Valójában nem mentünk messzire.Körübelül annyira,mint én Bellával voltam,csak pont az ellenkező
irányban.Majd egyszer hirtelen megállt,és szembefordult velem.

- Nem értem,hogy mitől változtál ekkorát megint – Céloztam az ajkán lévő kisebb mosolyra.Értetlenül
ráztam meg a fejem.
- Tudom,hogy tegnap egy hisztis liba voltam.És sajnálom,ha megbántottalak – Próbált magyarázatot
adni,de nekem valahogy már elegem volt ezekből a hangulatváltozásokból.
- Még mindig nem bírtam igazán elfogadni,hogy olyan vagy,mint az időjárás,de oké.Fátylat rá –
Közelebb lépett,majd kezünket összekulcsolta.
- Valójában azért vagyok ilyen boldog,mert Carlisleék híreket hoztak.
- Még pedig?
- Úgy néz ki,hogy Veráék tényleg elmentek – Megkönnyebbülés hallatszódott a hangjából.
- És? – Vártam,hogy tovább folytassa,de nem tette.
- És? – kérdezte felháborodva. – Nem is örülsz,hogy mikor hazamegyünk a ballagásodra,már nem
kell visszajönnünk? – A gyomrom összerándult a ballagás szó hallatán.Semmi kedvem nem volt hozzá.
- Szuper – Nem hiszem,hogy túlságosan is megnyerően hangzott a válaszom.
- Csak a látszat kedvéért több lelkesedést,oké?
- Oké.Nagyon örülök neki – Húztam mosolyra a szám. – Így jobb?
- Miért vagy ilyen? – Homlokát ráncolta mérgesen,miközben kihúzta kezét ujjaim közül.
- Mégis mit vártál?Elmentél egy éjszakára Emmettel,majd visszajössz hozzám,és én mosolyogva
tűrjem mindezt?Tanya pedig majd mikor csettint egyet,akkor ki kell szolgálnom,bármit kér,mert te nem
vagy hajlandó végre bevallani mindenkinek az igazat?!
- Azt hiszed,hogy csak te vagy áldozat? – kérdezett vissza feldúltan. – A fenébe is,Jacob!
Egyfolytában sajnáltatod magad,nem teszel semmit annak érdekében,hogy minden jobb
legyen.Igazából nem tudom,hogy ki a hisztisebb,te vagy én – Pár pillanatig nem szólaltam meg.
- Hát persze,hogy te – Sértetten eltátotta a száját. – De igazad van,én sem vagyok sokkal
különb.Viszont...hivatalosan még nem is vagyunk egy pár,de többet veszekszünk,mint azok.Rosalie... –
suttogtam a nevét,majd kínomban felnevettem. – Ez...lehet,hogy nem fog menni.
- Ezt most hogy érted? – Hallottam,hogy nyelt egy nagyot.
- Talán tényleg azt kellene csinálnunk,amit te most is csinálsz.Kerülni egymást,és külön utakon
járni.Maradnál Emmettel,hisz úgy sem szeretnél neki fájdalmat okozni.Én pedig...velem nem
tudom,hogy mi lenne,de ez most nem is lényeg!
- Jake,ne mondj ilyeneket! – Egyik kezével betapasztotta a számat,a másikat pedig nyakam köré
fonta. – Én téged szeretlek,és veled akarok lenni.
- Tudod,ez mostanában nem így látszódott – motyogtam a keze alatt,majd felnevetett,és elvette azt.
- Már megígértem neked,hogyha hazamegyünk,akkor szakítok vele,nem de? – Nézett rám gyengéd
tekintettel.
- De – Sóhajtottam,majd félve megszólalt.
- És...mi a véleményed Bella terhességéről? – Nem tudom,hogy milyen fejet vághattam,de tutira nem
barátságosat.
- Őrültség! – sziszegtem. – Ha átváltoztatják...akkor,akkor már nem ugyanaz a Bella lesz.Már nem
az én Bellám – suttogtam az utolsó mondatot magam elé úgy,hogy Ő ne hallja.De ez nem sikerült.
- Az érzései nem fognak elmúlni,csak a szíve dobogása marad alább.Még mindig pontosan ugyanaz
lesz,akit te szeretsz – Furcsa.Most volt az első alkalom,hogy Bella témánál nem volt féltékeny.
- És mifféle szörnyeteg lesz abból a gyerekből? – Fintorogtam.
- Olyan kisbaba lesz,mint az átlagosak.Érzem – Mosolygott rám vígasztalóul,majd lehajoltam,hogy
apró csókot leheljek ajkára.

Mikor ezt megtettem,akkor jutott eszembe,hogy milyen rég nem csókoltam már meg.Vadul belemarkolt
a hajamba,és még közelebb húzott magához.Nem bírtam betelni vele.Még többet akartam belőle.Itt és

most.Kezeim lecsúsztak derekára,majd magamhoz rántottam úgy,hogy ágyékunk egymáshoz
simult.Halk morgás tört elő torkomból,és benyúltam felsője alá.Mindig apróbb remegés futott át
testemen,mikor bőréhez értem.A hideg áramütésként ért.De aztán a levegő felforrósodott
körülöttünk.Nyakát kezdtem el kényeztetni,viszont az az elhatározásom,hogy megszabadítom egy
mozdulattal pólójától,szertefoszlott.

- Lám-lám.Kit látnak szemeim – Karjaim között éreztem,hogy Rosalie megrezzen a hang
hallatán,majd szétrebbentünk.De kezemmel védelmezőül magamhoz öleltem.
- Royce? – Szinte már rikácsolta,én pedig azonnal megpördültem.Szemtől szembe találtam magam
vele.
- Örülök a találkozásnak,Royce – Ejtettem ki a nevét gúnyosan,és dühösen elindultam felé.Rosalie
kezemnél fogva visszarántott.
- Ne csinálj őrültséget! – suttogta a fülembe.
- Nem igazán tudnál ártani nekem kölyök,bármivel is próbálkozol.Ha már itt tartunk,Rose
drágám,lecseréltél egy pisisre?Ez nem kicsit megalázó számomra – Gonoszan felnevetett.
- Mit akarsz,Royce King? – Mondhatni nyugodt hangon szólalt meg Rosalie,amennyire bírt ebben a
helyzetben.
- Semmit,szerelmem.Semmit.
- Ez már a múlt.Ne hívj így.Nem is értem,hogy hogy jutottam eszedbe ennyi idő után.Bosszút akarsz?
Esetleg pénzt?Bármit,én megadom,csak menny el – Körbenéztem.Furcsállottam,hogy egyedül jött.
- Téged – Fejemet reflexerűen fordítottam vissza a célpont felé,majd felmorogtam.
- Tessék? – Hangja elcsuklott Rosalienak.
- Azt akarom,hogy még mindig az enyém legyél.És ez így is lesz.
- Ebből elég – Ismét próbáltam megtámadni,de Rosenak hála,nem sikerült.Ropogás hallatszódott a
bokor mögül,majd mindannyian odanéztünk.
- Vera? – suttogta fájdalmas hangon,szerelmem.A lány láthatóan nagyot nyelt,és mintha ő is kínosan
érezte volna magát.
- Hello,Rosalie – felelte rideg hangon.Odaállt King mellé,aztán belékarolt.Azt hiszem,ezzel akarta
tudatni,hogy az a pasi az övé.Köpni tudtam volna.
- Mi a fenéért jöttetek ide? – Kelt ki magából Rose,mindenki megdöbbenésére.
- Egyszerűen csak azt akarom,hogy hozzánk tartozz.
- Nem leszek a tiéd,soha! – Nyomta meg erősen a ’soha’ szót.
- Mostha megbocsájtotok... – Mosolyodtam el gúnyosan,majd kihúztam karomat Rosalie
szorításából,és felugrottam a levegőbe.

De ezzel a mozdulattal vissza is estem a földre,miközben a mellkasomba erős fájdalom nyílallot.Mi
történt?Miért nem bírtam átváltozni?

- Mi az kutya,nem megy valami? – Kacarászott Royce.Rosalie odasietett hozzám,majd felsegített.
- Melyik-melyikőtök csinálja ezt? – dadogtam.
- Hát nem csodás képességgel áldotta meg a sors,Verát?A vérfarkasok az Ő közelében semmit sem
érnek – Felnéztem szerelmemre,aki kétségbeesetten hadonászott fölöttem.
- Hagyd békén! – ordított rá volt legjobb barátnőjére,és a fájdalom megszűnt. – Most pedig
takarodjatok innen – morogta,majd felsegített.
- Rosalie.Ez most úgymond egy barátságos találkozó.Itt még csak felajánljuk neked,hogy
csatlakozhass hozzánk.Viszont ha most nemet mondasz,képtelenek leszünk következő
alkalommal...megölni – suttogta a végét Vera.
- Miért? – kérdezte rekedt hangon Rose. – Még mindig nem értem,hogy mit akartok tőlem.
- Mivel mindkettőnknek volt valamiféle kapcsolata veled a múltban,így megkönyörülnék rajtad,de ha
te nem ezt választod,akkor jöhet a bosszú.Ennyi az egész,drágám – Láttam,hogy rosszul esik
Verának,ahogy ez a Royce gyerek becézgeti az én szerelmem,de Ő úgy csinált,mintha nem is venné
észre.
- A válaszom egyértelmű.Cullen vagyok,és az is maradok – Felhúzta egyik szemét,és ravaszul

elmosolyodott.
- Ha így döntöttél,akkor nem maradt hátra más... – Nézett rá Verára,de a lány nem mosolygott vissza
rá.Sőt...fájdalom és egyben düh csillogott a szemében.Nem értettem semmit. – Elintéznéd?
- Nem – Vágta rá nyomatékosan,amin én megdöbbentem.Oldalra néztem,hogy hogy reagálja le ezt
az egészet Rosalie,de mintha Ő nem lett volna meglepődve. – Intézd el te,hogyha annyira akarod!

Kirántotta a kezét Royce öleléséből,és szép,lassan átsétált mellénk.

- Mit csinálsz,te cafka? – A méregtől majd szét robbanó King vicces látványt nyújtot.És mivel ha Vera
átállt hozzánk,akkor át tudok változni farkassá...
- Bocs,Royce.De utálom,mikor kihasználnak – Hangjából sugárzott a nem törődömség.
- Szivem,hogy mondhatsz ilyet?Én szeretlek – Még én sem tudtam bevenni ezt a dumát,nemhogy
Vera.Az említett csak fájdalmasan elmosolyodott.
- Nem.Én most mindennek pontot teszek a végére.Nem vagyok bábú,akit kötélen
irányíthatsz.Végeztem veled – Royce szája megrándult,amint eljutott a tudatáig az,hogy egyedül
van.Képesség nélkül.Vagyis...csak egy átlagos vámpír.Hátrált egy lépést.
- Még visszajövök –sziszegte,és kivillantva metszőfogait,elillant.
- Azt kétlem – suttogtam magam elé,majd Rosalie mintha gondolataimban olvasva rájött,hogy mire
készülök,és bólintott egyet.

Seperc alatt átváltozva utána eredtem kiiktatásának céljával.Az erdő megremegett örömteli
vonyításomtól,s szélsebesen haladva rávetettem magam Rose életét fenyegető áldozatra.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.