Reggel az ébresztőórám csörgésére keltem fel. Ma van utolsó előtti gimis évem, utolsó napja. Annyira jó volt ez az év, mivel Edwarddal és a családjával tölthettem.
Ezalatt a pár hónap alatt, rendeződni látszott a kapcsolatom, Rosalie-val. Nem mondhatom, hogy nagyon jó barátnők lettünk, hiszen Rose, néha még mindig képes rám úgy nézni, mintha a világ összes bűne az én lelkemen száradna.
Na, jó ideje felkelni! Odasétáltam a fiókomhoz, amiben a fehérneműimet, zoknijaimat, harisnyáimat tartottam. Pontosítva Alice tartotta. Sajnos ebben a tanévben szabadkezet adtam neki, ezáltal teljesen elvesztettem a régi stílusomat az öltözködés terén. Kikaptam a fiókból, egy szolidnak, egyáltalán nem mondható, Assia Lingerie fekete alapon piros-fekete csipkézett
párosát. Bár, ha a többihez viszonyítom, akkor ez nézett ki a legnormálisabban.
- Hahó, kicsim! Nem fogsz elkésni? Ez az utolsó napod, nem lenne szép tőled, hogy már is elkésel az első órádról – lépett be apa a szobámba, s hirtelen végignézett rajtam.
Látszott rajta, hogy zavarban érzi magát. Mondjuk, melyik apa nem lenne zavarban, ha a szinte felnőtt lányát, úgy kéne látnia, hogy a testét, csupán csak egy vadítóan csipkézett melltartó, és tanga bugyi takarja.
Hátrafordultam, mert úgy sejtettem a köntösöm a hátam mögött van, a széken. Tévedtem, s a forgás sem bizonyult jó ötletnek, mivel apám felszisszent. A francba! Ezzel a kis manőveremmel, hátulról is megcsodálhatott. Szép volt Bella! Visszafordultam, s apám kocsányon lógó szemeivel találkoztam.
- Öhm… én azt hiszem, megyek. Vagy is bocsi…
- Hello, Charlie!
Ezt nem hiszem el! Mit keres nálunk ilyenkor Emmett? Így nem láthat meg! Hiába próbáltam megmozdulni, nem ment.
- Mi történt? Úgy nézel ki, mint aki szellemet lá… Azt a mindenit! Hová, hová Bella? Csak nem az én kisöccsimet akarod meglepni? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.
- Fogd be, Emmett! Most pedig, mindenki eltűnik a szobámból! Tünés! – a végét már kiabáltam.
- Nyugi van Bells! – csitított Emmett. – Nem fogsz belehalni abba a három másodpercbe, még mi kiérünk a szobádból.
- Nem lehetsz biztos benne!
- Mennyünk Emmett – szólalt meg kótyagosan apa.
Végre elhagyták a szobámat, és nyugodtan felöltözhettem. Fogalmam sincs, hogy ezek után miként fogok apám szemébe nézni, de majd csak megoldjuk valahogy. Talán ha egy különleges vacsit összeütök, akkor miközben eszünk, megbeszélhetnénk a dolgokat.
A másik dolog, ami fejtörést okozott, az Emmett volt. Miért jelent meg itt, ilyen korán?
Miért nem Edward jött értem? Minden reggel ő visz iskolába kivéve, amikor vadászni mennek a testvéreivel. Mindegy, majd kifaggatom szerelmem bátyját. Letrappoltam a lépcsőn s megálltam Emmett és apám előtt.
- Ha azért jöttél, hogy elvigyél iskolába, akkor mehetünk, mert kész vagyok – fordultam a nagy mackó felé.
- Mi másért jöttem volna? – tette fel a kérdést vidáman, de én átláttam rajta. Tudtam, hogy valami bántja.
- Akkor indulhatunk? – kérdeztem.
- Persze, menjük!
- Bella, kicsim, ma sokáig bent fogok maradni, úgyhogy nem kell megvárnod – szólt utánunk Charlie.
Remek, akkor a közös, beszélgetős vacsora törölve.
- Rendben! Vigyázz magadra! Szia! – köszöntem el tőle.
Mikor kiléptünk a házból Emmettel, csak egy picit szemerkélt az eső, de kiismertem már annyira a forksi időjárást, hogy tudjam, ebből a csepergésből fél perc alatt, olyan zápor keletkezhet, ami elől csak az épületek, s a kocsik tudnak védelmet nyújtani.
- Minden rendben, kiscsaj? – nézett rám aggódva, pillanatnyi sofőröm.
- Persze, csak elmerültem a gondolataimban. Amúgy ha már itt tartunk, te is mesélhetnél, hogy mi történt veled. Hiába is akarod tagadni, látom rajtad, hogy bánt valami. Szóval mesélj!
- Neked még nem mondtuk el, és szerintem te se vetted észre, de mostanában állandóan összekapunk valamin Rose-val. Van olyan, hogy egy apróságból hatalmas balhét csinál, majd veszekszünk, és ekkor ő eltűnik pár órára, vagy akár egy fél napokra is. Ha rákérdezek nála, hogy merre járt, azt feleli, semmi közöm hozzá, s hagyjam békén. Lehet, hogy most hülyének fogsz tekinteni, de azt hiszem, hogy megcsal – nézett rám fájdalmas tekintettel Emmett.
Semmi sem látszódott, abból a vidám és humoros férfiból, akit megismertem.
- Em, én nagyon sajnálom, ha tudtam volna, hogy ez bántja a szívedet, akkor nem hozom fel ezt az egészet. Ne haragudj!
- Nem baj Bella! Nem haragszom rád! Inkább örülök is, hogy rákérdeztél, mivel a családban senkinek sem tudom kiönteni a szívemet. De hagyjuk is most a siralmas életemet, mert elkésünk. Nem venném a lelkemre, hogyha kikapnánk Edwardtól, mert késtünk – eresztett meg egy mosolyt felém.
- Látod, így sokkal jobban nézel ki, és sokkal jobban is szeretlek, amikor mosolyogsz vagy nevetsz.
- Na de Bella! Már nem is elég neked Edward, éhségeid csillapítására? Ennyire rosszul teljesít az öcsi az ágyban? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.
- Emmett! - csaptam rá a karjára, ami neki gyengéd simogatásnak hathatott. – Tudod jól, hogy Edward és én, nem feküdtünk le egymással.
- Óh, tényleg? Akkor kinek vetted fel azt az Assia Lingerie fekete-piros csipkecsodát? Csak nem Mike Newtonnak?
- Istenem, hogy lehetsz ekkora hülye? – csaptam homlokom magam. – Egyébként azért vettem fel, mert Alice, csakis ilyen fehér neműket vett nekem, és ez egy igen szolid darab volt a többihez képest.
Ekkor fordultunk be az iskola parkolójába, majd egyenesen beálltunk Edward Volvója mellé.
- Öcsi, nem tudod mit hagytál ki ma reggel! - pattant ki az autóból Emmett.
- Ezt nem hiszem el! – fakadt ki életem szerelme. Gondolom a nagy mackó éppen most mutatta meg az emlékeiből a reggeli incidenst.
- Alice, még is mi a fenének kell neked ilyen ruhákat venni Bellának? Te is nagyon jól tudod, hogy ki nem állhatja, ha úgy kell öltöznie, ahogy te megszabod! – kelt ki magából Edward.
- Miért? Mi történt? – nézett ránk Alice zavartan.
- Tényleg nem láttad a reggeli incidenst? – hitetlenkedtem.
- Valaki elmondaná, mit kellett volna, Alice-nek látnia? – érdeklődött Jasper, cseppet sem nyugodtan.
- Türelem, tesó! Én is csak onnantól tudom az eseményeket, hogy mentem Belláért, és ő meg ott állt Charlie előtt, egy Assia Lingerie fekete-piros csipkecsodában. A többire én is kíváncsi vagyok – nézett felém Emmett és az összes Cullen.
- Az úgy volt, hogy felkeltem, és fel akartam öltözni, de csak a fehérneműig tudtam eljutni, mert apám benyitott a szobámba, mondván, el fogok késni a suliból. Lefagyott, mert nyilván nem hitte, hogy ilyen ruhákba járkálok mostanában. A köntösöm se volt kéznél, tehát pillanatnyilag, semmivel sem tudtam eltakarni magamat. Ekkor toppant be Emmett, és innen már ti is tudjátok a történetet.
- Bocsi Bella, ha előre látom, hogy ez fog történni, akkor felhívlak, és figyelmeztettelek.
- Semmiség Alice, már megtörtént, úgyhogy hagyjuk. Viszont arra kíváncsi lennék, miért Emmett jött értem, helyetted? – fordultam kérdőn szerelmem felé.
- Vadászni voltam Jasperrel, és nem figyeltünk az órára. Alice, pedig most ért vissza a bevásárló körútjáról, így ő sem tudott érted menni. Esme és Carlisle, pedig elutaztak pár napra. Rosalie közelébe, meg nem szívesen engedlek, úgyhogy maradt Emmett.
- Értem. Egyébként hol van Rose?
- Talán valami régi barátnőjét látogatja meg, nem mondta meg pontosan, hogy hova megy – válaszolt Jasper.
Rögtön eszembe jutott, mit mesélt Emmett idefelé jövet. Rosalie pont úgy viselkedik, mint, ahogy ő mondta. Meghatározatlan helyekre tűnik el, kitudja mennyi időre. Lehet benne valami, hogy megcsalja a férjét. De miért? Ha Emmett megbánt bárkit is, s látja rajta, hogy ez a sértett személynek nem esett éppen a legjobban, bocsánatot kér, vagy felvidítja. Bárki örülne neki, ha a magáénak tudhatná, ezt a hatalmas mackót.
Rápillantottam Emre. Szemeiből sütött a fájdalom és a megbántottság. Nem érdemli meg, hogy ennyit szenvedjen. Ha Rose ilyen szemét vele, akkor miért nem válnak el. Bár ha belegondolok, hogy Edward és én lennénk ebben a helyzetben, akárkihez is járna el, megpróbálnék minél több időt eltölteni a társaságába. De Rosalie már ezt sem hagyja Emmettnek. Azt hiszem a nyáron lesz egy válás a Cullen családban. Remélem, hogy a mi nagy mackónk nem fog elmenni. Az túl nagy fájdalom lenne mindenkinek, de legfőképpen Esmének és Carlisle-nak.
- Bella, minden rendben? Hihetetlenül nagy szomorúságot érzek tőled – nézett rám Jazz.
- Persze, minden oké! Nincs semmi bajom! – nyugtattam meg.
- Biztos kicsim? – kérdezte meg Edward aggódva. – Ha szeretnéd, hazamehetünk pihenni, Carlisle ír majd nekünk igazolást.
- Nyugodjatok meg! Semmi bajom sincs, csupán csak elgondolkoztam néhány dolgon.
- Oké, ha nincs senkinek semmi baja, akkor mehetnénk órára. Hallgassuk meg idén, milyen záróbeszédet talált ki Mr. Green.
- Ezt úgy mondod, mintha már nem láttad volna előre az egészet – forgatta meg szemeit szerelmem.
- Igaz, hogy láttam már, de élőben sokkal viccesebb, mivel mindig átír benne valamit, aztán az egészből egy nagy zagyvaság lesz, amit a végén ő sem ért meg – kuncogott előttem Alice, majd elindultunk.
Próbáltam úgy menni, hogy minél közelebb legyek Emmetthez. Nem akartam, hogy azt higgye, egyedül van. Észrevehette, mesterkedésemet, mert átölelte a derekamat, s egy puszit nyomott a fejem tetejére.
- Szeretlek hugi! –suttogta fülembe.
- Én is téged bátyus! – mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Örülök neki, hogy ilyen jól elvagytok egymással, de ha nem akarjátok, hogy eltiltsalak egymástól, akkor a közelemben mellőzitek az öleléseket, és a puszikat – szólalt meg Edward, s virított az arcáról a féltékenység.
- Hűtsd le magad, Ed! – szólaltunk meg egyszerre Emettel, amin Alice és Jasper, remekül elszórakozott.
- Tudod jól, hogy csak téged szeretlek! – mondtam majd megcsókoltam az én görög istenemet.
Nem is gondoltuk, hogy pár hét múlva véget ér ez a boldog időszak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó