( Edward szemszöge)

- Emmett – visítozta Alice, miközben bátyám felé futott, úgy, hogy majdnem felborított. Még szerencse, hogy vámpír vagyok. Mikor megfordultam, húgom fivérem nyakában csimpaszkodott.
- Elég lesz Alice – fejtette le nyakáról mosolyogva a kis pöttöm kezeit. – Tudom, hogy bejövök neked, és most is épp a szexi testemről álmodozol, de nem vagy az esetem. Bocs – vigyorgott rá Alice-re. A kis törpilla nyelvet öltött rá.
- Majd később elviszlek titeket egy játékházba. De most szeretném tudni, hogy Emmett, hogy került ide. – szakítottam félbe az érdekfeszítő trécselésüket.
- Hát így kell fogadni a kedvenc bátyuskád? – színlelt sértődést fivérem.
- Hagyd már a hülyeségeidet Emmett! Most nincs türelmem ehhez. Honnan a jó büdös francból tudtad, hogy itt vagyunk? – keltem ki magamból. Mindketten ledöbbenve néztek rám. Hát igen! Nem túl gyakran láthatták még ezt az oldalamat.
„ Most mit mondjak? Nem köphetem be Alice-t.” – hallottam meg Emmett gondolatait.
„Ha megtudnám, hogy én hívtam fel, tuti megölne.” – sopánkodott magában húgom, de mikor eszébe jutott, hogy gondolatolvasó vagyok, riadtan felkapta a fejét, s rám nézett.
- Szóval felhívtad. – ízlelgettem a tényt. – És arra nem gondoltál, hogy esetleg beköp minket és ránk küldi Jasperéket? – ordítoztam, akár egy eszement.
- Edward…én…
- Te ne szólj bele! – szakítottam félbe Emmett mondandóját.
- Nos? – húztam össze szemöldököm.
- Erre nem gondoltam. – felelte halkan Alice. Kifújtam a levegőt. Le kell nyugodnom! Már semmi értelme veszekednem vele, hisz Emmett már itt van. Remélhetőleg az otthoniak nem tudnak a hollétünkről. De az kicsit sérti a férfiúi büszkeségemet, hogy nélkülem hozott meg egy ilyen döntést.
- Hagyjuk! – legyintettem. – Hogy hogy itt vagy Emmett?
- Már én sem bírtam az otthoni körülményeket. Tulajdonképpen már rég elhúztam volna Volterrából, ha lett volna bátorságom. Amikor Alice hívott, és felvetette az ötletet, hogy költözzek hozzátok, rögtön lecsaptam rá. Csak az az egy szívfájdalmam, hogy Rose-t nem hozhattam magammal. Nem tudom, hogy nem köpött volna-e. Ezért inkább nem kockáztattam. – sóhajtott fel szomorúan.
- Sajnálom. – felelte Alice.
- De biztos, hogy ki fogod bírni Rosalie nélkül? – kérdeztem kétkedve. Eddig öt másodpercre sem tudtak elszakadni egymástól, akkor most ki fogja bírni? Nem nagyon tudom elképzelni.
- Persze. De hol van Hanna? Alice már sokat mesélt róla.
- Hozom. – válaszolta mosollyal az arcán húgom. A következő pillanatban már ott is állt mellettem a kis csöppség. Riadtan nézett fel rám. Megijedt Emmettől? Ez nagyon szórakoztató. Bár, azt be kell vallanom, hogy bátyám tényleg ijesztő egy kicsit. Már a testalkata elég tekintélyt parancsoló, de a vörös szemei elég hátborzongatók lehetnek egy kislány számára.
- Hmmm. Tényleg olyan íncsiklandozó az artériád, mint amilyennek Alice leírta. – nyalta meg a száját. Rögtön a hátam mögé húztam Hanna-t. Ennyire még Emmett sem lehet beteg.
- Emmett. Mos jól megijesztetted. – morogtam rá. Hanna reszketett. Felvettem az ölembe és simogatni kezdtem a hátát.
- Nem lesz semmi baj. Csak viccelt. – néztem a könnybe lábadt szemeibe.
- Biztos?
- Biztos. Nem fog bántani. Csak olykor azt hiszi, hogy igazán humoros. Pedig nem. – néztem dühösen bátyámra.
- Tudom, hogy te megvédesz Edward bácsi. – megsimogatta az arcomat, majd puszit lehelt rá.
- Szeretlek, te kis törpe. – vallottam be neki először. – De aztán később is csak engem puszilgatni, világos? – néztem rá tettetett szigorral.
- Világos. – kuncogott rajtam.
- Kellene neked egy gyerek. – jegyezte meg vigyorogva Emmett.
- Van elég a családban. – feleltem, miközben letettem Hannát a földre.
- Amúgy Emmett vagyok. – guggolt le fivérem, s nyújtotta a kezét Hanna felé. A kis csöppség felnézett rám, mint aki bíztatásra vár, így bólintottam. Néhány másodpercig még mozdulatlanul állt, majd megindult bátyám felé. Megállt előtte.
- Hanna. Hanna Cullen. – csilingelte édes hangján, majd átölelte őt.
