(Bella szemszöge)

Mindannyian megdöbbenve bámultunk Rosalie után. Ennyivel el lenne intézve a házassága? Több évtizednyi szeretetnek és boldogságnak, úgy akar véget vetni, hogy a férje élé dobja a válópert? Nem gondol bele, hogy ezzel nem csak Emmettet veszíti el, hanem Cullenékat is? Úgy látszik neki, semmi sem fontos már.

Félve pillantottam rá, a mellettem ülő hatalmas mackóra. A pár perce még, az arcán látott jókedvből semmi sem maradt. Megtört. Megtört, mert rá kellett jönnie, hiába tetteti magát, a házassága sosem lesz a régi. Mi több, már nem is lesz házas.

Lassan bontakoztam ki Edward öleléséből, és hatalmas mackónk felé nyújtottam a kezem. Valamilyen megmagyarázhatatlan erő kötelezett arra, hogy megvigasztaljam fogadott bátyámat. Bevallom, kissé megriadtam, hogy hirtelen ilyen fontos lett nekem Em.

- Bella, szerintem nem kéne! Nincs beszámítható állapotban – figyelmeztetett, mikor rájött, mit szeretnék csinálni.
- Fogd be! – suttogtam neki. Néha kezd elegem lenni a folytonos, aggódási mániája miatt.
- Emmett! – érintettem meg a vállát, mire összerezzent, és rám kapta a pillantását. Furcsák voltak a szemei, olyanok, mintha kiölték volna belőle a szeretetet. Megborzongtam ettől a tekintettől.
- Emmett, tudom, hogy most nehéz neked, de légy erős! Mi itt vagyunk neked, s szeretünk téged! Kérlek, mondj valamit! – kérleltem őt kétségbeesetten.
- El sem tudod, képzeli, milyen rossz érzés ez – suttogta alig hallhatóan. Rekedtes hangjára megijedtem, és hatalmas gyűlölet fogott el Rosalie iránt. Ha vámpír lennék, akkor már biztos, hogy a torkának ugrottam volna.
- Engedj közelebb magadhoz, és akkor nem lesz, ilyen nehéz4- leheltem bele a ház csendjébe.
- Nem akarom, hogy szenvedj! Elég, ha én érzem magam pocsékul – mondta nekem meggyötörten.
Hirtelen sírhatnékom támadt, de gyorsan kipislogtam szememből az alattomos könnycseppeket. Nem sírhatok az egész család előtt, így is elég bajunk van, nem kell még hozzá a hisztim.
- Túl fontos vagy nekem ahhoz húgi, hogy szenvedni lássalak – mormolta csendesen, aztán magához ölelt, én pedig boldogan vesztem el karjai közt.
- Látom, nem bánkódsz sokáig a válásunk miatt – szólalt meg jegesen, a lépcső tetejéről Rosalie.
- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! – sziszegte dühösen Emmett, mire Rose arcán félelem futott át.
- Nos, még a feleséged vagyok, így nagyon is sok közöm van hozzá.
- Tényleg? A feleségem vagy? – emelkedett fel a kanapéról, hatalmas mackónk. – Akkor nekem, mint férjednek, köteles vagy beszámolni róla, hogy kinek az ágyát melegítetted az elmúlt hetekbe!
- Amun, egyik unokatestvérével, Tonyval töltöttem az időmet. Elképesztően kedves férfi, és ráadásul vegetáriánus. Teljesen beleszerettem – áradozott Rosalie, míg engem a hányás kerülgetett. Ennyire nem számít neki, hogy teljesen tönkreteszi a családot?
- Azért látom, ti sem vesztegettétek az időt, hiszen amikor csak találkozunk, akkor mindig egymás karjaiban vagytok. Ennyire összemelegedtetek? Vagy talán, édes hármasba nyomjátok? – nézett ránk gonoszul a szőkeség.
- Azonnal fejezd be Bella sértegetését! Százszor többet ér nálad, és ő legalább foglalkozik a családjával! – ordította Emmett, mire megijedtem. Sohasem hallottam őt, még így ordítani. Azonban elgondolkoztam az első mondatán. Engem védett, mégpedig nem is akárhogyan, mintha nem akarná, hogy a valamelyest boldog életéből, kiszakítsanak, még egy számára fontos személyt. Ezek szerint számítok neki valamit. Szívemet melegség öntötte el.

Hirtelen megváltozott minden. Emmett felkapott a kanapéról, szorosan magához ölelt, és elkezdett velem rohanni. Edwardnak köszönhetően, megtanultam, hogy az ilyen utazások során jobb, ha becsukom a szemem, és valamibe belenyomom az arcom, ami jelen pillanatban Em mellkasa volt. Elcsodálkoztam rajta, hogy mennyire kidolgozott felsőtesttel rendelkezik. Hiába szeretem Edwardot, ha a bátyjával, félmeztelenül egymás mellé állítanánk őket, akkor szerelmem csúfosan alul maradna. El kell ismernem, fogadott bátyám, eléggé vonzó egyéniség. Jesszusom, Bella, mikre gondolsz! Neked ott van Ed, aki szeret téged, és te is szereted őt, vagyis teljes a boldogság, tehát nem kell, semmilyen kidolgozott felsőtestű Emmett, ahhoz, hogy örömteli életed legyen.

Egyszer csak azt éreztem, hogy lassítunk. Nem mertem, megnézni, valóban jól gondolom-e, mert félő volt, hogy elhányom magam, ami jelen esetben elég ciki lett volna.
- Bocsáss meg Bella, hogy idehoztalak! – nézett rám könyörgően.
- Semmi baj Em, de elárulnád, hogy miért engem kaptál fel, s hoztál ide? – néztem körbe, a csupa sziklával borított helyen.
- Fogalmam sincs! – vallotta be. – Talán azért, mert egyedül te hallgatsz meg a családban. Senkinek sem tudom megosztani a bánatomat, és az örömömet, rajtad kívül.
- Ne mond ezt! Mindenki meghallgat téged!
- Ugyan már! Edward egyszerűen kiolvassa a gondolataimból, amit meg szeretnék vele osztani. Jasper pillanatok alatt megérzi az érzéseimet, és utána már nem izgatja őt, hogy mi van veled. Alice látja a jövődet, tehát semmi esélyed sincs, hogy új dolgot mondjál neki. Esméhez és Carlisle-hoz, hiába mész oda, bár igaz, hogy meghallgatnak, rögtön rád uszítják a többieket, akik már mindent tudnak, így nem is foglalkoznak veled. De Te, te egyszerűen hihetetlen vagy. Meghallgatod az embert, bocs vámpírt, és biztatod, hogy ne adja fel. Reményt adsz neki, holott lehet, hogy már soha nem fog megtörténni, amit el szeretne érni.
- Emmett! – szóltam köze, de ő csitítóan ráhelyezte a mutatóujját, az ajkaimra. Megremegtem ennek a bensőséges mozdulatnak a hatására.
- Bella, én köszönöm, hogy itt vagy velem! Nélküled már rég összeomlottam volna – nézett mélyen a szemeimbe, majd közeledni kezdett az arcomhoz, és egy puszit nyomott a szám sarkába. Emmett, az ártatlan kis puszi után elhúzódott, és rám nézett.

Ez elindított bennünk valamit, ugyanis pillanatokon belül megéreztem az ajkait, amint az enyémeket próbálta viszonzásra bírni. Nem kellett neki sokáig küzdeni, mert pillanatok alatt megadtam magam. Lágyan csókolt, de mégis éreztem benne szenvedélyt, és ez megijesztett.
Emmettel ez az első csókunk, de úgy faljuk egymást, mint mi Edwarddal egy év után. Ha Em lenne a párom, akkor mindig ilyen csókban lenne részem? Vagy vadabba? Nem, Bella, állítsd le magad! Épp most csalod meg életed szerelmét! Ez észhez térített, és ellöktem magamtól, bűntársamat.
- Emmett, ezt nem szabad! – ziháltam, miközben próbáltam minél távolabb lenni tőle, és csodálatos ajkaitól.
- Tudom. Bocsáss meg, nem tudom mi történt velem. Valószínűleg, ez a pár hét készített ki, amikor még, meg sem csókolhattam normálisan Rosalie-t.
- Semmi baj, csak, hogy is mondjam? – sóhajtottam fel keserűen. – A csók az tökéletes volt, de aztán beugrott Edward arca. Nem akarom őt megcsalni! Ő az életem, nélküle senki sem nem lennék.
- Megértelek – motyogta, majd elfordult, de én megláttam elkeseredett arcát.

Nem értem, mit hitt! Csak mert, egyszer csókolóztunk - ami elég szenvedélyesre sikeredett- nem azt jelenti, hogy most már, Ő a nagy Ö. Ennyire könnyűvérűnek nézett volna? Szemeimet szúrni kezdték a könnyek. Még én testvéremként szeretem őt, addig neki csak egy pillanatnyi partner lettem volna. Eddig bírtam, de most zokogni kezdtem. Nem elég, hogy nagy rá az esélyem, hogy Edward elhagy, ezen kívül, még a legjobban szeretett bátyámat is elveszíthetem.

- Bella! Bella, mi a baj? Hé, kis csaj megijesztesz! - nézett rám kétségbeesetten.
- Valld be, hogy csak egy egyszeri alkalom lettem volna, mert Rosalie már több hete nem enged be az ágyába! –kiabáltam vele.
- Miről beszélsz, Bells? Mi az, hogy egyszeri alkalom lettél volna? Én szeretlek, mint a kishúgomat. Az előbbi csók nem jelentett semmit! Elborult az agyam, és azért tettem! Sohasem tudnék úgy tekinteni rád, mint egy útszéli kurvára! Te attól több vagy!
- Lehet, hogy igazad van, de ha ezt Edward megtudja, mindkettőnket kicsinál, legalábbis engem biztos, hogy elhagy.
- Ugyan már! – legyintett Emmett. – Téged kizárt, hogy bántana. Engem viszont, tényleg kinyírna. Az elhagyásos részhez nem tudok mit mondani. Ez csak rajta múlik.
- Tudom!

Ezek után mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Miközben az Edwarddal való szakításunkat próbáltam elképzelni, több-kevesebb sikerrel, egy beteges ötlet jutott az eszembe. Ha már benne vagyunk a bajba, nem történne semmi, ha elmélyítenénk. Amint ez végig gondoltam, rátapadtam Emmett ajkaira. Először nem viszonozta csókomat, de aztán elszabadultak az érzések. Mindketten beleadtuk az összes érzelmünket, ebbe a csókba, mert tudtuk ez lesz az utolsó. Az utolsó, mert ha Edward, valamilyen csoda folytán meg is bocsátja nekem hatalmas baklövésemet a történtek után, állandóan mellettem lesz, én pedig az eddiginél is jobban fogom vele éreztetni, hogy a világon őt szeretem a legjobban. Az utolsó, mert a válás után biztos, hogy Em nem éppen jó hírű lányokkal fogja tölteni az idejét. De ez, így lesz jó. Azért kicsit sem bizarr, hogy miközben fogadott bátyámmal, nyaljuk-faljuk egymást, miközben én Edwardra gondolok.

- Ne haragudj, de szükségem volt erre! – lihegtem tettestársam fülébe.
- Semmi baj, azt hiszem, tudom, hogy miért tetted.
- Ez volt az utolsó!
- Igen, az utolsó! – nézett mélyen a szemembe. – Talán elindulhatnánk haza. A többiek már aggódhatnak értünk, főleg érted.
- Rendben – sóhajtottam és felkeltem öléből, ahova nagy valószínűséggel, a csók alatt kerültem, bár nem egészen vagyok biztos benne, mert nem éppen azzal voltam elfoglalva, hogy hol van az ülőhelyem.
- Várj! – szólt rám, mire én értetlenül tekintetem rá. – Edwardnak mennyit mondunk el az itt történtek közül?
- Nem tudom! – válaszoltam letörten. – Valószínűleg mindent, mert nem lennék képes a szemébe hazudni. Ahogy hazaértünk, kivárjuk a megfelelő pillanatot, aztán behívjuk őt az erdőbe, és ha már hallótávolságon kívül értünk a házban maradóktól, bevallunk neki mindent!
- Rendben! Ez, így elég ésszerűen hangzik, és azt hiszem, be is válhat – nézett rám elismerően.
- Viszont ahhoz, hogy a tervet sikerüljön véghezvinni, muszáj lesz másra gondolnod, mert nem lenne jó, ha a gondolataidból tudná meg, hogy mi is történt köztünk. Ugye másra fogsz, majd gondolni? - kérdeztem rá félve, mert belegondoltam, ha Edward a bátyja gondolataiból tudja meg, hogy többször is feltérképeztük egymás száját, akkor azt gondolná, nem akartunk neki elmondani.
- Persze, Bella! Nem buktatnám le magunkat idő előtt.
- Köszönöm! – mondtam, majd szorosan hozzábújtam.
- Nincs mit megköszönnöd kicsi lány, de most már, tényleg induljunk!
- Oké! – feleltem, és a hátára másztam.
- Kapaszkodj jó szorosan, mert nincs kedvem elveszíteni útközben! – hallottam hangján, hogy majdnem elneveti magát.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces! Induljunk! – mondtam határozottam.
- Ahogy óhajtja, kisasszony! – válaszolta, majd elkezdett futni, otthonunk felé.

Féltem, és egyben kíváncsi is voltam rá, hogy mi fog fogadni minket, ha hazaértünk. Vajon képes leszek Edward szemébe nézni, és elhitetni vele, egy rövid időre, hogy nem történt, semmi, köztem és Em között? Vajon Emmettnek sikerül eltitkolni a gondolatait, szerelmem elől? Ezt senki sem tudhatja, kivéve Alice-t, mert ő mindent lát. Jézusom! Ha a kis törpe mindent látott, akkor lehet, hogy Ed is tud mindenről. Eddig azt hittem, hogy nyugodt leszek, még haza nem érünk, de most minden megváltozott.
Rettegtem attól, hogy mit hoz, majd a jövő!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.