Mindig is tudtam, hogy szerencsésnek születtem. Ott voltak a szüleim, és a rokonaim akik ( pár kivétellel) vámpírok. Anya és apa mindenkitől megvédenek, Esme és Carlisle afféle nagyszülők, Emmett az én elit mókamesterem, Alice és Rose a saját stylistom. Jasper... Őt igazából nem ismerem. És mellesleg félvámpír vagyok. És volt még egy dolog ami nem sok mindenkinek adatott meg. Egy farkasom és még jó pár másik akik bármikor megvéd. Jacob pont olyan biztos pont volt az életemben, mint a szüleim. A legtöbb időnket együtt töltöttük, és mintha a bátyám lenne. Volt már olyan is, hogy együtt aludtuk, apáék eleinte elég érdekesen néztek, de azután megszokták. Billy is nagyon kedves volt hozzám, ahogy a falka többi tagja is Emilyvel együtt.
Jacobbal mindig boldog vagyok, lassan öt éve.
Mostanában akár hányszor elment nagyon hiányzott. Egyre jobban. Viszont amikor találkoztunk remegett a gyomrom, és legszívesebben a nyakába ugrottam volna, annyira megörültem neki. Nem értettem mitől van ez. Nem is örültem neki. Valami új, és kiszámíthatatlan... Biztos velem van baj.
Amikor ma átölelt, elakadt a lélegzetem. Jasper, és apa kérdőn vonták fel szemöldöküket, majd egymásra sandítottak. Hát nem igazán nyerő ha az ember apja olvas a gondolataiban, és a nagybácsikája megérzi az érzéseit. Szíváááás.
- Nem mennénk el La Pusra? - kérdeztem. Ott legalább nyugodtan végiggondolhatok mindent, nem kell agyturkász vámpírok elől rejtegetni a gondolataim. Gyakran lógtunk a tengerparton.
-Okéé!- vigyorgott - nagyot dobbant a szívem. Körbesandítottam. Valószínűleg mindenki meghallotta ezt a szív-ritmus változást. Egyre sürgősebbé vált a távozásom.
-Sziasztok! Majd jövünk! -rikkantottam, és már rohantam is ki. Jake mellettem változott át farkassá.
A part előtti erdőben visszaváltozott emberré, és gyalogosan ért utol. Sokat dumáltunk, de én inkább az arcát figyeltem.
Amikor hazaértem, szokásos búcsúölelés, nagyszívdobbanás, lélegzetkihagyás és pirulás után odamentem anyához, miközben a farkasom elment. Megérintettem anya arcát és megkértem hogy menjünk el sétálni. Kifelé menet mondtam neki hogy a pajzsot tolja ki körém is. Csodálkozott egy kicsit, de megtette. Nemsokára vámpír-hallótávolságon kívülre kerültünk és elkezdtem halkan magyarázni neki.
- Tudod, mostanában másképp érzek Jacob iránt. Ha meglátom görcsbe rándul a gyomrom, ha elmegyünk iszonyatosan hiányzik. És... ááááh. Olyan kínos, hogy még apa is hallja a gondolataim, Jasper meg megérzi az érzéseim. Bár, ő legalább tudja mit érzek, mert én nem.
-Nessikém, Te szerelmes lettél. Nem is tudod mióta várunk erre. Edward és Jazz fogadtak. Gondolom most perkálnak egymásnak.
-Ezt hogy érted?
-Minden ember életében eljön az a korszak, hogy szerelmes lesz.
-Uf. De ez jó? Nem abnormáliiiis? - nyavalyogtam.
- Jaaaaj. Mintha magamat hallanám. Ez természetes.
-És...Jake is így érez?
-Kérdezd meg. - mondta

Remegő gyomorral mentem aludni, és reméltem, hogy ő is úgy érez ahogy én.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.