-K-ki maga?-kérdeztem elhaló hangon.

-Jajj Nessie, elfelejtettem, hogy te nem ismersz már meg Carlise kotyvaléka miatt. - mondta és tett egy lépést felém.
-Milyen kotyvalék? És honnan tudja a nevem? - zúdítottam rá kérdéseim.
Közben már ki tudtam venni alakját. Egy kis termetű, gyönyörű nő volt, koboldszerű, égnek álló hajjal.
-A kotyvalékról majd még később beszélünk. Amúgy meg én vagyok a nagynénid. - mondta csilingelő hangon, szinte már énekelve.
-Nagynéni? Nem értem... - képzelhetem milyen fejet vágtam, mert a nő felkuncogott.
-Igen, én vagyok a nagynénid Renesme. - válaszolt mosolyogva.
-Renesme? Én Vanessa vagyok. Kérem, menjen el most azonnal. Vagy hívjam a rendőrséget? - fenyegettem meg.
-Szia Nessie! Még ébren vagy? Kivel beszélsz? És mi ez a szag? - kérdezte apa a földszintről.
-Jacoooob!!! -kiabálta az ismeretlen "nagynéni". Azzal leszaladt a lépcsőn. Mikor leértem, a nappaliban ölelték egymást apámmal. - Mit akar ez a nő, az ÉN apámtól?! – Tettem fel a kérdést magamban.
-Hmm...Te semmit sem változtál. - mondta orrával fintorogva. - Mióta ismeri apát?!
-Alice! Hogy-hogy..te? Itt? - kérdezte apa a nőt ölelve. - A többiek is...- fűzte hozzá reménykedve. Miről van most szó? Még több nő?
-Nem, nem értünk vissza időben Jasperrel. - Hány palival kavar ez a nő?! - Sajnos már későn értünk vissza.
-Akkor...?
-Igen. Azóta látomásaim sincsenek. - Ez elmebeteg? Milyen látomások? Egyáltalán miről van szó? Össze voltam zavarodva.
Ekkor vették észre, hogy ott állok. Apám elengedte a nőt és odajött hozzám. Közben még visszapillantott a nőre és az *nem*-et intett fejével.
-Nessie, kicsim kérlek menj fel. Holnap suli, aludnod kéne. - mondta. A szívem őrült vágtába kezdett, bár tudtam, hogy most éppen egy másik nő is itt van a házban, aki történetesen apámhoz jött...az éjszaka közepén...és azt állítja, hogy a nagynéni.
Ráadásul apa egyedül akar lenni ezzel a...nővel?!
-Miért is? - kérdeztem felháborodva.
-Mert szeretnék beszélni Aliceszel. - mondta, s látva, hogy nem mozdulok, hozzátette:
-E-GYE-DÜL.
Nem vagyok fogyatékos...Tudom, hogy mit akar csinálni ezzel a nővel...Túl átlátszó.
-Ugye megérted, kicsim? Jóéjt! - célozgatott, mert még mindig nem mozdultam.
-Persze, mindent értek. Jóéjt apa! - mondtam és elindultam a szobámba hihetetlen gyorsasággal.
-Jóéjt Nessie! - mondta még utánam a nő, de én már a szobámban voltam. Hogy hallottam meg? Bár eddig is észrevettem, hogy jó a fülem, most olyan hirtelen ért.
Lefeküdtem az ágyamra és átgondoltam a napom. Egyáltalán mért vagyok féltékeny? Ő az apám és kiskorom óta nem nézett más nőre. Sokszor elmondta már nekem, hogy én vagyok az egyetlen nő az életében, és nem kell neki senki se anya helyett. Anya...Már rég nem gondoltam rá. Nem is ismertem. Apa azt mondta, hogy a szíve akkor állt meg mikor megszülettem. Ebbe már sokszor belegondoltam, hogy tulajdonképpen akkor miattam halt meg...Ettől mindig lelki ismeretfurdalásom lett. Miért kellett miattam meghalnia?! Ha most itt lenne, ő legalább megértene. Neki mindent elmondhatnék. Lassan álomba sírtam magam, de már nem csak apa nője miatt, hanem anya miatt is.

Reggel apa ébresztett. Mint mindig. Csak most annyi különbséggel, hogy nem szólt előtte az ébresztő. Ránéztem az órámra. Még csak fél hét! Mit akarhat ilyenkor?
Kinéztem az ablakon. A mai nap melegnek ígérkezett, ezért egy rövid farmernadrágot és egy rózsaszín rövid ujjú pólót vettem fel egy balettcipővel. Kócos hajam megfésültem és hagytam, hogy vállamra omoljon. Mikor kész voltam felkaptam táskám és lementem. Apám mosolyogva várt...mellette az a nő.
-De jól nézel ki, Rene...Nessie! -mondta integetve Alice.
-Mit keres ő még mindig itt? - kérdeztem a nő felé bökve.
-Ő Alice. Van egy fontos közölnivalónk veled. - mondta és rám mosolygott bátorítóan. Hülye szívem...ne dobogj már ennyire ettől a mosolytól! Az apám épp most akarja közölni, hogy talált egy nőt magának én meg majd elájulok a jelenlététől.
-Óhh...értem. - mondtam a szemeimet forgatva, bár még mindig szaporán dobogó szívvel. Alice erre elmosolyodott.- Ne fáradjatok ezzel.
Azzal kirohantam a házból egyenesen a suliba.



A parkolóban, a szokásos padon vártam a barátaimra. A telefonon zenét hallgattam, s közben sokszor ki kellett nyomnom apám hívását. Minden nyugodt volt, még senki sem volt a suliban, csak egy kis szúrós szagot éreztem. Hirtelen valaki kivette a fülemből a fülhallgató egyik részét. Ijedten fordultam hátra.
-Szia Vanessa. Miért vagy szomorú? - kérdezte.
-Szia Matt. Ááá...lényegtelen. - mondtam szaporán véve a levegőt.
-Rendben, nem muszáj elmondanod, de ha el akarod, csak nyugodtan. - mondta halványan mosolyogva, és egészen közel jött hozzám.
-Csak annyi, hogy mivel az anyukám meghalt, mikor születtem, az apám most egy csajjal állított haza. Jobban mondva a csaj állított be az erkélyemre, csak aztán ment oda apához. Közben azt mondta, hogy ő a nagynénim és valami kotyvalékról beszélt. Szerintem egy...egy nem is tudom mi. Olyan túl tökéletes. De ha apámnak ez kell.... - mondtam könnyeimmel és szédülésemmel küszködve. Ekkor hirtelen távolabb hajolt tőlem.
-Mit értesz az alatt, hogy túl tökéletes? -kérdezte gyanakvó fejjel. Ezt meg mire véljem? Ő is leakar arra a kis cafkára cserélni???
-Gyönyörű alak, sápadt bőr, tökéletes haj, barna csillogó szem és csilingelő hang. De mi ez a hirtelen komolyság? Csak nem érdekel a csaj? - kérdeztem összehúzott szemmel.
-Nem, nem az esetem... - mondta flegmán és ismét közel hajolt hozzám. - Most pedig nyugodj meg, az apukád biztos rájön, hogy nem illik hozzá, ha eddig nem tűnt fel neki. - próbált megnyugtatni, de nem sok sikerrel, mert mikor közelebb hajolt hozzám, még jobban vert a szívem.
Még egy-két centi és...
-Szia Nessie! - mondta hirtelen Daniel a hátunk mögött.
-A francba... - morogtam magam elé és elfordítottam a fejem, mire Matt felkuncogott.
Mindenki ott állt a barátaim közül és kíváncsi fejjel méregettek.
-Sziasztok . - morogtam még mindig.
-Bemutatnál a... - kérdezte Bree.
-Persze. Mindenki, Ő itt Matt. Matt, Ők itt Thom, Daniel, Erik és Bree. Ja, és Ashley. - ekkor tűnt fel, hogy Erik és Bree egymáshoz nagyon közel állnak. Egy alig látható kacsintást küldtem barátnőm felé.
-Sziasztok. - köszönt illedelmesen Matt.
-Szia... - sziszegte Daniel, mire Ashley is ideges lett.
-Azt hiszem, jobb ha most megyünk, Daniel. - mondta és elhúzta magával a még mindig fortyogó Danielt. Ki tudja mi baja van...
-Én is megyek. - szólt Thom, azzal már el is fordult és ment a termek felé.
-Nessie, jössz? - kérdezte Bree, de láttam, hogy illedelmességből tette. Egyedül akart lenni Erikkel.
-Nem, majd mindjárt megyek. Menjetek csak. - mondtam mosolyogva. Már csak ketten maradtunk.
-Mi lesz az első órád? - kérdezte Matt.
-Aaangol. Vagyis azt hiszem. - mondtam, remélve, hogy jót mondok, mert még mindig szédültem.
-Nekem is. Gyere menjünk együtt. - mondta felhúzva a padról.
Elindultunk a terem felé és leültünk egymás mellé. Bree és Erik előttünk ültek, Thom pedig Elizabethtel ült elől. Dannek és Ashleynek matekja volt.
Az órán inkább Mattre figyeltem, mint a tanárra. Ő is engem nézett. Az óra vége felé halkan megszólalt:
-Jól áll neked a rózsaszín. - jegyezte meg mosolyogva.
-Köszi. - mondtam és elvörösödtem. Mért vörösödök el folyton? Ez valami szokás a családomban vagy mi? Áh nem. Apa sosem pirul el, vagy ha igen, nem látszik bőrének barnaságától...Lehet, hogy az anyukámtól örököltem. Bár kitudja...Ezt még valaki megkeserüli. - határoztam el magamban.
Matt egész nap elkísért minden órámra, ebédnél pedig mellém ült, a többiek mellettünk.
-Ti is hallottátok? - kérdeztem, mert egy jajdulást hallottam.
-Miről beszélsz, Nessie? - kérdezte Bree.
-Valaki feljajdult a összekötő folyosón. - mondtam.
-Biztos csak képzelődtél. Itt nem lehet hallani csak a menza zaját. - mondta Erik.
-Lehet...Mi ez a jó illat? - összefutott a nyál a számban. De fura nyál...
-Ha neked ez jó. - nyávogta fanyarul a kajájára mutatva Ashley.
-Nem arra értem. Ez egészen más. Olyan jó illata van....Van valakinél egy kis víz? Nagyon száraz a torkom. - mondtam krákogva.
-Nessie, szerintem most haza kellene menned. Majd otthon eszel. - mondta aggodalmas kifejezéssel Matt.
-Lehet...Megyek. - mondtam.
-Elkísérlek. - Daniel félrenyelt. - Ilyen állapotban nem mehetsz egyedül. Úgy nézel ki mint aki most rögtön felrúgna mindent, hogy kijusson innen. - Hmm...de jól tudta. Legszívesebben kimentem volna az összekötő folyosóra. Már nem láttam és nem hallottam semmit. Agyamat köd borította.

Hirtelen a parkolóban találtam magam. Matt a kezemet fogva húzott a hazavezető út felé. Nagy nehezen elengedtem a kezét, és a földre rogytam.
-Nessie! Nessie, mit csinálsz? Hahóó! - hajolt le hozzám a földre Matt, de én zokogni kezdtem. Minden olyan zavaros volt. Nem tudtam mi történt velem.
Matt az ajkával közelített felém, mire én ellöktem magamtól fél méterre.
-Bocsáss meg, nem akartam... - kezdett mentegetőzni, de nem érdekelt.
Közelebb húztam magamhoz és ajkaimat odaszorítottam az övéihez. Először csak félénken csókolt vissza, de aztán észrevette, hogy nem bánom, egyre követelőzőbben csókolt. Ez kellett most nekem. Egy ember aki megért, és szeret.
-Nessie... - hallottam egy elhaló hangot a hátam mögül.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.