(Bella szemszöge)


- Mikor? Hol? És… - akartam még több kérdést feltenni, de ajtó csapódását hallottam, és megfordultam.
Nem hittem a szememnek.
Egy vámpír állt az ajtóban. Magas, kócos, barna hajú férfi, aranybarna szemekkel. Tekintete rajtam állapodott meg, és hitetlenkedve nézett rám.
A hangomat nem találtam, csak néztem Őt, és próbáltam rájönni, hogy előző életemben milyen bűnt követhettem el, amiért ezzel a büntet a sors.
A férfi az ajtónál hihetetlenül jóképű és magas volt, látszólag erős… és Edward kiköpött mása.


- Robert, fiam! Végre itt vagy! – pattant fel Sarah és a nyakába vetette magát. A férfi boldogan mosolyogva ölelte magához, de még mindig engem nézett.
- Azt hittem, hogy csak hosszú évek múlva látlak! – csacsogott tovább Sarah, miközben elengedte Robertet.
- Sajnálom anya, hogy eddig nem jöttem. De azt hallottam pár nomádtól, hogy Ryan itt van. – nézett rá testvérére. Volt valami… fenyegető a hangjában, amiből tudtam, hogy Ryan nem a kedvence a családban.
- Igen, itt vagyok! – áll fel mosolyogva Ryan és ő is megölelte Robertet. Tisztán látszott, hogy a két testvér között minden pillanatban csak nő a feszültség.
- Drágám hadd mutassam be legújabb családtagunkat. – intett felém. Én is felálltam.
- Helló! – mosolygott rám – Robert Smith vagyok.
- Szia! Isabella Swan. – pupillája kitágult, hitetlenkedő szemekkel nézett. Tekintete elsötétült, miközben Ryan felé fordította a fejét.
- Fiam… - szólt közbe Matt – Örülök, hogy látlak! – ölelte meg ő is Robertet.
- Épp Bellának meséltünk családi történeteket. Ugye csatlakozol hozzánk? – kérdezte Sarah. Rob csak bólintott.
Ryan ismét mellém ült le, míg a többiek a szemben lévő kanapén foglaltak helyet. Rob és Ryan egymást méregették, úgy, mint két ellenség. Az ingerültség csak úgy áradt belőlük.
Feszült csönd telepedett társaságukra. Mind a hárman – Sarah, Matt és én – a két testvér szempárbaját néztük.
- Mik a képességeitek? – kérdeztem, hogy eltereljem a figyelmüket. Sarah és Matt rám néztek.
- Nekem nincs semmilyen képességem – válaszolt Sarah.
- Hacsak az energiatúltengést nem vesszük annak. – viccelődött Matt.
- Nagyon vicces… - csípett bele férje oldalába Sarah.
Felkuncogtam. Olyanok, mint két tini, mégis látszik rajtuk, hogy mennyire szeretik egymást. Vajon én is leszek ilyen boldog? Én is megtalálom majd a szerelmet? Edward őrületesen hiányzik, de tovább tudok rajta lépni? Új életet tudok kezdeni?
De a legfőbb kérdés: Tudok tovább élni, nélküle?
- Nekem van képességem… - nézett rám Ryan. – Blokkolom a mentális képességeket. Nekem nincs pajzsom – szögezte le – csak a mentális képességekkel nem tudnak megtalálni. Például a nyomkövetők, nem tudnának megtalálni.
Félve néztem Robra. Szerettem volna tudni a képességét – ha egyáltalán van neki -, de a viselkedése elutasító volt.
Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, megszólalt:
- Megérzem, ha mások hazudnak. – mondta, és Ryanre nézett. Ryan állta a pillantását.
- Bella szívem, miért nem meséled el a fiúknak a te képességedet? – mondta Sarah, csakhogy elvonja a figyelmünket a két testvér,,csatájáról”.
A padlót néztem, miközben beszéltem.
- Egy pajzsom van, ami megvéd a mentális támadásoktól. Ezt a pajzsot ki is tudom terjeszteni.
A szobára újra csönd telepedett.


Elegem volt az örökös háborúkból. Ötven éve – amióta csak élek – állandóan emiatt kellett szenvednem. Azt hittem, azzal, hogy itt vagyok Sarahéknál, soha többé nem kell végigélnem újra egy csatát. Úgy látszik tévedtem. Ryan és Rob olyan szintű ellenszenvet érzett egymás iránt, amit már rég láttam. Mintha mindig is ellenségek lettek volna.
Féltem felnézni. Nem akartam látni a két fiú szemében a gyűlöletet. Én csak egy nyugodt életet szeretnék. Úgy látszik ezt sosem fogom megkapni.
Felpattantam a kanapéról, és felsiettem a szobámba.
Megálltam a szoba közepén és körbe néztem. Ez nem az én otthonom! Vissza akarok menni Cullenékhez! Látni akarom Esme boldog mosolyát, ahogy reggelit készít nekem. Vásárolni akarok Alice-szel, és hagyni akarom, hogy minden boltba berángasson. Érezni akarom, ahogy Jasper pozitív érzésekkel tölt fel. Hallani akarom Emmett favicceit. Önsanyargatásba akarok kezdeni, mert nem tudom, hogy Rose miért utál. És szeretni akarom Edwardot! Vele akarok lenni! Vissza akarom kapni a régi életem!
Leültem az ágyra és megráztam a fejem.
Nem lehet… nem szabad visszamennem. A Volturi figyeli Carlisle családját. Nem hagyhatom, hogy miattam bajuk essen. El kell felejtenem életem legboldogabb időszakát és új életet kezdeni. Talán tudok még szeretni valakit… nem úgy, mint Edwardot, de talán valakit én is boldoggá tehetnék…


Kopogtattak az ajtón.
- Szabad! – motyogtam. Ryan lépett be, bűnbánó arccal.
- Sajnálom… - suttogta és leült mellém.
- Mit? – kérdezetem értetlenül.
- Hogy látnod kellett a Rob és én köztem lévő… viszályt.
- Semmi baj… de szerintem béküljetek ki. – tanácsoltam – Csak akkor kezded majd őt értékelni, ha elveszíted… ne várd meg ezt, Ryan. A testvéred sokkal fontosabb, mint a büszkeséged.
- Ez az ügy sokkal bonyolultabb, mint hinnéd. Nem a rivalizálásról szól, vagy arról, hogy nem kedveljük egymást. Egyszerűen féltékeny rám… - hajtotta le a fejét Ryan. Hogy mi?
- De hát miért? – Ryan mélyen belenézett a szemembe és csak ezután válaszolt.
- Mert nekem már mindenem meg van… - aranybarna szeme hirtelen felizzott. – Irigyli tőlem ezt. – megfogta a kezem és lehajtotta a fejét.
- Tudom, hogy alig egy napja ismerlek… de azt is tudom, hogy bármit megtennék érted. Én várok rád, Bella! Addig, amíg szeretnéd… Tudom, hogy nehéz neked, főleg, azután amit ebben az időszakban átéltél. De én itt leszek, és nem engedem, hogy a Volturi elvigyen.
A lélegzetem elakadt. Erre még nem voltam felkészülve.
- Természetesen nem akarlak lerohanni… akár évtizedeket is kapsz, ha az kell neked. – visszakozott gyorsan. – Csak tudd, hogy van más lehetőséged is, mint a szenvedés.
Halványan elmosolyodtam. Nekem nincs más lehetőségem, csak a szenvedés. De legalább őt boldoggá tehetném… valamikor. De most még nem vagyok kész erre.
- Egyezzünk meg valamiben…- ajánlotta – Én megpróbálok kibékülni Roberttel… - elmosolyodtam. Ryan nagyon értett a kompromisszumokhoz. – Te pedig megpróbálsz túllépni. Természetesen korlátlan időt kapsz erre. – mosolygott rám. Igaza van… boldog nem lehetek… de őt még azzá tehetem. Mosolyát viszonoztam.
- Áll az alku? – kérdezte, és a kezét nyújtotta.
- Áll az alku! – megráztam a kezét.
- Nos, akkor én megyek és teljesítem az alku rám eső részét!
- Beszélni fogsz Robbal? – hitetlenkedtem.
- Nem megígértem? – bólintottam.
- Légy jó! – puszilta meg a homlokom, és kiugrott az ablakomon.
Rossz előérzetem lett. Eddig úgy gondoltam, hogy Ryan egy jó vámpír. De most… mintha csak engem akart volna meggyőzni, csak engem akart volna megnyugtatni.
Az az érzésem, hogy Ryan hazudott nekem.
Ő utálja a testvérét, mert…? Egyszerűen nem tudom.
De azt igen, hogy Rob se kedveli Ryant.
Megráztam a fejem.
Nem, Ryan nem tenne ilyet! Ő kedvel engem… csak azt szeretné, hogy boldog legyek… Ő biztos abban, hogy boldoggá tehet… az egyetlen probléma az, hogy ebben én nem vagyok biztos.
Kinéztem az ablakon. Alkonyodott…
Felsóhajtottam. Ez a nap sem volt bonyodalommentes.
Megfogtam a pizsamám és bevonultam a fürdőbe. Nem sokáig zuhanyoztam. Minél előbb ágyba akartam kerülni, és aludni. Csak erre vártam.
Felhúztam a pizsamám és befészkeltem magam az ágyba és lehunytam a szemeim.
Most pedig aludni fogok! – parancsoltam rá magamra.


Valamikor az éjszaka közepén felébredtem. Kint hatalmas vihar tombolt, és ház melletti fának az ágai az ablakomon kopogtattak.
Ma sem lesz egy nyugodt éjszakám… - jegyeztem meg magamban és megpróbáltam visszaaludni.
Próbálkozásom egy bizonyos pontig sikeresnek volt mondható. Visszaaludtam, de borzalmas álmom volt.
- Szerelmem hol jártál? – fonta karjait Edward nyaka köré egy gyönyörű barna hajú nő.
- Bellával beszélgettünk… - mondta. A nő szeme rám villant és féltékenység csillant meg benne.
- És mit beszéltetek Bellával? – kérdezte gúnyosan.
- Heidi, kérlek ne csináld ezt! Bella a múltam egy fontos része… - szavai éles tőrként szúrtak bele a szívembe. A múltja fontos része? Csak ennyi vagyok neki? Teljes szívemből szerettem, szeretem, és szeretni fogom, de… neki csak a múlt vagyok.
Heidire mosolyogtam és bevetettem legjobb színészi tudásom.
- Ne aggódj! Nem akarok semmit Edwardtól… Mint már említette ő a múltam egy fontos része… - Edward szemeibe néztem, miközben e szavakat kimondtam – És nekem itt van Ryan… akit nagyon szeretek.
Edward arca alig észrevehetően megrándult, Heidi viszont elégedetten elmosolyodott.


Zihálva ébredtem fel.
Ez csak egy rossz álom… Ez csak rossz álom… - ismételgettem magamban. De fájt a tudat, hogy ez a rémálom valóra válhat. Hogy Edward találhat egy gyönyörű nőt, akibe majd beleszeret, és engem elfelejt.
Ez a tudat fájdalommal és féltékenységgel öntött el.
A parketta megmozdult az ágyam mellett.
- Ki van ott? – kérdeztem, mert még csak pirkadat volt, és a szobámnak ez a része teljesen sötét volt, ezért nem láttam semmit.
Látogatóm pár pillanat múlva megszólalt:
- Én annyira sajnálom…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.