Alice utolsó pár szava miatt még mindig döbbenten ültem a szobában, holott legjobb barátnőm már a földszinten csevegett ismét. „Edward ujján már nincs gyűrű” – ismételgettem magamban. Nem tudom, miért érintett engem ennyire rosszul a dolog. Talán azért, mert már kezdtem beletörődni abba, hogy ennek így kell lennie, vagy talán más az oka. Beleszerettem volna Edwardba? Nem, azt nem hiszem. Kétségkívül jóképűnek találom, és szeretek vele lenni, de nem vagyok szerelmes. Legalábbis nem érzem magam annak.
A hirtelen telefoncsörrenésre, ami kiszakított a vitából – amit magammal folytattam – nagyot ugrottam.
- Szia Jacob! Régen beszéltünk! Hogy vagytok?
- Bells! Azt hittem már meghaltál, hogy nem hívsz! – fújt egyet én pedig nevetni kezdtem.
- Hányszor szeretnéd még, hogy elmondjam, halhatatlan vagyok?
- Azt hiszem, ezt sosem fogom tudni megjegyezni. Az ok, amiért hívlak, hogy…
- Hogy szeretsz és hiányoztam neked. Tudom, tudom – vágtam közbe.
- Igazából, hogy el tudnál-e repülni hozzánk? Rach is szeretne már látni, és meg akarja mutatni neked a pocakját – sorolta Jake és éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- És enni akar a csodás főztödből! – kiabált a háttérből Rachel.
- Az őszi szünet már elkezdődött, szóval akár holnap repülőre is szállhatok! – lelkesedtem.
- Az remek. Akkor várunk. Szia Bells!
- Sziasztok! – tettem le a kagylót és mosolyogva elindultam le a földszintre.
A családból Emmett és Edward rögtön felém kapta a fejét, Alice és Jasper sutyorogtak, de olyan halkan, hogy nem értettem, a többiek a Denaliból érkezettekkel beszélgettek.
- Halljuk elmész – kezdte Emmett.
- Igen. Egy hétre visszautazom, meglátogatni Jacobot és Rachelt. Már eléggé hiányoznak, végül is majdnem hatvan évig éltem velük.
- Majd hozz szuvenírt! – jött oda Alice és megölelt.
- Rendben – öleltem vissza.
- A repülő holnap este indul, pont sötétedés után. – Alice látva értetlen arcomat kiegészítette magát – Láttam, hogy eltűnik a jövőd, miután felvetted a telefont.
- Köszönöm – válaszoltam.
- A bepakolással sem kell fáradnod, majd elintézem – vigyorgott továbbra is Alice.
- Na, azt nem. Egy életre megtanultam a leckét, hogy neked nem szabad ebben engednem – tiltakoztam.
- Te még jól jártál! Képzeld el, mikor nekem tett be női ruhákat bosszúból! – tettette Emmett a sértődöttséget.
- Szerintem vicces volt – hahotázott Jasper.
- Jasperrel vagyok. Bocsi kicsim, de tényleg állatian festettél – állt Jasper pártjára Rose.
- Na, szép. Kinevetsz és még a feleségemet is ellopod! – szűkítette össze a szemét Emmett – Te, én, sakkjátszma most!
A két fiú és a feleségeik rögtön rávetették magukat a sakktáblára és egymás szidása kíséretében játszani kezdtek.
- Jó utat – szólalt meg Edward.
- Köszönöm. Kérsz te is szuvenírt? – mosolyogtam rá.
- Elég, ha épségben visszahozod magadat – ölelt meg.
- Majd igyekszem. – Kicsit, nem, nagyon meglepett, hogy így közeledett hozzám, mert senki nem volt a közelünkben, aki láthatta volna.
- Tudod, hiányozni fogsz – kezdte – már kezdtem egyértelműnek venni, hogy itt élsz. Olyan, mintha mindig itt lettél volna.
- Pedig csak három hónapja – válaszoltam és kibújtam kezei közül.
- Érezd jól magad, ami pedig a bepakolást illeti, nyugodtan engedd meg Alice-nek. Most nincsenek rövid és kivágott szándékai, mindössze ajándékot akar becsempészni az összes La Push területén élőnek – vágott ijedt fejet Edward, de utána egy félmosoly kíséretében megpuszilt és ő is a sakkozókhoz ment. Én is elindultam volna arra, ha Alice nem robog át szélsebességgel az orrom előtt és ránt magával engem is.
- Forksban mindig esős az idő, szóval engedélyezem neked a farmert és még szoknyát sem kell vinned. Azon kívül meg kell ígérned, hogy adsz hírt magadról, mert nem látlak. Majd rakok be valamit, amit szeretném, ha odaadnál Jacobnak. Lassan egy évszázada megígértem neki – mosolyodott el a végére.
- Amit csak akarsz – ültem le az ágyamra.
Alice egy szempillantás alatt végzett a ruháim bepakolásával, miközben én kibámultam az ablakon. Illetve, azért fél szemmel mégis figyeltem, mit tesz el nekem.
- Hiányozni fogsz. Már te is a családhoz tartozol. Csak a vezetékneved más, bár ki tudja, mit hoz a jövő– ült le mellém.
- Alice, te tudod – „világosítottam fel.”
- Jelenleg én sem, mert sikerült annyira összekuszálódnia a dolgoknak. Legutóbb minden jól állt újra – magyarázta.
- Remélem, tudod, hogy nem értek semmit – mondtam.
Erre csak egy olyan – én mindent tudok, és az a célom, hogy ne értsd – nézést kaptam.
- Indulj, mert lekésed a repülőt – „szipogott”.
- Sziasztok! – köszöntem le a földszintre és kiugrottam az ablakon a kocsim mellé.
- Hé, Tarzan, mi az ajtót szoktuk használni! – kiáltott utánam Emmett.
- Te is nekem Emmett! – szóltam vissza és elhajtottam. Az egész család integetett nekem, mikor elhagytam a főutat, még a Denali klán is. Szerintem Tanya egy kicsit túl lelkesen is…



Újra itt, Forksban. Már érzem a járőröző farkasok szagát, és be kell valljam ennyi idő után elég kellemetlen, de még mindig meg tudom őket különböztetni. Hatosba váltottam és lassan végsebességgel száguldottam Jacob háza felé. Egy gyors jobb kanyar és le is állítottam az autót. Abban a pillanatban, ahogy kihúztam a kulcsot az indítóból, kivágódott a bejárati ajtó és Jacob ugrott ki rajta.
- Bells! Istenem, milyen büdös vagy! – köszönt.
- Ezt én is elmondhatnám! – húztam én is az orromat, de azért megöleltem.
- Bella! – jött ki Rachel is.
Mióta láttam megnőtt a pocakja és meg is hízott, de ez a terhességgel jár.
- Szia Rachel! És szia kis Jake! – simogattam meg a hasát.
- Azon gondolkoztam, hogy mivel újra itt vagy, süthetnél nekem valami finomat a’la Bella – nevetett.
- Persze, ó, és Jacob, küldött neked valamit Alice. Azt mondja, már majdnem egy évszázada tartozik neked ezzel – mondtam, de Jacob csak értetlen képet vágott.
- Menjünk be! Addig szépen elmesélsz mindent az új pasidról – tolt be az ajtón Jake.
- Neked fiúd van és én nem tudok róla? – hüledezett Rachel, miközben hatalmasat ásított.
- Nyugodtan menj el aludni, utána mindent elmesélek – mondtam és Rach kapva kapott az alkalmon.
Jacob leült a pici faasztal egyik székéhez, pont az én helyemmel szemben. Amikor még én is itt éltem ez volt a törzshelyünk. Csak a nagyon komoly beszélgetéseket nem itt ejtettük meg, mert ez olyan vidám hely volt.
- Mit kaptam a Cullen lánytól? – kérdezte tőlem és fáradt mosolyra húzta a száját.
Én felkaptam a bőröndömet és egy henger alakú „Mr. Black” feliratú, csomagolt dolgot vettem ki. Megráztam, de nem hallatszódott semmit. Odaadtam a velem szemben ülő „Mr. Black-nek” aki nem érzett rajta semmit, csak vámpírszagot. Szó, mi szó én is csak Alice jellegzetes illatát éreztem rajta. Jacob elkezdte kicsomagolni és kiesett belőle egy fehér kártya.
„Emlékszel Jacob Black, mikor legutóbb találkoztunk? Ezt megígértem neked, én pedig mindig betartom a szavamat! Sok szeretettel Alice Cullen” – olvasta fel Jake a lapot.
- Szerinted mi lehet? – türelmetlenkedtem.
Csak, hogy engem idegesítsen megállt az ajándéka kibontásával és olyan mesélős arcot vágott, amit szintén az én kiborításomra szokott használni.
- Amikor legutoljára találkoztunk a szőke Barbie majdnem átlépte a határt, mert a szőke pasi, aki a vöröskének volt a társa megtámadta a nagydarab barátját.
- A férjét. Házasok – vágtam közbe.
- Lényegtelen. Na, szóval akkor találkoztunk utoljára és én beszéltem a jósnővel, aki eléggé ki volt ránk akadva, mivel nem látta, hogy ez fog megtörténni. Tudod, a mindent tudó barátnőd nem lát…
- Nem látja a farkasokat, tudom – mosolyogtam bosszús arcán.
- Azt ígérte sosem lépik át a határt – fejezte be.
- Nem hiszem, hogy egy földdarabot küldött neked – kacagtam.
- Én sem – mosolyodott el, majd végleg kibontotta az ajándékát.
Hangosan kezdtem el nevetni és nagy lendületemben Jacob – a kis dög – kirúgta a széket alólam és kecsesen eldőltem vele.
