- Egy vérfarkas közeledik... - morogta halkan Jasper, és Dora is felmorgott.

Ekkor már én is az ajtó felé fordultam. Most mi lesz? Matt jön? Lehet. Alice meghalt? Lehet. Az én farkasom is? Na azt már ne... Ha igen, akkor még szerencse, hogy most megöl engem Matt. Nélküle nincs értelme az életemnek. Ő az életem értelme. Vagy csak volt. De most szerencsére Matt engem is megöl. Elindultam az ajtó felé, nem törődve a hátam mögül jövő morgásokkal. Muszáj odamennem, hogy csak engem öljenek meg. Nekem már úgy sincsen miért élni. Ha imádatom tárgyának is vége... Ekkor lenyomódott a kilincs. Nagy levegőt vettem, és kifújtam. Az ajtó kinyílt. Alice volt az. Huhh - sóhajtottam megkönnyebbülve. Mert ha Alice él, akkor Ő is.

- Nessie! Megijesztettél! Ez nem fair! Majdnem szívrohamot kaptam, pedig az én esetemben ez elég nehéz... - kuncogott Alice.

- Apa hol van? - kérdeztem ijedten, mikor észrevettem, hogy nincs az ajtó előtt.

- Itt! - Lépett ki egy bokorból. - Csak átváltoztam - mosolygott rám és szívem vad vágtába kezdett. Odamentem hozzá és megöleltem. Ő feljebb húzott és megpuszilta homlokom.

- Miért mentél be egy bokorba, hogy átváltozz? - kérdeztem figyelemelterelés képen, mire apa lehajtotta a fejét.

- Szerintem jobban jártunk - nevett Jasper.

- Igen, ha csak nem akarod látni az izéjét - kuncogott fintorogva Alice is. Apa elpirult. Zavarba jött miattam. Muszáj volt más figyelemelterelést kitalálnom.

- Mit tettetek Matt-ékkel? - kérdeztem, bár ez tényleg érdekelt.

- Beszéltünk velük, hogy te nem jelentesz veszélyt, mert mostantól, minden héten elmész vadászni Jacobbal. - Vadászni?! - Mi pedig vegák vagyunk. Vagyis csak állatvéren élünk. És, mivel rájöttek, hogy Jacob vérfarkas, szövetkezni akarnak vele. Ezentúl segít nekik, ha idegen vámpír jár erre - mondta Alice.

- Én vadászni? - kérdeztem lefagyva.

- Igen - mosolygott rám a kobold. Hogy mi lesz ebből...

- Már megismerkedtél Dora-val? Jó barátok lesztek! Hidd el, látom! - mondta kellemesen zengő hangon Alice - És mást is látok ám! - nézett apámra, majd rám kacsintott.

- Alice! - mordultunk rá egyszerre, mire mind a ketten nevetésben törtünk ki.

- Mondtam én! - motyogta Alice, mire rosszallóan ránéztem. - Jól van, abba hagytam! - emelte a magasba a kezét. Azzal elment beszélgetni Dorával és Jasperrel. Apa elhúzott a kanapéig és leültünk egymással szembe. Szívem zakatolt. Mit akarhat mondani? Apa lehajtotta a fejét. Láttam rajta, hogy keresgéli a szavakat. Pár perc múlva megszólalt:

- Bocsáss meg kicsim! Én megértem, ha nem akarsz majd hozzám szólni ezentúl, sőt azt is, ha Alice-ékkel elköltözöl valahova. Az én hibám. Nem kellett volna eddig titkolnom. Bocsáss meg! - motyogta kérlelőn. Szenvedett. Rossz volt nézni.

- Apa, én nem is haragszom rád! Csak egy dolgot szeretnék kérdezni - kezdtem nyugtatni, mire apa meglepetten nézett fel rám.

- Mit? A természetfeletti lényekkel kapcsolatos? - kérdezte érdeklődve.

- Nem – legyintettem. - Igazából, már nem nagyon izgat, azon se lepődnék meg, ha találkoznék E.T.-vel vagy egy dementorral - kuncogtam fel.

Apa is elnevette magát, majd újból hozzám szólt:

- Mi lenne az a kérdés? - érdeklődött tovább.

- Hát az, hogy te akkor, vagyis hát, te és én, vagyis, te nem vagy az apám, ugye? - kérdeztem habozva.

- Nem - válaszolt lehajtott fejjel. Én vigyorogni kezdtem, és nem tudtam abbahagyni. Odamentem "apához" és megpusziltam, mire ő kíváncsian nézett fel.

- Ezt miért kaptam? - kérdezte mosolyogva.

- Csak úgy - vontam meg a vállam, de apa nem elégedett meg ezzel a válasszal, várta, hogy elmondjam, puszim igazi okát. - Mondom, csak úgy, apa....vagyis...

- Hívj nyugodtan Jacobnak - mosolygott rám. - De mások előtt apa vagyok - kacsintott rám, mire én elpirultam. Hogy lehet valaki ennyire édes? Mmm....

Alice nevetni kezdett. Feléjük fordultam.

- Nessie, kezded megőrjíteni Jazz-t az érzéseiddel - kuncogott a kobold.

Még jobban elpirultam mire mindenki nevetni kezdett. Körbe néztem a szobán, és ekkor vettem észre, hogy Dora nincs bent. Épp elterveztem, hogy megkeresem, mikor Alice megszólalt.

- A kertben van. Levegőre kellett mennie.

- Köszi - mosolyogtam rá, majd elindultam ki a házból. Apa utánam kapott és megfogta a csuklómat.

- Szeretlek Nessie! Nem vagyok az apád, de szeretném, ha velem maradnál! - nézett rám kérlelően. Amit csak kérsz - gondoltam magamban.

- Persze, hogy maradok, nekem mindig is az apukám leszel. - Vagy több, tettem hozzá magamban, és rámosolyogtam. Apa szemeiből csalódás tükröződött. Vajon miért? Elengedte a csuklóm és az ajtó felé vettem az irányt (ismét). A kert apró volt, mindössze egy kis sziklakertből, egy hintaágyból és egy napozószékből állt. Dora a hintaágyon feküdt, meggyötört kifejezéssel. Neki is nagy változást jelentett az elmúlt pár nap. Egy hasonlóság köztünk. Odamentem hozzá és leültem mellé a földre.

- Szia! - köszöntem, Dora felém fordította a fejét és felült. Próbált mosolyt erőltetni az arcára, de mikor észrevette, hogy nem veszem be, újra lekonyult ajka. Neki most már senkije sincs. Én szerencsére, nem tudom milyen érzés, de ettől függetlenül erős késztetést éreztem magamban, hogy odamenjek és megvigasztaljam. Ekkor a szemeire terelődött figyelmem. Vörösek. A belőle áradó vérszomjat csak úgy lehetett érezni. Újszülött. Ha közelebb megyek hozzá, meg fog ölni? Miket is gondolok? Ő nem akar bántani, kedvesnek tűnik.

- Odamehetek? - kérdeztem remegő hangon, mire ő bátorítóan megpaskolta a mellette lévő helyet. Elindultam a hintaágy felé, és leültem Dora mellé. Dora alig észrevehetően arrébb ült, bár az én figyelmem nem kerülte el. Milyen rossz lehet neki itt, mellettem. Pár nap. Pár napja még mind a ketten normális emberek voltunk. Vagyis én nem, de nem tudtam róla. Beszélnem kellett vele.

- Mi a baj? - Ilyen alapvető kérdést... - Vagyis azon kívül, hogy vámpír lettél? - javítottam ki magam.

Kinyitotta száját, majd bezárta. Nem tudott belekezdeni. Felkapott egy követ a földről, és gondolkozása alatt szemlélte azt. Egy ideig még hallgatott, majd megszólalt. Csilingelő hangja fájdalommal telt meg.

- A szüleim... Úgy hiányoznak! - suttogta és könnyek nélküli sírásba kezdett. Vállai rázkódtak. Meg akartam ölelni barátságosan, de nem mertem.

- Sss... - csitítgattam - Nagyon rossz lehet neked. De sajnos megtörtént. - Na, ez az Nessie, milyen megértő vagy...

- Miattam... - motyogta halkan - Miattam van! Miattam van! - mondta és felállt mellőlem.

Hangja felerősödött és dühössé vált. A kő a kezében összeroppant. Mikor kinyitotta tenyerét, porként hullott le a földre a kavics maradványa. Hogy érti azt, hogy miatta van?

- Nem vagy felelős érte! - mondtam neki meggyőződve.

- De igen! - mondta kissé hangosan, majd lehalkult. - Ha én nem vagyok, nem haltak volna meg. Ha én nem teszem tönkre az életünk, akkor most még élnének. Sőt, még én is - zokogta. Nem értettem miért hibáztatja magát.



Isadora szemszög



- Dora, nyugodj meg! Mond el, mi történt! - mondta Nessie. Leültem mellé, bár kissé távol, és megpróbáltam nem foglalkozni az égető érzéssel. Most erősebb volt a fájdalom. A tudat, hogy miattam haltak meg mindannyian. Nem csak apuék, hanem a többiek is. Ha nem vagyok olyan felelőtlen... Torkomat a vérszomjon kívül a sírás is égette, bár már nem tudtam könnyezni. Halkan belekezdtem.

- Az én hibám... Több okból is. Gazdag családban élek, vagyis éltem. Anyu és apu nagyon elfoglaltak voltak, nem törődtek velem. Csak az érdekelte őket, hogy jó eredményem legyen a suliban, és ne hozzak szégyent rájuk. De egy idő után már nagyon idegesített engem ez. Egyik este elmentem otthonról, azzal az indokkal, hogy korrepetálom barátnőmet, és náluk alszok utána. Anyuék nagyon örültek, hogy segítek valakinek tanulni, mert ez azt bizonyította, hogy felnéznek rám. De nem a barátnőmhöz mentem, mert igazából nem is volt egy lány se, aki kedves volt velem. Elmentem egy szórakozóhelyre, a nevét sem tudom. Táncolgattam, ittam majd megkínáltak füves cigivel az ott lévők. Nem akartam azt, hogy megint kiközösítsenek, ezért kipróbáltam. Azt hazudtam, hogy szoktam szívni és cigizek is. Elvettem a csikket. Mélyen beszívtam, de köhögni kezdtem tőle. A többiek röhögni kezdtek, és azt mondták, hogy semmi keresni valóm köztük. Megint megtörtént. Még egy hely, ahol nem szeretnek. Keseredésemben kirohantam és egy közeli parkban töltöttem az éjszakát. A füves cigi hatása miatt kissé szórakozottam tántorogtam össze-vissza egész este. Hirtelen elrohant előttem egy nő és egy férfi hihetetlen gyorsasággal, majd rá egy percre fekete csuklyás, fehér bőrű emberekkel találtam szembe magam. Egy alacsony, szőke hajú nő megkérdezte, hogy láttam-e a nőt és a férfit, és ha igen, akkor merre mentek. Bohókásan megmutattam nekik, hogy merre futottak. Megköszönték és eltűntek. Ezt az egészet a kábítószer hatásának adtam be. Leültem egy padra és elaludtam. Nem sokkal később egy hideg kézre keltem fel.

A hideg ujjak megragadtak és egy fához nyomtak. A fejem zúgott. Ránéztem támadómra. A nő volt, a képzeletemből, akit keresett a három csuklyás. De akkor, most, hogy-hogy itt van? Ha ezt csak álmodom, akkor miért fáj a fejem? A nő körmével felhasította a bőrt a nyakamon és rányomta ajkait. Mikor ébredek már fel? Hirtelen elszökkent tőlem a nő. Szemeiben dühöt láttam.

- Meg foglak ölni! Miattad. Miattad ölték meg Georges-t. Miattad találta meg a Volturi! Meg foglak ölni, de előtte még szenvedni fogsz! - morogta mérgesen és vörös szemei megcsillantak a sötétben. Nem tudtam miről beszél. Milyen Volturi? Odajött hozzám és megszorította a nyakam. Minden elsötétült, már csak a nő hangját hallottam, ahogy azt mondja:

- Akkor még találkozunk! - az emlékek hihetetlen fájdalommal jöttek elő.

- A nő engem hibáztatott a párja haláláért és azt mondta, szenvedek majd emiatt. És be is tartotta. Sorra ölt meg mindenkit ismerőseim közül. Először az osztálytársaimat, akiknek holt testést bedobta egy tóba és az otthonukban üzenetet hagyott, azzal a felirattal, hogy: Mindjárt jövünk, elmentünk csónakázni. Csak én tudtam az igazat. Csak én égtem legbelül a fájdalomtól. Miattam volt. De ez még koránt sem volt elég neki. A szüleim kitalálták, hogy menjünk el kirándulni a tisztásra, ahova kiskoromban mentünk. Ott talált ránk és ölte meg anyuékat. Engem is megakart ölni, de nem sikerült neki. Jasper megmentett, bár nem tudott végezni a nővel. Aztán átváltoztam. Erre most hallom, hogy a nagyim is meghalt. Az ő halálát az öregkornak adták be. De én tudom, hogy a vámpír volt, amiért nem sikerült megölnie. Meg fog keresni. Tudom... - már nem bírtam tovább beszélni, hangom elcsuklott a félelem miatt. Megint könnyek nélküli sírásba kezdtem. Meg fog találni a nő és meg fog ölni. Ha nem is, addig mindenkit megöl a szeretteim közül.



Nessie szemszög



Meg fog keresni. Tudom... - suttogta alig hallhatóan. Nem sok kellett ahhoz, hogy elsírjam magam, ezért inkább meg se szólaltam. Percekig ültünk így. Egy idő után enyhülni kezdett Dora vállainak remegése, és megszólalt.

- De most inkább mesélj te valamit. Szeretnék megtudni dolgokat a családodról - mondta mosolyt erőltetve arcára. Mégis mit mondjak? Nem is tudok róluk semmit.

- Hát igazából nem tudok rólunk sokat. Mindig azt hittem, hogy Jake az apám, és anyukámat elveszítettem. Az utolsó tényleg igaz, de Jacob nem az apukám. Erről még beszélnem kellene vele, mert engem is érdekel - motyogtam és felálltam - Ugye nem baj, ha most bemegyek? - kérdeztem Dorát.

- Nem baj, menj nyugodtan. Én is megyek mindjárt - válaszolta még mindig erőltetett mosollyal.

Elindultam az ajtó felé. Mikor beléptem a házba, nem láttam apá... Jake-t sehol. Körbenéztem, de senki se volt bent. Hirtelen meleg kezek fogták be a szemem.

- Na, ki vagyok? - kérdezte Jacob.

- Nem tudom - mondtam kuncogva. Leengedte kezeit a szememről és elém állt. Eszembe jutott Dora története, és örültem annak, hogy nekem legalább vannak rokonaim, barátaim.

- Többiek? - kérdeztem érdeklődve.

- A szobába vannak... Inkább nem mondok semmi következtetést - forgatta a szemeit Jake.

- Hahaha! Nagyon vicces! - kiabálta ki Jasper a szobából.

- Huhh... Itt még a vámpírnak is füle van - nevetett fel Jacob.

- Apa... izé, Jacob! Mesélsz nekem a családomról? Mármint az igazi szüleimről - kérdeztem.

Jake szemei felcsillantak. Szívem őrült vágtába kezdett. Hogy lehet valaki ilyen gyönyörű? Alice mellettünk termett és mosolyogva beszélni kezdett.

- Nagyszerű ötlet, Jake! Meg is szervezem! Igen, küldök nekik is meghívókat - gondolkozott hangosan Alice. Miről beszél?

- Beavatnátok? - néztem rájuk értetlenkedve.

- Tábortüzes partit szervezünk! - mondta mosolyogva Alice.

- Micsoda? - kérdeztem döbbenten.

- Jake ott akarja elmesélni a történetetek. Olyan lesz, mint régen, La Push-ban! - vigyorgott a kis kobold. Azzal elment szervezkedni. Ránéztem Jacob-ra szemöldök felvonva, mire ő rám mosolygott.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.