- Nem, ez nem lehet. Képtelenség – rogytam össze megsemmisülten. Ő a család barátai közé tartozik. Alice fantáziálását láttam csupán, ez nem lehet egy látomás. Az lehetetlenség – néztem fel a gondterhelt arcra. A szemei a semmibe meredtek, hiányzott belőle a jól ismert mindent megsemmisítő sugárzás. Akárcsak Bella szemei – amik a vízió végén kihirdették a vesztest – nyílalt belém a mellszorító érzés. Egész este éreztem a baljós jelzést, de nem hagyatkoztam az ösztönömre. A szőnyeg alá söpörtem, pedig mindvégig Bellát akartam tudat alatt védelmezni.
- Nyugodj meg Alice, ez csak egy látomás – csitítgatta Jasper húgomat. Ő még szerencsésnek érezhette magát, amiért nem tud a tragédiáról. A tudatlanok táborát erősíti, hiszen Tanya mindannyiunkat kijátszotta. Becsapott, áskálódott és hátba támadott – pattantam fel őrjöngve a vizes fűről. Kinyírom, ha Bellához hozzáér! A szobám falán fog lógni a letépett feje.
- És én segítek neked – szólt közbe Alice határozottan a terveimet meglátva. A düh csak úgy terjengett kettősünk között. Jobbnál-jobb módszerek szikráztak fel elmémbe, hogy aztán kielégítetlenül tomboljanak bensőmben.
Alice látomását követve egy régi, elhanyagolt kunyhó felé tartottunk. A külvilágtól teljesen elzártan állt egy hegy lábánál. A cserjék benőtték, a futónövények felkúsztak a falakra visszakövetelve természetes élőhelyüket. A házat tartó gerendák roskadozva tartották meg a terhet. Nem sok választotta el a végleges összeomlástól. A családunknak és a Denaliak-nak Alice-l közösen felvázoltuk a látomásban látottakat alig fél perc alatt. Az arcok vidámból komorbússá, tehetetlenné alakultak. Nem tudta senki feldolgozni a tényt, hogy Tanya vaddisznóként csörtetett át rajtunk, és a mindenki szívébe belopódzó Bellát ezekben a percekben súlyosan terrorizálja. A sokkhatás után végül mindenki vad vágtába kezdett az idővel. Itt most minden egyes másodpercnek nagy értéke volt. A percek múlásával egyre kétségbeesettebbé és reménytelenebbé vált a helyzet. A gyors tempónk miatt Jaspernek túl nagy erőfeszítésébe került az érzelmeink csillapítása. Fokozatosan, észrevétlenül szakadtam le tőlük megnövelve a sebességem. Muszáj volt megtennem, különben csak visszafognának. Így sem biztos, hogy Bella… de nem, erre gondolni sem merek. Időben odaérek, letépem Tanya fejét a helyéről és a karomba zárom Bellát. Ő pedig egy édes csókkal hálálja meg a mentőakciót, majd épségben hazaviszem és az egész napot csak pillanatnyi lidércnyomásnak könyvelem el. Hisz olyan sokat szenvedett az utóbbi időben. Ha van Isten vagy valami felsőbb hatalom, akkor nem engedi, hogy Tanya ártson neki. Én maga vagyok a halál angyala, sőt az ördög és démon egy személyben, de ő olyan tiszta és ártatlan lélek. Miért mindig a jók bűnhődnek ebben az istenverte világban? A magamfajta alakok pedig tovább rontják a levegőt, háborúkat és harcokat szítva.
