Mivel Jacob nem véren él, hanem rendes emberi ételt fogyaszt, ezért ma elmentünk egy közeli Supermarketbe.
Kézen fogva toltuk a kocsit, és amit éppen úgy gondoltuk, hogy kell azt beraktuk a kocsiba. Jake még mindig nem szokta meg, hogy nem kell spórolnia, azt választ amit akar.
A szívem minden nap egyre jobban, és hangosabban dobogott. Mindjárt esküvőm lesz. Esküvőm! El sem tudom hinni.
Amikor felpillantottam arcára azt láttam hogy valamin jól mulat.
-Mit nevetsz? - kérdeztem meglepődve. Talán tudja hogy majd' összeesek, úgy izgulok?
- Mit nem adnék ha csak pár percre belelátnék a vásárlók gondolataiba. - mondta szinte nevetve.
- Ugyan miért? - összeráncoltam a szemöldököm, miközben levettem szokatlan lassúsággal egy tejet a polcról.
- Minden ember úgy néz ránk, mit valami ufókra. A pasik megbámulnak téged, a csajok engem. Mondjuk eléggé feltűnőek vagyunk - mondta miközben megpuszilta a fejem tetejét. - Én egy túlméretezett indián vagyok, Te meg valami sápadtbőrű csajszi, mint a Hófehérke barnább hajjal.
Körbenéztem. És tényleg. A fiatal gyerekektől az idősekig szinte mindenki ránk-ránk nézett. Egy kisgyerek megráncigálta az anyukája pulcsiját, és ránk mutatott.
- Anyuuuuu! Miééért olyan magas a fiúúúú? És miért ilyen sötét bőrű? - kérdezte gyanakodva- olyan félelmeteees!
- Jaaaaj, kicsim halkabban, és ne mutogass! - korholta le az anyukája - szeretnéd ha meghallanák? Akkor félhetsz!
Elmosolyodtam. Mindenki suttogva beszélt rólunk, és azt hitték, hogy nem halljuk.
Miután a pénztáros is megbámult minket, hazamentünk.
Otthon Esme ragyogó arccal fogadott, és megkérte az egész családot, hogy gyűljünk össze.
Mi a fene... De legalább mentett Alicetől aki valamit még akart velem babrálni.
- Nessiekém. Nem tudom, lehet hogy illetlenség, de szeretnénk átadni a nászajándékodat, még ma.
Kis korom óta mindenki elhalmoz ajándékkal, így nem igazán hozott zavarba eddig, de ez igen. A szevem úgy vert mintha meg akarná dönteni a rekordot.
- Óóóh. Igazán nem kellett volna.
Esme előre lépett.
- Sok-sok szeretettel, remélem tetszeni fog. - láttam rajta, hogy iszonyú ideges, miközben egy apró dobozkát adott nekem. Nyilván ékszer.
- Köszönöm szépen! - mondtam és kinyitottam a dobozt. A várt nyaklánc helyett egy kulcs volt benne.
Egy ház kulcsa....

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.