Rosalie szsz.)


Két és fél hónapja hogy meghalt Nessie. Az egész családon teljes szomorúság és bánat honol.

Nekem se könnyű…ahogy velünk élt egyre jobban megszerettem, mintha a saját gyermekem lett volna. Emmett is sokkal visszafogottabb a halála óta.

Sokszor kényeztetjük egymást hisz arra időre csak mi számítunk és tudunk felejteni.

Nessie levelét csak egyszer hallottam amikor azt Carlisle felolvasta onnantól Edwardhoz került.

Szegény fivérem teljesen elhagyta magát. Szörnyen nehezen viseli Nessie halálát. Egész nap az Ő szobájában gubbaszt és bár nem tudhatom biztosra, mivel nem szoktam hallgatózni így csak sejtem, hogy olykor-olykor némán sír.



Ma március 21.e van.

Ez a harmadik hazásságunk évfordulójának napja. Persze most nem nincs semmiféle buli, hisz a körülmények miatt nem épp előnyös. Mégis Emmettel csakhogy megünnepeljük ezt az alkalmat épp a szobánk felé tartunk. Csendesen emberi tempóban lépkedünk felfelé, s közben egymás kezét fogjuk. Csodával határos módon Edward épp szemben jön, lefelé tart. Némán elsétálunk egymás mellett.

A szobánkba érve Em rögtön nyakamat kezdi el csókolgatni majd fölfelé haladva elér a számhoz is. Talán ennyi időn után először Nessie halála óta a lehető legszenvedélyesebben kezdjük egymás ajkait ostromolni.

Az ágyhoz elérve más egyikünkön sincs ruha, észre se vettem mikor szedte le rólam Emmett vagy magáról. Az ágyon eldőlve ő felém került. először nyakamat csókolgatta majd folyamatosan lejjebb haladt. Én közben csak sután simogattam.

Az elmúlt hónapok során ez volt együttlétünk. Mikor már a vége felé közeledtünk különös érzés fogott el. Minden sejtemen átszaladó bizsergést éreztem, de nem Emmett miatt. Ez valami más volt…

Emmett pihegve dőlt mellém, engem pedig még mindig az elmúlt érzés ragadott magával. Szaporábban szedtem a levegőt, hirtelen meleg majd fáztam majd melegem…és vége.

Ijedten ültem fel.

-Mi az Cica?- kérdezte rögtön szerelmem.

-Sem…semmi- motyogtam ,s még mindig kicsit lihegtem.

-Jó voltam?- kérdezte pajzán vigyorral az arcán s közben a szemöldökét húzogatta.

-Isteni!- mosolyogtam rá szelíden, míg ő még boldogabb lett. Ha ez kell a boldogságához…







(1 héttel később)

Megmernék rá esküdni, hogyha nem lennék vámpír , hogy terhes vagyok.

Folyton vért kívánok, de nem vérszomjjal, hanem inkább csak úgy kívánom, mint ember a csokoládét. Estéként a WC fölé görnyedek és meglepő módon nem vért, hanem inkább emberinek mondhatót adok ki magamból.

És néha meg is szédülök… ez nem normális!

Azonnal beszélnem kell Carlisle-val!

Ahogy ez elhatároztam Alice szemei a semmi meredtek pár pillanatig. Jasper rögtön mellette termett és őt szólongatta.

-Alice, Kedvesem mit látsz?

-Rose…-motyogta szinte hangtalanul, majd újra visszatért a valóságba és hitetlenkedve, ijedten nézett rám. Gombóc nőtt a torkomba. Mit láthatott?

-Hmmm…?-fordult felé Emmett is.

Mi van ha egy kisbabával látott? Akkor nem szólhat neki, még nem! Még beszélnem kell Carlisle-val!

Gyorsan szigorú pillantást vetettem rá, hogy halgasson.Remélni tudtam csak, hogy Edward most sem olvassa a gondolatait, se az övét se az enyémet.

-Csak…csak vásárolni fogunk menni…-motyogta zavartan.

-Én nem!- kiáltotta rögtön szerelemem.

-Majd meglátjuk!- próbáltam kissé gonoszan mosolyogva fordulni felé, mint minden vásárlás előtt. Egy kicsit megrettenhetett ugyanis nagyot nyelt.

-Jasper mit szólnál egy kis harchoz?- fordult testvére felé. Én pedig elindultam Apám irodája felé. Magamon éreztem Alice pillantását.

Az irodához érve feléken kopogtattam be.

-Szabad!- szólt ki Apám.

-Nem zavarok?- léptem be.