- Tanya ezt nem szabadna... Azt mondtad csak elbeszélgetsz vele – hallottam meg Bella ügyvédjének remegő hangját kilométerekre tőlem. Annyira erőlködtem és a legkisebb neszre is felkaptam a fejem, hogy most egyszerűen még a lélegzetvételeit is könnyedén megszámláltam. Tanya gondolatait nehezebb volt követnem. Csak képeket láttam elborult elméjétől. A villanások főként Belláról szóltak, amint a nyakába kapaszkodik és mohón szívja a vérét. Felszisszentem az őrült gondolatokra és megkétszereztem lépteimet. A nyelvem hegyén éreztem az isteni nedűt, bármennyire küzdöttem ellene. Vágyakoztam a vére után és ez megijesztett. A levegőben bár kis részben, de már éreztem csodálatos illatát. Mi lesz, ha odaérek és én is rávetem magam Bellára? Képes leszek leállítani magam és sutba dobni az ösztöneimet? A testem és az agyam ellentétes harcot vívott egymással, ami kínzóan lassan emésztett engem. Megpróbáltam Hugh gondolataira fókuszálni, hogy kicsit magamhoz térjek a kábulatból. Elképzelései csak úgy cikáztak a tenni akarástól, de visszafogta magát. Félt Tanya lesújtó bosszújától és hogy egy ártalmatlan mozdulattal megöli. Retteget szembeszállni vele. Az ostobasága felért egy vallomással. Hogy hihetett ennek a perszónának? Egy vérszomjas vámpírnak adta el a lelkét. Mintha csak tudná, hogy a közelben vagyok, visszapörgette az eseményeket. Előre kitervelték az egészet. Megvárták Bella mikor marad magára, mert így a legsebezhetőbb zsákmánnyá vált. A távozásom után vártak még pár órát, amikor már elég messze leszünk tőlük. Hugh erőszakos viselkedését látva ökölbe szorultak a kezeim. Kapjam csak a kezeim közé. Megtanítom neki a jó modort, hogy miként bánhat egy hölggyel – löktem be a kunyhó ajtaját lábammal, mikor odaértem. Első pillantásommal végigmértem a szobát. Az ügyvéd a sarokban kuporgott lábaiba kapaszkodva. Félelem uralkodott az arcán, és én csak növeltem ijedségét. A szíve majd kiesett a helyéről. Ezzel szemben a számomra oly ismertté vált dallam alig verdesett. Lelassult, siratóénekké módosult. Nem volt benne az a kezdeti erő, amivel magához láncolt és süketté változtatta a körülöttem lejátszódó életet. Épp hogy csak dobogott, megadta a zene ritmusát.
- Mit tettél vele? – tértem észhez fáziskéséssel, és letéptem Belláról a megzabolázatlan testet. Mint egy akaratos kislány küzdött a húsért, de én a legtávolabbi sarokba hajítottam. Csak remélni mertem, hogy a többiek hamar ideérnek. Egyrészt Tanya az emberi vérnek köszönhetően erősebbé vált és nehéz lenne feltartóztatnom, másrészt Bellának vérátömlesztésre van szüksége és minél hamarabb biztonságba akartam helyezni a dühöngő őrült elől.
- Edward, szerelmem – szólalt meg a hátam mögötti hang. Idegesen fordultam felé és vámpírgyorsasággal mellette termettem.
- Hányszor mondjam még el, köztünk nincs semmi – köptem az arcába a szavakat, miközben a nyakába mélyesztettem körmeimet. Olyan könnyű lett volna ebben a pillanatban letépni a fejét és máglyára vetni. Bella állapotának köszönhette csupán az életét. Nincs időm vele vesződni, a többiekre bízom a sorsát – emelkedtem fel undorodva Tanya mellől és Bella élettelen testéhez suhantam egy sóhajtást elengedve. Idáig észre sem vettem, hogy leállítottam a légvételeimet.
- Ezt csak azért mondod, mert egy embert babusgatsz. Értem én, kell neked egy kis változatosság – kelt fel a földről Tanya. – Hiányzik az apaszerep és a friss hús. Kóstold csak meg te is, nagyon édes a vére – nyalta meg a szája szélét elégedetten. Értetlenül pislogtam rá. Mégis hogy volt képes hamis álarccal álltatni minket? Ez nem az a Tanya, akivel találkoztam jó pár évtizeddel ezelőtt. Ennek a nőszemélynek elvette az eszét az álmodozás.
- Undorodom tőled. Ha te lennél az utolsó nő a világon, akkor sem választanálak. Mert álomvilágban élsz, és elvárod, hogy minden körülötted forogjon. Melletted SOHA, érted? Soha nem lennék boldog - ráztam meg a fejemet belefáradva ebbe az egész mizériába. Pontot akartam tenni ennek az ügynek a végére véglegesen, ezért kegyetlenül folytattam tovább. Azt akartam fogja fel és egy életre felejtsen el engem – Tehát ha Bella nem lenne az útban, neked akkor sem lenne fikarcnyi esélyed sem nálam. Gyűlöllek, megvetlek és lenézlek – sziszegtem dühösen a fogaim között.
- De… hát… - csúszott le a padlóra megsemmisülten, mikor címzettre lelt az üzenetem.
