Barbra.Gp ~ Ahol a Twilight örökké él :)
Navigáció

Home

Site

Friss

Pictures

Túl a valóságon

Twilight Saga

Fanfiction

Fancuccok

Extras

 
Számláló
Indulás: 2007-01-09
 
Volterrai szerelem by Nica
Volterrai szerelem by Nica : Prológus

Prológus

  2010.07.30. 22:30


Prológus


Senkinek sem könnyű az élete. Vannak problémák, amiket meg kell oldanunk, és fájdalmak, amiket el kell viselnünk, de mégis minden nap felkelünk és végignézzük, hogy megy el egy újabb nap. Az én életem sem mondható könnyűnek. A szüleim még kiskoromban elváltak.
Apa Miamiba, anya pedig az Olaszországbeli Volterrába költözött. Én pedig… hát igen.
Mikor kicsi voltam apa magával vitt Miamiba, és anya havonta eljött meglátogatni, de akkor is csak pár napra. Így egyeztek meg. Ez rendben is volt, egészen mostanáig. Most jött el az idő, hogy változtassak a dolgokon. Megelégeltem, hogy mindig csak anya utazgat ide hozzám, és akkor is csak két, vagy három napig láthatom, ezért úgy döntöttem hozzá költözöm. Legalábbis egy időre. Apámnak is tetszett az ötlet, hiszen eddig állandóan vele voltam, és így nem volt ideje a munkán és rajtam kívül semmire. Mikor felhívtam anyát telefonon, repesett az örömtől. Azt mondta éppen jókor megyek, mert most vett egy új házat, és egyszerűen gyönyörű. Saját szobám és fürdőm lesz. Ő már berendezte nekem.
Sosem jártam még Olaszországban, de azt mondják gyönyörű hely. Lehet, befizetek majd egy körbevezető túrára. Anya már beíratott az ottani suliba, ahol csak amerikai gyerekek tanulnak, akik nem nagyon tudnak olaszul, én pedig már kijelentkeztem az itteniből.
Hiányozni fognak a barátnőim, de senkivel sem kerültem olyan szoros kapcsolatba, hogy nem éljem túl az elszakadást. Teljesen felkészültem az olaszországi életemre, de akkor még nem tudhattam, mi vár rám ott…

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123