Ahogy leértünk a nappaliba, igazán meglepődtünk mind a ketten. Edward megdermedve állt és teste megfeszült, én sem voltam más helyzetben. Tulajdonképpen semmi okunk nem volt rá, hogy mi legyünk idegesek de azért mégis. Rosalie és Emett irtózatosan veszekedtek. Ment a porcelántányér, a pohár és a fotel….ami majdnem engem talált el, ha nem húzódok arrébb. Carleslie próbálta csitítani kettősüket Esmével együtt, de nem igazán ment. A nappali már kész romokban állt. De nem állt senki sem közéjük. Miért?
- Még te kérdőjelezed meg a hűségemet? – rikácsolta Rose, és egy újabb tányér mondta fel a szolgálatot.
- Rosalie a múlt évben nem én tűntem el egy egész hétre! – Emett iszonyat dühös volt. Semmi nyoma nem volt most a viccelődő bátyámnak. Elnyelte az életre kelt szörny.
- Denaliba mentem tudod nagyon jól! – kiabálta Emettnek majd egyre közelebb és közelebb ment hozzá.
- Honnan tudjam, hogy ott mit csináltál? Hmm? – Em szúrósan nézett Rosera.
- Nem csaltalak meg! – vágta pofon Rosalie Emettet.
- Senki sem mondta, te kezdtél a hűségről papolni! – mondta dühösen Emett és elkapta Rosalie kezét ugyanis újabb pofont akart adni neki. Miért nem állítja meg őket senki? Elindultam feléjük, de Edward a derekamnál fogva visszahúzott.
- Megoldják ne aggódj! Inkább gyere vissza az emeletre! – mondta, majd az ölébe kapott és máris az ő szobájában voltunk.
- Mi lenne ha mostantól közös szobánk lenne? – kérdezte meg tőlem. Én néha-néha meg megugrottam a hangos csattanásoktól, de próbáltam Edwardra figyelni.
- Persze az nagyon jó lenne. – mondtam csendesen.
- Tényleg ne foglalkozz velük, máskor is volt már ilyen, de mindig kibékültek. – Na ettől most egyáltalán nem nyugodtam meg.
- Edward? Ugye Emett nem szokta ilyenkor bántani Rosaliet? – Rossz volt belegondolni, hogy egy akkora izompacsirta mint a bátyám bántaná Roset.
- Jajj nem dehogy! Emett nagyon szereti Rosaliet. Soha nem emelne kezet rá. Pedig látod, Rosalie aztán nem bánja. Ha éppen úgy tartja kedve akkor felpofozza Emetett. – Ez meg Rosetól nem volt fair.
- Mi volt az amikor Em azt mondta, hogy Rose eltűnt a múlt évben egy egész hétre? – Kíváncsi vagyok, hogy Emett, hogyan élt túl egy egész hetet Rose nélkül.
- Hát akkor is nagyon összekaptak, így szünetet tartottak, de nem sokáig bírták egymás nélkül, valószínű most is ez lesz. – Rosalie el fog menni? De akkor mi lesz Emettel? Nem lesz jó ez így.
- De beszéljünk másról, elég zaklatottnak tűnsz. Milyen volt az életed mielőtt meg nem halt….a nénikéd? – kérdezett Edward tapintatosan, majd az ölébe húzott.
- Hát eléggé hülye életmódot folytattam. Tudod akkoriban egészen más volt minden. Cigiztem néha-néha és még ittam is. A bánatomat próbáltam elfojtani, de sosem voltam akkoriban boldog igazán. – meséltem neki csendesen.
- Örülök, hogy megváltoztál. – mondta és szorosan magához ölelt.
- Így alakult. – feleltem csendesen.
- Ahh…igazán abbahagyhatnák most már…..már kezdek kissé…ideges lenni. – panaszkodtam, meggyötört arccal.
- Ne figyelj rájuk. Beszélgessünk! Olyan sok mindent nem tudok még rólad. – mondta, majd még közelebb húzott magához.
- Cssss! Hallod? – kérdeztem tőle, majd az ajtóhoz mentem.
- Ja igen, kibékültek! – Hát ez gyorsan ment, azért.
- Húúú azta, nem tudtam, hogy ilyen gyors a változás náluk! – mondtam, majd halványan elmosolyodtam.
- Ők mindig is ilyenek voltak. – mondtam nekem, majd kitárta a karját én pedig készségesen bújtam az ölelésébe.
- Szeretlek! – mondtam neki egyetlen mondatot, ami leginkább kifejezte most az érzelmeimet.
- Én is téged, örökké! – mondta, majd hirtelen kibontakozott az ölelésünkből és elém állt, egy ravasz mosollyal.
- Mi az? Mit szeretnél? – kérdeztem óvatosan, de ő csak megrázta a fejét, majd felállított.
- Nézd nem is tudom, hogy- hogyan kezdjek hozzá, de nagyon remélem, hogy jól csinálom majd. – mondta, majd szép lassan térdre ereszkedett előttem. ÓÓ ne, kérlek ne!
- Lia Ever, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? – Elkerekedett szemmel néztem rá, de a válaszban nem kételkedtem egy percet sem.
- Edward Cullen, örömmel leszek a feleséged. – válaszoltam neki most már szikrázó mosollyal, ő pedig felhúzta a karikagyűrűt az ujjamra, ami azt sem tudom, hogy honnan került elő. Milyen cseles! Imádom!
- Köszönöm! – kiáltott fel, majd felvett az ölébe és megforgatott a levegőbe, majd csókolt és csókolt és csókolt……

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 1 hozzászólás

2010.09.23. 20:09 :( Légyszi folytasd! Olyan ügyes vagy!