|
3. fejezet - Emlékezés és beszélgetések
2010.07.19. 11:30
Arra ébredtem, hogy fázom. Szokásomhoz híven lerugdostam magamról a takarót. Kéne egy kis napsütés néztem ki az ablakon, hogy lássam, milyen idő van. Az eső nem eset. Még. De amilyen felhők vannak nemsokára úgy fog szakadni mintha dézsából öntenék. Remek. Utálom az esőt.
A napsütés az jó. De a családommal nem tudunk, olyan helyre menni ahol süt, mert ők csillognak, mint a legtöbb vámpír, na, jó Lilian és Gabe csak egy kicsit csillog, de bátyó a szokásos vámpíros szemkápráztató csillogásával. Nem lenne jó felhívni magunkra a figyelmet. Semmi kedvem találkozni a Volturival. Én a családtagjaimmal ellentétben nem csillogok a napon. Átlagos ember benyomását keltem. Mondjuk, egy picit sápadt vagyok, de nincs meg a vámpíros hulla sápadtság. Gabe és bátyó véleménye szerint azért nem csillogok a napon, mert bennem több az embergén.
Állításuk szerint, ha nem is vagyok olyan sápadt, mint egy vámpír, de szépségem és a kecsességem megvan hozzá. Uh, hát ez kicsit egoistán fog hangzani, de szerintem is szép vagyok. Nem az a szemkápráztató szépség, de nem tudom, olyan átlagos vagyok. Már ha egy félvér lehet átlagos. Sportos testalkatom van. Az idióta szerint, aki amúgy a bátyám ott formás ahol kell. Perverz idióta. Hosszú szőkés barna hajam van, ami leér a derekamig. És nagy kék szemeim. Bátyó szerint könyörgő kölyökkutya szemeim vannak.
A bátyó, aki amúgy annyira egoista, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okoz. Bár mióta Ann meghalt az óta elmaradnak a megjegyzések és a csipkelődések is, ami általában kirobban, ha mi egy légtérben tartózkodunk huzamosabb ideig. De mostanában se egy jó kis megjegyzés, se veszekedés. Ha Ann látná, hogy, mit csinálunk akkor biztos, hogy addig rázna minket a vállunknál fogva még „észhez” nem térnénk. Elkezdtem tanulmányozni a plafont. Nem igaz, hogy ahol én vagyok, ott mindenki meghal, előbb vagy utóbb, még a halhatatlanok is.
Emlékszem úgy 10 évvel ezelőt megosztottam ezt a feltevésem kedves sógornőmmel. Éppen a vacsorát készítettünk, amikor egyszerűen kibuktak belőlem a szavak.
- Szerintem én vagyok a két lábon járó halál, ahol járok ott hulla terem. - jegyeztem meg viccesen.
-Már megint kezded Cassy -szólt rám dorgálóan Ann. Mint mikor általában mérges volt most is csípőre tette a kezeit és próbált megfélemlítően nézni. Ami neki sose jött be. Még nevetem is volna az arckifejezésén, ha nem gondolom teljesen komolyan azt, amit mondtam.
- Tudod, hogy miattam haltak meg. -mondtam halkan a padlót szuggerálva.
- Ide figyelj Cassandra Mary Merryweather -most is mint általában a teljes nevemet hallom kiráz a hideg. -ha nem fejezed be ezt a mea culpa viselkedést addig foglak pofozni még fel nem fogod, hogy nem a te hibád volt. Világos voltam?- kiabálta az egészet végig pedig nem voltam egy méternyire se tőle. -Ne emészd magad a múlt, elmúl. - fejezte be halkan. Majd megpaskolta a fejem, mint egy rosszcsont gyereknek, aki az anyukájától csak egy dorgálást kap büntetés helyett.
A kép befejeződött, hülye vámpírmemória, hogy mindenre emlékszem. Újra csak a plafont láttam, na, jó azt is homályosan. Hülye könnyek. De én nem fogok sírni. Megszorítottam a medált a nyakamba.
- Anya, apa-leheltem halkan Kella nagyi szerint egy kép van benne anyáról és apáról, de sajnos nem lehet kinyitni valami baj van a zárral. A szüleimre egyáltalán nem emlékszem az első kép az amikor Kella nagyi (anya anyja) megtalált minket és két hamukupac van mellettünk az egyikbe pedig ez a nyaklánc volt. Akkor voltunk kb. 2 és fél naposak. A medál nyakláncos túl anyáé volt, apától kapta a 19. születésnapjára (nagyi mesélte). A nyaklánc aranyból készült, a hozzá tartozó medál elején egy nagy M betű van. Ami szerintem a Mary nevet szimbolizálja, így hívták anyát. Apát a mai napig nem tudom, hogy hívták nagyi tudja, de nem árulja el. Hülye öreglány. Azt viszont százszor elmondta, hogy apa és anya menyire szerette egymást és minket is menyire szeretek még akkor is, ha az életüket kelet feláldozniuk értünk.
Ann igaza volt mea culpa dolog egész szomorú, azt is mondta, ha a bátyó egyszer olyan lesz, mint én ő akkor világá szalad. De igaza van ez nem állapot, amit bátyó csinál olyan, mint valami szellem. A teste itt van, de a gondolatai egészen máshol. És a legrosszabb, hogy magát hibáztatja Ann haláláért pedig tudja, hogy az én hibám ez is az én lelkemen szárad.
- Mea culpa, mea maxima culpa- suttogom azt a kis mondatott mely már nekem amolyan mottóféle lett. Mindig is szeretem az idegen nyelveket. Ez a kis mondat latinul van. Azt jelenti: „Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.” Na, jó elég volt az önmarcangolásból mára. Vidám maszk föl és irány a kocsihoz a bőröndökért.
Gyorsan leszáguldok a kocsihoz. Nyitnám ki, de a kulcsot meg fent hagytam
-Ez pompás, már úgy viselkedek, mint valami idióta- vágom magam homlokon és 2 szemvillanással később már ki is nyitom az én drága Ferrarim. Bátyó vette nekem miután összetörtem a motorom. Az, de szép volt, engedek meg egy fáradt mosolyt. Hát igen szeretek száguldani. Na, ezzel megvolnánk, teszem le a bőröndöket a szobámba. Csak kétszer kellet fordulnom. Lássuk csak. Nekem 3 bőrönd. Pipa. Lilian 3 bőröndje. Pipa. Könyveimnek 4 bőrönd. Pipa. És az árvaháznak 2 bőrönd. Még oda is jó lenne elmenni ma. Ebbe Lilian ruhái vannak. Mivel gyorsan nő csak egyszer vesz fel egy ruhát meg amúgy is csak egyszer vesz fel egyet, mert én szerintem egy ruhát elég egyszer felvenni. És van köztük olyan ruha is, ami nem is volt rajta. A laptopom leteszem az íróasztalra.
Lássuk hány óra. 6 óra 55 perc pedig nem vagyok egy korán kellő típus. Mindig 9-ig vagy 10-ig alszok. Régen bátyóval (mikor még ő is aludt és nem volt teljesen vámpír) akkor mindig versenyeztünk ki kell fel hamarabb. Persze egyikünk se kelt 9 óra 30 előtt. De aki előbb kelt előbb ért le a konyhába és megehette a nyereményt, ami a kedvenc müzlink volt. Mindkettőnknek ugyan az volt a kedvence. Na, jó nekem a mai napig az a kedvencem. Emlékszem, hogy a vesztes megehetett gofrit. Nem mintha nem szeretném a gofrit. De az epres müzlinél nincs jobb reggeli. Hm. Fincsi. Még szerencse, hogy Gabe a csokisat, Lilian pedig a vaníliásat szereti. Mondjuk, én mindenféle édességért oda meg vissza vagyok. De az epres az mindent visz. Felkel tölteni a csoki készletett is.
- Most mit is csináljak? -Fürdök aztán meg rendet rakok. Igen ez jó lesz.
Akkor lássuk azt a fürdőkádat (ami még mindig szinte medence méretű). Megengedem a vizet. Kiszedem az egyik bőröndből a szükséges cuccokat. Beleteszek egy kicsit az eper illatú habfürdőmből. Levetkőzők és a hajam felcsatolom, mert most nincs kedvem megmosni, majd este. A kád már tele van én meg elmerülök az eper habokban. Tudom, egy kicsit eper mániás vagyok. Hehe.
Bátyó szerint gyógyíthatatlan hülyeségben szenvedek. Ő meg mérhetetlenül idióta, ez van. Ilyen a testvéri szeretett. Mindketten meghalnánk a másikért, de ezt nem szoktuk egymás irányába kimutatni.
Megmosakodtam, majd megtörölköztem ez a törölköző a kedvencem, még karácsonyra kaptam Gabetől. Az egész törülköző citromsárga és bele van varrva narancssárga betűkkel, hogy Cassandra és egy szintén varrott kék rózsa található rajta. A kedvenc virágom.
A törölközőmet magam köré csavarva oda megyek az egyik bőröndömhöz. Kiveszek belőle egy kék blúzt, csőszáru koptatott farmert és a hozzá passzoló kék fehérneműt. Magamra veszem a ruhám. Milyen cipőt vegyek fel hozzá? Megvan. Azt, amelyiket múlt héten vettem. Kék topánka, amin egy kis masni van. Jó most nézzük azt a szénakazalt, amit hajnak merek nevezni. Leülök a fésülködő asztalom elé. Annyira most nem vészes veszem ki a csatot a hajamból. Kifésülöm a gubancokat, és beleteszek a hajamba egy hajpántot. A stílus kedvéért ez is kék, fehér masnival baloldalt. Ez kész.
Mennyi az idő? 7 óra 30. Kipakoltam a ruhákat a szekrénybe. O-o. Majdnem tele van, a szekrény épphogy marad hely az új ruháknak. Remek.
A könyveknek nem elég a szekrény. Egy bőröndnyit le kell vinnem a könyvtárszobába. Fantasztikus. Lesuhanok a könyvtárba, á remek legalább itt van üres szekrény. Még a bepakolás után is a fele üres. Ez jó hír, nagyon jó hír.
- Azt hiszem, veszek, pár új könyvet- mondom az én drága bátyámnak, aki épp az ajtófélfának dőlve néz a könyveket, de lehet rajta látni, hogy máshol jár.
- Képzelem mennyi lesz az a „pár”- csinál idéző jeleket az ujjaival. Miközben még a száját is elhúzza. Hú, de vidámak vagyunk ma is.
Mr. Én tudom, hogy kell elrontani mások kedvét úr.
- Aha, valahogy úgy -adok, neki igazat had örüljön a szentem. -Veszek majd a srácoknak is pár ruhát és magamnak -mondom, a szemébe-neked vegyek valamit? -kérdezem kíváncsian, de ha azt mondja, hogy nem akkor is veszek neki valamit.
- Ebbe úgy sincs beleszólásom nem igaz? -kérdezi és fáradt szemeit rám szegezi.
- Nem nincs -nézek, rá szórakozottan miközben azon gondolkodom, mit vegyek neki.
- Vehetnél a ruhákon kívül-szenvedő arc, kis mártír-pár új kardot és tőrt neked is és nekem is, meg pár orvosi magazint-baleseti sebészorvos, mert jól bírja a vért. Nem úgy, mint én. Ha nyílt sebet látok, ami vérzik, a szagától elájulok, mindegy, hogy az állati vagy emberi vér. Nem bírom, még inni se. Egyszer ittam állati vért utána ki is hánytam egyből. Ja és kizárásos alapon az embervért sem bírom nem mintha kóstoltam volna már. Micsoda félvér vagyok. Mondjuk, ha valaki megsérül, és a segítségemre van, szüksége olyankor jól bírom.
- Hé, figyelsz rám? - lengeti a kezét a szemeim előtt az, az idióta.
- Persze, persze -forgatom meg a szemeimet.
- Igen látom, mennyire figyelsz, amúgy csináltam nektek 5 szendvicset be is csomagoltam, hogy meg bírjátok enni az oda úton- mondta nagy komolyan. Ilyen kor jövök, rá mennyire szeretem.
- Köszönjük -mondom, miközben megölelem és adok neki egy puszit.
- Nincs mit - mondja, halkan miközben visszaölel - Ez a minimum. Vigyázzatok magatokra-lett komoly újra.
- Rendben - bólintok, rá miközben elengedem.
- Na, jó én menetem dolgozni-szól miközben az ajtóhoz megy.
- Már menned is kell? -kérdezem, bólintását látva én is bólintok -oké és mikor jössz haza?
- Olyan 6 körül este. -jegyzi meg már ajtónyitás közben.
- Amúgy honnan tudtad, hogy most megyünk vásárolni? -kérdezem
-A húgom vagy ismerlek, ezer éve-egy gúnyos vigyor mellett. Végre egy kis gúnyolódás, még akkor is, ha az én káromra megy. Érzékeny vagyok a koromra. Ő meg nem. Pedig ikrek vagyunk.
- Nem is vagyunk ezer évesek, még száz se nem hogy ezer, de ezzel nem csak engem, de magadat is öregbítetted-megrázom felé az öklöm -Mostmár tűnj a szemem elől, de gyorsan, mert jaj, neked. -modom neki bosszúsan.
- Szia, húgica -vágja rá ijedten és amilyen gyorsan csak tud, beszáll a kocsijába és elszáguld.
- Ez gyors eltünt -jegyzem meg pedig egy kis bunyó beleférhetett volna még.
- Tudud Cassy, néha nagyon félelmetes tudsz lenni, ha akarsz-mondja Gabe a lépcsőfordulóban állva egy zöld kapucnis pulcsi van rajta alatt, ha jól látom, egy fekete póló van, egy sötétkék koptatott farmer van rajta a pumaedző cipőjével, ami fekete.
- Épp most akartalak felkelteni-sétálok oda hozzá -Jó reggelt -ölelgetem meg majd, adok neki egy puszit. Szeretett rohamom van, na.
–Neked is jó reggelt -mondja, miközben elengedem -Amúgy, mint látod felkeltem -mutatt végig magán- Liliant is felkeltettem. Adtam neki egy töröközött a bőröndjéből, amit amúgy átvittem a te szobádból hozzá.
- Köszönöm -adok, neki még egy puszit-egy angyal vagy-indulok Lilian szobája felé.
- Tudom -mondja, egy nagy mosoly kíséretében miközben jön mellettem. -Mikor indulunk vásárolni? -kérdezi egy ártatlan mosoly kíséretében.
- Nem is tudom miért örökölted apád egoizmosát -mosolygokrá -de miből gondolod, hogy megyünk vásárolni?- kérdezem egyik szemöldököm felhúzva.
- Nem mintha te általában nem mennél minden különösebb ok nélkül vásárolni-néz le rám egy pimasz mosollyal. Fél fejel magasabb nálam, ahogy bátyó is magasabb nálam, hiába vagyunk ikrek. Bár bátyó talán pár centivel magasabb Gabenél. -Amúgy meg új hely, új pláza, új könyvesbolt soroljam még? -kérdezi még mindig pimaszkodva.
- De pimasz valaki -rázom felé mutató ujjam játékosan -Amúgy igazad van, akkor indulunk ha Lilian kész lesz. -nyitok be Lilian szobájába.
- Rendben én addig kipakolok. -mondja, majd bemegy a szobájába.
Ha jól hallom és jól hallom Lilian a fürdőszobájában van. Bekopogok.
- Segítsek kicsim? -kérdezem az ajtótól.
- Nem kell, anyu már kész vagyok-válaszol csilingelő kislány hangján, majd kinyitja az ajtót. –Így jó leszek-kérdez, ekkor miközben forog egyet. Rózsaszín póló van, rajta ha jól látom a gallért azon, ha jól emlékszem egy liliom képe van. A póló felett egy lila poncsó van. Egy farmernadrág és egy kis lila zokni van rajta.
- Anyu melyik cipőt vegyem fel? -kérdezi a cipős dobozokat nyitogatva.
- Mondjuk ezt? -veszek ki egy lila topánkát, amin egy rózsaszín masni van.
- Ez jó lesz, van hozzá hajpánt is -veszi ki a hajpántjai közül a lila hajpántot, ami bal oldalt egy rózsaszín masni van. Felveszi, a topánkát utána megfésülöm és beteszem a hajába a hajpántot. Megnézi a végeredményt a tükörbe. Szerintem egy angyal.
- Köszönöm - szoritja meg a combom. - Szeretlek anyu - néz a szemembe mosolyogva.
- Én is szeretlek kicsim - mondom, neki miközben megölelem. És neki is adok egy puszit.
- Családi ölelés van, és nekem nem szóltok, ejnye -modnja Gabe mosolyogva az ajtóban. -Amúgy mi ez a sok masni nekem is kell felvenni? -túr bele tetetett idegességgel a hajába.
- Csak ha szeretnél-mondom neki mosolyogva.
- Kösz, inkább kihagynám. -mosolyodik el.
- Vegyél, fel valami kabátot nehogy megfáz nekem -mondom miközben Lilianre adom fel lila kiskabátját.
- Oké -bólint, majd két szemvillanás múlva már ott áll az ajtóban egy fekete bőrkabáttal a kezében.
- Vedd is fel, mint már mondtam nem szeretném, ha megfáznál, és nem tudnál iskolába menni emiatt. -mondom neki és én is előszedem a fehér kabátom meg a fehér retikülöm és beleteszem a pénztárcám, amibe biztos, ami biztos 3 kártya van. Mindegyik tele pénzzel. És az irataimat és Lilian iratait (amit persze bátyó hamisított). És a kocsi kulcsom, ami a kezemben van.
- Mehetünk -veszem fel a szendvicseket az asztalról. Gabe udvariasan előre engedet minket a bejárati ajtónál.
- Hurrá esik-jött az elmés megállapítás tőlem-már csak ez hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen a napom -jegyeztem meg a végét keserűen miközben beszálltunk az autómba.
- Egy kis esőtől nem lesz, semmi bajod- jegyzi meg Gabe vidáman Túl vidám, készül valamire nem szokott ilyen vidám lenni, ha velem jön vásárolni.
- Mire készülsz? -kérdezem, tőle miközben bekötöm magam mellett Liliant.
- Én? -kérdezi ártatlan hangon -semmire- vonja meg a vállát.
- Hol van a kocsid? -kérdezem, tőle miközben oda adom Lilian nek az egyik szendvicset.
- Hát a garázsban, hol máshol lenne. - mondja és mutatta egyszerre a ház bal oldalára ahol egy 4 kocsinak megfelelő garázs van.
- Nem is láttam a garázst eddig. -vakarom, meg zavartan a tarkóm mindig ezt csinálom, ha zavarban vagyok.
- Valahogy sejtettem. -mondja, miközben elvesz 2 szenvicset. -Amúgy hova megyünk?
- Hát vásárolni. -mondom, miközben indítok.
- Nem mondod. -jegyzi, meg csodálkozva- azt hittem kirándulni megyünk. -teszi hozzá nagyon komolyan.
- Kac, kac -mondom neki -Port Angelesbe megyünk így jobb. -nézek rá szúrósan a visszapillantó tükörben.
- Oké -mondja még mindig azzal a gyanús jókedvvel.
- Vigyázz Port Angeles anyuval vásárolni megyünk-mondja boldogan Lilian. Legalább ő szeret eljönni velem vásárolni. Én is és Gabe is halkan felnevetünk Lilian lelkesedésén. Forks határáig az autóutat vidáman, beszélgetve tettük meg az időközben szakadó esőben.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó