(Bella szemszöge)

Egy hét telt el a válás óta. Ezalatt a rövid idő alatt, Emmettnek több, barátnőnek nem nevezhető csaja volt, mint másnak egész életében. Mindenki szörnyen aggódott érte. Carlisle félt, hogy egy-egy aktus után, fia összezúzza vagy megöli, alkalmi partnereit, de a leginkább attól tartott, hogy Emmetten eluralkodik a vámpírösztön, és megöli szerencsétlen lányt. Alice próbált vele szépen, majd csúnyán beszélni, de egyik sem hatott. Egyik veszekedésük alkalmával sikerült, a mi aprócska vámpírunknak bezárnia, nagy mamlasz bátyját a szobájába, de ezen Emmett szörnyen felhúzta magát. Ordítozott, és mindennek lehordta testvérét, aztán kitörte a szobája ajtaját, és meglendítette a kezét aprócska nővérem felé. Ha Jasper, fél másodperccel később érkezik meg, akkor Emmett felpofozza Alice-t.

Ezek után Edward még jobban a figyelme alá vont, és ennek következtében mindenhova követett. Mikor rákérdeztem, hogy mégis mitől tart, csak annyit válaszol, hogy még Alice túlélte volna, hogy egy vámpír megveri, de ha Emmett engem talált volna el, akkor már rég a forksi temetőbe oszladoznék. Be kell vallanom, válasza nem kicsit megijesztett. Lelkem mélyén nem hittem el, hogy Emmett hidegvérrel megölne, de ekkor eszembe jutott, Rosalie-ról sem gondoltam volna, hogy megcsalja, majd el is válik a férjétől.

Ezen az elmúlt héten Emmett mellett, a félelem töltötte ki mindennapjaimat. Féltem, hiszen már július van, és ilyenkor már régen hívni szoktak Amandáék, az utazással kapcsolatban, most mégsem tették ezt. Arra gondolni sem mertem, hogy esetleg valamilyen baleset történhetett vele. Így se tölthetem mellette minden időmet, nyilvánvaló okok miatt, ezért felfogni sem tudtam volna, ha elveszítem őt.

Féltem, és egyben kíváncsi is voltam, hogy mit fog hozzá szólni Edward és a Cullen család, ha megtudja, hogy van egy gyerekem. Abban az egyben biztos voltam, hogy Esme mellettem fog állni, ha sor kerülne egy esetleges családi vitára, hiszen ha úgy nézzük a dolgokat, akkor neki is hasonlóképpen született gyereke, mint nekem. Bár ha úgy nézzük, ő szeretett is volna egy kis csöppséget, még én az anyaságot, egy nagyon távoli jövőnek képzeltem el akkor, tizennégy évesen. De egy cseppet sem bántam meg, hogy megszültem Őt.



- Bella! Kezd most már nagyon elegem lenni abból, hogy egész héten rám se figyelsz! Ha valami bajod van, akkor azt nyugodtan mondd el! – kelt ki magából Edward miközben a konyhában ebédeltem. A többiek vadászni mentek, kettesben hagyva minket. Nem értettem, hogy miért változott meg ilyen hirtelen a hangulata, mivel a délelőtt folyamán nagyon jól éreztük magunkat.

Mivel senkinek sem mertem elmondani semmit, így egész héten magamba voltam fordulva, de Edward úgy látszik megunta ezt. Mondjuk megértem, én is kiakadtam volna, ha nem mondja el, hogy mi baja.

- Edward nincs semmi bajom! Nyugodj meg! És ha megkérhetnélek rá, akkor ne ordibálj velem! – sziszegtem vissza.
- Ó… Szóval a nagyságos kisasszony kérhet bármit, de én nem tudhatom meg, hogy mi baja van! – kezdett el ordibálni. – De tudod mit? Csinálj, amit akarsz, engem már nem érdekel! Nem értem, hogy miért nem lehet elmondani, hogy mi miatt vagy egész héten ideges, és mitől félsz? Ne nézz rám ilyen meglepetten, te is nagyon jól tudod, hogy Jasper érzi az érzelmeket, én pedig gondolatolvasó vagyok. Ennek köszönhetően könnyen megtudhattam, hogy milyen érzéseid vannak.
- Edward, kérlek, fejezzük be! Semmi kedvem veled veszekedni! – próbáltam rá hatni, mert tudtam, ha most kiborulok, akkor mindent bevallok neki, a múltammal kapcsolatban.
- Ne veszekedjünk? Fejezzük be? Bella én lennék a világon a legboldogabb vámpír, ha tudnám, hogy megbízol bennem, és elmondod azt, ami a szívedet nyomja. Azóta vagy ilyen zaklatott, mióta Emmett minden utcasarkit lefektet. Hát persze! Emmett! – csapott a homlokára színpadiasan. – Hogy lehettem ennyire hülye!
- Nem értem, hogy miről beszélsz!
- Nem? Szerintem meg pontosan tudod, hogy miről beszélek! Félsz, hogy a kis utcai senkik, jobban teljesítenek Emmettnél mint te. Megbocsátottam neked azt, hogy a testvérem karjaiba omlottál, de most már elegem van! Amikor elmentem a hét közepén vadászni, akkor azt hittem, ha egyedül hagylak egy kis ideig, akkor majd megnyugszol, és minden rendben lesz, de minden csak rosszabb lett. És láss csodát, akkor is Emmettel maradtál itthon! Azt azért el kell ismernem, hogy eléggé jól össze tudjátok hozni, hogy kettesben legyetek! Mesélj mi történt köztetek? – nézett rám gúnyosan.
- Neked elment az eszed! – ordítottam, és hozzávágtam az első utamba kerülő tárgyat, ami történetesen, egy váza volt.
- Milyen kedves vagy! Esme biztosan örülni fog neki, hogy tönkreteszed a berendezést! – mosolygott rám, lekezelően. - De ne terelj témát! – váltott keményebb hangra, mire én összerezzentem. – Szóval, most is egymásnak estetek? Volt egy kis nyali-fali, vagy valami? Petting?
- Edward, te nem vagy komplett! – valóssággal remegtem a dühtől.
- Ezek szerint nem. De várjunk csak! Attól, hogy még nem volt semmi csók, és egyéb tapizás, még nyugodtan szétnyithattad neki a lábaidat. Válaszolj, lefeküdtél Emmettel?
- Dögölj meg! – vágtam hozzá, mire elém lépett, és megragadta a kezemet.
- Nem vagy olyan helyzetben, édesem, hogy ilyeneket vágj a fejemhez! Te csak egy szánalmas kis ember vagy, akit befogadtunk magunk közé. De figyelmeztetlek, mi vámpírok vagyunk! Sokkal erősebbek, mint ti egyszerű halandók!
- Akkor ezt most vehetem egy halálos fenyegetésnek? Vagy azt szeretnéd, ha eltűnnék a házatokból? – kérdeztem, miközben éreztem, hogy könnycsatornáim, hamarosan elerednek.
- Igen! Az tökéletes lenne! – felelte mélyen a szemeimbe nézve, majd faképnél hagyott.

Zokogva rogytam le az egyik sarokba. Ennyi lett volna a nagy szerelem? Egy ostoba veszekedés fog véget venni mindennek? Istenem, ha a semmiből ekkora balhét csinált, akkor mit tett volna, ha megtudja, hogy van egy gyerekem? Azonnal megölt volna, vagy előtte megkínzott volna? Nem tudom, és most már nem is fogom megtudni. Világosan a tudtomra adta, hogy többet már nem kíván látni a házában. Azt hiszem, ideje lenne összepakolni a cuccaimat, de erre a gondolatra megint elkapott a zokogás. Ha most elhagyom a Cullen villát, akkor többé ide, nem tehetem be a lábamat. Ritkán, vagy egyáltalán nem találkozhatok a családdal. Most döbbentem rá, hogy mindenemet elvesztettem. Alice nem lesz már a legjobb barátnőm, Esme és Carlisle nem fog rám lányaként tekinteni, Jasper nem lesz az én nagy, és védelmező bátyám, Emmettet pedig már úgy sem érdeklem. Mégis Edward elvesztése fog a legjobban fájni. Nem lesz mellettem, hogy vigyázzon rám, hogy segítsen nekem.

Miután lenyugodtam, megszemléltem rombolásunk helyszínét. Tönkretettük a konyha és az étkező jelentős részét, mindezek mellett, a földön, két vagy talán három, apró darabokra tört vázát találtam. Ahogy körbepillantottam, észrevettem, hogy Esme kedvenc asztalából hiányzik egy elég nagydarab rész. Biztos Edward volt, amikor nem figyeltem. Most gondoltam csak bele, hogy milyen nagy szerencsénk volt. Így is ciki lesz megmagyarázni, hogy miért ment tönkre a konyha és az étkező jelentős része. Ha a többiek meg itthon lettek volna, akkor mindennek fül és talán szemtanúi lettek volna. Kíváncsi vagyok Edward rám hagyja-e a kimagyarázós dolgot vagy sem. Végül arra jutottam, hogy biztosan meg fog jelenni, amikor a családja hazaér, hiszen így elmondhatja, mit műveltem Emmettel, fent a hegyekben.

Emmett. A fejemet teszem rá, hogy éppen az aktuális, barátnőjénél szórakozik. Mondjuk, én se panaszkodhatok, hogy nem éreztem jól magam Edwarddal, hiszen a délelőtt történtekre még most is belepirulok, de amit délután tettünk az meggondolatlan cselekedet volt, mindkettőnk részéről. Erre még egyikünk se volt felkészülve. Késő bánat Bella, már megtettétek, és nem tudjátok megváltoztatni a múltat. Azt hiszem, itt az idő, hogy összepakoljak.

Komótosan mentem fel a lépcsőn a szobám felé. Igaz, hogy az éjszakákat, és időm nagy részét Edward szobájába töltöm, de szinte az összes cuccom a saját szobámba van. A hatalmas méretű gardróbból, nem is próbáltam kipakolni minden ruhámat, mert tudtam, hogy fölösleges, és ezen kívül Charlie-nál nem lenne nekik helye, így hát a legfontosabb dolgaimat pakoltam be a régi, kifakult bőröndömbe. Miután végeztem a gardróbnál a fürdőszoba felé vettem az irányomat, a neszesszeremért. Ahogy összepakoltam, még egyszer utoljára végignéztem, az itteni szobámon. A kék és a fehér színek domináltak benne. A falak, az ülőgarnitúra és az ágyam a kék különböző árnyalataiban pompázott, még a szekrényem és a fésülködőasztalom hófehér volt. Egyszerűen csodálatosan nézett ki, hála Alice és Esme szakértelmének. Nehéz szívvel próbáltam belevésni a helyiség minden pontját, gyenge, emberi memóriámba. Legszívesebben végigjártam volna, a ház összes szobáját, de mégsem tettem. Tudtam, ha ezt megtenném, akkor Alice-ék zokogva találnának rám valamelyik sarokban. Ezért a tetőtérből egyenesen a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, muszáj volt visszafordulnom, hogy megszemléljem a nappalit. Lehet, hogy ez az utolsó alkalom arra, hogy itt legyek, és nem akarom elhalasztani. Ezek után szó szerint könnyes búcsút vettem a Cullen villától, és bepattantam a furgonomba.

Útközben nem egyszer kellett megállnom, könnyeim miatt. Fogalmam se volt, hogy mit fogok apámnak mondani, hazaérkezésem okáról, mivel Edward nem közölte konkrétan, hogy szakít velem, csak arra kért, illetve utasított, hogy hagyjam el a házukat. Kíváncsi vagyok mit fog mondani Esmének és Carlisle-nak, a felfordulásról a konyhába és az étkezőbe, valamint, hogy miért nem tartózkodok a villában.

Amint hazaértem, a bőröndömet levágtam az ajtó mellé, majd felsiettem a szobámba és zokogva dőltem végig az ágyamon. Vége lett a tündérmesémnek.




(Edward szemszöge)

Hogy lehettem ekkora hülye? Hogy bánthattam meg így életem szerelmét? Ő a testi épségét és életét feláldozva, kitart mellettem, erre én meg meggyanúsítom azzal, hogy lefekszik a bátyámmal. Mindezek mellet, még ki is dobom őt a házunkból. Gratulálok Edward ügyes vagy! Örülhetsz neki, ha még egyáltalán szóba áll veled! De nem tudtam, mit tenni. Egész héten próbáltam megfejteni, mi miatt ilyen feszült és ideges, de semmit nem mondott, mivel mindig kitért valamilyen ürüggyel a válaszadás elől. Muszáj volt megkérdeznem, hogy mi bántja a lelkét, igaz tehettem volna finomabban is. Viszont nem tudtam elfelejteni, hogy miután kettesben hagytuk Bellát, Emmettel mert elmentünk vadászni, megérkezésünk után szerelmem még feszültebb és idegesebb lett. Ezt persze Jasper képessége nélkül is szuperül érzékeltem, de az említett személy nem hagyta annyiban a dolgot. Mindig gondosan, az orrom alá dörgölte, az én egyetlen Bellám érzéseit, ezzel kiakasztva engem. A délelőtt olyan tökéletes volt, de akkor is éreztem szerelmemen egyfajta visszautasítást, amit eddig nem tapasztaltam. És ez adta meg a kegyelemdöfést. Mint egy őrült, magamból kikelve ordítoztam vele, és lehordtam őt egy utolsó, sarki kurvának. Elvesztettem őt, a saját hibámból.

Jóvá kell tennem szörnyűséges tetteimet! De mégis hogyan? Biztos, hogy szóba sem állna velem, amit tökéletesen meg is értenék. Talán hagynom kéne, még valamelyest megnyugszik, és azután beszélni vele. Igen, így lesz a legjobb! Most pedig ideje lenne haza mennem, mielőtt a többiek is megérkeznek a vadászatból. Leugrottam a hatalmas fenyőről, majd a villa felé vettem az irányt.

Ahogy beléptem az ajtón egy nem mindennapi kép tárult a szemem elé. Családom mind az öt tagja ott ült a nappaliban, de nem ez volt a feltűnő, hanem az, hogy Esme arcán mérhetetlen nagy dühöt láttam. Ettől nem kicsit megijedtem, mivel Esme köztudottan a legnyugodtabb vámpírnak számított Carlisle után, az ismerőseink közül, akiknek a száma igencsak meghaladja a több száz főt. Második anyám gondolataiból nem tudtam rájönni, hogy mi miatt húzta fel ennyire magát, ezért rápillantottam második apám arcára, hátha le tudok valamit olvasni arckifejezéséről. Azonban nem lettem okosabb, mivel Carlisle arcáról csak a fájdalmat és a csalódottságot tudtam leolvasni, ahogy Jasperéről és Emmettéről is. Alice arca viszont Esme érzelmeit tükrözte.

- Mi történt? – néztem rájuk kérdőn, mert fogalmam sem volt, hogy mi vagy ki, borította fel családom békéjét. Viszont úgy látszott, hogy ártatlan kérdésemmel még nagyobb dühöt keltettem Esmében és Alice-ben.
- Mi történt? Hogy mi történt? – kezdett elordítozni második anyám. – Még meg mered kérdezni azok után, amit tettél? – nézett végig rajtam undorodva, amitől nekem rettegés suhant át testemen. – Ne nézz úgy rám, mintha nem tudnál semmiről! Hogy voltál képes ilyeneket mondani Bellának? Hogy merted őt egy utolsó, senkiházi szajhához hasonlítani? – kérdezte remegve a dühtől, majd egy szempillantás alatt előttem termett, és egy csapódást éreztem az arcomon. Pár másodpercig tartott mire rájöttem, hogy Esme az előbb megpofozott. Sohasem tudtam volna elképzelni róla, hogy képes bárkit is megütni, főleg nem azt, hogy akivel mégis kivételt tesz, azaz egyik gyereke lesz. Viszont teljesen jogosnak éreztem az előbb kapott pofontot. Igaza van anyámnak, nem lett volna szabad ezt tennem Bellával. Bár azt nem tudtam, hogy miként jött rá, hogy mit tettem szerelmemmel, a délután folyamán.
- Fel tudod fogni, hogy Bella az egyetlen ember, aki tudja, hogy mik vagyunk, mégse undorodik vagy retteg tőlünk? Elfogadott minket vámpíroknak, holott más ember már rég riasztotta volna a családját, vagy a baráti társaságát, hogy nem tanácsos velünk jóba lenni, aztán pedig elköltöztek volna. Ezzel szemben Bella mit csinál? Szinte az összes idejét nálunk tölti, mert megbízik bennünk, és szeret. Úgyhogy most szépen fogod magad, elmész hozzá bocsánatot kérsz, és visszahozod, különben haza se gyere! – vágta Esme az arcomba, majd apámba karolva felmentek az emeletre.
- Anyának igaza volt, még egy ilyen hülye nincs a földön, mint amilyen te vagy! – mondta Alice, majd Jasperrel ők is megcélozták az emeletet, így egyedül hagytak minket Emmettel.

Testvérem nem nézett rám, de nem is szólalt meg. Úgy tűnt, mintha nem is lenne tudatában a dolgoknak, de gondolataiban csak Bella járt, ami nem kicsit feldühített.
- Tudod, hogy mit csináltál? Hogy feltételezhettél Bellsről olyat, hogy még ti vadászni vagytok, ő addig lefekszik velem? Elment az eszed? Azok a csókok nem jelentettek semmit! Ki voltam borulva, mert Rose elhagyott, és hirtelen felindultságból történt az egész! Erre te kidobod őt a házból! Nem vagy normális!
- Igen, ezt már voltatok szíves kifejteni, de azt még mindig nem tudom, hogy honnan tudtok mindenről.
- Alice-nek, látomása volt, először nem akarta nekünk elmondani, hogy mit látott, de apának sikerült rávenni, hogy megossza velünk látomása tartalmát. Esme hihetetlenül kiakadt, úgy kellett lefognunk Jazzel, hogy ne induljon el megölni téged.
- Esme meg akart ölni engem? – kérdeztem lefagyva. Sohasem gondoltam, hogy ilyen szoros a kapocs közte és Bella között.
- Még mindig meg akar ölni! – hallatszott anyánk hangja az emeletről.
- Na, menj, és békülj ki a mi kis emberkénkkel! – vágott hátba vigyorogva, majd az ajtó felé kezdett húzni.
- Köszönöm Emmett, a segítséget, de egyedül is kijutottam volna a házból!
- Szívesen öcsi, de most már húzás Bellához!

Miközben Charlie háza felé tartottam, azon gondolkodtam, hogy miként fogok bocsánatot kérni szerelmemtől. Látnia kell rajtam, hogy megbántam a tetteimet, hogy nem gondoltam komolyan, amit mondtam. Talán kéne neki vinnem virágot, de kétlem, hogy este nyolckor még nyitva lenne a virágárus, bár a Belláékkal szemben lakó idős hölgynek, nagyon szép virágai vannak a hátsó udvarban. Szerintem nem haragszik majd meg, ha elhozok egy rózsát a kertjéből. Miután sikerült megtalálnom az igazi rózsát, szerelmem háza felé ettem az irányt, amit azonban ott láttam, megállásra késztetett. Bella ablaka ugyanis tárva nyitva volt, mint régen, ha belopóztam hozzá esténként. Halott szívembe belemart a fájdalom. Míg én kegyetlen voltam hozzá, addig ő még mindig visszavár, pedig tudom jól, hogy elviselhetetlenül nagy fájdalmakat okoztam neki. Állítsd le maga Edward! Mi van, hogyha egyszerűen csak szellőztet? Oké, kezdek megőrülni! Nagy levegő, és nyomás!

Amilyen halkan csak tudtam, megpróbáltam felmászni szerelmem ablakához. Mivel már este volt, így nem kellett attól tartanom, hogy valaki meglát. Bella jelenleg nem tartózkodott a szobájában, mert a hangok alapján éppen a fürdőben volt. Ahogy szétnéztem a szobában észrevett az ős öreg, megfakult bőröndöt, amiben hatalmas felfordulás volt. Viszont nem tudtam jobban szétnézni szerelmem szobájában, mert Bella ekkor lépett be az ajtón. Testét csak egy aprócska törölköző takarta, aminek köszönhetően megcsodálhattam kedvesem észveszejtően formás combjait. Lefagyva figyeltem szerelmemet, és még nagyobb idiótának tituláltam magam. Bella, viszont nem örülhetett neki túlságosan, hogy itt vagyok, mert kerülte a pillantásomat.

- Mi az? Elfelejtettél még valamit a fejemhez vágni délután, és most akarod ezt pótolni? Tessék, nyugodtan elmondhatod, hogy mekkora egy útszéli ribanc vagyok! Bár ezt már hallottam tőled, úgyhogy szerintem azért jöttél, hogy figyelmeztess, hogy kerüljem el a családodat, mert különben kinyírsz! Ne aggódj, felfogtam, hogy mostantól nem mehetek a közeletekbe, úgyhogy már mehetsz is, hogy ne kelljen minél több időt velem töltened! – próbált erősnek látszani, de tudtam, hogy mindjárt elsírja magát. Hogy bánthattam meg ennyire? Egy utolsó senki vagyok, aki csak fájdalmat képes okozni a másiknak.
- Bella, kicsim, kérlek hallgass meg! – léptem mögé, és átkaroltam a derekát. - Hülye voltam, hogy ilyeneket mondtam, neked délután! Mindent azért csináltam, mert féltem. Féltem, hogy találtál magadnak mást, aki igazán boldoggá tehet. Nem akartalak elengedi, önzőségem miatt, és nézd meg, hogy mi lett belőle! – nevettem fel keserűen, és nehéz szívvel, de elengedtem a derekát. – Megbántottalak téged! Tudom, hogy ezek után már látni se… - nem tudtam befejezni mondandómat, mert életem szerelme az ajkaimra tapadt. Boldogan viszonoztam kedvesem szenvedélyes csókját, mert ezek szerint megbocsátotta azt, amit délután tettem vele.
- Szeretlek Edward!
- Én is szeretlek, kicsi Bellám! – mosolyogtam rá, viszont szerelmem arcán ott virított a feszültség. - Mi a baj, kicsim?
- Felöltözök, utána elmegyünk hozzátok, és mindent elmondok? Rendben?
- Rendben! – mondtam, és boldog voltam. Most végre megtudhatom, hogy mi bántja a lelkét. Viszont, megijedtem, mert nem kis dologról lehet szó, ha az egész család előtt akarja elmondani. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy Rosalie is, mindenki szeme láttára szakított Emmettel, de gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot. Ha Bella szakítani akart volna velem, akkor már rég otthon, vagy az erdőben lennék, és próbálnám megölni magam.
- Mehetünk? –szakított ki Bella a gondolataim világából. Csodálatosan festett. Az általam kedvelt kék színű blúzát viselte, amihez egy fehér csőnadrágot húzott, és az elmaradhatatlan Converse cipőt viselte. Na, igen, Alice nem tudta rábeszélni életem értelmét a magas sarkú cipőkre.
- Persze! – mondtam, majd karjaimba kaptam őt, és elkezdtem futni a villa felé. Kíváncsi vagyok, hogy mi az a nagy titok, amit eddig nem tudhattam meg.

Mire hazaértünk, már mindenki a nappaliban volt. Esme arcán, határtalan boldogságot, és egy kicsi bűntudatot véltem felfedezni.
- Bella! Annyira jó, hogy megint itt vagy! – ugrott szerelmem nyakába Alice.
- Edward, bocsánatot szeretnék kérni! Elragadtattam magam, és rajtad töltöttem ki a dühömet! – lépett elém második anyám, és félve átölelt. Gondolataiból megtudtam, hogy azért nem mer szorosabban magához ölelni, mert tart attól, hogy ellököm magamtól.
- Nincs miért bocsánatot kérned anya! – suttogtam a fülébe, mire teljesen hozzám préselődött. – Szeretlek!
- Én is téged, kisfiam!
- Mi történt, amiről nem tudok? – nézett ránk kérdőn szerelmem.
- Semmi, nem fontos!
- Rendben! Viszont én szeretnék nektek mondani valamit! – sóhajtott fel kedvesem gondterhelten.
- Hallgatunk, Bella – szólalt meg Carlisle.
- Nos, biztosan észrevettétek, hogy a héten feszült voltam. Ez azért volt, mert… Kérlek, hallgassatok meg, és csak utána mondjátok el, hogy mit éreztek! Rendben?
- Bella, minden oké? – kérdeztem aggódva.
- Nem semmi sem oké. Edward, nekem van egy lányom! – mondta szerelmem, mire mi lefagytunk.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.