Bella szemszög

El sem hiszem, hogy sikerült rávennem Arót, hogy engedjen vadászni, ráadásul Amerikába… Nem szeretek hazudni, sőt, még csak jó sem vagyok benne, de egy képzeletbeli pacsi azért járt nekem ezért a húzásomért. Találkoznom kell Edwarddal, hiszen ki tudna szerelem nélkül élni?

Lassítottam a tempómon és már csak sétálva közeledtem egy helyi kávézóhoz. Csak két autó parkolt itt egy Volvo és egy régebbi terepjáró. Amikor beléptem az ajtó csilingelni kezdett és a pincérnő mosolygósan jött ki a pulthoz. Le is telepedtem egy olyan helyre, ahonnan jól láthatom az ajtót és, hogy ne legyen feltűnő rendeltem egy kávét.

- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de hogy kerültél ide, az isten háta mögé? – mosolygott rám kedvesen.
- Találkozóm lesz – válaszoltam tömören.
- Amanda vagyok, de hívj csak nyugodtam Amnek, a barátok is így szoktak – mutatkozott be. – Ne haragudj, hogy így tolakszom, de ide szerveztél egy randit? – értetlenkedett.
- Én Bella vagyok és titokban vagyunk együtt – fancsalodtam el.
- Á, szóval házas vagy? – kérdezte bizonytalanul.
- Nem dehogy – kuncogtam fel. – És mielőtt megkérdezed ő sem az. Csak a családom nem igazán díjazná a kapcsolatunkat. Tudod, otthon Olaszországban nehezen értik meg, ha valaki szerelmes és nem a munkája a szerelme – írtam körül a Volturi szabályait.

Ahhoz képest, hogy ember volt elég sokat kikotyogtam neki… A végén még baj lesz…

- Ez tisztára olyan, mint a modern Rómeó és Júlia – könyökölt fel velem szembe.
- Azt hiszem valóban. – És tényleg igaza van. Csak itt az öngyilkosságnak az esélye egyenlő a nullával.
- Várj csak, te olasz vagy?! – Azt hiszem szegény sokkot kapott. – Egyszer találkoztam egy olasz fiúval. Ó, Istenkém, ha mindegyik csak fele olyan helyes is, akkor az a világ leggyönyörűbb országa – kuncogott fel.
- Ami azt illeti tényleg elég helyesek – helyeseltem.
- Szóval a te pasid is olasz? Akkor miért nem Európában találkoztatok? Vagy itt lakik?
- Ő amerikai – válaszoltam egyszerre az összes kérdésére.
- Hát, te tudod… de nem értelek. Ott van az a sok olasz macsó és te mégis egy amerikai hamburgerimádó baseball fanatikus pasival szervezel találkát? – csóválta a fejét.

Erre csak megvontam a vállamat. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni akkor, mikor meglátja Edwardot. Vajon őt is ugyanúgy el fogja kápráztatni, mint engem? A gyönyörű, bársonyos hangja, az angyali arca, a rendezetlen, de még így is tökéletes haja…

- Bella, Bella? – szólongatott Amanda.
- Bocsi, csak elgondolkoztam – mosolyogtam rá engesztelően.
- Semmi baj. Kérsz még egy kávét Bella? – A mondat végére a biztonság kedvéért szintén kimondta a nevemet, meggyőződve arról, figyelek-e rá.
- Nem, köszi, még ezt sem ittam meg – böktem a teli csészére.
- Nem értem miért ülsz itt lassan három órája – vonta meg a vállát.
- Várok valakit – mosolyodtam el, de tudta, miről beszélek.
- Nagyon különleges lehet az a valaki, ha ennyit vársz rá. Talán nem csak a barátod?
- A szerelmem – válaszoltam meg a kérdését. Tulajdonképpen fogalmam sem volt, hogy Edward micsoda is számomra.
- Nagyon sármosnak és rendkívül kedvesnek kell lennie ahhoz, ha te még mindig rá vársz…
- Elhiheted, számomra ő a tökéletes férfi – kacsintottam rá és hallottam, amint kinyílik az ajtó.

Bele sem telt egy teljes másodperc, az a kevés légfuvallat, ami beférkőzött felém hozta azt a különleges napfény illatot. Akaratlanul is elmosolyodtam és Amandához fordultam.




Amint beléptem az ajtón mosoly szökött gyönyörű arcára és a pincérnőhöz fordult.

- Őt vártam – suttogta neki.
- Á, már értem – súgta nekem vissza. Viszont az bizonyítja, hogy igazat mond, hogy a szívverése kétszeresére gyorsult és egy pillanatra még a lélegzete is elakadt. Teljesen meg tudom érteni.
- Bella! – kiáltott fel Edward boldogan.
- Hiányoztál – suttogtam az ajkaiba.
- Szeretlek – motyogta és azonnal megcsókolt. - Fizetünk – mondta Amandának, aki most eszmélt fel az Edward-sokkból.
- A ház vendége voltál Bella – válaszolt barátságosan és rám kacsintott.
- Köszönöm Am. Akkor majd még látjuk egymást! – köszöntem el.

Edwarddal kéz a kézben sétáltunk ki az ajtón, de én gyorsan túl akartam lenni a dolog kínos részén, ezért beültem Edward autójába. Láttam a szemén a csodálkozást, de egy vámpírnak nem okoz gondot egy kocsi sem, akkor sem, ha van riasztója.

- Okos terv volt – dicsért meg.
- Köszönöm. – Egy kis mosolyt engedtem magamnak, de közben belül azon tépelődtem, hogy is mondjam el, amit szeretnék. Határozottan felé fordultam és nagylevegőt vettem, de közbevágott, mielőtt megszólaltam volna.
- Hova megyünk? – kérdezte izgatottan.
- Az lényegtelen. Azért jöttem, mert beszélnünk kell Edward – mondtam halkan, de tudtam, hogy meghallja.

Mikor ránéztem a tekintete ijedt volt, aztán rájöttem, hogy általában minden béna filmben így kezdik a szakítást. Pedig nekem nem ez volt a célom. Istenem, hogy is lehetne? Hiszen felrúgtam érte az összes szabályt és még a halált is bevállalnám.

- Aro úgy tudja, hogy vadászni vagyok, szóval csak négy, de talán háromhetente tudunk találkozni – kezdtem bele a monológomba, de közben nagyot sóhajtott és muszáj volt elmosolyodnom.
- Ez, ez jó hír. Mármint, az jó, hogy tudunk találkozni. Már azt hittem soha többé nem látlak Bella! – Gyönyörű aranyszínű tekintete elgyötört volt, de teljesen megértem. Mikor azt hittem el kell veszítenem a már nem dobogó szívem szilánkokra tört.
- A családod tudja, hogy miattam vagy itt? – kérdeztem meg még egy fontos dolgot.
- Azt én sem tudtam – vigyorodott el csibészesen. – Viszont félek, hogy Alice utánam jön. Aggódik, mert…
- Mert eltűnt a jövőd – vágtam közbe, mert leesett az összefüggés. – Tudod, van a pajzsom. miatt nem fog látni soha, ha velem vagy.




A tekintete valamiért megint szomorúra váltott. Kicsit megsimítottam az arcát, majd adtam egy puszit a homlokára.

- Nem mondhatom el a családomnak igaz? – kérdezte még mindig szomorkásan.
- Sajnálom – öleltem meg.

Edward abban a pillanatban lehúzódott az útról és hirtelen egy hatalmasat fékezett.

- Mi a baj? – kérdeztem, de megéreztem, hogy Edward nadrágjában kell keresnem a problémaforrást. – Ó.
- Megérkeztünk – jelentette be és egy mozdulattal hátradöntötte az ülést.
- Szeretlek – csókoltam meg.
- Én is téged. Az örökkévalóságig – ígérte meg és ezek után már túl elfoglaltak lettünk a beszédhez…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.