(Emmett szemszöge)

 

Amint Rosalie elbicegett én is azonnal haza indultam, hogy előkészüljek a vacsorára, amit ezek szerint Rose társaságában lesz szerencsém eltölteni. Ahogy szegénykém bicegett elgondolkoztam rajta, hogy inkább hazaviszem, és hagyom magam lebuktatni Sally által, hogy mi megyünk hozzájuk vacsorára, de aztán úgy döntöttem, hogy nem sértem meg azzal a lányt, hogy gyengének tüntetem fel a vendéglátói előtt. Amennyire ilyen rövid ismeretségből meg tudom állapítani, úgy gondolom, hogy nem örült volna neki, hogyha felajánlom a segítségem. Így inkább felpattantam Lucifer hátára, és a farmunk felé vettem az irányt, de előtt még megálltam a hegyen, hogy szedjek egy nagy adag málnát a hölgyeknek. Csodálatos vidék volt ezt itt fent, de nem teljesen veszélytelen. A medvék kedvenc helye. Mondhatni a macik sűrűn mászkálnak itt a málnásban. Erre a gondolatra jó derültem, majd villámgyorsan megszedtem a málnabokrokat. Anya, Sally és Alex imádja ezt a gyümölcsöt, és nagyon remélem, hogy Rosalie is. Bár, lehet, hogy kéne még szednem egy kis szamócát is. Úgy is itt van nem messze a lelőhelye. Vagy inkább otthon epret a kertből? Nem, vadszamócát. Édeset, apró szeműt. Az igazi erdei gyümölcsöknél nincs finomabb a környéken. Nem töltöttem el sok időt a gyümölcsszedéssel, de csak azért, mert pontosan tudtam, hogy mit keresek, és hogy hol kell keresnem. Amint hazaértem gyorsan bevittem Lucifert az istállójába, és leszerszámoztam, majd a házunkba siettem.

-         Emmett McCarty – csattant azonnal anyám hangja. – Hol a csudába voltál eddig, megmondtam, hogy… - kezdett bele, de azonnal lefagyott, ahogy meglátta az arcomat. – Mi történt veled? – lett lágyabb a hangja. Majd az orromra mutatott.

-         Nos, mondhatnám azt, hogy egy vadállattal harcoltam, de az igazság az, hogy a mai kiszemelt áldozatom harciasabb volt az átlagnál – vigyorodtam el. Mire anyám csilingelően felkacagott. Apám pedig a hasát fogta a nevetéstől a kanapén ülve.

-         Hol találtál ilyen tüzes kis menyecskét? Mert nem itt az biztos – kuncogott még mindig apám.

-         A tóban, nem messze Lionel farmjától. A vendégük nem hétköznapi – vallottam be.

-         Nocsak, egy lány, aki felkeltette az én válogatós fiam érdeklődését? – csillantak fel anyám szemei.

-         Ebben a lányban több tűz van, mint az összes környékbeliben. Imádni fogjátok – meséltem lelkesen.

-         Móresre tanított, nekem máris szimpatikus – vigyorgott apám.

-         Már ideje volt, hogy valaki megleckéztessen –bólogatott anyám is.

-         Hé, ti kinek az oldalán álltok? – kérdeztem sértetten.

-         Természetesen a tiéden, drágám – mosolygott rám anya.

-         Helyes válasz. Ez esetben – húztam ki a málnás zacskót a hátam mögül.

-         Te jó ég – sikkantott fel anyám. Majd azonnal elvette tőlem a zacskót, és falatozni kezdett. Nem evett meg túl sokat, mert tudta, hogy vacsorázni megyünk, de láttam rajta, hogy mennyire ízlik neki az ajándékom. Tudtam, hogy ennek nagyon fog örülni. – Köszönöm, édesem – puszilt meg. Majd a maradék málnáját eltette a kamrába, nehogy megromoljon.

-         Nincs mit – legyintettem. – Szedtem Sallynek, meg Alexnek is, és Rose is kap egy kis szamócát.

-         Szóval a titokzatos hölgyet Rosalie-nak hívják, és ma este mi is láthatjuk – lelkesedett édesanyám. Szerinte tizennyolc évesen már igencsak meg kéne nősülnöm. Szerintem viszont arra még bőven ráérek, bár ki tudja, meglátjuk, hogy hogyan alakulnak majd a következő hónapok.

-         Igen, ma este együtt vacsorázunk vele is – húztam ki magam büszkén. Egy ilyen gyönyörű lányt lesz szerencsém bemutatni a szüleimnek, aki cserfes, büszke, és kivételes minden szempontból. Remélem, hogy nem fogja visszautasítani a közeledésemet.

-         Nagyszerű, akkor gratulálhatok neki a törött orrodhoz – nevetett fel apám megint.

-         Egész este ezen fogtok csipkelődni? – kérdeztem morcosan.

-         Mi máson? Éveken át, rettegésben tartottad a környék lányait, de most valaki megfogott téged is. Ez nagyon is örvendetes fordulat – lelkesedett anya. – Talán végre valaki megnevel téged, ha már nekem nem sikerült.

-         A szabad stílusom csakis az enyém, úgyhogy nem kell engem megváltoztatni – mérgelődtem. Miért van az, hogy senki nem tart elég komolynak. Attól, hogy mókázom, még tudok komoly is lenni, az már más kérdés, hogy akarok-e.

-         Ezt nem is mondta senki, édesem – simított végig anyám a karomon. – Most viszont irány mosakodni és öltözni, mert elkésünk a vacsoráról, azt pedig gondolom, nem szeretnéd.

-         Naná, hogy nem. Öt perc és készen vagyok – mondtam határozottan. Majd villámgyorsan felmentem az emeletre, majd megfürödtem, és átöltöztem.

-         Tényleg csak öt perc volt – néztek rám a szüleim döbbenten miután leértem a nappaliba. – Mióta tudsz ilyen gyorsan megfürödni?

-         Amióta egyedül fürdök – villantottam rájuk kaján vigyort.

-         Ez az én fiam – vigyorgott apám is.

-         Férfiak – szusszantott fel anyám. – Az ennyi önbizalom csoda, hogy befér a házba. Most viszont indulás. Lionel és a családja már várnak minket.

Ahogy anyám kimondta a parancsszót, apám máris a karját nyújtotta felé, és a kocsinkhoz vezette őt. Én pedig csendesen követtem őket a málnával és a szamócával a kezemben. Már alig vártam, hogy újra láthassam szívem elrablóját. Ráadásul még a legjobb barátaink is velünk töltik az estét. Tökéletes ez a nap.

Nem telt bele húsz percbe és már át is értünk Lionel farmjára. Alex már nagyon várhatott minket, mert az ablakon leskelődött kifelé, és izgatottan tépte fel az ajtót, amikor megálltunk előttük.

-         Na végre, már azt hittem, hogy sosem értek ide – szaladt ki elénk. – Már meg is terítettünk anyával, apa pedig hozott fel bort a pincéből, ti meg még sehol nem voltatok – rótt meg minket azonnal.

-         Elnézést, drágám. Csak tudod Emmettnek volt ma egy kis balesete – mosolygott anyám a kisfiúra.

-         Verekedtél? Vagy megint elkaptál egy medvét? – lett izgatott a kis barátom.

-         Nem éppen, egy hölgyike intézte el az orrát – segített ki apám. Mire eltátogtam felé egy „köszönömöt”.

-         Egy lány? Téged elintézett egy lány? – fintorgott Alex.

-         Nem akármilyen lány volt – mondtam határozottan. – Egy erős, független nő.

-         Aha, persze – vigyorodott el Alex.

-         Na végre – lépett ki Lionel, és Sally a házból. Hé, hol van Rose? A vendégnek nem itt lenne a helye? – Gyertek beljebb – mondta Lio miután mindenkit üdvözölt. Kezdtem csalódott lenni, hogy a gyönyörű estém befuccsolt, és Rosalie esetleg elaludt, amikor megláttam őt az asztalnál ülni. Ahogy beléptünk kíváncsian fordította a fejét felénk, és a szemei szó szerint kikerekedtek a meglepetéstől.

-         Te? – kérdezte tátott szájjal, de azonnal el is elmosolyodott.

-         Rose – húzódott mosolyra az én szám is.

-         Ismeritek egymást? – nézett ránk Sally kíváncsian. A többiek pedig csak csendben figyelték az eseményeket.

-         Délután találkoztunk a patakban – adta meg a választ az én csodálatos szirénem.

-         Vagy úgy – villantak meg Sally szemei. – A titokzatos idegen, aki holnap el akarja vinni Rosalie-t kirándulni. Emmett McCarty, te kujon – bokszolt a vállamba. – Még nincs magánál pár hete, és te máris rátaláltál.

-         Örvendek, kisasszony – lépett Rosalie elé anyám.

-         Én is nagyon örülök – kezdett el felállni a székből Rose, de Lionel a vállainál fogva visszanyomta.

-         Elnézést, de a hölgy még nem ugrálhat. Még csak gyógyulófélben van, nem illetlenségből maradt itt az asztalnál, hanem azért, mert ráparancsoltam – mondta barátom komolyan.

-         Értem – mosolygott rá anyám melegen.

-         Elnézést – sütötte le a szemeit Rose.

-         Semmi baj, kedvesem, nem te tehetsz róla. Remélem, hogy nem túl súlyos a helyzet – nézett Lionelre. Na, erre az információra én is nagyon kíváncsi vagyok. Nem lehet súlyos baja, az nem lehet.

-         Egyáltalán nem. Még lábadozik egy kicsit, és tökéletesen rendbe jön. Nincs semmi komoly baj, most már – mondta barátom elégedetten.

-         Mi történt vele? – kérdeztem kíváncsian, hátha többet megtudok. Rosalie viszont egy szúrós pillantással elhallgatatta Lionelt, mielőtt megszólalhatott volna.

-         Balesetem volt, mint már mondtam, de most már jól vagyok – mondta határozottan. – Viszont szerintem most beszélgessünk vidámabb témákról. A lényeg, hogy rendbe jövök – fűzte még hozzá.

Furcsa volt az egész jelenet. Valami lényegeset elhallgatnak előlem. Lionel és Sally jelentőségteljes pillantást váltottak, míg Alex csak kapkodta a fejét ide-oda, és nem értette, hogy mi történik az ebédlőben.

-         Akkor ne is beszéljünk erről többet. Szóval, kisasszony, a fiam ajándékot hozott önnek – bökött apám oldalba. Mire észbe kaptam, és odaléptem Rosalie-hoz, hogy nekiadjam a szamócát, amit szedtem.

-         Remélem, hogy szereted – mosolyogtam rá.

-         Imádon – harapott bele egy apró szembe. - Köszönöm – kapott el a galléromnál fogva és lehúzott magához. Majd legnagyobb megdöbbenésemre egy félénk puszit nyomott a számra. Azután pedig azonnal el is pirult. Én pedig szélesen elvigyorodtam. Van benne spiritusz, és milyen hihetetlenül puha ajkai vannak.

-         Khm… azt hiszem, hogy akkor az lenne a legjobb, hogyha Emmett Rose mellé ülne – ajánlotta Sally.

-         Nincs ellenedre? – mutattam a mellette levő székre.

-         Egyáltalán nem, sőt, örülnék neki – harapta be az alsó ajkát. Én pedig boldogan helyet foglaltam a széken.   

 

(Rosalie szemszöge)

 

Miután Lionel megvizsgált, és hagyott lepihenni azonnal el is aludtam. Nagyon kifárasztott ez az egész nap, de semmiképpen sem hagytam volna ki ezt az élményt az életemből. Ez az első találkozás Emmettel, annyira romantikus és vicces volt egyszerre. Igazán Emmettes belépő volt, hogy megijesztett, mint egy nagy gyerek.

-         Ébresztő, álomszuszék – simított végig az arcomon egy apró kéz. – Rose néni, nemsokára vacsora lesz – kezdett el ugrálni Alex az ágyon. – Ha nem kelsz fel, akkor sosem kapok a pitéből, úgyhogy ébresztő. Ígérem, hogy holnap magadtól kelhetsz, és nem keltelek fel, csak most kelj fel végre.

-         Fent vagyok – ásítottam egy nagyot. Majd kinyújtóztattam az elgémberedett csontjaimat.

-         Anya tett ki neked ruhát kölcsönbe – ült le mellém Alex az ágyra.

-         Rendben, mindjárt felveszem – bólintottam rá.

-         Csinos ruha, van rajta egy kis részen fűző is. Segítsek neked felvenni? Anyának is meg szoktam kötni a fűzőjét – ajánlotta a lehetőséget.

-         Ez esetben, mint beavatott fűzőkötőt, megtiszteltetésnek veszem, hogyha segítesz nekem – mosolyogtam rá. Majd felkeltem, és gyorsan magamra kaptam a ruhát. Gyönyörű volt. Egyszerű, de tökéletes.

-         Nagyon szép vagy – mondta Alex, miután nagy szakértelemmel meghúzta a ruha hátulját.

-         Te pedig tényleg zseniálisan fűzöl – dicsértem meg.

-         Tényleg? Köszi – ölelt meg lelkesen. – Anya is mindig ezt mondja, de jó hallani, ezek szerint tényleg ügyes vagyok. Tudod, anyu elég elfogult.

-         Mindjárt itt lesznek a vendégek, készen vagytok már? – lépett be Sally is a hálómba.

-         Igen, éppen most készültem el, Alex segítségével – fordultam körbe büszkén.

-         Gyönyörű vagy – mosolyodott el Sally. – Alex figyeld a vendégeket. Tudod, hogy mindig kapsz málnát, vagy valami csokit, hogyha jönnek, úgyhogy ügyes legyél – kacsintott rá barátnőm.

-         Juj, de jó – szaladt el mellettem a kis csirkefogó.

-         Gyere – bújt be a hónom alá Sally:

Majd segített kimennem a konyháig. Ott leültetett egy székhez, és a férjével együtt megígértették velem, hogy nem kelek fel a székről. Mintha csak oda lennék szögezve. Néhány perccel később Alex rontott be a konyhába, ahol ültünk, és boldogan újságolta, hogy jönnek a vendégek, azután pedig kiviharzott a házból. Én is fel akartam kelni, de Sally azonnal visszanyomott a székbe.

-         Mindjárt jövünk, te most pihensz szépen – intett szigorúan.

-         Jól van – sóhajtottam fel. Akkor várok. Már kezdtem türelmetlen lenni, amikor hirtelen megjelent Emmett az ajtóban. - Te? – kérdeztem reflexszerűen, majd boldogan elmosolyodtam.

-         Rose – húzódott mosolyra az ő szája is.

-         Ismeritek egymást? – nézett ránk Sally kíváncsian. A többiek pedig csak csendben figyeltek.

-         Délután találkoztunk a patakban – válaszoltam kissé zavarban. Furcsa érzés az izgalom, a pirulás, és a heves szívdobogásom. Ezt vámpírként nem volt alkalmam megtapasztalni Emmett mellett.

-         Vagy úgy – villantak meg Sally szemei. – A titokzatos idegen, aki holnap el akarja vinni Rosalie-t kirándulni. Emmett McCarty, te kujon – bokszolt kedvesem vállába. – Még nincs magánál pár hete, és te máris rátaláltál.

-         Örvendek, kisasszony – lépett elég egy hölgy.

-         Én is nagyon örülök – akartam felállni a székből, de Lionel megakadályozott.

-         Elnézést, de a hölgy még nem ugrálhat. Még csak gyógyulófélben van, nem illetlenségből maradt itt az asztalnál, hanem azért, mert ráparancsoltam – mondta megmentőm komolyan.

-         Értem – mosolygott rám Emmett édesanyja melegen.

-         Elnézést – sütöttem le a szemeimet. Nem akartam, hogy illetlennek higgyen. Nem kelthetek rossz benyomást Emmett családja előtt.

-         Semmi baj, kedvesem, nem te tehetsz róla. Remélem, hogy nem túl súlyos a helyzet – nézett Lionelre jelentőségteljesen.

-         Egyáltalán nem. Még lábadozik egy kicsit, és tökéletesen rendbe jön. Nincs semmi komoly baj, most már – mondta orvosom elégedetten.

-         Mi történt vele? – kérdezte Emmett kíváncsian. Lionel pedig már éppen szólásra nyitotta volna a száját, de egy dühös pillantással belefojtottam a szót. Nem kell, hogy mindenki megtudja mi történt velem. Főleg Emmettnek nem kell megtudnia.  

-         Balesetem volt, mint már mondtam, de most már jól vagyok – mondtam határozottan. – Viszont szerintem most beszélgessünk vidámabb témákról. A lényeg, hogy rendbe jövök – fűztem még hozzá.

Reméltem, hogy sikerült egy időre megszabadulnom a kínos témától. Lionel és Sally jelentőségteljes pillantást váltottak, aztán aprót biccentettek, Alex pedig valószínűleg semmit sem értett az egészből.

-         Akkor ne is beszéljünk erről többet. Szóval, kisasszony, a fiam ajándékot hozott önnek – bökte oldalba Emmettet, ezek szerint az édesapja. Kedvesem egy szempillantás múlva előttem termett, és egy kis csomagot nyújtott át.  

-         Remélem, hogy szereted – mosolygott rám, miközben kibontottam. Szamóca, jobb ajándékot nem is hozhatott volna.

-         Imádon – haraptam bele egy apró szembe. - Köszönöm – fogtam meg a gallérját, és lehúztam magamhoz az arcát. Azután pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam. Az ajka most puha volt, és forró, káprázatos, és őrjítő. Akármilyen rövid is volt a csók, akkor is tökéletes volt. Amikor rájöttem, hogy mit művelek lesütöttem a szemeimet, és éreztem ahogy elpirulok. Emmett pedig szélesen elvigyorodott. Remélem, hogy emiatt nem néz senki ledér nőszemélynek.

-         Khm… azt hiszem, hogy akkor az lenne a legjobb, hogyha Emmett Rose mellé ülne – ajánlotta Sally.

-         Nincs ellenedre? – kapott az alkalmon az említett.

-         Egyáltalán nem, sőt, örülnék neki – haraptam be az alsó ajkam. Ő pedig azonnal leült mellém.

Alex elmondta az asztali áldást, majd jóízűen álltunk neki vacsorának, miközben beszélgettünk. Nem esett szó túl komoly témákról, amíg Alex is velünk volt, mert senki nem akarta, hogy unatkozzon. A kis drága egész este árkus szemekkel figyelt minket, ahogy mindenki más is. Úgy éreztem, hogy köztem és Emmett között egész este pattogtak a szikrák. Végig megérintettük egymást apró gesztusokkal, és boldogan cseverésztünk.

-         Gyere, kisöreg, ideje szundítanod egyet – vette fel Emmett óvatosan Alexet.

-         Nem, még nem vagyok álmos – motyogta halkan.

-         Mindjárt lefektetem – pattant fel Sally.

-         Ne, maradj, majd én – mosolyogtam barátnőmre. – Behozod az ágyába? – fordultam vissza Emmett felé.

-         Hát persze, nagyon szívesen – bólintott rá a kérdezett.

Néhány pillanattal később már szélesre is tártam Alex szobájának ajtaját. Emmett pedig belépett vele, és óvatosan lefektette az ágyára a félig alvó kisfiút. Én pedig gyengéden betakargattam.

-         Jó éjt, Alex – nyomtam egy puszit a homlokára.

-         Nem mondtál nekem esti mesét – motyogta panaszosan.

-         Holnap kettőt mondok – mosolyodtam el.

-         Oké, szavadon foglak – suttogta, majd elnyomta az álom.

-         Úgy látom, hogy már több rajongót is szereztél itt, Rose néni – kuncogott fel Emmett, miután kijöttünk kis barátunk szobájából.

-         Szeretem a gyerekeket – mondtam őszinte rajongással a hangomban. Imádtam Alexet, és minden apróságot, akit csak ismerek.

-         Ez esetben örömmel felveszem a tanár nénit – vigyorodott el kajánul.

-         Hogy mondtad? – kerekedtek ki a szemeim.

-         Sally és Lionel említették, hogy szeretnél állást az iskolában. Bár akkor még nem tudtam, hogy rólad beszéltek. Viszont, hogyha komolyan gondolod, akkor a látottak alapján örömmel alkalmazna téged a családom.

-         Tiétek az iskola?

-         Igen, az apámmal együtt építettük. Szerintünk fontos, hogy a gyerekek tudjanak tanulni, és mivel az iskola az energiájukat is lefoglalja, így a szülők is nyugodtan tudnak dolgozni és pihenni. Fantasztikus intézmény, ha lehetek ilyen szerénytelen.

-         Valóban csodálatos lehet. Lennének ötleteim a továbbfejlesztésre, és délutáni kiegészítő programok létrehozására – kezdtem bele lelkesen.

-         Ez fantasztikus, Rose, de most ne dolgozzunk. Holnap elviszlek magunkhoz teázni, és ott mind a hármunknak elmondhatod az ötleteidet. Most viszont érezzük jól magunkat – nyújtotta a karját mosolyogva, majd kivezetett a teliholdas éjszakába. – Szabad egy táncra, kisasszony?

-         Hiszen nincs is zene – néztem rá döbbenten.

-         A tánchoz nem is kell zene, bőven elég a hangulat – húzott magához gyengéden. – Csak engedd el magad – simított végig a hátamon. Én pedig boldogan simultam bele az ölelésébe, és hagytam, hogy vezessen. Nem tudom, hogy mióta keringhettünk az udvaron, amikor kipukkasztották a tökéletes kis buborékunkat.

-         Khm… elnézést a zavarásért, de ideje indulnunk, elfáradtam, de holnap szívesen látnánk önt, Rosalie – mosolygott ránk Emmett édesanyja.

Én pedig megint fülig pirultam a helyzet miatt. Néhány pillanattal később pedig már mindenki kint volt az udvaron, és kíváncsi tekintettel méregettek minket.

-         Holnap érted jövök, ahogy megbeszéltük – mosolygott rám Emmett. Majd lágy csókot lehelt a homlokomra, és közben végigsimított a hátamon. – Kettőkor jó lesz?

-         Tökéletes – nyögtem. Bár azt sem tudtam, hogy mi volt a kérdés. Remélem, hogy Sally odafigyelt, hogy mire mondtam „igent”.

Ezután mindenki megköszönte a csodálatos estét Sallynek, és Lionelnek, majd elhagyták a birtokot. Sokáig figyeltem a távolodó alakjukat, és csak mosolyogtam. Annyira csodálatos minden ebben az alternatívában.

-         Ébresztő, Rose – legyezgetett előttem Sally az egyik kezével. – Bimbózó románcot érzek a levegőben.

-         Sally, viselkedj – ölelte át hátulról a férje, majd belecsókolt a nyakába. Ezután pedig kézen fogta és a szobájuk felé kezdte húzni a szerelmét.

-         Ne álmodozz sokáig, mert holnap tökéletesen kell kinézned a randin – mondta Sally boldogan, majd eltűntek a házban.

Én pedig leültem a kinti hintaágyban, és boldogan néztem a tökéletesen tiszta eget, miközben a történteken gondolkodtam. Emmett és én, egy pár, emberként. Azt hiszem, hogy ez a világ csodálatos lehetőségeket tartogat még a számunkra.