártnak tekintvén a témát visszafúrtam a fejem a nyakába, és mélyeket lélegeztem csodásan hűs illatából.
- Ugyan Bella, az alvás nem pazarlás! Erre rá fogsz jönni, ha már száz éve nem aludtad ki magad úgy igazán. Igaz, hogy nincs fáradtság sem, amit ki kell aludni, de… Néha jól esne, ha mikor behunyom a szemem, nem csak képzelt, hanem valós álmokat látnék. Ha kialudhatnám a problémákat, s könnyű, vagy legalábbis könnyebb szívvel ébredhetnék.
Erre felkönyököltem, hogy a szemébe nézhessek.
- Az alvás nem mindig segít, Edward. Nem megoldás. Igaz, ha a tested és lelked elfárad, akkor nem vágysz semmi másra, csak egy puha ágyra, és közben reménykedsz: ha felébredsz, jobb lesz minden. De ez nem mindig történik meg. Van, hogy inkább csak rosszabb lesz, üres – biztos voltam benne, hogy ez a beszélgetésünk előhozza annak az éjszakának az emlékeit, mikor hazatértünk Volterrából. Hasonló szavak hangzottak el akkor is. De nem akartam, hogy a régi, rossz emlékek a felszín közelébe kerüljenek, ezért melegen rámosolyogtam, s nagyban reméltem, ezzel befejezettnek tekinthetjük a témát.
Megsimogatta az arcom, én pedig ráhelyeztem a tenyeremet kézfejére, mert nem akartam, hogy elvegye, s belehajtottam a fejem.
- Szeretem nézni, mikor alszol. Hallgatni a motyogásod, elképzelni, hogy mit álmodhatsz, s remélni, hogy benne vagyok az álmaidban – félszegen, szinte kisfiúsan mondta mindezt. Még mindig nem érzi át, hogy mennyire az életem része, hogy mindenhez köze van, ami velem történik.
- Ha emlékeim nem csalnak, többnyire benne vagy – mosolyodtam el, bár némely emlék hatására éreztem, hogy elpirulok. – Mostanában pedig még inkább – zavaromban lesütöttem a tekintetemet.
- Hmm, imádom, mikor elpirulsz – hajolt hozzám közelebb, majd végigsimította orrával az arcom és az állam. A lélegzetem felgyorsult, mikor mély levegőt vett, majd hosszan kifújta, s a hűs légáramlat a dekoltázsomat érte. Éreztem, ahogy a libabőr végigfut a hátamon, karomon, és az egész testemen. Érthetetlen módon eszembe jutott, hogy vajon egy pirulás alatt mennyi vért használ fel a szervezetem. Több vér, gyorsabban kering az ereimben –de miért az arcomban koncentrálódik, és - mindig elárul-, mikor a szívem pumpálja? Biztos valami furcsa anatómia magyarázata van a dolognak, talán Carlisle…
A gondolat itt teljes mértékben megszakadt, mert Edward az orra után az ajkait használva, a fülem mögötti területet és a nyakamat hintette be érzéki puszikkal. A karomon az összes szőr égnek meredt, ahogy ismét jól eső borzongás futott végig rajtam. Mikor kezével még egy kicsit megdöntötte a fejem, hogy könnyebben hozzáférjen a nyakamhoz, egy igen hangos nyögés is kiszaladt a számon.
- Szeretnéd tudni, hogy miket álmodom? – próbáltam kinyögni az értelmes mondatot. – Hátha nem elég világos számodra, a… motyogásom – sóhajtásba torkollt a mondatom vége, mert Edward óvatosan a nyakamat és a vállamat szívogatta. Csak óvatosan, de a selymes ajkak, és a hűvös, krémként nedves nyelvétől a szavam is elakadt, a gondolataim pedig valahová az agyam leghátsó részébe szorultak. Rögvest megfeledkeztem mindenről: máris elmúlt az álmosságom, az éhségemet száműztem jó messzire, a melegségérzésem pedig rögvest tovaszállt, ahogy Edward hűvös karjával átölelte a derekamat, a takarót pedig hagytam lecsúszni magamról.
Hmmm, egy finom, hűsítő és ébresztő reggeli szeretkezés. Lehet ennél jobban kezdeni a napot? Őszinte vigyor lepte be az arcomat, és beharaptam az alsó ajkam: nem, biztosan nem lehet. Most még inkább örültem annak, hogy megejtettük a kompromisszumunkat. Ki tudja, milyen leszek az átváltozás után, fogok-e ilyet érezni valaha?
De nem akartam erre gondolni éppen most, így visszaszáműztem a zavaró gondolatokat, s minden érzékemmel újfent Edward felé fordultam. Tarkójába kapaszkodva húztam fel magamhoz ajkait a vállgödrömből, mire egy értetlen pillantást vetett rám, de én válasz helyett csak szenvedélyesen az ajkaira tapadtam. A takaró még lejjebb csúszott rólam, most már csak a köldökömtől lefelé takarta meztelen testem, hisz esténként eszem ágában sem volt újra felöltözni, igaz, többnyire hamar elaludtam.
Jobb keze a hátamat simogatta, balkezével pedig arrébb dobta a zavaró takarót, miközben én a nyakánál fogva húztam magamhoz közelebb, s visszadőltem a párnákra.
Mohón faltuk egymás ajkait, úgy éreztem, mintha már napok, nem pedig órákkal ezelőtt lett volna, hogy utoljára vele lehettem. Zihálva kapkodtam levegőért, mikor eltávolodott tőlem, és mosolyra késztetett volna, hogy ő is – annak ellenére, hogy nincs is szüksége oxigénre-, legalább annyira kapkodja a levegőt, mint én. A szemei sötét aranyként örvénylettek, s szippantottak magukba. Nem tudtam elszakadni a pillantásától, most is éreztem a szikrák pattogását körülöttünk, melyeket csak az olthatott ki, ha testünk újra egyesül. De az sem végelegesen.
Már nyitotta ajkait, mintha mondani akarna valamit, ám most türelmetlenségemben semmit sem akartam hallani tőle, maximum az elégedett morgásait. Türelmetlenül hajoltam feljebb, hogy megcsókoljam, miközben kezeim az alsónadrágját igyekeztek lejjebb tolni, hogy végre igazán közel kerülhessen hozzám, de ez nehezen ment, mert már korábban –valamikor-, önkéntelenül lábai köré fontam sajátomat. Bosszúsan nyögtem fel, ami aztán élvezetesbe torkollott, mert most, hogy Edward ajkai nem az enyémeket csókolták, most a kezét váltották fel, mely a melleimet kényeztette.
Reszketegen szívtam be némi oxigént a tüdőmbe, hogy aztán a következő nyögéssel annál sokkal többet fújjak ki.
Mielőtt túl hamar vége lett volna a csodás érintéseknek, inkább én magam vetettem neki véget: megfogtam Edward csuklóját, mielőtt ujjai elérték volna nőiességem központját, s a hátára gördítettem, majd a combjaira ültem. Most én hajoltam fölé, s kezdtem kényeztetni ajkai után nyakát és vállait, s közben legalább akkora örömöt jelentett Edward nyögéseit és morgásait hallgatnom, mint a saját élvezetem.
Az egész testem bizsergett meztelen közelségétől, s addig-addig fészkelődtem, míg sikerült ráülnöm kemény férfiasságára, s azon mocorognom tovább. Kéjes nyögést hallattam, és tovább mocorogtam Edward ölében, aminek következtében pár másodperc múlva tollfelhő öntötte el az ágyat.
- Bella – hörögte elsötétülő tekintettel-, ne kínozz tovább! – Eszem ágában sem volt kínozni őt, hiszen azzal magamat is kínoztam, ám még mielőtt magamba vezettem volna, még egy kicsit muszáj volt mocorognom, amit mindketten nyögésekkel jutalmaztunk.
Mikor végre magamba vezettem, halványan hallottam, hogy reccsen valamit, s szórakozottan arra gondoltam, hogy az új otthonunkba több ágykeretet kell venni egyszerre. Na és a párnákat sem szabad elfelejteni! Aztán a tekintetemet Edwardra függesztettem, aki kezeivel a melleimet kényeztette, míg én lassan gyorsuló mozgásba kezdtem, és a számat beharapva néztem a naptól gyémántként csillogó arcát és mellkasát, melyhez képest a szemei különösen sötétnek hatottak. Kicsit elpirultam tekintetét látva, mellyel éhesen falta melleim látványát, de a kellemes bizsergés hamar eltüntette szégyenemet. Nem sokkal később kezeit ajkai váltották, s hátamat átölelve ült feljebb, miközben karjaival húzott közelebb magához.
Mindketten nyögdécseltünk, és bár rajtam már kiütköztek az izzadságcseppek, egyáltalán nem szándékoztam befejezni együttlétünket. Mielőtt kiestem volna a ritmusból, melyet Edward ajkainak kényeztetése és a fáradtság indokolt volna, Ő kezeivel a fenekembe markolt, ezáltal fenntartva –ha nem gyorsítva-, az eddig diktált tempót. Nyakába kapaszkodva igyekeztem tartani az iramot, miközben éreztem, ahogy a hasfalam megfeszül, s pillanatokon belül eláraszt a régóta várt gyönyör. Testünk nem hagyta abba a mozgást továbbra sem. Olyanok voltunk, mint az űzött vadak: mintha soha többé nem egyesülhetnénk, ezért most mindent egyszerre, a lehető legtovább tartva előre kell pótolnunk.
Edward addig kényeztette a nyakam, míg újfent a csúcs közelébe nem kezdtem sodródni, ám most szent célomnak tekintettem, hogy megvárom: előbb ő érjen rá fel. Látni akartam az eksztázist az arcán, melyet csak ilyenkor véltem felfedezni.
Nem is tartott soká. Óvatosan a nyakához hajoltam, s csípőmet tovább mozgatva a nyaka egyik oldalát kezdtem harapdálni. Szenvedélyes morgás volt a jutalmam, s éreztem, ahogy egyre keményebben feszül az ölemnek, a mozgásunk csak gyorsult, a szívverésem már a szívrohaméhoz elegendőt is túlhaladta, mikor Edward megmerevedett egy, s az eddigieknél is mélyebben magára húzott még egyszer, utoljára. Mindketten hangosan nyögtünk fel, s én fáradtan omlotta a karjaiba, nyakába fúrva a fejem, miközben a légzésemet próbáltam normalizálni. Egy mély sóhaj után nem álltam meg, hogy ne kezdjek el kuncogni: bár Edward nem izzadt, én elegendő mennyiséget termeltem mindkettőnk számára, mely a vállaira kenődött át rólam, és minden bizonnyal sok egyéb helyre, de jelenleg csak a vállát láttam.
- Mi olyan vicces? – mormolta, miközben visszadőlt a párnák –többnyire csak párnahuzatok – közé.
- Összekentelek – kuncogtam tovább, s felemeltem a fejem, majd beletúrtam a hajába. Az övé persze nem volt vizes. Még csak nedves sem. De legalább borzos volt!
Mosolyogva néztük egymást, miközben lecsillapodott a szívem és a légzésem is. Szívesen feküdtem volna még órákig így, összebújva, de a gyomrom hangos korgása ismét elárult: erőteljesen jelezte, hogy ennyi kalóriavesztés után ideje lenne pótolni is…
- Ahh, ilyen nincs – jegyeztem bosszankodva, ahogy elkezdtem keresni a tekintetemmel a köntösömet. A takarót magam elé szorítva ültem fel, s kutattam tovább utána, ám mikor felálltam, hogy megkeressem, Edward már ott állt mögöttem, tartva, hogy belebújtassam a karjaimat.
- Ha már a toll elfeledteti veled, hová is raktad, a legkevesebb, hogy előkeresem neked – közölte vigyorogva, majd a hátamhoz tapadva megkötötte a derekamon.
Ajkaimat csókra tartottam, az övvel foglalatoskodó kezeire pedig sajátomat fektetettem, ezzel maradásra kényszerítve őket.
- Ugyan, szívesen kimentem volna köntös nélkül is! – Mosolyodtam el –remélhetőleg kacéran-, s közelebb hajoltam egy újabb vérpezsdítő csókért. Ám még mielőtt beleélhettem volna magam Edward elhúzódott, és a csendet csak a hangos gyomorkorgásom törte meg.
- Ha így folytatjuk, mire hazaérünk Charlie teljesen biztos, hogy le fog csukatni, mert éheztetlek! – lépett tőlem hátrébb, és indult a konyhába.
- Ugyan, ha így folytatjuk, akkor fittebb leszek, mint valaha, ami nálam nagy szó, hiszen sosem voltam odáig a fitneszért. Ráadásul, ha nem folytatjuk így, akkor lehet, hogy ki kell majd szélesíteni az új házunk bejáratát, mert másként nem fogok beférni. Ennyi kaja után… -forgattam meg a szemem, mikor hallottam, hogy a konyhában már csapódik a hűtőajtó.
- Akkor kiszélesítjük – kuncogott Edward, miközben a tegnapi maradékot rakta a mikróba, s engem is figyelt, ahogy közeledem.
- Nagyon vicces – pillantottam rá morcosan, ám nem sokáig tartott az állapot, mert megéreztem az isteni illatokat, s innentől csak a gyomromra tudtam figyelni. Amint elém került az étel, rávetettem magam, pedig majdnem olyan forró volt, mintha most került volna ki a sütőből, de egyáltalán nem bántam. Ittam hozzá két pohár narancslevet is, és a hatalmas tál ételt 10 perc alatt magamba gyömöszöltem. – Lehet, hogy tényleg szükség lesz rá – paskoltam meg fanyalogva a hasam.
- Ugyan –lépett oda Edward, miközben elvette a tányért -, délután ledolgozzuk! – Kacsintott rám, s nekem fény gyúlt az előbb még laposakat pislogó szememben. – Tudok egy nagyszerű helyet a dzsungelben, amit még nem láttál…. – kezdte, de én bosszúsan horkantottam egyet. Dzsungel, túra, fáradtság, és én, ami egyenlő az ügyetlenkedéssel. Nagyszerű, nem éppen erre a ledolgozásra gondoltam. Tehetetlenül fintorogtam egyet.
Vagyis, rajtam múlik minden, nem igaz? Ha túra, hát legyen túra, de hogy hogyan alakul, az majd kiderül! Megbánod te még ezt, Edward Cullen….
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó