|
11. fejezet - A barlang
2010.09.28. 16:37
Kétségtelen bizonyítéka volt annak, hogy Edward kíván engem. Ahogy szorosan egymáshoz tapadva csókolóztunk a barlang tetejéből kiálló nyúlványon, egyértelműen éreztem a combjaim között, hogy elértem a célom: ő fogja megadni magát nekem. Élvezettel préseltem magam még közelebb hozzá, ameddig már azt nem hihette volna egy külső szemlélő, hogy tényleg egy test vagyunk.
A vágy mindkettőnket a hatalmába kerítette, igaz Edward próbált józan maradni. Annyira józan, hogy nekem ne essen bajom közben, bármit is csinál. Körül szerettem volna nézni a barlangban, legalábbis akkor, mikor beugrott velem ide, de az azóta eltelt másodpercek alatt ezt az ötletet hosszútávra elvetettem. A szexuális étvágyam oly nagyot nőtt másodpercek alatt, hogy egy pillanatra meglepődtem rajta, de csak míg Edward meg nem nyalta a nyakamon az ütőeremet.
Hangosan felnyögtem az érzéstől, melyet a barlang többszörösen vert vissza és kissé el is torzította.
- Csak nem tetszett? – emelte rám vágytól sötétülő szemeit Edward. Ajkaira csábos mosoly ült ki, az a fajta, amitől egy idős néni a szívrohamba halna bele, a kislányok pedig etalonnak választanák a jövendőbelijüket illetően, vagy amitől a mesemondók megváltoztatnák a „szőke herceg” szállóigét „Edward hercegre”.
Erre mit lehetne válaszolni? Egy pirult bólintásra futotta csak, mert Edward a nyakamnál nem állt meg. Nyelvével és ajkaival tovább követte az ütőerem vonalát, legalábbis azt hiszem, hogy azt. Biológia órán többnyire Rá figyeltem és nem a tanárra.
A nedves csíkon, mellyel a nyakamtól haladt a melleim közé az orrával is végigsimított, ezzel késztetve enyhe borzongásra a testemet. Félig érzékeltem, hogy lefelé haladva az útjába kerülő fürdőruharészeket szétszakítja, és közben kihámoz a maradékból, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Alice-nek hála, még vagy száz darab maradt.
Forró bőrömön éreztem hűvös leheletét, és azt hiszem minden egyes porcikámat végigcsókolta selymes ajkaival.
Mikor belefújt a köldökömbe, nevetnem kellett, pedig a helyzet cseppet sem volt vicces, inkább izgató. Borzongató, és egyben felkavaró.
- Imádom hallani, amikor nevetsz – nézett fel rám Edward, és állát a medencémre támasztotta.
Mosolyogva néztem rá, miközben jobb kezemmel végigsimítottam arcán. Belecsókolt a tenyerembe, majd élvezte, amint a haján is végigsimítottam.
- Neked bármikor – néztem sötétarany szemeibe.
Felhívásnak véve mondatom tovább folytatta bőröm kényeztetését ajkaival, miközben ujjai legérzékenyebb pontomon köröztek. A nevetés már eszembe sem jutott, csupán halk nyöszörgésre futotta, melyet a barlang tovább visszhangzott körülöttünk.
Edward kicsit széjjelebb nyitotta combjaimat, így könnyebben elérte a hasam alját ajkaival, míg kezei széttépték a maradék anyagot is, mely testemet fedte.
Mikor ujjai mellé ajka is csatlakozott, a levegő benn rekedt a tüdőmben az érzéstől és a meglepődöttségtől egyaránt, az ő mellkasából pedig egy hangos morgó hang szakadt fel. Következő érintésénél újraindult a szívverésem – hihetetlen gyorsan-, és végképp elvesztettem a kontrollt a nyögéseim és nyöszörgéseim felett.
Megdöbbentő volt hallani, mennyire torzítja és hangosítja fel a barlang kettőnk összekeveredő hangjait, s szinte rekeszti ki a vízesés csobogását.
Edward morgása néhol dorombolássá változott át, miközben ujjaival és nyelvével kényeztette nőiességem. Minél hevesebben vonaglottam karjai közt, ő is annál erőteljesebben mozgatta nyelvét és ujjait a testemen. Az összes izmom remegett az izgalomtól, vakon tapogatóztam valami kapaszkodó után, de csak a vizet érintettem magam körül. Jobb nem lévén a mögöttem húzódó oszlopszerűségbe markoltam egyik kezemmel, míg a másikkal Edward hajába túrtam.
Talán félreérthette mozdulatomat, mert kissé eltávolodott lüktető nőiességemtől: - Jól vagy? –kérdezte rekedtes hangon. Lehelete tovább cirógatott libabőrt okozva testem minden szegletén.
- Hmm, igen… csak… csak kérlek, ne hagyd abba! - szégyenlősségemet ebben a pillanatban valahol máshol hagytam. Eszembe sem jutott, hogy ez az egyik legbujább dolog, ami valaha történt velem, és igazából biztos, hogy zavarban leszek nemsokára.
Amint újra érintett, hátravetettem a fejem és nyöszörgésem zihálássá változott át. Időközben vállaira került lábaimat rázta a remegés, sarkamat pedig a hátába mélyesztve görbítettem be hátamat ezzel is közelebb nyomakodva élvezetet nyújtó ajkaihoz.. Mikor azt hittem, tovább már nem lehet fokozni az élvezetet, egy utolsó, nedves érintést követően ezernyi szikra robbanását véltem hallani és érezni a testemben.
Lélegzetem nem csitult, összeszorított szemeimet nehezemre esett kinyitni. Minden ízemben remegtem.
Halványan érzékeltem, ahogy Edward, lentről kiindulva újra végigcsókolja a hasam, köldököm, oldalam, a melleimet pedig végigcirógatta az orrával. Karjaival átölelt, és fejét a vállgödrömbe fúrva lélegzett mélyeket. Én is úgy szorítottam magamhoz, mintha soha többet nem láthatnám, szinte köré fontam magam.
Ahogy a légzésem lassan normalizálódott, egyszerre több dolgot kezdtem érzékelni: Edward karjait, melyek megakadályozták, hogy a vízbe csússzak, a még mindig visszhangzó zihálásomat, és hogy bár én az előbb a mennyben éreztem magam, Edward közel sem kerülhetett hozzá, és kemény ékessége még mindig a combomnak nyomódott.
Rajta még ott volt a fürdőnadrágja, ezért összeszedvén bátorságomat igyekeztem kibújtatni belőle. Nehéz volt ennyire összetapadva, és ez kuncogásra késztette Edwardot.
Ha nem féltem volna előre attól, amit tenni készülök - mégpedig, hogy viszonzom az előbbi élményeket-, akkor biztosan a fejéhez vágtam volna, hogy kettőnk közül jelenleg biztos, hogy az ő helyzete sokkal rosszabb, nem értem miért is nevet.
- Ne nevess, inkább segíts – suttogtam kissé mérgesen a helyzet banalitása folytán. Még a nadrágot sem tudom levenni róla rendesen, hogyan fogom én…
- Nem nevetek, csak boldog vagyok – jelentette ki határozottan, s kicsit elhúzódott tőlem. Pár másodperccel később a nadrágját láttam a víz felszínén lebegni néhány méterrel arrébb, majd lemerülni. – Hihetetlenül boldog, hogy itt vagy velem, és az enyém vagy – az utolsó szavakat a fülembe súgta, amitől újra kirázott a hideg.
- Én is boldog vagyok –mosolyodtam el. - De ha nem jössz közelebb, kevésbé leszek az –céloztam a köztünk hagyott távolságra.
- Azt pedig egyikünk sem szeretné, nem igaz? –pajkos fény csillant a szemében. Olyan, amilyet ritkán láthattam eddig tőle, pedig csodás látvány. És felhevíti a vérem.
Közelebb jött hozzám, mire tarkójánál fogva csókra húztam fejét ajkaimhoz, szétterpesztett lábaim közé pedig teste automatikusan simult.
Miközben szomjasan csókoltam ajkait, egyik kezemet mellkasán át kemény, és igencsak meredező férfiasságához vezettem, s óvatosan, mégis ritmusosan simogattam.
- Bella, ne! – kapta el a csuklóm, és húzódott kicsivel arrébb.
Összerezzentem a hangjára.
- Valamit rosszul csináltam? –kérdeztem elvörösödve. Nem értettem mi más lehetne a probléma.
- Épp ellenkezőleg, fantasztikus. Mindkét énem élvezi Bella, és nem tudom, hogy képes vagyok-e kontrollálni magam. Nem akarlak bántani – lehelt csókokat a csuklómra, és ujjbegyeimre.
- De, én is szeretnék örömet okozni Neked – pillantottam le zavartan, kerülve tekintetét. Tessék, csak emlegetni kellett a zavarba jövetelt és a pirulást!
Az államnál fogva maga felé fordította a fejem - Épp elég öröm, hogy velem vagy, Bella. Enyém a szíved –tette tenyerét a mellkasomra-, és enyém a tested. – Lágyan cirógatta a melleimet, míg már-már fájdalmasan nem feszültek tenyerének a mellbimbóim. Újra hevesebben kezdtem lélegezni, ahogy tüzes tekintete meztelen testemet pásztázta. – Az enyém vagy! – azzal egy mély lökéssel elmerült testem mélyében.
Nyögés helyett ezúttal a vállába haraptam, amitől Edward mellkasából egy hangos morgás tört fel, majd óvatosan, de határozottan feszült testével a testemnek.
Most már mindkettőnk nyögésétől volt hangos a barlang, olybá tűnt, mintha nem is ketten, hanem egyenesen négyen szeretkeztünk volna. Érdekes, és erotikus dolog volt hallani saját, eltorzult nyögéseinket és a morgásokat.
Újfent a mögöttem lévő nyúlványba kellett kapaszkodnom, hogy a heves lökésekkel szemben megtámasszam magam, közben Edward egyik kezével átölelte a derekam, és ő is az „oszlopba” kapaszkodott.
Lábaimmal szorosan öleltem Edward derekát, nyakát pedig ott csókoltam, ahol éppen értem, miközben magamhoz szorítottam. Ha ember lett volna, bizonyára megfullad tőle, de a fennálló helyzetben csak remélni mertem, hogy érzi, mennyire sokat jelent nekem.
Bár nemrég volt, hogy vágyaim elcsitultak, Edward olyan hatással volt rám, hogy nem telt bele sok idő, máris újfent éreztem, ahogy az alhasam megfeszül, legérzékenyebb pontom pedig bizsereg, szomjazva azt a beteljesülést, melyet nemrég már megkapott.
Edward a nyakamat kényeztette, éreztem és élveztem, ahogy forró bőrömet a hűvösebb, selymes lélegzet cirógatja.
Megfeszítettem a derekam, s még közelebb préselődtem Edwardhoz, hogy még jobban, még intenzívebben érezzem a nekem csapódó testét. Szerettem volna, ha most Edward érné el először a beteljesülést, de olyan hirtelen tört rám, hogy csak egy hangos, nyögésre futotta. Görcsösen remegő izmaim megelégedve ernyedtek el, hangos kiáltásom pedig még mindig visszhangot vert a barlang falain.
Edward mintha csak erre várt volna, pár másodperccel később, miután lökései sűrűsödtek és az „oszlop” kettétört kezei között, egy hangos morgás után követett.
Lélegzetünk akár a maratoni távot futó emberé, boldogságunk viszont a világ összes kincsénél is nagyobb volt.
- Azt hiszem, hogy ezt az „oszlopot” nem lehet felírni a „pótlandó” dolgok listájára – nevetett Edward, miközben a mögöttem lévő nyúlványt szemrevételezte.
- Remélem, Esme ezt a helyet nem szereti annyira, hogy bármit is hiányoljon innen – néztem rá mosolyogva, és közben az „oszlopra” pillantottam, meg az alattam lévő mohára és annak hiányára. – Van egy olyan érzésem, hogy ezt nem lehet úgy pótolni, mint az ágykeretet.
Edward boldog nevetése borzongással töltött el, és megdobogtatta a szívemet – Esme sokkal inkább örül annak, hogy mi boldogok vagyunk, mint bármi másnak, amit a Szigetén látsz. Fogadok, hogy szívesen elküldene minket beszerezni a tönkrement dolgokat, mert addig is kettesben lehetnénk valami új, csodálatos helyen.
- Ez a hely is csodás – néztem most már rendesebben körbe szerelmezésünk színhelyén. A csillogó, kristálytiszta kék víz, és az árnyékok, melyek a vízesésnél beszűrődtek, csodás látványt nyújtottak.
- Romantikus igaz?
- Pontosan erre gondoltam – mosolyodtam el, hisz Edward kitalálta a gondolatom, annak ellenére, hogy nem tudott olvasni benne. – Valóban kitapasztaltad, mire gondolhatok.
- Bella, te mindig másra gondolsz, mint azt az ember vagy vámpír elvárná tőled. Csak most épp én is arra gondoltam és reménykedtem benne, hogy te is annak tartod.
- Gyönyörűnek, igen – bólintottam, s köszönetképpen csókot leheltem ajkaira. Megpróbáltam lekászálódni a mohás, pillanatnyi –vagy annál azért kicsit több-, támasztékomról, de Edward megelőzött. Könnyedén a karjaiba emelt, és lassan kisétált a barlangból.
Óvatosan lefektetett előző helyünkre, a puha mohatakaróra, és elővett a táskából egy nagy törülközőt, amivel finoman, szinte kényeztetésképpen leitatta testünk minden egyes centiméteréről a vízcseppeket.
Amint észrevettem az üveget, azonnal rávetettem magam, és a fél üveg vitaminos üdítőt szinte levegő nélkül nyeltem le.
- Hé-hé, csak óvatosan! Carlisle örülni fog neki, hogy így figyelsz magadra, de örülnénk, ha nem fulladnál bele a vitaminba. Onnan nehezebben tudlak megmenteni, mint a tengertől mondjuk.
- Nem kell ennyire féltenetek, csak jól esett. Komolyan Edward, attól, hogy emberi lény vagyok, még nem hallhatok bele mindenbe! – ráztam morcosan a fejem, és csak azért is ittam még pár kortyot az üdítőből. – Nincs olyan szerencséd, hogy ennyire gyorsan és könnyen megözvegyülj.
- Ha bármi bajod merészel lenni, én... – hajolt hozzám közel és mélyen a szemembe nézett. Látszott, hogy bármit is fog mondani, halálosan komolyan gondolja. Nem akartam, hogy folytassa, mert még élénken élet bennem volterrai utazása.
- Ssh… - raktam ujjamat a szájára, hogy be ne fejezze mondatát. - Nemsokára vámpír leszek, esélyed sem lesz, hogy eltűntess magad mellől. Te mondtad egyszer, hogy a vámpír kapcsolatok nem rövid életűek. Az oltár előtt kellett volna meggondolnod magad, most már örökké a tiéd leszek. És sebezhetetlen, gyors és gyönyörű, akit nem szeretnél majd minden egyes pillanatban felfalni.
- Már most is gyönyörű vagy. Ami pedig a „felfalás” részét illeti… nem vagyok biztos benne, hogy ez vágyam, valaha is meg fog változni.
Azzal óvatosan, pillekönnyű csókokkal hintette a bőröm, elfeledtetve velem a további érveimet, melyek az emberek és vámpírok közti sebezhetőségi különbségeket voltak hivatottak megmagyarázni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó