|
31. fejezet
2010.10.02. 12:46
Bella szemszöge:
Tv… a Tv bekapcsolt. A jó büdös életbe! Miért kell megjelennie?
- Kinél van a távirányító?! – kérdezte dühösen a tanár. Senki sem válaszolt. Odament a Tv- hez és kihúzta azt. De amikor az újra bekapcsolt… Felsikítottam. Nem a kör volt ott vagy a kút… nem. Ott a szörny volt és már majdnem kijött. Miután felsikítottam mindenki rám nézett. A szörny eltűnt, a Tv kikapcsolt.
- Valami gond van, Ms. Swan ?- kérdezte közömbösen a tanárnő.
- Igen, van egy pár gond!- mondtam majd összepakoltam és az ajtó felé mentem.
- Üljön le! Hova megy?- kérdezte dühösen.
- Nem ülök le. És hogy hova megyek, ahhoz magának semmi köze!- mondtam majd kimentem az ajtón.
- Azonnal gyere vissza, kislányom!- kiabált rá a tanár. Válaszul elkezdtem futni.
Kimentem az iskolából. Nem érdekelt semmi. Na, jó, de érdekelt a Cullen család, de más most nem. Meg kell őket védenem, mert érzem, hogy nagy baj van, nagyon nagy. Hallottam, hogy az egyik ablak kinyílt, majd a többi is.
- Hova megy kisasszony?- kérdezte a spanyol tanár. Mikor megnéztem az összes ablakot láttam, hogy Edward is ott volt. Mögötte pedig… a szörny. Hogy mi?! Kezeimet a számhoz szorítottam, nehogy felsikítsak. Éretem, hogy egy könnycsepp legördül az arcomon. Kezeimet magam mellé tettem és megszólaltam:
- Kukutyinba zabot hegyezni! Maga szerint hova megyek? – kérdeztem dühösen, türelmetlenül.
- Menjen vissza a tantermébe, MOST!- kiabált rám, mire még több ablak is kinyílt.
- Békén hagyna?!
- Ne hisztizz! Na, menj vissza a tantermedbe!
- Nem hisztizek, csak kitartó vagyok. Mellesleg nem megyek be!- mondtam majd újra Edward-ra néztem. A szörnyeteg még mindig ott volt és gonoszan elmosolyodott.
Nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy milyen büntetést kapok. Most az érdekelt, hogy megvédjem Edward-ot. Elkezdtem futni az erdőbe. Ott a szélén volt egy tó. Beleugrottam és amilyen gyorsan csak tudtam átváltoztam. Két éve nem csináltam már ezt. Felugrottam a vízből és az iskola felé kezdtem el lépkedni.
„NEM!” Ordítottam a szörnyre. Minden erőmmel azon voltam, hogy megfordítsam a szörnyeteg irányát.
„ JÓ, MOST NEM DE…”
„ SOHA!” Vágtam a szavába
„ DE, HA a SZÖSZI ELMONDJA A TÖBBINEK, AKKOR NEM LESZ VÁLASZTÁSOD!” Mondta, majd engedett és a tó felé mentünk. Elég bizarr. Egy testben két lélek. Milyen jó volt, amikor még nem én uraltam a szörnyet és nem saját maga. A tóban visszaváltoztam. Felsóhajtottam, majd elindultam a kollégium felé. Elég lesz a mai napból. De tudom, hogy ma vagy holnap megkapom a büntetésemet, azért, mert visszabeszéltem és ellógtam az óráról. Majd rákenem a balesetre. Nem volt kedvem futni. Inkább lassan mentem és gyönyörködtem az erdőben.
Edward szemszöge:
Spanyol óra. Mivel mindig jobban beszélek spanyolul, mint a tanár nem is foglalkoztam vele. Természetesen ő szorgosan magyarázott. De a gondolatai…. Engem és Emmett-et bámulta, majdnem minden percben. Most is, mint az óra kezdete előtt magyarázott, mikor meglátott egy lányt, ahogy rohan hazafelé. Kinyitotta az ablakot. Én, Emmett és még pár gyerek is követte ezt.
- Hova megy kisasszony?- kérdezte a tanárnő. Bella volt az. Elkezdte nézni az ablakokat, majd a szeme rajtam állapodott meg. Hirtelen megrémült.
„ Na, látod, erről beszélek! Mindig csak ijesztgeted a jó népet!” Röhögött Emmett.
Kezeit a szája elé tette. Mintha meg akarná akadályozni, hogy felsikítson. A szemeiből egy könnycsepp fojt le. Nem értettem. Kezeit oldalára tette és megszólalt:
- - Kukutyinba zabot hegyezni! Maga szerint hova megyek? – kérdezte dühösen.
„ Hallod, ez a csaj nagyon bátor! Ilyet még életemben nem láttam. Egy ember szembeszáll egy tanárral. Na, jó, láttam, de az nem volt ennyire durva. Bírom ezt a csajt!” Üzent Em.
- Menjen vissza a tantermébe, MOST!- kiabálta a tanár, mire hallani lehetett, hogy még több ablak kinyílik. Bella ettől nem tántorodott el, sőt. Még mérgesebb lett. Vagy legalább is az arca ezt tükrözte.
- Békén hagyna?! – szűrte mérgesen fogai közül.
- Ne hisztizz! Na, menj vissza a tantermedbe!
„ Mégis, hogy képzeli, hogy csak úgy elmegy? Ráadásul még vissza is beszél?!” Hallottam meg a tanár felháborodott gondolatait.
„ Hajrá Bella!”
„ Bella mindig ilyen bátor, kitartó típus. Én, hogy, hogy nem tudok olyan lenni, mint ő?”
Hallottam meg a többiek gondolatait is. Egy víz cseppent le a földre mögöttem, de ezzel most nem foglalkoztam.
- Nem hisztizek, csak kitartó vagyok. Mellesleg nem megyek be! – mondta, majd újra rám nézett aztán semmivel sem törődve befutott az erdőbe. Hallottam egy nagy csobbanást a közeli tóban. Ezért ment ki? Hogy beugorjon a tóba? A víz mögöttem elkezdett csöpögni. Hátra néztem, de nem volt ott semmi. Mikor a padlóra szegeztem tekintetemet, láttam, hogy egy méretes nagy víztócsa áll. Felnéztem a plafonra, de ott nem volt semmi. Se cső, se vizes fal. Megráztam a fejem és a tanárra néztem. Még mindig dühöngött, de amikor rám nézett lenyugodott. Jaj, nem már. Én vagyok az, aki miatt lenyugszik? Nem, az kizárt. Biztos, hogy Jasper itt van a közelben és lenyugtatta. De miért tette volna? Bele kell törődnöm, hogy miattam nyugszanak le az emberek. Az óra további része eseménytelenül telt. Senki sem beszélt még a tanár sem. Idegesített
„Lehet, hogy meg kéne adnom neki a számomat. Úgy látszik neki is bejövök!” Gondolta a tanár, mire bosszankodva felsóhajtottam. Miért kell ezt csinálniuk az embereknek? Mi a jó ebben? Mielőtt a csengő megszólalt volna én összepakoltam, majd amikor megszólalt a csengő én már ki is mentem. Nem volt kedvem kocsival menni. Kíváncsi voltam, hogy Bella mit csinált a tóban. Kiléptem a parkolóba, majd követtem Bella illatát. A tó partján megálltam. Bella nem volt benne, sem körülötte. Elindultam megkeresni. Az illatát követve könnyen megtaláltam. Hangtalanul felmászta a fára és onnan követtem őt. Lassan ment és botladozva. Néha, néha elkezdett valamit motyogni, de olyan érthetetlenül mondta, hogy nem értettem. Majd egyszer csak elesett. Nem kelt föl ezért megijedtem. Majd megfordult. Becsukta a szemét és dúdolt valamit. A dal ismerősen csengett, de nem tudtam megmondani, hogy honnan. Lejöttem a fáról és az egyik bokor mögé rejtőztem. Egy reccsenés hallatszott a talpam alatt.
- Szia!- szólalt meg halkan. Miből gondolta, hogy nem egy állat vagyok? Lehet, hogy meglátott? Nem az kizárt. Fel sem nézett. Akkor honnan tudta, hogy itt vagyok? Előbújtam a bokor mögül és odamentem Bella-hoz. Leültem egy farönkre.
- Szia!- mondtam és egy kicsit hangosabban, mint ő.
- Miért követsz? – szegezte nekem a kérdést, de a szemét nem nyitotta ki. Lába és a kezei remegtek.
- Fázol?- kérdeztem aggódva. Mióta aggódok én az emberekért? Most óta!
- Nem, de még mindig nem válaszoltál!
- Nem követtelek. Csak erre felé járkáltam és megláttalak – mondtam neki, mire homlokán ráncok keletkeztek és bólogatott.
Felállt, majd kinyitotta a szemét. És elindult egyenesen.
- Hova mész?
- A kollégiumba. Fázok és a ruhám is vizes, úgyhogy szia!- mondta, majd elindult a kollégiumba. Ott lakik?
- Szia!- mondtam majd elindultam hazafelé.
Tanya szemszöge:
Végre az utolsó órának is vége. Nem tudom, hogy miért nem kérte meg Alice, hogy ugyan olyan óránk legyen Edward-al. Vagy bárki mással. Ugyanis senkivel sem volt órám. Kivéve a menza, de azt nem lehet órának nevezni. Gyorsan átöltöztem. Persze közben éveztem, hogy a többiek irigykedve bámulnak. Isteni érzés. Kiszaladtam az öltözőből és a parkoló felé mentem. Mindenki ott volt már, kivéve én. De várjunk csak! Hol van Edward?
- Edward?- Szegeztem nekik a legfontosabb kérdésemet. Semmit tudóan rázták a fejüket.
- Hol van Edward?- kérdeztem újra, dühösen. Megint csak rázták a fejüket. Jasper- höz mentem
- Igazat mondanak? – kérdeztem türelmetlenül, dühösen. Éreztem, hogy nyugalom hullámot küld felém.
- Először is nyugodj meg. Másodszor pedig igazat mondanak!- mondta majd éreztem, hogy lenyugszom.
- És te Alice? Nem tudod, hogy hova ment? – kérdeztem
- Vadászni ment. Vagy legalábbis ez volt a látomásomban! De gyere, menjünk haza- úgy mondta, mintha tetves lennék. Pedig nem is vagyok az!
- Megkeresem!- mondtam, de Rosalie elkapta a karomat. Dühösen néztem rá-
- Nem, te velünk jössz! Ha azt akarta volna, hogy vele menj, akkor megvárt volna!- mondta majd berángatott a kocsiba. Emmett és Jasper közé kerültem. Alice beült a kormány elé. Rose pedig a piros BMW-be. Majd elindultunk a Cullen ház felé.
Egész úton mocorogtam. Nem akartam itt lenni. Én Edward-dal akartam lenni. De ő most nincs itt. Nagyon szemét dolog tőle, hogy nem várt meg. Mikor hazaértünk én leültem a teraszra és vártam. Vártam Edward-ra. Mi lenne, ha megkeresném? Már álltam volna fel, mikor Alice megszólalt.
- Jó ötlet lenne, marhára örülnék, ha elmennél, de láttam, hogy Edward két perc múlva itt lesz, és ha te megkeresed, és visszajössz, szomorúbb leszek, mint voltam!- mondta Alice gúnyosan
- Ha- Ha! Tudod nem kéne mindig az orrom alá dörgölni, hogy mennyire szeretsz! – mondtam neki gúnyosan
- Nem dörgölöm, csak az igazat mondom!- mondta majd elment.
Edward fél perc múlva tényleg megjelent.
- Hol voltál Edward? Halálra aggódtam magam! – mondtam neki lágyan.
- Annyira azért nem aggódhattál, mert még mindig élsz!- mondta Emmett.
- Sétáltam az erdőben, talán baj?
- Nem vadászni voltál?- Szóval mégis csak hazudtak.
- De, de utána meggondoltam magam – mondta majd elviharzott mellettem.
- És miért nem vártál meg? Miért nem mondtad, hogy el akarsz menni, sétálni? Mentem volna – mentem utána.
- Na, pont ezért nem vártalak meg. Akkor nem bírtalak volna levakarni rólam, mint most! – mondta dühösen
Miért csinálja ezt? Hisz szeret engem! Ha nem szeretne, akkor nem lennék vele. De akkor miért mondta ezt? Edward bement a vendégszobába és becsapta az ajtót az orrom előtt. Neki dőltem az ajtónak. De ekkor kinyílt az ajtó. Én beestem. Edward beljebb lökött és becsukta az ajtót. A földön könnyek nélkül kezdtem el sírni. Miért nem szeret? Eddig szeretett.
Edward szemszöge:
Sétálva mentem haza. Nem volt kedvem találkozni Tanya-val. Hiába próbáltam minél lassabban menni. Minden egyes lassú lépéssel közelebb voltam hozzá.
- Jó lenne, marhára örülnék, ha elmennél, de láttam, hogy Edward két perc múlva itt lesz, és ha te megkeresed, és visszajössz, szomorúbb leszek, mint voltam!- mondta Alice gúnyosan. Felsóhajtottam. Alice sosem volt ilyen senkivel sem. Kivéve Tanya. De vele mindenki ilyen volt. Igaz, Esme és Carlisle kicsit visszafogták magukat, de ők sem csípték Tanya-t.
- Ha- Ha! Tudod nem kéne mindig az orrom alá dörgölni, hogy mennyire szeretsz! – mondta neki Tanya gúnyosan.
- Nem dörgölöm, csak az igazat mondom! – Igen. Alice mindig az igazat mondja. Senki sem titkolta el a testvéreim közül, hogy mennyire utálják Tanya-t. Én azért egy kicsit leplezem.
Egy kis idő múlva, megjelentem a terasz előtt. Tanya már hozzám is vágta a kérdését.
- Hol voltál Edward? Halálra aggódtam magam! – mondta nekem lágyan.
- Annyira azért nem aggódhattál, mert még mindig élsz!- mondta Emmett, mire magamban jót röhögtem. De nem csak én. Hanem a többiek is, csak hallani akarták a beszélgetést, ezért nem nevettek fel hangosan. Habár Jasper közel volt.
- Sétáltam az erdőben, talán baj?
- Nem vadászni voltál?
„ Szóval mégis csak hazudtak!” Gondolta mérgesen Tanya.
„ Edward! Nem akartam elmondani, hogy Bella-val voltál, pedig elhiheted elmondtam volna. Csak tudod, ha ezt Tanya megtudja… a lánynak még baja eshetett volna!” Szuggerálta felém Alice
- De, de utána meggondoltam magam – mondtam majd elmentem mellette.
- És miért nem vártál meg? Miért nem mondtad, hogy el akarsz menni, sétálni? Mentem volna – jött utánam Tanya. Mint egy juhászkutya, aki lelkesen követi gazdáját. Szánalmas.
- Na, pont ezért nem vártalak meg. Akkor nem bírtalak volna levakarni rólam, mint most! – mondtam dühösen
Nem volt kedvem hallgatni Tanya idegesítően cuppogós gondolatait. Csak vinnyogni tud. Szerencsétlenségemre elkaptam pár foszlányt.
„Miért nem szeret? Eddig szeretett.” Gondolta Tanya. Még a gondolatai is csöpögtek. Bezzeg őt hallgatnom kell, de Bella-t miért nem hallom. Ezerszer jobban elviselném az ő nyávogását, ha egyáltalán tud nyávogni, mint Tanya-ét. Bella nem olyan típus, aki hisztizik. Inkább, ahogy ő mondta, kitartó. Bementem a vendégszobába és Tanya orra előtt becsaptam az ajtót. Az egész ház megremegett. Hallottam, hogy Tanya neki dőlt az ajtónak. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kinyitottam az ajtót. Tanya beesett. Megfogtam a lábát és beljebb vittem a szobába. Majd becsuktam az ajtót és emberi tempóba lementem a nappaliba. Mikor leértem Emmett, Rose, Jasper és Alice felállt a kanapéról és megtapsolt. Ezen elmosolyogtam, majd leültem melléjük.
- Nem gondoltam volna, hogy meg fogod csinálni!- mondta Emmett hitetlenkedve.
- Honnan tudtad, hogy ezt fogom csinálni?
- Alice elmondta, de én nem hittem neki!- mondta mire Alice csilingelően felnevetett.
- Én megmondtam! Még szerencséd, hogy csak pénzben fogadtunk!- mondta Alice, mire felnevettem.
- Emmett, nem mondták még neked, hogy Alice ellen nem szabad fogadni! Mindig csal!- mondtam nevetve, mire Alice beleütött a vállamba.
- Ki beszél!- mondta Alice durcásan, de a szája szegletén ott bujkált az elfojtott mosoly.
- Nem értem miért kellett beleütnöd a vállamba. Én jó gyerek vagyok!- mondtam, mire Emmett és Jasper felnevetett.
- Persze, te jó gyerek vagy!- mondta két röhögés között Emmett.
- Emmett, kussolj!- mondtam neki nevetve. – Na, én szerintem elmegyek EGYEDÜL vadászni! –mondtam. Direkt nyomtam meg az egyedül szót, majd kiviharoztam a szobából. Ki az erdőbe.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó