Tanya szemszöge:




Sötét volt és hideg. Hiába voltam vámpír alig láttam valamit is. Mikor felnéztem, egy fehér kört láttam semmi mást.

- Jól van! Elég a tréfából, most már ideje lenne engem kiengedni!- kiáltottam, de csak a visz hangomat hallottam válaszul. Hol vannak a többiek? Hol van az én egyetlen Edward-om? Lemerültem a vízbe és leültem az aljára. Nem volt szükségem levegőre, ezért elég sokáig ki fogom bírni, vagyis remélem. Én egyáltalán nem hiszek ebben, hogy meghalok, tudom is én hány nap múlva. Vámpír vagyok. Halhatatlan vagyok! Erős vagyok! De akkor még is miért nem tudom legyőzni ezt a rohadt csitrit? Hirtelen mozgást vettem észre, semmi mást. A víz hullámozni kezdett és vele együtt én is. A szememet becsuktam. Úgyse látok, akkor minek? De valaki elkapta a kezem, mire szemeim felpattantak. Nem láttam semmit. Újra becsuktam, de éreztem, hogy a fejem már nincs a vízben. Majd éreztem, hogy a vállam sincs a vízben. A szemem még mindig csukva volt, mindaddig, míg éreztem, hogy már semmim sincs a vízben. Mikor kinyitottam, megdöbbentem. Én ugyan ott ültem, ahol eddig is egy különbséggel, a kútban nem volt víz. És volt még egy furcsaság, hogy láttam. Felnéztem, de le is néztem azonnal, mert a fény megvakított. Mikor előre néztem, láttam egy lányt. Hosszú, sötét barna hajú lány volt. Az arcát nem láttam a sok haja miatt. De ránézésre megállapítottam, hogy halott. Hófehér bőre, mozdulatlan teste azt jelezte, hogy ő már nem él. Odamásztam hozzá. Kíváncsi vagyok, hogy ki volt ez a lány? Hogy nézett ki? Ezért lassú mozdulattal kisöpörtem a haját az arcából. Hátrahőköltem, ez az a lány volt, aki visszaugatott nekem. Bella volt az.

Szemei csukva voltak. Fehér, ódivatú rongyba volt, ami régen menő volt. Körül belül a hetvenes években. Újra ránéztem az arcára. Valahogy jobban állt neki az életvidám szín, mint a halott fehér. Ekkor felpattantak a szemei és rám néztek. Gyilkosan méregetett, majd elsötétült minden.



Bella szemszöge:



A kútban voltam, de nem voltam egyedül. Ott volt Tanya is. A víz alatt ült, becsukott szemmel. Tudtam, hogy én ezt csak álmodom, de ő a valóságban van. Halkan felkuncogtam. Megérdemli. Odaúsztam hozzá és megragadtam a kezét. Gyorsan kinyíltak feketébe hajló aranybarna szemei és keresni kezdte azt a valamit, jelen esetben engem, aki megérintette. Újra becsukta szemeit. Kinyitottam a kút fedelét és eltűntettem szép lassan a vizet. Lefeküdtem a földre, úgy ahogyan még anno felkeltem ezen a helyen. Az első küldetésemnél. Arcomba söpörtem barna hajamat, és becsuktam a szemem. Pár perc múlva hallottam, ahogy elkezd mocorogni. A kút falához súrlódó feje fölfele néz, majd hirtelen le. Hallottam, hogy lassan felém mászik. Majd egy kis idő múlva, lassan elkezdi kisöpörni a hajamat az arcomból. Hátrébb csúszott mikor meglátta az arcomat, gondolom. Majd ismét közelebb jött. Hallottam, hogy az ébresztő órám hangosan a tudtomra adja, hogy fel kéne kelni. Francba! Itt az idő, ha nem ijesztem meg egy kicsit sem, akkor elpocsékolok egy lehetőséget! Hirtelen kinyitottam a szemeimet, mire ismét megrémült és hátrébb csúszott. Gyilkosan fúrtam szememet az övébe, majd visszavittem az életébe, én meg visszatértem az ágyamba. Boldogan ugrottam ki az ágyból. Tanya miatt most boldogan készülődtem, a napra. Elmentem letusolni, mikor a párkányon, egy sáros lábnyomot pillantottam meg. Minden jó kedvem elszállt egy pillanat alatt. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy az erdőben csupa sár minden .A párkányon a nyom csak befelé vezet. Vagyis, az illető az erdőből jött és… Elkezdtem követni, de már csak épp hogy láttam a nyomot. Az ajtóm előtt még láttam, de utána nem. Meg kell tudnom, hogy ki volt itt a házban és, hogy mit keresett nálam. Visszamentem a párkányhoz és kimásztam azon. Körül belül két méter magasan volt, úgyhogy, ha ember volt, akkor kell valami kötélnek vagy valaminek lennie. Az ablaktól volt egy méterre egy maga fa, de semmi nem volt rajta. Se kötél nyom, se kampó vagy horog nyom. Tehát, nem ember volt. Ha nem ember volt, akkor csak vámpír lehetett, vagy valami egészen más. De mivel én csak vámpírokat ismerek, ezért csak is vámpír lehetett. A városban két család él. Vagyis valamelyik családból valaki, de mit akart tőlem? Talán meg akarta tudni, hogy hogyan lehet engem megölni? Segítenék neki, sehogy. Engem nem lehet megölni, mert én már halott vagyok. Visszamásztam az ablakon és ránéztem az órámra. Ha nem sietek, elkések. Gyorsan lefürödtem, felöltöztem. Fogtam a táskám, és elindultam. Mikor a suliba értem, már nem volt diák a parkolóban. Ránéztem újra az órámra. Még volt két és fél percem becsöngőig. Futottam az első órámra. Közel volt a bejárathoz, úgyhogy szerencsém volt. Mikor beléptem a terembe a tanár még nem volt bent. Leültem a helyemre, Edward mellé. Szélesen mosolygott, de nem szólt semmit. A tanár épp a csengőkor csukta be az ajtót. Szerencsém volt most. Az óra, mint mindig unalmas volt. A tanár tesztet íratott velünk. Csak be kellett ikszelni a helyes választ, borzasztóan könnyű volt nekem és a padtársamnak. Mikor végeztem felnéztem és láttam, hogy csak nekünk volt könnyű. A többiek szenvedtek. Valaki kinyitott könyvből puskázott, valaki eleve puskát írt. Sokan beszélték meg egymással. De még így is sokan görcsöltek. Én hátra dőltem a széken és vigyorogva néztem a többiek szenvedését. Mikor Edward-ra néztem, láttam, hogy ő is hasonlóan cselekszik. Elővettem a rajz füzetemet, amit Mary halála óta nem nyitottam ki. Mary-től kaptam ezt a vastag, közepes méretű füzetet. Mary szerint jól tudok rajzolni szerintem viszont nem. Elővettem egy grafit ceruzát és elkezdtem alkotni. Egy rózsát kezdtem el rajzolni. Mivel fejlett a kézügyességem, a hallásom, a szaglásom, a látásom meg a többi egészen pontosan lebírtam rajzolni azt a rózsát, ami a tanár asztalán hervadozott. Készen voltam a rózsával, mikor az egyik szirma lehullott. Fogtam a radíromat és elkezdtem radírozni. Lerajzoltam a rózsát a lehulló szirommal. Mikor készen voltam, láttam, hogy még van az órából tíz percem. Hát igen, gyorsan tudok rajzolni, de csak azért, mert gyorsan kell tudnom vadászni az áldozataimra. Leraktam a padra a rajzfüzetemet majd az arcomat a kezeimbe temettem.

- Gyönyörű, amit rajzoltál!- suttogta oda Edward, mire felemeltem a fejem és ránéztem. Elolvadtam a pillantásától.

- Köszönöm!- súgtam vissza neki mire elmosolyodott. Majd megszólalt a csengő, ami jelezte, hogy vége van az órának.

- Gyerekek! Kérem a dolgozatokat!- utasított minket a tanár. Összepakoltam, majd elindultam a következő órámra, de előtte a tanár asztalára tettem a tesztet. Lassan ballagtam a következő órámra, történelemre. A gondolataimba merülve ballagtam a termek mellett a történelemhez, mikor valaki megfogta a kezem. Megálltam és megfordultam. Mikor megnéztem ki az, láttam Jess-t. A szeme alatti karikák arra utaltak, hogy nem aludt jól az este vagy egyáltalán nem aludt semmit. Szegénykém, két nap múlva meg kell, hogy öljem.

- Szia Jess! Hogy vagy ma? – kérdeztem boldogtalanul.

- Szia Bella! Elég rosszul vagyok, mellesleg nem is beszéltünk mostanában. Ráérsz ma? – kérdezte, szemeiben reménység csillogott.

- Jess, persze, hogy ráérek. Gyere, menjünk történelemre, mert még elkésünk – mondtam és elindultunk a terem felé.

Az óra unalmas volt. A tanár többször is rosszul mondta az agyagot, annak ellenére, hogy benne van a könyvben. De ha nem tudja, akkor minek tanítja? Az előttem ülő srác, aki vámpír volt vagy legalábbis Edward „testvére” akkor valószínűleg vámpír ő is. Elővettem az iPod-mat és a fülembe dugtam. Minimumra raktam a hangerőt és bekapcsoltam. Egy ütős számot kezdtem el hallgatni, mire az előttem lévő megfordult és rám nézett. Rámosolyogtam mire ő széles vigyorral válaszolt. Hátradőltem a székembe és megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni. Az ujjaimmal elkezdtem a zenével együtt ritmusosan dobolni a combomon.

- Isabella! Hogy merészelsz zenét hallgatni az órámon? – kérdezte dühösen, mire én egy vállrángatással elintéztem a választ.

- - Még is mit képzelsz rólam kislányom? Hogy csak úgy simán engedem, hogy zenét hallgass az órámon?- kérdezte egyre hangosabban. Zavart a tanár ezért felhangosítottam az iPod-mat. Az előttem lévő vámpír hangosan röhögött, mire én is elmosolyodtam. A tanár feje egyre vörösebb lett.

- Nem, nem képzelem azt magáról, hogy hagyja, hogy zenét hallgassak. De én megtehetem, mert nem csinál semmit, csak áll ott és kiabál velem. Pedig elhiheti nekem, jobban tudom az egész könyvet, mint maga!- mondtam, mire a tanár az asztaláról levett egy lapot.

- Vedd ki a füledből azt a szart, vagy a kukában végzi! Itt egy lap. Felteszek neked tíz kérdést az egész könyvből és ha tudod az egészre a választ kegyelmezek neked!- mondta. Lediktálta nekem a tíz kérdést. Elvette a felszerelésemet és a táskámat, majd a helyére ment. Én visszadugtam a fülembe az iPod-ot és maximumra hangosítottam. A tanárra néztem, aki dühösen méregetett. Én egy széles vigyorral adtam választ dühére. Gyorsan válaszoltam a kérdésekre és kivittem a tanárhoz. Hitetlenül nézegette.

- Senki sem tudja ilyen pontosan megfogalmazni a tananyagot!- mondta, mire az előttem lévő vámpír, Emmett ugrott be a neve, megköszörülte a torkát.

- Bocsánat Emmett! Csak te és a Cullen család tudja az anyagot ilyen pontosan!- ámuldozott.

Visszamentem a helyemre és tovább hallgattam a zenét halkabban. A nap így elég gyorsan eltelt. A menzára nem akartam bemenni, így a biológiára mentem. Elővettem a rajzfüzetemet és elkezdtem rajzolni a kint lévő, gyönyörű fákat. Rajzolásomat a mellettem lévő szék nyikorgása zavarta meg. Edward volt az. Ránéztem majd vissza a fához. A rajzzal kész voltam becsöngőig. Eltettem, majd próbáltam koncentrálni a tanagyagra.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.