|
36. fejezet
2010.10.09. 10:58
Bella szemszöge:
Már sötétedett, mikor visszamentem a koleszba. Igazából örültem, hogy két napig nem kell járnom iskolába. Át tudom legalább gondolni, hogy mi történt és, hogy mit kell elkerülnöm. Első a biztonság minden szempontból. Lassan mentem az esőben. Ez egy régi szokásom. Az eső elmossa a fájdalom és a szomorúság egy részét. Néha, mikor szomorú vagyok és esik az eső, mindig arra gondolok, hogy ő engem sirat, hogy én szomorú vagyok. Még félúton sem voltam, mikor az eső még jobban kezdett. Hiába sétáltam az erdőben, így is sokat kaptam. A hajamból szó szerint patakzott a víz. A ruhám se járt jobban, de hát ez jár az esővel. Nagyot sóhajtottam. És amilyen szerencsétlen vagyok eltaknyoltam egy kiálló gyökérben. Nagyot estem és felsértettem a tenyeremet is. Ismét sóhajtottam egyet, majd felkeltem. A farmerem és kedvenc pólóm csupa sár volt, de nem törődtem evvel. Kisöpörtem a hajamat az arcomból, majd folytattam az utamat vissza a kollégiumba. Egy ideig még sétáltam, mikor fényeket láttam. A kollégium fényei. Rühelltem ezt a helyet. Idegen és hideg volt, de sok volt a barát, mint Jenny. Jenny! Elő kell kotornom a fürdő ruhámat. A bejáratnál topogtam egy sort majd beléptem. Felballagtam a lépcsősoron. Miért nem a liftet használtam? Most már mindegy. Mivel nem zártam be, gond nélkül bejutottam. Ledobtam magamról a sáros, vizes ruhát és beálltam a zuhany alá. A meleg víznek nyugtató hatása volt, egészen addig, míg ki nem fogyott a meleg víz. Ki ugrottam a zuhanyzóból, mikor a hideg cseppek hozzáértek a meleg bőrömhöz, de a tükör szilánkjai a talpamba fúródtak. Fájdalmasan felszisszentem. Leültem székre, és kiszedtem a szilánkokat. Egy ronggyal összesöpörtem a sarokba, és ott hagytam. Lemostam a lábamról a vért és feltöröltem a csempét. Magam köré csavartam az egyik törülközőt és szó szerint bedőltem az ágyba. Hagytam, hogy a fáradság legyőzzön…
Reggel az órám ébresztett. Elfelejtettem kikapcsolni. Morogtam egy sort, majd dühösen fel ültem. A szekrényből kiválasztottam egy itthoni pólót és egy térdnadrágot. A tegnapi ruháimat beraktam a szennyes kosárba és leraktam az ágyra. A tükör szilánkjait összesepertem és kidobtam a szemetesbe. Lementem a tisztítóba és beraktam a mosógépbe a ruháimat. Majd felmentem a konyhára és készítettem magamnak egy szendvicset. Míg ettem összeállítottam a mai programomat. Összepakoltam magam után, majd föl mentem a szobámba. Megágyaztam, majd az ágyra kezdtem kipakolni a fehérneműimet. Nem kellett sokat keresnek a fürdő ruhámat. Csak párszor volt rajtam. Egy egyszerű bikini. Sokat mutat, csak a lényeget nem. Még Alice vette nekem, egyszer. Kerestem egy kisebb táskát. A bikinit beraktam. A fürdőszobából elővettem a legújabb törölközőmet és azt is beraktam. Másra nincs szükségem. Csak pénzre, jutott gyorsan eszembe. Raktam egy kis pénzt is a törülköző közé. Becipzároltam, majd az ágy mellé raktam. Unottan ültem egy darabig, majd úgy döntöttem, hogy megyek egyet sétálni.
Edward szemszöge:
Tudtam, hogy ma nem jön, de azért még is reménykedtem, hogy itt lesz. Tanya jött suliba, mert velem akar lenni. Érdekes, hogy Tanya semmit sem kapott. Még szóban sem, kapott semmit sem. Mindenki csak Bella-t szidta. Senki sem állt Bella mellé. Senki sem. Gondolatban mindenki tudta, hogy Bella ártatlan egy pontig, de hangosan senki sem merte megmondani. Nem akartak Tanya-val újat húzni. Magamban jót röhögtem. Felsóhajtottam, majd indultam az első órámra. A helyemre mentem és bámultam ki az ablakon. Egész nap csak bámultam kifelé az ablakon. Mivel Tanya most vett magának egy motort, ezért ő azzal jött suliba. Megkértem a többieket, hogy menjenek Rosalie-kal, mert én ki szeretném szellőztetni az okos fejemet. Tövig nyomtam a gázt, és csak bambultam magam elé. Ekkor valaminek neki mentem. Villám gyorsan lefékeztem. Még a városban voltam. Senki sem volt most az utcán. Nem látta senki sem, hogy elütöttem valamit vagy valakit. Gondolatot nem hallottam, viszont vért éreztem. Vettem egy mély levegőt, majd kirobbantam a kocsiból. Ha nem hallom a gondolatát, az csak az jelentheti, hogy meghalt! Egy barna hajú lány volt az. A pánik eluralkodott rajtam. Az arcát nem láttam a haja miatt. Félre söpörtem majd rémülten, hőköltem hátra. Bella volt az! Pislogott, de nem mozdult.
- Bella!- mondtam ki rémülten a nevét, mire gyorsan felült. Kikerekedett szemmel vizsgált és közben gyorsan vette a levegőt.
- Jól vagy?- kérdeztem még mindig nyugtalanul. Habár láttam a saját szememmel, hogy jól van, de valahonnan éreztem a vért.
- Kicsit fáj a. a mellkasom, de semmi bajom sincsen!- mondta. Tényleg úgy tűnt, hogy nincs semmi baja, de mi van, ha belső sérülés?! Odamentem hozzá és felemeltem.
- Azonnal tegyél le!- tiltakozott.
- Mi van, ha belső sérülésed van?!- kérdeztem rémülten, de belül egy kicsit szárnyaltam. A karjaimban tarthattam. Ettől egy kicsit jobb kedvem lett. És a napom is elviselhetőbb. Ekkor jöttem rá. Ebben a másodpercben léptem ki a sötétségből. Bella az az ember, aki két nap alatt elvette az eszemet! Bella-ba voltam szerelmes. Most még inkább vigyázni akarok rá! Még inkább biztonságba szeretném őt helyezni. Szomorúan felnevettem magamban. Én vagyok a veszély! Alig vagyunk itt négy napja, és már kétszer ütöm el őt! Ilyen szerencséje csak neki lehet.
- Mi lenne?- kérdezett vissza dühösen. Nem törődtem vele. Beültettem a hátsó ülésre és becsuktam. De olyan makacs volt, hogy amikor megkerültem az autót kiszállt. Hozzá rohantam és visszaültettem, majd a fülébe súgtam.
- Ha nem maradsz itt egy újfajta módszerrel foglak itt tartani!- súgtam a fülébe.
- Kellemes?- kérdezte elcsukló hangon. Felnevettem.
- Nekem az lesz de, hogy neked azt nem tudom!- mondtam, majd becsuktam az ajtót. Már majdnem beültem, mikor kiszállt a kocsiból. Oda mentem hozzá és az autónak nyomtam. Szemei összeszűkültek. Még nem tudtam igazából, hogy mit alkalmazzak, mikor megszólalt.
- Csak a telefonomért mentem. A kocsi alatt volt – suttogta, mire hitetlenkedve felhúztam az egyik szemöldökömet.
- Nem viccelek!- mondta komolyan. Nem úgy tűnt, hogy hazudna.
- Szállj be! Majd én hozom a telefonodat- mire nagy meglepetésemre beszállt a kocsiba. Nem hátra ült, hanem előre. Lehajoltam és tényleg ott volt a telefonja. Immár harmadszorra kerültem meg az autót. Most nem szállt ki, hanem becsatolta az övét.
- Tessék itt a telefonod!- nyújtottam neki a telefonját. Zsebre rakta, majd felém fordult.
- Tényleg semmi bajom! Elhiheted nekem, hogy volt már sokkal rosszabb is!- mondta nekem.
- És mi volt az?- kérdeztem. Kíváncsi voltam, mégis mi lehet rosszabb egy vámpírnál?
- Lelki fájdalom. Egy fiú- mondta, de nem folytatta tovább. Hirtelen nagyon dühös lettem arra a fiúra.
- Mit csinált?- a dühömet tapintani lehetett. Ha az a fiú valami olyasmit tett vele, akkor lassú, fájdalmas halála lesz.
- Semmit- mondta, de a hangja elcsuklott.
- Hogy hívják?- kérdeztem dühösen.
- Nem fogom neked elmondani a nevét, És, mint mondtam nem tett semmit sem!
- Lehet, hogy nem csinált semmit, de attól még a nevét tudhatom, nem?- kérdeztem egy kicsit nyugodtabban.
- Miért akarod te azt tudni? – kíváncsiskodott. Igazából én sem tudom, talán féltékenykedésből? Féltékeny vagyok?
- Csak kérdezem. Akkor, hogy is hívják?- kérdeztem újra. Nyelt egy nagyot.
- Anthony –nyögte ki nehezen.
- Hol lakik? – kérdeztem még mindig dühösen.
- Valahol az erdőben- mondta és közben próbált elfojtani egy mosolyt.
- Hogy hívják?
- Anthony- mondta újra Bella.
- És mi a vezeték neve?- kérdeztem egy kicsit türelmetlenebben, majd befordultam a kórház parkolójába.
- Arra már nem emlékszem. Két éve voltam belehabarodva- mondta, majd kicsatolta az övét. Én kiszálltam. Megkerültem az autót iszonyatos, emberi tempóban, majd kinyitottam neki az ajtót.
- Micsoda úriember!- mosolygott rám. A dühös elillant és visszamosolyogtam rá.
- Hölgyem! A saját lábán vagy az én karjaim között szeretne bemenni?- kérdeztem udvariasan, mire halkan felnevetett.
- Inkább a saját lábamon szeretnék, ha lehetne – mondta mosolyogva.
- Bella – becsuktam az ajtót, majd beriasztóztam – nagyon, de nagyon sajnálom! Nem akartalak elütni! Nem figyeltem és – ekkor tenyerét a számra tapasztotta. Bárcsak az ajkait tapasztotta volna a számra!
- Edward, semmi baj! Hidd el nekem, hogy a hajam szála sem görbült, vagyis az lehet, mert elég kócos vagyok-, erre felkuncogtam. – De semmi komoly bajom nincs!- mondta, majd leeresztette a kezét a számról.
- Tényleg elég kócos vagy!- mondtam neki.
- Ki beszél?!- kérdezett vissza, mire felnevettem. Szorosan mellette mentem. A kórházban egyből a recepcióshoz kellett volna mennünk, de Carlisle még bent volt, szóval. A liftet használtuk. A csendet Bella törte meg.
- Milyen volt a suli nélkülem?
- Csendes!- mondtam mire kezeit a mellkasán összefonta és felhúzott szemmel méregetett.
- Tudod, nagyon kedves vagy! Ennél jobb választ nem bírtál volna összehozni?- kérdezte felháborodottan.
- De, csak ez a válasz volt rövid és sokat mondó – vontam meg a vállamat. Tényleg ez volt életem legcsendesebb napja. Még a gondolatokat sem hallottam, sőt. Semmit sem hallottam és igazából semmit sem láttam.
- De számomra unalmas volt – próbáltam egy kicsit enyhíteni rajta.
- Miért is?
- Mert majdnem minden órán egyedül ülök, kivéve, amikor veled van órám meg a tesi ami, szintén veled van!- mondtam, és először örültem úgy igazán az iskolának, de lehet, hogy Alice keze is benne van, de ez nem zavart. Még.
- A kórházban eddig ez volt a legkedvesebb mondatod!
- Megpróbálok többet kisajtolni magamból!- mondtam neki mosolyogva, mire visszamosolygott rám.
- Én is így gondoltam!- mondta, majd kinyílt a lift ajtó. Előre engedtem.
- Kapsz még egy pontot, mert előre engedtél!- motyogta.
- Kösz! És mit kapok, ha kigyűlik egy pár?- kérdeztem, mire nagyot nézett.
- Miért, kérsz valamit?- meglepő hangján jót kuncogtam. Igen, mondjuk egy csókot esetleg? De ezt nem mertem neki hangosan kimondani.
- Hát, ha nem baj.
- Jó, ha kigyűl 10 pont, akkor kapsz egy puszit! Ez megfelel?- kérdezte. A végén még kiderül, hogy ő a gondolatolvasó és nem én. Életemben nem szárnyaltam ennyire.
- Hát- majd felsóhajtottam- Jó rendben- mondtam majd a kezemet felé nyújtottam. Ő mosolyogva fogadta el a kezemet és rázta meg azt. Ekkor léptünk Carlisle irodája elé.
- Tehát van két pontom, igaz?- incselkedtem, mire csak rázta a fejét.
- Három- mondta kurtán.
- Azt meg, hogy?
- Parkoló- többet nem mondott. Bekopogtam Carlisle-hoz.
- Szabad!- kiáltotta. Kinyitottam az ajtót és előre engedtem Bella-t. Mikor a szemembe nézett úgy vigyorgott, mint egy vad alma.
- Erre már nem kapsz pontot! – mondta diadalmasan, majd bement. A francba! Majd követtem én is őt. Mikor Carlisle meglátott minket, hát nem tudtam az arcából olvasni, de a gondolataiból…
”Milyen széplány!” Gondolta először Carlisle. Nem értettem vele egyet, mert Bella nem volt szép. Ő volt az én Aphroditém!
- Jó napot! Az én nevem Bella Swan!- mutatkozott be Carlisle-nak és a kezét felé nyújtotta. Carlisle elfogadta.
- Dr. Carlisle Cullen, de szólíts nyugodtan Carlisle- nak!
„Miért hoztad be? Talán valami problémája van? Egyáltalán, te mióta foglalkozol az emberekkel, Edward?” Hitetlenkedett gondolatban Carlisle.
- Miben segíthetek?- kérdezte tőlünk.
- Szerencsésen elütöttem Bella-t, újra! – mondtam, mire kiült rajta a pánik.
”Hogy történhetett ez, fiam?” Rémült gondolatai átitatták az agyamat.
- Hogy érted azt, hogy újra?- kérdezte tőlem, majd Bella-hoz fordult.
- Jól vagy? Fáj valamid?- sürgette Bella-t.
- Én…- kezdett bele Bella, de én megelőztem.
- Azt mondta, hogy teljesen jól van, habár fájlalta a mellkasát- adtam meg a szükséges információkat, majd Bella-ra néztem. Gyilkosan nézett. „Mínusz egy pont!” Tátogta.
- Tényleg fáj a mellkasod?- kérdezte Carlisle, majd Bella-hoz lépett és elővett egy orvosi zseblámpát. Elkezdte Bella szemeit vizsgálgatni, miközben várta Bella válaszát.
„Miért nem voltál óvatosabb? És mi az, hogy újra? Már egyszer elütötted?” Nem haragudott, mert élt Bella. De igazából akkor sem lett volna mérges, ha már nem lenne köztünk. Csak egy kicsit felháborodott, de nem jobban, mint általában.
- Csak fájt, de már semmit sem érzek!- mondta Bella.
- Azért megvizsgállak, jó?- kérdezte, mire Bella kelletlenül bólintott. Sóhajtott egyet.
- Gyere, megröntgenezünk!- mondta, majd kiment az irodából. Bella követte, majd itt hagytak engem. Tíz perc múlva Bella visszajött.
- Miért kellett elmondanod?- kérdezte fáradtan.
- Mert nem akarom, hogy valami bajod legyen!- mondtam neki az igazat.
- Nincs semmi bajom!- mondta nekem, majd leült mellém a kanapéra. Csendben vártuk Carlisle-t. Pár perc múlva megjelent, kezében az eredménnyel.
- Nos, Bella. Neked tényleg semmi bajod! De nem értem, hogy, hogy lehet ez – gondolkodott el Carlisle és ami azt illeti én is kíváncsi, vagyok, hogy hogy úszta meg karcolás nélkül.
- Kivételesen nem vezetett úgy, mint egy őrült! Épp, hogy ment a kocsi – mondta Bella.
- Honnan tudod, hogy én, hogy szoktam menni?- kérdeztem gyanakvóan.
- Tegnap láttalak, és akkor tövig nyomtad a gázt!- mondta mosolyogva.
- Akkor minden világos. Bella, ha valami problémás lesz, akkor azonnal gyere be!- utasította, mire Bella csak bólintott. Nem fűzött hozzá semmit.
- Akkor, viszlát, Carlisle!- nyújtotta még egyszer a kezét.
- Neked is Bella! Remélem, hogy legközelebb is találkozunk!- mondta Carlisle, majd megrázta Bella kezét.
- Hát én azért reménykedem benne, hogy nem itt!- mondta, mire felnevetett. Carlisle csak mosolygott.
- Én is ebben reménykedem. Szép napot nektek!- mondta Carlisle, majd leült az íróasztalához.
- Esik az eső!- motyogta Bella, mire kénytelen voltam visszafojtani a kitörni készülő nevetésemet. Carlisle magában jót nevetett.
”Jó a humora is! És ahogy Edward rá néz!” Gondolta Carlisle, de gyorsan Esme-re gondolt. Ennyire feltűnő lenne?
- Haza viszel? – kérdezte Bella.
- Persze – mondtam, majd a lifthez mentünk. Megnyomta hívó gombot, majd vártunk. Mikor kinyílt a lift ajtó előre engedtem, mire kicsit megcsóválta a fejét.
- Ezért visszakapod a pontod!- mondta Bella, mire megint feldobta a kedvemet.
- Ezt örömmel hallom!- mondtam. Utána csendbe burkolóztunk. A kocsiba még besegítettem, majd haza vittem.
- Hétfőn találkozunk!- mondta két mosoly közt.
- Akkor hétfőn!- mondtam én is mosolyogva. Bement a kapun és meg elhajtottam. Nem kérdés, hogy ez volt életem legjobb napja!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó