Kínban voltam, nem tudtam, hogy mit tegyek, egy napja sem ismerem ezt a lányt és az érzéseim máris szörnyen labilisak lettek vele kapcsolatban. Törékeny, édes szépségnek tűnt ebben a furcsa, komikus, drámai helyzetben. Úgy éreztem, meg kell védjem, mint egy hű lovagnak, pedig nem is kellett megvédenem… Voltak már páran így is, kik sorban álltak, hogy megvédjék! Összeszorítottam az öklömet. Victor nem fogja bántani, tudja, hogy nem szabad… Körbefordultam a szobában, és láttam, hogy Ian sem érzi magát igazán jól. A család titkolt valamit, de nem olyat, ami ránk lenne veszélyes, a legtöbb gondolat így is a lány körül forgott. Beleszédültem a rengeteg információba, és bezártam az összes hangot agyam titkos zugába. Ian mellé lépkedtem, és közben egy pillanatra a konyhába néztem.

 

 

- Hát nem – mondta, és beszívtam az alsóajkát. Kellemes bizsergés áradt szét a szívem helyén, és elmosolyodtam, a kiscica, aki vadmacskának képzeli magát. Apró, duzzadt eperre emlékeztető szép kis szájának varázsa, teljesen „hazavágott” ahogy Jack mondaná.

- Maryon látott titeket párszor, és tudjuk, hogy min mentetek keresztül, éreztem a családod féltést és aggódását az irányodba, és ezek alapján megérthető az ellenséges viselkedésed… - kezdte Victor bölcsen, meglepett, hogy ilyen nyílt lett hirtelen a lánnyal, de nem volt elég időm meglepődni, mert Ő, félbe szakította.

 

- Elemezni akarsz? És mi az, hogy Maryon látta, te meg érezted? Milyen kamu szöveget akarsz beadni nekem? – húzta fel a szemöldökömét, és halk morgás hagyta el az ajkát. Eddig egyszer sem láttam Őt igazán vámpírosnak, de most is inkább egy dühös tündérre hasonlított, mikor gyönyörű szemei értetlenül és felháborodottan csillantak meg. Még nem hallott volna a vámpírok időnkénti plusz képességeiről? Az ő családjukban nincsenek ilyen furcsaságok?  Hiszen a szemük… a beszélgetés egy részlete kimaradt, mert elnyeltek a gondolataim.

 

-         Biztosan… - mondta gúnyosan, és faképnél hagyta Victort.  Duzzadt ajkát elhúzta, mint aki rosszul van valamitől, majd a lassan búcsúzkodó családtagjainkra függesztette a szemét. Nem tudtam, miért zavarja őt ennyire az, amit lát. Úgy tűnt, hogy anyja jól kijön, az én fogadott anyámmal. Valamint az édesapja is jól megvan Reiddel. A Wolfok hihetetlenül boldogok voltak, hogy végre találtak maguk fajtákat, akik szintén vegetáriánusok voltak.

 

Nenay észre se vette, de én igen, mivel bár megígértem magamnak, hogy nem fogom egyfolytában bámulni, csak ezt nem tudtam betartani, valami könnyebbet kellett volna elhatároznom, de aprócska ujjai ökölbe szorultak, és dühös tekintetével pásztázott mindenkit. Talán, valami ki fogása van ellenünk? Hiszen Ő is vámpír. Egy pillanatra megingott bennem a róla alakított fantáziakép. Egy utálatos kis, beképzelt hercegnő lenne, akiknek ilyen vámpírkák már nem is jók? Aztán rám nézett, én éppen nem őt vizslattam, de éreztem a pillantását, ahogy köztem és Ian között vándorol.

 

-         AC/DC-s póló, kiosztja Victort, tőrrel támad ránk… Ez egy nagyon király csaj – konstatálta gondolatban Ian, mire bosszúsan fújtam egyet. Nyilván… nagyon király. De a váratlan események valójában még csak most bontakoztak ki. Maryon megindult a lány felé. Szívében csupa jó szándék.

-         Biztos magányos, ennyi fiúval körülvéve… Örül majd nekem – határozta el magában, Coleen szeme villogott, amikor felmérte, hogy mire készül testvérünk, de nem csak ő. Lou gondolatai szinte ordítottak felém:

-         MIT CSINÁL EZ AZ ŐRÜLT!

 

Nenay Wolf remegni kezdett, a pánikroham jelei jelentkeztek rajta, a szemében rengeteg félelem összpontosult. És bennem is elszakadt valami, három nagyot léptem előre, mikor Ian keze a mellkasomnak vágódott. És Jack is elém lépett.

 

-         Hagyd békén, most nem hősnek kell lenned, hanem megfigyelőnek. Maryon nagylány, megoldja - persze, szép gondolat… Csak én nem a húgomat féltem, amilyen hálátlan egy szörny vagyok, hanem a motoros lányt. Kicsinek tűnt, holott magasabb volt, mint húgom. De vert a szíve, és vér száguldozott az ereiben, bőre meleg és puhának tűnt, pedig ujjammal, még nem érintettem, szeme, mely olyan volt, akár a macskáké, most annyira riadtnak tűnt, hogy szívemnek alig bírtam megálljt parancsolni.

 

Teste, hirtelen mozdult, olyan állásba vágta magát, mint mikor mi támadunk, felhúzta az ajkát fehér fogairól. Kilátszott rózsaszín ínye, zöldeskék szeme úgy szikrázott, mint a gyémánt, a kezei úgy emelkedetek torok szaggató alakzatban, mint ahogy a pillangók szárnya rebben. Csak az jutott eszembe, ahogy a macskák vadásznak, ahogy a testük átalakul, és a puha mancsaik siklanak jóformán a föld felett, hogy a szemük csak egy célt fókuszál. Maryon veszélyben van!

 

Ekkor Edmund Wolf vágott át, a tömegen, amelyik ezt az elképesztő jelenséget csodálta, ezt az ismeretlen, rémisztő és megfejthetetlen lányt. Edmund gyors volt, elkapta húga karját, és megragadta.

Arra tért csak magához, hogy Edmund rázogatta és nyugtatta, elképesztő volt, ahogy vad és gyilkos pillantása, egyszer csak kitisztult, mint ki mély álomból ébred, és nem érti a jelen történéseit. Összenéztem Reiddel:

-         Ez több, mint furcsa – üzenete apám, majd Maryon felé indult.

- Nyugalom! – mondta döbbenten Edmund. Mintha őt és a lányt is meglepte volna ez az előbbi esemény. Milyen furcsa család ez? Milyen titkokat rejtegetnek erről a lányról, aki minden jel szerint mást, mint mi, de más is, mint egy ember, és valahogy mégis mind a kettő.

 

Kirk tekintete nyugodt volt, miközben Sandy idegesen lépkedett felé, és lökte odébb azokat, akik az útjába kerültek. Sandy gondolatai kuszák voltak, szinte már megfejthetetlenek, annyira spontán volt már agyának védekezése, hogy képtelen voltam áttörni, zegzugos védőhálóját, melyet lányának múltja köré szőtt.

- Azt hiszem, hogy mi is indulunk – suttogta Florete és gyorsan megiramodott a többiekkel az ajtó irányába. Florete erélyes karmozdulatokkal terelgette a többieket az egyik nagy ablak felé. A döbbent és értetlen Maryon kifürkészhetetlen tekintettel meredt rá, még mindig.
- Maryon drágám, gyere szépen – nézett vissza Florete, és a hangjából kicsengett az aggodalom. Maryon nem mozdult, csak nézte őt. Szinte láttam, hogy mikor gyúlik meg a feje fölött a villanykörte, de azonnal nem gondolt arra, amire eddig. Eltitkolja előlem.

-         Mar! Mire jöttél rá?

Nem érkezett válasz.

- Sajnálom, de jobb, ha tényleg mész, és ne haragudj Nenayra – mondta búcsúzóul Sandy, és felkapta a kezébe lányát és felrohant vele az emeletre. Nenay döbbentnek tűnt, és fáradtnak, egy pillanatig meg akartam kérdezni, hogy: Jól vagy?

De meggondoltam magam… Nem válaszolna.

Az éjszaka hűvösében szavak nélkül indult meg a családom az erdőn át, úgyis második természetünk a futás… De nekem nem akaródzott elindulni, nem bírtam ellépni a Wolf kúria különleges és kiismerhetetlen világától. Mikor Reid úgy kétszáz méterről visszanézett rám, nem kellett neki üzennem, csak bólintott, majd ennyit üzent:

- Légy óvatos, fiam! – azzal megfordult a holdfény finoman megvilágította búzaszőke haját, amely most ezüstnek hatott az éjszakában. Tisztes távolságba vonultam, de úgy, hogy közben rálátásom legyen mindenre, és halljak is mindent. Lágy dallamfoszlányok hallatszottak a ház emeltének egyik szobájából, a dal régi volt, még én is ismertem emberi életemből. Figyelemmel kísértem a mély és magasabb hangokat, majd ezeket követve megtaláltam a szobát. A hold rásütött a szép kis szobácska hátsó ablakára. Tisztán láttam, hála éles szememnek, ahogy Kirk énekel a lánynak, ki csak bámult ki a fejéből, és szeméből patakzanak a könnyek. Sír? Miért? Ennyire gyűlöl minket? Hogy tehet ilyet, mikor nem is ismer minket? Milyen úri lány ez, hogy sír, mert valaki meg akarja ismerni? Ki Ő? Már éppen meg akartam fordulni, és elszégyellni magamat, hogy megbabonázott a szép külső és nem vettem észre a belső nagyképűséget és hencegést, mikor halkan, meggyötörten így szólt:

 

-         Édesapa – apja egyből abbahagyta a gyönyörű altató nótát, és helyette lányára fókuszált, a feje üres volt, nem volt benne egy csepp gondolat se, csak furcsa, különös béke. Mintha, már régóta várta volna ezt, hogy a lánya szembesüljön ezzel… Nah de mivel? Megsimogatta az arcát. Finoman, puhán, ahogy én érintenék meg egy fehér kis pipitért, vagy ahogy ujjamat végig húznám, egy fehérrózsa keskeny, íves, elegáns szirmán.

-         - Kislányom? – kérdezte.

-         Miért? – hangja elcsuklott, ahogy a kérdést az apjához intézte, behunytam a szememet. Rosszul választottam, a szívem helye félrevezetett. Ő nem az, akinek képzelem.– Miért engedtétek be őket ide?! – kiabálta, és felpattant az ágyban. A ruha, amiben volt, most rásimult a testére. Ajkamba haraptam, és nem hagytam, hogy szemem megint elkalandozzon az arcáról. NEM VAGYOK KUKKOLÓ!!!

 

-         Nenay, ezek a vámpírok jók. Azért jöttek, hogy segítsenek… - kezdett bele de félbe szakította őt a lánya, egy pillanatra elmosolyodtam, hogy milyen türelmetlen és harcias ez a kis hölgyemény, de legyűrtem magamban a kellemes ingert, és hagytam, hogy régi dühöm erősödjön… Ó te hülye, hogy voltam képes ilyesmire?

 

- Tönkre tenni az életemet? Ja bocs arról már lekéstek, azt már megtették a Klán tagok! - megtorpantam, dühöm és belső sértettségem semmivé foszlott e mondat hallatára. Ekkor Edmund lépett be a szobába. Kirk a lánya felé nyúlt, hogy magához szorítsa, és meggyőze igazáról, de Nenay elhúzódott, Edmundhoz rohant. A fiú kitárta erős, izmos karját és vágyakozva szorította magához a lányt. Behunyta a szemét, ahogy húga teste a sajátjához simult, és a fejét a lány hajába akarat tenni, de nyaka megállt a mozdulat közben, és egyenes a szemembe nézett. De én csak vakon bámultam a zöld szemét, és átjártak az emlékek. A pillanat túl ismerős volt ahhoz, hogy eltévesszem… Már korábban is láttam ilyet. Coleen és Jack, Reid és Florete, Maryon és Victor… A szerelem ezer arca benne volt az öleléseikben, a futásban, a bújásban, a csimpaszkodásban. Bizsergés… Megmagyarázhatatlan veszteségérzés, amiért nem hozzám fut. Nem lehet elmondani, hogy mit jelent, hogy itt guggolok egy fán, és lesem őt, mintha jogom egyáltalán lenne hozzá. Miért zavar ennyire, hogy nem… Még gondolni sem bírtam rá, hogy mik futottak át a fejemen. Voltak bennem fájdalmas férfiúi sóvárgások, és emberi kíváncsiság.

 

- Kicsim – szinte súgta Sandy, ez térített magamhoz, szőke haja ezüstösen ragyogott a holdfényben, ahogy lányához beszélve férje mellé állt. Kirk magas volt, fekete hajjal, körszakállal, erős, izmos testtel. Sandy formás, bájos, törékeny nő volt mellette, egy annyira összeillő pár, akár Reid és Florete.

 

-         Hagyjátok, nekünk kicsit sok volt hirtelen, ez a tábortüzes- ölelkezős hangulat – mondta keményen Edmund, gondolatai nem tértek el a szavaitól, éppen olyan kemények voltak, mint eddig is. Zöld szeme kihívóan nézett az enyémbe, és én viszonoztam a pillantást. A nagy és erős bratyó szerepében tetszeleghetett, akinek a húga „erénye” és „biztonsága” a legfőbb gondja - Nenayt világéletében ezek kínozták… - morogta. Kínozták? Kezemmel a szám elé kaptam, undorodva és megdöbbenve. Hiszen, a Klán… Ahonnan Victor is jött. Hogy? Mégis. A szavak, gondolatok cserbenhagytak, legalábbis józanságuk terén. Helyette kuszán, imbolyogtak, fejem és nyelvem között.

 

-         Csak hogy ezek, kicsit hasonlítanak ránk, nem? – szólalt meg élesen Kirk. Edmund Wolf gondolatai most először világosak lettek, a birtoklási vágyon kívül, más is felvillant –Miért nem hagyjátok, már abba!? Fáradt, pihenne… Nem kell megtudnia mindent, amihez még kicsi.