- Az én régi ügyetlen Bellám – mondta.
- Most megbocsátom, de csak azért, mert Alice-től kaptál egy légfrissítőt – szakadtam még mindig a nevetéstől.
- Már emlékszem! Idegesítően ráncolta az orrát, mire megkérdeztem, hogy talán fülledt őfelségének a levegő? Erre azt válaszolta, hogy valószínűleg belőlem jön, de majd küld légfrissítőt – nevetett most már ő is.
- Igen, Alice megbízható és vásárlásmániás – merengtem el.
- Mesélj csak nekem arról a fiúról – emelgette a szemöldökét.
- Nincs fiúm. Nem is beszéltem róla – adtam az ártatlant.
- Ugyan már, látom rajtad, hogy majd elepedsz érte. Úgy ragyogsz, mint ha napfényben állnál – támaszkodott állára.
- Te biztos nem vagy meleg? – tereltem el a témát.
- Ha nem tűnt volna fel, nős vagyok és a feleségem most terhes – vágott fölényes arcot. – Na, de mesélj csak.
- Edward a neve –kezdtem.
- Mondj olyat, amit nem tudok – billentette oldalra a fejét.
Akkor megvilágosodtam. Ő már az elejétől fogva tudta, hogy Edward van és, hogy találkozni fogok vele.
- Te ki szemét! – dobtam felé egy bonbont, amit Alice Rachelnek küldött, de Jacob elkapta a fogaival.
- A farkasságnak is van előnye – kacsintott.
- Most a barátnőjét kell játszanom, mert… - és elmeséltem neki mindent.
Még a majdnem dolgot is kikottyantottam, elvégre mégis ő volt a legjobb barátom, mióta itt élek Forksban. Olyan csendben hallgatott végig, mintha meghalt volna. Néha megrázta a fejét, nevetett, vagy bevágott egy „oh-t” de más reakciója nem igazán volt, pedig egyébként be sem áll a szája. Mikor a történetem végére értem nagylevegőt vett és elmosolyodott, majd hadarni kezdett.
- Egyet értek a látnok barátnőddel, ti teljesen idióták vagytok. Edward majd megveszik érted és neked is állatira bejön, csak egyikőtök sem veszi észre a másik vonzódását. Ami pedig Mohamed barátunkat illeti, én nem rá szavazok, de ha szerinted egész kedves és egész sármos, hát nekem mindegy. Én melletted leszek bárhogy is lesz – fejezte be.
- Amúgy nem Mohamed hanem Christopher – böktem még oda Jakenek, aztán megjelent Rachel pocakja, majd maga Rachel a lépcsőfordulóban.
- Team Edward – csak ennyit mondott és elkezdte majszolni a bonbont.
- Jacob, vámpír van a rezervátumban! – Seth hangja idegesen csengett. –Éreztem, mikor ide jöttem.
- Igen, én is éreztem – fordultam meg.
- Bella! Te, itt? Nem változtál semmit – lépett mellém és megölelt, bár ő is húzta az orrát.
- Seth, vámpír vagyok. Te viszont megint csak megizmosodtál. Lassan indulhatnál valami testépítő versenyen. A különszámod az lehetne, hogy átváltozol – veregettem vállba.
- Ezt már egyszer megbeszéltük. Azért van az a kép – mutatott a falon lógó egyik képre, amin én álltam vele úgy, hogy ő egy szál fecskében pózol én pedig bikiniben csillogok mellette – Hogy vagy? Mi van veled mostanában?
- Pasija van – mondta Rachel két fehér csokis golyó között.
- Te csak egyél, mert utána jön a muffinom – szóltam rá.
- Ki az? Ember? – ült le Seth a helyemre.
- Emlékszel Cullenékre? – kérdezte Jacob.
- Ja – vágta rá Seth, miközben ellopott egyet Rach bonbonjai közül.
Jacob jelentőségteljesen nézett rá, de Sethnek még kellett egy másodperc, mire leesett.
- Te meg egy Cullen? –tágult hatalmasra a szeme.
- Ő meg Edward Cullen – mondta Rachel, miközben visszalopta a csokiját.
- Azt se tudod ki az – incselkedett vele Seth.
- Na, idefigyelj fiatalember, tiszteld az idősebbet! – „pofozta meg” őt Jacob bevésődése.
- És volt már valami? Lepedőgyűrés? Ágy akrobatika? Autótisztítás? – sorolta az összes szinonimát.
- Még te ezen gondolkozol, én neki állok sütni – nyújtottam rá ki a nyelvemet.
- Lesz süti – tapsikolt, aztán felcsillant a szeme – Edwarddal is sütöttél sütit?
- Valaki sütit emlegetett? – jött be Paul.
Fél perc sem telt bele az egész ház megtelt farkasokkal. Éppen egy hatalmas tepsit vettem ki a sütőből, amikor kivágódott az ajtó.
- Istenem! – kiáltottam fel.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.