|
5. fejezet - Mi történik velem ( 3/3. rész)
2010.09.20. 17:14
Nem tudom, hogy a világ, amelyben éltem annyira kettős volt e, mint eredetileg hittem. Persze, nem abban nem hittem, hogy az életem nem egyfajta élet… Mert hát az volt, de valahogy még sem. Annak idején, mikor megnéztem a Gyűrűk ura 3 részét a moziban, megakadt a fejemben egy mondat. Hogyan veszed fel a régi élet fonalát, ha a szíved mélyén sejted, hogy nincs vissza út?
A kérdés megakadt bennem, hiszen ez a kérdés nyomorított meg. Reid és Florete túltette magát azon, hogy vámpírrá lett. Maryon és Victor no meg persze Jack kimondott élvezte az öröklétet. Arnold örült, hogy így még több lehetőség nyílik meg előtte. Beth elvolt, nem igazán foglalkozott a változásával, sokkal fontosabb volt a számára ikertestvére Lujza, aki hozzám és Coleenhez hasonlóan nehezen boldogult ezzel az élettel. Ám közölünk Ian lógott ki a legjobban, fivérem vad külseje nem éppen ok nélküli volt, ismertem a történetét, és tudtam, hogy soha senki nem törődött vele annyit egész életében, mint Florete és Reid.
Saját átváltozásomról sem lehetett a kellemes szóval vélekedni, de mindenképpen tűrhetőbb volt az enyém, mint Ian-é vagy Coleené. Egyeseknek nem jutott ki az életben annyi szeretett, mint amennyit megérdemelt volna, még akkor is, ha az illető Coleen Amber Novak Dark.
Az, hogy hogyan éltünk, meg magyarázza azt, hogy milyenné váltunk. Engem egész életemben pontosságra, precízségre, és önfegyelemre neveltek, éppen annyira kellett tanulnom, mint sportolnom, és éppen annyit kellet eljárnom otthonról, mint egy átlagos srácnak. A szüleim szeretek, viszonylag jobb anyagi helyzetű családba születtem, így a házasodástól sem kellett tartanom, és mindig olyanokat suttogtak vagy gondoltak rólam a lányok, hogy: Milyen jóképű, milyen erős… Bla bla bla.
Ez annak idején nagyon imponált nekem, soha nem voltam zavarban a lányok körében, igaz, szerelmes sem voltam sose, nem foglalkoztatott nagyon semmi más, minthogy minél nagyobb és hatalmasabb hős lehessek, nem véletlen, hogy végül katonának jelentkeztem.
Hirtelen a Wolfok jutottak eszembe, vajon milyen lehet az ő életük? Mikor lettek vámpírok? És az előtt mik voltak? Elmélkedésem gyors volt, szinte fel sem tűnt, hogy egy tizedmásodperc alatt pergettem le utolsó emberi dolgaimat, és már egy gyümölcsökkel és vízzel telepakolt tálcával haladtam a testvéreim felé. Megkérdeztem volna Maryont, hogy vajon tud e még valamit az újakról. Nem is lenne feltűnő a kérdezősködés, családom minden tagjának gondolatai a Wolfok körül keringtek, kíváncsiak voltak a zöld szemükre, és arra, hogy miért hasonlítanak ennyire, hogy a lánynak miért ver a szíve, ha már egyszer úgy néz ki, mint mi. Maryon leginkább a lány gyönyörű szeme emésztette, hogy miért ilyen alakú. Apró ajkába harapva sandán a lány felé pillantott, gondolatival azt latolgatta, hogy vajon az átváltozás volt e az oka a szemének, vagy valami emberi hiba, amit a vámpírsággal sem tudott kinőni.
Még hogy hiba? Mosolyogtam gúnyosan magamban, miközben szórakozottan felvettem egy szőlőszemet és az ujjaim köz9tt pörgetve a lányra néztem. Ő is egy szőlőszemmel volt elfoglalva. Furcsa szeme rám tévedt, és egyből éreztem a furcsa zsibbadást mellkasom kellős közepén. Nem volt kellemetlen érzés, inkább olyan megmagyarázhatatlan. Tudtam, hogy a zsibbadás nem helyes, még sem, tehettem ellene semmit sem.
- Elmennek – sötétült el, egy pillanatra Maryon tekintete, aztán fájdalmas mosollyal nézett Victorra, aki az étkező asztal alatt megszorította szerelme kezét.
- Hova? – kérdezte megfontoltan Arnold – Ez a mi vadászterületünk- fordította fejét felém bátyám.
Értettem a célzást, azt várta nézek a fejükbe. Edmund nem volt szimpatikus, Lou agya túlságosan emlékeztetett Jack-ére, így inkább a Williams nevű fivért pécéztem ki magamnak, és küldtem felé egy tapogató agyhullámot.
Éreztem, hogy fejemben halkul az általános zsongás, és a fiú gondolatai erősödtek fel.
Nenay, nagyon megijedhetett attól a fiútól, ha hajlandó elmenkülni- az agyában az én arcom jelent meg, ahogy lehajtott fejjel, nézem a tányérom –Különös, hogy pont ennek a vámpírnak a közelsége vonzza… Sőt mi több meglepő. Nem tűnik rossz embernek, nem láttam, ha az lenne, azt tudnám. A Darkok nem veszélyesek, hiszen együtt volt órám azzal a melákkal, ő egész jó fej. És az a lány… Elizabeth, milyen szépséges, ha anyunak ezt elmondom otthon, hogy mi van itt, még ma elköltöztetne minket New Sunnyból - ért fejemben véget a gondolatmenet.
- Haza mennek – mondtam ki hangosan.
- Helyes – biccentett Coleen, szőke haja átlibbent a válla felett és vanília illatától Jack egész testében vágy ébredt, amit igyekezet elfojtani – Drágám – nézett fel Jackre, aki összefonta az ujjaikat – mi lenne, ha kicsit kémkednék az új tagok iránt? – lepett meg minket kérésével Coleen.
- Szuper- csapott óvatosan az asztalra lelkesen Maryon, mire Victor mosolyogva csóválta meg a fejét, és a lány homlokához érintette az ajkát. Szerelmük ereje hatalmas volt, és még így sem bírtam megérteni, hogy kettőjükben miért magamat és a motoros lányt látom…
- Felhívom Reidet – motyogta az orra alatt Lujza, és gyorsan előkapta piros Nokiáját, és gyorstárcsázott.
- Itt vannak még a parkolóban? – kérdezte meg váratlanul Jack, majd az ablaka felé sandított – Nem érzem az illatukat. Összeráncoltam a szemöldökömet, én sem éreztem, viszont a lány szívének halk kis ritmusát a fülem egyből megtalálta.
- Itt vannak – bólintottam. Maryon is összeráncolta apró, vékony szemöldökét, és felhúzta az orrát.
- Különös én sem érzek semmit – simította meg bal karját Maryon.
Lujza gyorsan eldarálta a telefonban a szöveget, hogy megismerkedtünk a vámpírokkal, hogy mi a nevük, és stb., aztán hallottuk, ahogy Reid csak annyit mond, hogy: Rendben.
Ezzel egyszerre letették a készüléket. És Lujza újra ránk nézett. Furcsán viselkedett, nem, mert még csak rám sem nézni, és ha én ránéztem, vagy felé fordultam elpirult. Nem értettem, hogy miért viselkedik így mire, csak lehajtotta a fejét és gondolatban üzent.
- Láttad azt a fiút… Lou Wolfot? – kérdezte ábrándosan.
- Láttam, de úgy nézz ki, hogy te jobban szemügyre vetted – jegyeztem meg kajánul.
- Wrath - pirult el.
- Mi az? – kérdeztem ártatlanul.
- Olyan helyes az a srác, és szemeztünk, mellettem ült angolon és… - elmosolyodtam, Lujza, aki ma reggel még azon aggódott, hogy mi lesz vele, mára megtalálta, amit keresett. Én is szerettem volna, ha a dolog így alakul az én életemben is. Csak nekem egy másik Wolfra fájt a fogam…
Nem sokkal az után, hogy Wolfék elhagyták a parkolót mi is kimentünk a saját járgányainkhoz, és elindultunk haza.
Most éppen Ian ült mellettem az anyós ülésen és a kéziféken dobolt az ujjaival.
- Nenay… nagyon különleges lány – szólalt meg zavarban mellettem Ian. Két érzés fogott el, még sose hallottam ilyen lágyan kimondani egy nevet sem, és jóérzéssel töltött el, hogy emberibb énje is van neki nem csak, düh és vad-komorság. A másik érzés azonnal jelentkezett a testemen, balkezemmel olyan erősen rá markoltam a kormányra, hogy az nyiszorogni kezdett a kezem alatt.
- Az – morogtam.
- Hé mi a baj, Wrath? – húzta fel bal szemöldökét. Fekete szemében értetlenség csillant. Arnold halkan és unottan megszólalt a hátsó ülésről.
- Wrath szerint is érdekes a lány – jegyezte meg.
Ianra néztem csak egy pillanatig, mire az ő arca elkomorult.
- Jaj Istenem! – nyögött fel – Én nem úgy értettem – boxolt a karomba.
- Hanem? – kaffogtam.
- Hé öcsi, vissza a szemfogakkal – jegyezte meg szárazon.
- Ne szórakozz Ian. Mondd el! – ekkor hirtelen Victor hangját hallottam meg a fejemben.
-Wrath hűtsd le magad, Maryon látta, ahogy belénk jöttök,. És ugye ezt nem szeretnéd? Szedd le a lápadat arról a nyavalyás gázpedálról! - ez kissé kijózanított.
- A lány Rocker, és AC/DC-s pólója van. Mondd, mikor találkoztál te már egy rocker vámpírlánnyal, akinek ver a szíve és van vére? Sőt ilyen a szeme?
Elszégyelltem magam. Iant jobban meghatotta a tény, hogy talált magának egy rockert, mint hogy elképzelje vajon milyen, lehet, ha Nenayt a karjai közt tartja lengébb öltözékben.
- Bocs tesó – motyogtam.
- Semmi gond – mosolyodott el szélesen és megveregette a hátamat.
Többet nem beszéltünk, amit haza jöttünk, mindenki leparkolt az autójával, majd Florete és Reid illatát követve eljutottunk a Wolf kúriához. A ház két emelt magas, fehérszínű volt, rengeteg ablakkal.
Meglapultunk az erdőben várva a jelet, hogy bemehessünk, és az nem is váratott olyan sokáig magára. Előttem hallgatóztam, lehunytam a szememet, és jeleztem Victornak és Maryonnak, hogy ők is figyeljék a képességükkel a házat.
- Kirk, remélem nem zavar téged, hogy szóltunk a gyerekeinknek is, hogy jöjjenek át ide, hogy megismerkedhessünk – szólalt meg Reid. Ez volt a jel Reid azt gondolta magában, hogy mind menjünk be, és lehetőleg legyünk udvariasak és kedvesek, mert az ő szavaival élve a „nagylány” nem szívesen fogad vámpírlátogatókat. Finnyásan elhúztam a számat, mintha ő lenne az Angol királynő vagy mi…
- De igen gond! – hallottunk meg ekkor egy acélos hangot. Ez nem másnak volt hangja, mint annak a fiúnak, akivel akkor találkoztam, mikor a kémiának vége lett… Szóval ő lenne Edmund Wolf? Mind megálltunk egy pillanatra, feszülten vártuk mi lesz. Mellettem Coleen állt, támadásra készen. Szőke haja, most copfa volt, és előtte állt védelmezően Jack, aki szúrós szemmel vizsgálta a házat.
- Edmund – szólalt meg Kirk, ő lehetett a család feje. Kirk hangja alapján egy nagy tekintélyű férfi lehetett, a gondolatai tiszták és logikus voltak, ám egy dolog körül forogtak. Nenay! Elképesztően féltette a lányát, csak azt nem tudtam miért, Maryon mondta, hogy a család rejtélyes, nah de ennyire?
- Apa! Ők vámpírok – sziszegte E Wolf, és a gondolatait is csupa nyers erőszakról árulkodtak. Dühösen ökölbe zárultak ujjaim. Mégis kik ők, hogy elitéljenek minket?! Ők mi a fészkes fenék, ha nem vámpírok! Éreztem, hogy dühöm átragad a kíváncsi Victorra, aki az egész táraságot gyilkos indulattal árasztotta el, kivéve Maryont és Elizabethet.
- Mi pedig gyűlöljük a vámpírokat – morogta Nenay. A hangjában annyi gyűlölet volt, hogy azzal akár ölni is lehetett volna, ám hiába képzeltem a dühös arcot, és a szikrázó tekintetet a kép inkább nyugtatta meg a bennem élő vámpírt, mint bőszítette volna. Aztán riadság fogott el! Ennyi felbőszült vámpír vegye körül azt a törékeny lányt, ott bent, akinek vére van? Félelem olyan erős lett, hogy nem ügyeltem a gondolatokra, csak azt vettem észre, hogy Coleen előre veti magát. Jaj ne!
- Coleen ne! – villantotta oda mérges tekintetét Maryon de már késő volt, mind utána eredtünk, és berobbantunk a Wolf kúriába.
Mind máshol estünk be az ajtón, és mind meglepődtünk a reakciókon, a három fivér úgy nézett ránk mintha kísértetett látnának. A szőke hajú hölgy, akinek annyira hasonlított a szeme Nenayéra azt leszámítva, hogy pupillája normális volt magában szinte sikoltozott, még Kirk csak azt ismételgette magában, hogy: Ez nagyszerű – gondolatai olyan morcosak voltak, hogy szinte én éreztem magam kellemetlenül.
Nenay Wolf viselkedet azonban a legfurábban, megpördült. Lábát a falra tette, kirántott két egymással x-et kialakító tört a falon lévő tokokból szaltózott egyet a levegőben, majd vívóállásban talajt ért.
- Hm… Vajon Coleen is meg tudná ezt csinálni? – elmélkedett mögöttem Jack.
Halkan rá mordultam, mire ő kajánul elvigyorodott.
- A csajnak van egy szadista beütése… tetszik.
- Fogd be - fejezetem be a kommunikációt. Testvéreim közül Victor, Coleen, Lujza és Arnold támadóállást vett fel. Lujzán igazán meglepődtem, hiszen ő el volt olvadva Lou ért. A behemót Edmund hamar kapcsolt, és ő is felfegyverezte magát.
- Állj! – szólaltak meg egyszerre.
- Ők… - kezdte vicsorogva, és ekkor a tekintetem találkozott a lány viharosan vad pillantásával. Rám nézett és a tekintem nyugodt és higgadt volt. Furcsa mód, az ö szemében is csitult a szenvedély tüze, majd elfordította rólam a tekintetét és újra apjára emelte, akit ez alakalommal volt szerencsém megnézni. Idősebb volt sokkal, mint Reid, de sokkal izmosabb is, arcán kis fekete körszakáll volt, haja színe pont olyan, mint a fiaié, és szeme is tökéletesen zöld, csak talán még sötétebb, minta az ikerfivéreké.
- Tudom kik ők! És ha lenne egy csepp eszetek, akkor, végig hallgatnátok őket! – förmedt rá Krik Nenayra és kitépte a kezéből a két tőrt.
- Gyerekek azonnal álljatok fel. Nem vagytok barbár állatok! Gyerünk! – szólt erélyesen Reid.
- Wrath, kérlek, fegyelmezd őket, Kirk Wolf és a felesége régi ismerősöm, ne legyetek már ennyire, vadak veül szemben - továbbítottam a többiek számára a kérést, miközben ők mind egymásra meredtek, azt latolgatták, vajon kik ezek az ismerősök, akikről ők semmit sem tudnak.
Reid aztán ünnepélyesen megszólalt.
- Elnézésed kérem, a lányodnak és fiaidnak még be sem mutatkoztam. Ha megengeded, bemutatnám rendesen a családomat, és felejtsük el, ezt az aprócska félreértést.
-
- Rendben van! – rázott kezet Kirk apámmal. Nem néztem semerre, csak elmerültem a család gondolataiban, mindűké zavaros volt, ám ügyeltem arra, hogy most ne érjem el a lány elméjét. Furcsán reagált arra, amikor megpróbáltam átjutni fájdalmasan erős gondolati pajzsán.
- Üdvözöllek titeket, én Reid vagyok. Az emberek sokféle képen hívtak minket, életünk során. Itt most éppen Dark-ok vagyunk, de voltak már más neveink is – miközben beszélt a fejével mindig tett egy aprócska mozdulatot felénk. Mind- mind arra volt jel, hogy a szokásos áll történet adjuk elő. Arról, hogy a szokásos sztorit meséljük el, és nem a teljes igazságot.
- A feleségem Florete – mutatott anyánkra. Anya mellélépet, és megfogta a kezét a hitvesének.
- A lányaink pedig – majd egyesével szólította őket – Coleen. A legidősebb lányom. Aztán Maryon. Majd az ikrek: Elizabeth és Lujza – mutatott a jobb majd a bal oldali lányára.
- Az én lányom Nenay! – mondta Kirk. Leszegett fejjel állt meg előttünk, mintha valami áruként vizsgálnánk őt, zavarban volt. Arcán halványpiros rózsák borultak virágba.
- A feleségem Sandy én pedig Kirk vagyok – mondta, és átölelte Sandy derekát. Sandy alacsony, szőke hajú, zöld szemű nő volt aranyos kis babaarccal
- A fiaim pedig – kezdete Reid és jelzett, hogy mi mutassuk be magunkat.
– A nevem Arnold – lépett előre vöröses testvérem, és a kezével miközben ment előre megbökte Victor vállát.
- Én Victor vagyok! – mondta, majd visszalépett kedvese mellé. Nenay halványan és gúnyosan elmosolyodott, mintha mulatna magában valamin. Vajon min?
- Én következem, a nevem Ian! – úgy biccentett, hogy az egyértelmű jelezés legyen Jack számára.
- Én pedig Jack vagyok – mondta. Végül én jöttem, és halkan azt mormogtam az orrom alatt. -- Nah vajon hozzám mit szólsz?
- Wrath.
- Lou vagyok – lépett elő egyből Nenay testvére. Lujza gondolatban halkan felsóhajtott.
- Én meg Williams – mondta Bill.
- Edmund – mennydörögte a motoros lányhoz a legközelebb álló. Hangjából csak úgy áradt a harag és a fenyegetés.
- nos, most hogy így bemutatkoztunk egymásnak, örömmel venném, ha kicsit személyesebben is megismernék egymást – mondta Reid, majd várakozóan rájuk nézett…
Nenay arca bosszús lett, és dacosan félrefordította a fejét. Jobb profilja az árnyékba került, míg a bal fürdött a kevéske fényben. Hosszú szempillái remegtek az indulattól, csókra duzzadt ajaki elnyíltak, és mérgesen fújta ki a levegőt, majd megrázta a fejét, és a padlóra nézett. Elképesztően szép volt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó