- Erre még emlékszem – mosolygott Sandy, és szőke haját a füle mögé tűrte – Utána eléggé gyakran jártunk hozzád, mert mindenki azt mondta, hogy csak egy baba van a hasamban, és te állapítottad meg, hogy négy különböző szívet hallasz. Egyik az enyém. A többi meg hát… - csillogó zöld szemeivel a fiaira nézett. A tekintetéből tiszta és őszinte szeretetet tudtam kiolvasni.

- Igazat beszél – jelezte a fejemben Victor, és a kezével óvatosan simogatta Maryon hátát. Éreztem, hogy Victor mennyire félti törékeny kedvesét, nyilván ő is érzi az ellenséges indulatokat.

 

- Igen! Hála a jó hallásomnak – nevetett fel Reid, az aranyos kis viccen többen elmosolyodtak, még melák bátyám Jack is.

- És ő, valószínűleg már akkor jött, amikor én elmentem – nézett rá Reid. A lány bájos arca mely még a haragtól is csak tündöklött, újra a padlónak szentelte kivételes figyelmét. A fura sajgás a szívem helyén elképesztően erős volt. Szinte észre se vettem, mi történik a lány körül, míg Victor homlokán össze nem szaladtak a ráncok. A levegő lehűlt a feszültségtől. Sandy arcáról egyből lefagyott a mosoly, Kirk próbálta magára erőltetni a nyugalmat, gondolataiban furcsa zavaros képek tűntek fel egy-egy pillanatra, melyek túl gyorsan váltakoztak ahhoz, hogy én megértsem őket…

 

 Lou idegesen meredt a többiekre, Edmund közelebb araszolt kishúgához, és az agya olyan primitív birtoklási ösztönt szajkózott, hogy már nem erőltettem meg magam, hogy megértsem primitív vágyait. Ők félnek, méghozzá nagyon.

-         Megmondtam, hogy valami nincs rendben a lánnyal! – gondolta Arnold, összenéztünk.

 

 Bill, aki idáig a legszimpatikusabb volt az egész családból, csak úgy árasztotta magából a feszültséget, nem kellett Victornak lennem ahhoz, hogy átérezzem, mennyire nem bír magával.

 

A lány tekintete elhomályosult, a csend hosszúra kezdett nyúlni, de senki nem törte meg, egy emberként vártuk az Ő válaszát.

 

Mikor végre fölnézett, kecses nyakán megmozdultak a kéklő erek. Kívántam a vérét, melynek illata olyan édes volt, mint egy hatalmas, duzzadt eperé. De őt magát is, akartam. A nőies testét, a finom, valószínűleg puha, bársonyos bőrét. Annyira kíváncsi voltam milyen lehet eufórikus arca, kívántam ŐT. Félszeg, állmosoly jelent, apró duzzadt ajkán.

 

-         Pontosan! – hadarta, és a szemével azonnal az én családomat kutatta. Victor összeráncolta a szemöldökét, és Maryonra nézett.

-         Nem fogom az érzéseit! Csak halványan érzékelek dolgokat, nem bízik bennünk, és vacillál - nézett Victor mélyen a szemembe, majd egy pillanatra összenézett Reiddel

 

 

- Khm… - köhögött Kirk, Nenay arca gyanakvó lett, és édes ajkát beharapta

 - És hogyan, szóval ők valóban a gyerekeitek vagy? –  Kirk arca kétségbeesett volt, fejében lázasan kutatott válaszok után, hogy kik vagyunk, hogy bízhat-e bennünk stb… De meglepett, Arnoldnak igaza volt, de nem teljesen, nem csak a lány különleges, hanem a családja is. Hiszen ezt a családot egyszerre változtatták át, vagy… valami máshogy történt, de mégis, a szépséges motoros lányra gondoltam, hogy milyen lehetett mikor kínok között vonaglott az átváltozás során. Harag lett rajtam úrrá, ha csak arra gondoltam valaki bántotta őt.

 

- Természetesen nem. De úgy szeretjük egymást, mint egy igazi család – mondta Reid – Lassan száz éve vagyunk együtt Floretével. A gyerekek pedig sorban érkeztek. Először Wrath. Bár ő majdnem olyan vámpír korú, mint én – nevetett fel. A gyönyörű macskaszem rám szegeződött, megint elhallgatott minden gondolat a fejemben, ahogy a lány cseppet sem félénken méregetett. Vajon, mit gondol? Mit érez?

 

- Aztán jött Coleen – folytatta Florete – Ő már lényegesen fiatalabb volt, mint mi - Elkaptam a tekintetemet a lányról és hallgattam a szokásos kamu mesét, valójában nem így jöttünk teljesen sorrendben, mert bár elsőnek valóban én jöttem, nem sokkal egy-két évre rá elcsatangolta. Majd valójában Coleen jött aztán Arnold, majd Jack, aztán Maryon, ikrek, Victor és utoljára Ian… De mindig ezt a mesét adtuk be, óvatosságból.

 

- Utána pedig én jöttem – lelkendezett Maryon – Utánam meg Arnold és az ikerek. Aztán Jack, és végül Victor. Ian nem olyan régen csatlakozott hozzánk, de olyan korú, mint én – mosolygott még szélesebben Ian-ra Maryon. A család megnyugodott, bár értetlen is volt, Kirk fekete hajába túrt, míg Sandy közelebb simult hozzá, a szép édesanya gondolati egy szem lánya körül forogtak, Nenayt valamiféle furcsa védőburok óvta kíváncsi agyam, és családom képességei elől. És ez csak még inkább arra ösztökélt, hogy jobban ismerjem meg őt és titkát.

 

- Oh hát eléggé szép számban vagytok, nehéz lehet utánatok takarítani – Maryon hangosan felkacagott a fejemben a gondolatra, amelyet megosztott velünk Sandy, Victor arcán kedves mosoly jelent meg az édesanya felé. Furcsa volt, Sandy gondolati szövevényesen és ágas bogasan fonódtak lánya köré, de emlékei tiszták voltak, mikor dühösen pakolta a zoknikat, ingeket, és egy mélykék melltartót, ami nagyon remélem, hogy a lányáé, mert túlságosan is ráizgultam arra a témára, hogy a motoros lányon láthatom.

 

- Rendesek vagyunk, elpakolunk magunk után – mondta Jack. – oh persze, ő aztán elpakol maga meg Coleen után mikor végig, szerelmeskedik a lakást – jegyezte meg gondolatban Lujza, mire rákacsintottam.

- Friss forgácsport érzek – mondta Florete, hogy újra elindítsa a megfagyott beszélgetést.

 

- Igen, most csináltuk meg a gyerekek zenei színpadát – mondta Sandy.

- Zenéltek? És mit? – kérdezte Reid, és érdeklődve nézett rájuk. Valójában még Arnoldot is élénken érdekelte a téma, hiszen ő nagy zenekedvelő volt akárcsak én, de még mielőtt kiolvastam volna belőlük a választ Ian hangja tisztán zengett a fejemben akár egy éles gitárszóló – Rock!

 

- Rock! – mondta nyersen Edmund – Rockerek vagyunk.

- Ch! – jegyeztem meg Iannak visszagondolva arra, amit a kocsiban mondott nekem. Jack ránézett a harapós, morgós lányra és halványan elmosolyodott – Veszélyes a kiscsaj nagyfiú! – üzente nekem.

- És ki min játszik? – kérdezte meg Jack, csak hogy tovább húzzon – Gondolom a lány, énekel.

- Nem! – mondta szinte sértetten, Edmund – Nenay szólógitározik. Én basszusgitározok. Lou énekel és Bill dobol.

- Ó te jó ég! – Kerekedettek el Coleen szemei a váratlan fordulatra, Coleen nem éppen volt Joan Jett imádó, és mint látható inkább illet a Playboy villa lányai közé, mint a The Runaways-be. Mind meg voltunk lepve, egy vámpíros Rock banda?  Jack nagyot derült magában, Maryonnak határozottan tetszett a bőrcuccos öltözék, Victornak Maryon tetszett volna bőr cuccban. Lujza imádta Joan Jett-et és amúgy sem volt egy popos lány. Beth értékelte, hogy a lány is egyenjogú tagja egy fiúkból álló csapatnak. Ian még elégedettebb volt, mert ő is régóta gitározott, és remélte, hogy most már végre lesz társasága is. Arnoldnak nem voltak gondolatai unottan bámult ki az ablakon, és azon gondolkodott, hogy vajon minden olyan értékes-e a lakásban, mint amilyennek látszik. A plafonra festett fehérrózsa tetszett neki a legjobban, és nagyon nem foglalkozott az új hírrel, miután a Rock szó elhangzott. Ő a komolyzenét szeretett.

 

- Ez nagyon… - igyekezett kedveskedni Reid, de sajnos még ő is meglepődött.

- Jó – mondta határozottan a lány, édes hangján, mely biztos izgató volt, ha erotikusan búgott.

- Igen, ez nagyon jó – szélesen és kedvesen mosolygott a lányra fogadott édesapám. Valójában egyre és egyre szimpatikusabb lett neki a lány őszintesége, tetszett neki, hogy kimondja, amit gondol. A lány kékeszöld szemével hosszan meredt apámra, ami furcsa mód megnyugtatott, úgy látszott, hogy tőle nem viszolyog úgy, mint tőlük. Edmund Wolf, a barbár állat akár egy testőr, úgy olvadt a lányhoz, mintha minden pillanatban felfalhatnánk őt a pillantásunkkal. Ez mondjuk jogos, vérének illata olyan kívánatos volt, de furcsamód könnyen meglehetett feledkezni róla. Nem tudom miért, olyan volt a vérének illata, mint egy jó parfüm.

 

A lány szeme most édesanyámra siklott, morcos kiscicára emlékeztető arca fokozatosan szelídült édessé, majd édesből átment jéghideggé. Lou Wolf pedig Lujzát bámulta, a gondolatai hirtelen elterelődtek húgáról, és a testvérem szája sarkában lévő testékszer kezdte izgatni a fantáziáját. Azon tanakodott vajon, milyen lehet csókolózni vele, azzal a kis fémmel a szájának a sarkában.

 

-         Igazán nagyon szép a házatok Sandy – mondta Florete, és ezzel megindult egy áttetsző hétköznapi társalgás, én pedig felmértem a gondolatokat, mint ahhoz az ilyenkor lenni szokott. Elemeztem a családfő birtokló és védelmező ösztöneit, figyeltem az anyuka logikus és tiszta következtetéseit, értelmeztem Lou agyának minden vágyát Lujza felé, valamit, Lujza boldogságát. Bill ámulatát, amellyel Beth-et tűntette ki, és Edmund vad, primitív utalátat. Valamint a lány sejtelmesen ürességét. Nem, nem voltak veszélyesek ránk most. És valóban csak ideiglenesen gondoltam csak ártalmatlannak őket. Visszagondoltam a közjátékra, mikor megjelentünk és kicsit sem vártam tőlük mást, ha egyszer újra veszélyben érzik magukat. A legveszélyesebb az a vad, amelyiket a sarokba szorítanak.

 

Maryon hallgatott, időnként a lányra nézett, és kíváncsian kutatta a jövőjét, de nem látott belőle sokat, csak halvány foltokat, amikben állítása szerint a legtöbbször én szerepeltem. Florete vágyakozva nézett fel az emeltre neki nagyon tetszett a ház, és mikor már mások is jobban szemügyre akarták venni a ház felső emeletét a családot páni félelem járta át.

 

- Nem jó ötlet, az emeleten vannak a magánszféráink. És nem szeretném, ha benéznétek oda. Ne haragudjatok, de ez nálunk szokás – Kirk hangja parancsolóan udvarias volt akár egy hadvezéré, mint Victoré.

 

- Persze, semmi probléma – mondta Reid. Aki attól félt, hogy túlságosan rányomult és ráerőltette magát a vámpírcsaládra. Victor hosszan meredt Kirke, majd azt súgta Maryonnak: - Feszültség, valamit titkolnak, valami nincs rendben oda fönt.

Maryon bólintott, őt javában ette már a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet oda fönt. De más valami is nyomasztotta kíváncsi lelkét. És már későn jöttem rá arra, hogy mit akar.

- Nyugalom tesó, bírj magaddal. Maryon nem fogja bántani! – üzente Victor. Morcosan néztem rá, de nem, azért amire gondolt. Én akartam a lánnyal beszélni, meg kell őt, ismernek, ráadásul előbb, mint a húgom vagy apám, vagy Rupert Cole! Előbb akarom megfogni a kezét, szeretném előbb megcsókolni, mint bármelyik srác a suliból vagy a városból. Előbb akarom hallani gyönyörű nevetését, mint bárki, akit csak ismerhettem.  Hallani akartam kéjtől fúlt sóhajait, ahogy a nevemet ejti ki eper piros ajkán… Féltékeny voltam!

 

 

- Szia Nenay – trillázta a húgom, miközben a lány megremegett, meg akartam védeni a testét, lelkét, a szívét.

 

- Maryon – mondta hangjában nem volt nyoma félelemnek, inkább volt keserűség és valami öreg fájdalom a hangjában, mint rettegés. Vajon mi az amitől ennyire tart? Miért gyűlöli ennyire a fajtáját? Ha ő egyáltalán az… Most az vagy nem az? Ő a legvarázslatosabb lány, akit csaj kívánhattam magamnak, és még sem tudtam róla semmit.

 

-         Tudod, nagyon érdekes a szemed – mondta majd apró kis ujjával a szeme felé bökött. A felé a gyönyörű szem felé, ami már most megbabonázott és nem csak a szívem helyét bizsergette a pillantása, hanem lentebb is… Jack nagyon büszke lenne rám…

 

– Olyan, mint a macskáknak – morfondírozott a húgom, majd üzent nekem gondolatban: - Vajon az átváltozás előtt is ilyen szeme volt?

 

-         Valóban különös – hunyta be a szememét. Arcán fájdalom suhant át, és én Victorra néztem aki gyakorlatilag felnyársalta a szemével Nenayt. Csak kevésszer láttam ezt a pillantást, de mindig rossz előérzetem támadt, amikor ezt a szempárt láttam. Legelőször akkor nézett így, mikor rábukkantuk a Klán egyik látogatása során, pont így meredt a tűzre melyben több nem kívánatos vörös szemű vámpír égett.

- Nem merj így nézni rá! Megértetted? – emelkedett fel óvatosan a fogamról a felsőajkam.

- Nyughass! - intett le engem Reid, még csak rám sem pazarolva a pillantását, de Victor is összeszedte magát.

 

Mikor visszanéztem a helyre, ahol a húgom és a lány állt, már csak Maryon értetlen szeme nézett vissza rám. És mikor a társaság felé fordultam már nem láttam Victort, nagyot ugrott nem dobogó szívem. Aggódtam, és nem a családomért, nem a titkunkért, nem a biztonságunkért. Hanem a különlegesen szép és kívánatos lányért, akit bármelyik percben letepertem volna, és az ágyamba cipelni vágytam. Kit óvni akartam, őrizni álmát, simogatni fáradt, izgalomtól kipirult testét, ha egyáltalán el tud fáradni… Csókjaimmal akartam elosztatni félelmét és aggodalmát, testemmel csitítani testének minden óhaját, vágyát, és buja kínját. De a ennél csak egy dolgot akartam jobban óvni őt, még önmagamtól is!