-Nem, gyere csak! Mit szeretnél?- kérdezte s a kezében tartott könyvet letette.

Alig találtam meg a hangomat. Kellett egy erőt gyűjtenem, hisz amit most készülök mondani az teljeséggel lehetetlen.

-Megkéne vizsgálnod!-suttogtam. Még sosem éreztem magam ennyire félénknek.

-Valami baj van? Megsérültél?- termett rögtön mellettem.

-Ne…nem-dadogtam, mire apám felhúzta a szemöldökét. Hát igen, valószínűleg neki is feltűnt szokatlan viselkedésem.

-Akkor?

Nagy nehezen elsoroltam neki mik történtek velem mostanában, és hogy én mit hiszek akármennyire is örültség.

Carlisle arca ha lehet így mondani egy pár pillanatig elsötétedett, majd az orvosi asztal felé terelt.

Hasamnál felhúzta a felsőmet és egy hideg gélt nyomott rá, majd bekapcsolta a műszert. Pár másodpercig húzogatta hasamon a szerkentyűt, majd abba hagyta és mereven a monitort bámulta.

-Mi az?- kérdezte nehezen forgó nyelvvel.

-Ez lehetetlen…de…Rose te…terhes vagy- nézett rám a végén hitetlekedve.-Ilyennel még nem találkoztam, hisz egy vámpírnak nem lehet gyereke. Ez abszurdum!

-Úgy tűnik mégis igaz!- néztem én is a monitor felé, ahol azonnal kiszúrtam kisbabámat. Félsz még mindig bennem volt, de most már kezdett eluralkodni rajtam az öröm, a boldogság és a remény, hogy tényleg anya leszek, ha minden jól megy.

-Meg kell, hogy vizsgáljalak! De előtte…Emmett tudja már?

-Nem, de szerintem Alice igen.

-Honnan?

-Látomása volt rögtön akkor, amikor eldöntöttem, hogy beszélek veled és a látomása végén az én nevemet mondta.

-Értem. Bocsáss meg de ezt mindenképp meg kell kérdeznem: Meg akarod tartani a babát?

-Igen- feletetem határozottan azonnal.

-Rosalie tudom mennyire szeretnél kisbabát, de jól gondold át! Ez biztos.hogy nem lesz átlagos terhesség, hisz két vámpír gyermeke lesz! Nem tudhatjuk mik a kockázatok!

-Én mindenképp szeretném!

-Emmett mit fog szólni?

-Nem tudom, viszont meg tudom győzni!- mosolyogtam rá angyalian. Nagyot sóhajtott.

-Akkor ideje, hogy mindenkinek elmondjuk!- fogta meg karomat és lassan elsétáltunk a nappaliba.

-Ide tudna jönni mindenki? Edward légy szíves!- szólt.

-Mi a baj kedvesem?- termett Esmee Carlisle mellett és átölelte a derekát.A többiek is rögtön megjelentek, még Edward is.

-Nos… még nem tudom, hogy milyen szinten baj…-kezdte Apám majd felém fordult. Nagy levegőt vettem és:

-Úgy néz ki, hogy terhes vagyok!

Hát azt hiszem még egy hullaházban se lehetne nagyobb csend, mint most nálunk. Mindenki hitetlenkedve nézett ránk. Alice volt az aki nem lepődött meg annyira. Akkor jól sejtettem…Lassan elindult felém. Emmett pedig bambán állt velem szemben, szája nyitva, teljesen lefagyott.

Biztatóan rámmosolygott majd megszólalt.

-Nem lesz semmi baj. Én már láttam- mosolygott mindenkire biztatóan.

-Biztos? – fordult felé Apánk.

-Teljes mértékben. Először ugyan megijedtem, hisz ez lehetetlen, de nem lesz semmi baj. Már azt is tudom milyen nemű lesz!- mosolyogott önelégülten.

Erre mintha felolvadt volna a jég Emmett a karjaiba kapott és elkezdett el pörgetni, Esmee pedig hangtalan zokogásba kezdett közben az hajtogatta, hogy ’Nagymama leszek…Nagymama leszek…’.

Jasper csak boldogan figyelte az egész családot és szerelmét. Gondolom most neki is könnyebb, hogy nem annyi negatív érzelem uralkodik a házban, sőt a lehető legtöbb pozitív. Edward nem szólt semmit csak halványan elmosolyodott, ami nála már haladás volt.

Lehet hogy Ő lesz a mi kis vigaszunk? Ő fog majd minket a boldogság útjára terelni? S segít majd túljutni szeretett húgunk, lányunk és szerelmünk Nessie halálán?

Hamarosan megtudjuk…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.