- Hát nem édesek? – nézett csillogó szemekkel rájuk Alice.
- De. Azok. – ismertem be mosolyogva. Hanna elengedte bátyám nyakát, majd Emmett felállt.
- Hoztam neked ajándékot prücsök. Várj, behozom! – kiment a házból, majd a következő pillanatban visszatért az ajándékkal a kezében.
- Ez a tiéd. – nyújtotta Hanna felé.
- Emmett. Ez egy Plazma TV. Mégis hogy bírná el?
- Te állandóan akadékoskodsz. Elrontod az ember örömét. – húzta fel az orrát.
- Ezt tényleg nekem hoztad? – kérdezte izgatottan Hanna.
- Hát persze. Ki másnak? Annak a zsémbes Edwardnak? – Hanna jót kuncogott ezen.
- Alice néni. – fordult húgom felé. – Majd nézed velem Spongyabobot? – kérdezte csillogó szemekkel.
Alice segélykérő pillantást küldött felém. Épp úgy, ahogy ő, én sem tudom ki az a Spongyabob. Felhúztam a vállam „még soha az életben nem hallottam róla” pillantás kíséretében.
- Prücsök, nem tudják, miről beszélsz. Annyira begyepesedett mindkettő. – szólalt meg Emmett. Hát, Alice szerintem nem így fogalmazta volna meg, de lényegében Hanna megtudta az igazat. Ez a fontos, nem?
- Te szoktad nézni? – fordult Emmett felé.
- Ez kérdés? – játszotta meg a felháborodottat bátyám. Letette az ajándékot, majd felvette az ölébe Hannát.
- Nekem Patrik a kedvencem. Neked?
- Tunyacsáp.
- Tunyacsáp? – lepődött meg Emmett.
- Igen. Vicces, hogy állandóan morog. – kuncogott Hanna. Emmett elvitte az ölében a kanapéig, leült vele, majd folytatták a beszélgetést. Bátyám ennél a szintnél agyilag megakadt. De őt így szeretjük. Legalább van kivel Hannának játszania.
- Alice- fordultam az említett felé. – Szedd össze ezeket a vackokat! Nincs egy méter szabad hely sem a nappaliban.
- Cöh. Férfiak. – húzta fel az orrát, majd elkezdte elpakolni a ruhákat. Odamentem Hannáékhoz és leültem a kanapéra.
- Miről beszélgettek? – gyanús volt, hogy elhallgattak, mikor idejöttem.
- Emmett bácsi elmondta, hogy miért tetszik neked Bella. – nézett rám Hanna.
- Mit mondott Emmett bácsi? – az utolsó két szót direkt kihangsúlyoztam.
- Azt, hogy a cicije miatt tetszik neked. Emmett bácsi szerint a férfiak szeretik. Igaz ez Edward bácsi? – nézett rám érdeklődően. Megölöm ezt a félkegyelműt. Hogy mondhatott neki ilyet?
- Nem igaz Hanna. Emmett bácsi csak viccelt. – vetettem bátyámra szúrós pillantást.
- Azt is mondta, hogy amikor Bella tüzes lesz, te le fogod hűteni. És utána jön a gólya. Mi az, hogy tüzes? És miért jön a gólya? – tette fel kínos kérdéseit Hanna. Szegénykém azt sem tudta, hogy ez a marha miről beszélt. Most mit mondjak neki? Ha ember lennék tuti elpirosodtam volna. Még csak hat éves, könyörgöm.
- Mi folyik itt, fiatalok? – suhant hozzánk Alice. Kitakarított. A nappaliban már egy darab ruha sem maradt. Hál istennek! Legalább egy gonddal kevesebb.
- Az csupán, hogy Emmett két perc alatt felvilágosította Hanna-t. – válaszoltam neki. Húgom először nem értette, de két másodperccel később a megvilágosodás suhant át az arcán. Leesett az álla.
- Hogy mit csináltál? – kérdezte Emmettől.
- Sohasem lehet túl korán elkezdeni. Lassan abba a korba ér.
- Még csak hat éves! – fakadtam ki.
- Hannának ideje aludnia. Már későre jár. – zárta le a témát Alice. Érzékelte, hogy veszekedés van közelgőben.
- Jó éjt Emmett bácsi. Jó éjt Edward bácsi. – nyomott mindkettőnk arcára puszit, majd Alice-szel  felment az emeletre.
- Nem hittem volna, hogy tényleg kibírod Rosalie nélkül. – jegyeztem meg Emmettnek. Tényleg meglepő.
- Valamikor el kell kezdeni. – húzta fel a vállát. Ezután mindketten csendbe burkolóztunk. Ez a pár perc nyugalom igazán rám fért már. Emmett hirtelen mocorogni kezdett.
- Nem bírom tovább. Szükségem van Rose-ra. – pattant fel, s megindult az asztalon lévő telefon felé.  Egy mobil. Ez meg, hogy a jó büdös francba került ide? Alice! Emmett után rohantam, s lerántottam a földre. Ebből még bajok lesznek. Nagyon nagy bajok.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.