- Sajnálom Tanya, de engem sosem kapsz meg – engedtem el a tekintetemmel és a továbbiakban Bellát fürkésztem. Az ingemből letéptem egy darabot, és a nyakából ömlő sebre nyomtam. A pulzusa cigánykerekezve hagyott ki egy-egy ütemet. Óvatosan a felsőtestét hideg mellkasomnak nyomtam és úgy borultam rá a zokogás határán állva. Vérének illata minden másodperccel bástyázta alá tűrőképességemet.
- Én annyira szerettelek, mindent megadtam volna neked – tápászkodott fel a földről az ajtó irányába sétálva. – Ezért bűnhődnöd kell, szúró fájdalmat kell érezned – beszélt inkább magának, mintsem nekem. Kissé megkönnyebbültem, hogy végre letett a megszerzésemről. Hogy vége lesz ennek a lehetetlenségek. A fellélegzésem viszont korai örömnek bizonyult, mert Tanya egy pillanat alatt feltépte a padlóból kiálló deszkát és égő tűzzel a szemében felénk célozta. Mint egy élő pajzs, ajánlkoztam fel a „lovagom” védelmezésére. Szorosan körbe kulcsoltam Bellát, és vártam a hátamat érő ütést. Acél keménységű bőrömnek köszönhetően simogatásként hatott rám, akár egy jóleső masszírozás.
- Ebből elég, hagyd – kapta el bátyám Tanyát, és kicsit sem úriemberhez méltón kicibálta a viskóból. Jasper a biztonság kedvéért bátyám mellett maradt. A vér szagát nehezen viselte el, na meg valakinek le kellett csillapítani a számtalan jelzővel illethető nőszemélyt.
- Úr isten, Bella – ömlött be a családom az apró szobába. A Denali-klán inkább Tanyához kapcsolódott és onnan figyelték az események előremenetelét.
- Segíts rajta Carlisle, kérlek – könyörögtem az arany szempárba. Lágyan visszaengedtem a földre Bellát, biztosítva apámnak a vizsgálatot.
- Tudod, hogy minden tőlem telhetőt megteszek érte – guggolt le mellénk. Hangjában ott csengett a bizarr valóság. Erre már ő sem lehet képes. Nem tudja megváltoztatni a megváltoztathatatlant. A feszültség kézzel tapintható volt a várakozó csendben. Egy emberként szorítottunk Belláért, amíg apám a nyakát és fejét pillanatok alatt megvizsgálta.
- Nos – köszörülte meg a torkát ezzel is időt nyerve, amíg kimondja a végső, elkerülhetetlen ítéletet. A gondolatolvasásomat sikerült kicseleznie, így most én is kételyek tárházával büszkélkedhettem. Kezeimmel elengedtem Bellát, mielőtt még nagyobb kárt tennék benne apám szavaitól, és inkább Esme-be csimpaszkodtam vigasztalásért – Nem tudok rajta segíteni, elkezdődött az átalakulása – hajtotta le fejét szégyenében, amiért a „saját lányát” nem volt képes megmenteni. Tehetetlenségemben a padlót csaptam meg ökleimmel, hogy még a ház is beleremegett műveletembe.
- Úgy érted, hogy vámpír lesz? – hüledezett Rosalie.
- Igen. Eléggé legyengült a szervezete a vámpírméregtől és a vérveszteségtől. Már nem fordítható vissza a folyamat, hacsak a halál nem számít annak – suttogta csöndesen, de így is mindenki tisztán hallotta a végét. A tekintetek fokozatosan vándoroltak Carlisle-ról rám, hogy hozzam meg a döntést.
- Ne nézzen mindenki így – kiabáltam a reménytelenség határán állva. – Én nem fogok Bellából gyilkos, lelketlen vámpírt faragni. Ezt a döntést nem nekem kell meghozni – botladoztam el az ajtóig, ahol újabb szempárok szegeződtek felém. Csak egynek tudtam a részvéten kívül mást leolvasni a tekintetéből. Felszegett állal állt és engem vizslatott büszkén.
- Te kígyó – indultam el az eperszőke haj tulajdonosa felé, hogy széttépjem. Jasper rögtön vette a lapot és nyugalomhullámokat küldött felém, de én megelégelve gyenge próbálkozását egy jól irányzott lökéssel odébb röpítettem. Itt most az ölésen kívül semmi más nem nyugtathat le.
- Hé-hé öcsi. Ne csináld – hátrált Emmett a zsákmányommal egyetemben.
- Én megmondtam, bűnhődni fogsz – mosolyodott el Ő.
- Legalább ne rontanál a helyzeteden – pofozta fel Irina testvérét. Carmen és Eleazar ugrásra készen álltak, ha még közelebb megyek.
- Ereszd el Emmett, mert Istenre bizony, de bántani foglak téged is – vettem fel a támadó pozíciót, de Jasper közbeavatkozott. Összekulcsolta a kezeimet a mellkasom előtt, így nem voltam képes az agressziómat fizikálisan is kitölteni.
- Valaki segíthetne, mert nem vagyok képes sokáig tartani – morgott mögülem Jasper, de rá se hederítettem. Vele együtt, megállíthatatlanul lépegettem Tanya felé.
- Kérlek Edward, ezzel senkinek sem segítesz. Bellának szüksége van rád – simított végig Esme az arcomon, ami végre észhez térített.
- Minden rendben lesz. Bella erős kislány, hamar túljutunk ezen a válságon – fésült bele hajamba anyáskodón és ezzel egyidejűleg a hátamat cirógatta.
- Cserbenhagytam – tört fel belőlem a zokogás. Elértem abba a stádiumba, amikor végre képes voltam gyászolni. Százévnyi létem során másodszor sírtam könnyek nélkül. Zavaró volt, hogy ezt a többiek is látják. A sírás a férfiaknál egyenlő a gyengeséggel, de mikor az életedet veszted el, akkor szerintem megengedett.
- Dehogy hagytad cserben, mindig mellette voltál és megvigasztaltad, amikor csak tehetted.
- De most elvesztem. Ezt nem fogja megbocsátani. Ő nem akart így élni – remegett meg szájam a bánattól. Esme mondani akart valami ésszerűt és megnyugtatót, de kishúgom közbeszólt.
- Vigyük haza – karolta át jobb felemet Alice és vonszolni kezdett maga után. Azt sem figyeltem merre megyünk és miként. Felőlem akár a Volturi elé is vethetnek. Vagy még jobb, ha magam megyek oda. Lehangoltan és csendben zajlott a haza utunk. A gondolataimba ágyaztam magam és ott is maradtam. Ez volt a földkerekségen az egyetlen hely, ahol magam lehettem a kétségeimmel egybezárva, teljesen egyedül…
Azt a pillanatot várja az ember leginkább az életében, mikor megtalálja az igaz szerelmet és túljutnak a válságos időszakokon. Elsőnek jön az apró titkok közlése, aztán a családod bemutatása és a kérdés, hogy egy egész életet el tudsz mellette képzelni? Ezen már Bellával mind átestünk, ha nem is éppen könnyedén. Mert mi nem egy szokásos páros vagyunk. Apró titoknak nem éppen nevezhető, hogy vámpír és gondolatolvasó vagyok egyben. Aztán a zűrös családom, akik mind vágynak a kiválasztottam vérére. A kapcsolatunk az első pillanattól kezdve egy harc. Harc az elfogadásért, harc az időért és harc a szerelemért. Várom már, hogy végre megkezdhessem Bellával a közös életünket, de ez sosem fog megtörténni, mert normálisnak semmiképp nem nevezhetnek bennünket. Nem ajándékozhatom meg gyerekekkel és nem öregedhetünk meg a hintaszékben ülve ősz hajjal, az unokáinkat csodálva. Egész életünkben változatlanok maradunk, titkolóznunk kell az emberek előtt. Majd ha sejteni kezdenek valamit odébb állunk, és kezdhetünk mindent előröl. És én ebbe a mederbe sodortam őt tudtomon kívül. Tudnom kellett volna az első pillanattól, hogy ez egy veszélyes játszma, amibe ha belevágok nem lesz visszaút. Nem kapok második lehetőséget.
- Úgy sajnálom Bella, annyira nagyon, őszintén sajnálom – simítottam végig arcán már sokadjára. Bőrének hőmérséklete egyre hidegebb lett, közel járt az átváltozás végéhez. Közeledtünk a harmadik naphoz, az igazság órájához. Vajon ha felébred, megismer? Elküld vagy átölel? Egyáltalán szeretné a mi módszerünket követni? Kérdések melyekre csak ő tud felelni, kérdések melyek az őrületbe kergetnek.
- Már másodjára vagy közel a halál kapujához – suttogtam a fülébe megránduló állkapoccsal. Még visszaemlékezni is fájt az emlékképre, amint a vízből húzom ki élettelen testét. És most a sorsa megismétlődik, csak ezúttal tényleg halottá válik. Mert a szíve már nem fog verdesni, a vére sem fog az ereiben csordogálni. Olyan lesz, mint mi, egy megszállott, öldöklő, vérre vágyó vadász…
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó