|
55. fejezet - Amikor egy este nem úgy végződik, ahogyan eltervezted...
2010.10.17. 12:45
„Broken,
Lifeless,
I give up
You're my only strength.
Without you,
I can't go on,
Anymore,
Ever again”
(Evanescence: October)
(Bella szemszöge)
- Nem tudom, hogy ez hogyan maradhatott ki eddig az életemből! - nevetett Rose és közben ügyesen eltette az egyszínű golyót az egyik szemközti lyukba.
- Nem sokszor jártunk el biliárdozni, az egyszer biztos - értett egyet nővérével Alice, és leugrott az asztal széléről, ahol csücsült.
A klubnak ezen részében nem voltak sokan, így könnyen hozzáférhettünk az egyik éppen szabad asztalhoz. Az én ötletem volt, hogy menjünk el biliárdozni, a helyet viszont már a csajok mondták meg. Nem sokat tiltakoztam, mert nem ismertem olyan jól Denalit, hogy tudjam, hol találunk megfelelő szórakozóhelyet. A lényeg az volt, hogy ne oda menjünk, ahová eredetileg tervezték, mert keresztbe akartam tenni Edwardnak. Hadd egye a fene egy kicsit, ha már ilyen lazán és könnyedén elengedett!
- Be kell szereznem egy ilyet otthonra is! - mondtam, és Rosalie példáját követve belőttem a saját golyómat a helyére.
- Csak nehogy a srácok lenyúlják tőlünk az asztalt - viccelődött Alice.
- Őket szerintem jelen pillanatban jobban leköti az, hogy a sztriptíztáncosnőket bámulják, mint az, hogy elkobozzák tőlünk a biliárdasztalunkat - morogtam, mert ez a téma egy kicsit érzékenyen érintett.
- Nem érdemes dünnyögnöd, nem lesz semmi - közölte tünpír húgom mindentudóan. - Láttam.
- Csúcs - mormoltam még mindig rosszkedvűen, de aztán kifújtam a levegőt és elhessegettem a rosszhangulatomat. - Inkább játsszunk!
Az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak, így semelyikőnk sem tudott igazán nagy előnyre szert tenni, de nem is ez volt a cél. Egyszerűen csak jól akartuk magunkat érezni és a jókedvünk nőttön nőtt. A tetőfokát akkor érte el, amikor az elszeparált helyiségbe benyitott Tanya, Kate és Irina.
- Hát ti? - lepődött meg Rose az új jövevények láttán. - Nem úgy volt, hogy "vadászni" mentek?
- De, de az itteni klubban igen szerényes a felhozatal, ezért átugrunk egy másik helyre - magyarázta Kate. - Az ajtó előtt elhaladva meghallottuk a hangotokat, és gondoltuk, benézünk.
- Bár nem hisszük, hogy pasizni fogunk, inkább megcsillogtatjuk a tudásunkat - vetette közbe Irina.
- Milyen tudást is? - vontam fel a szemöldököm érdeklődve.
- Jaj, te nem is tudod - sikkantott fel Tanya. - Van egy rögtönzött kis bandánk, és a szórakozóhely tulajdonosa meg szokta engedni, hogy fellépjünk nála néha napján.
- Ez komoly? - esett le az állam.
- Totálisan - nevetett Rose elképedt arcom láttán. - Tanya dobol, Irina a basszusgitáros és Kate az akusztikus gitárokhoz ért.
Hát, úgy látszik, hogy mindig van új a nap alatt - gondoltam magamban.
- Régebben, amikor még velük éltünk, mi is benne voltunk bandában - folytatta Alice. - Rose zongorázott, én meg nyúztam az elektromos gitárokat.
- Soha nem említettétek, hogy ilyen művészi ambícióitok is vannak - fontam duzzogva karba a kezemet.
- Mert a bátyánk mellett természetesen labdába sem rúghatunk - vont vállat Rosalie, mintha ez nem lenne akkora horderejű hír. - Ez csak a saját szórakoztatásunkra megy.
- Pontosan - helyeselt Irina. - Csak azt sajnálom, hogy soha nem találtunk egy énekest, akivel teljes lett volna a csapat.
Mindannyian bólogattak, és ezen töprengtek. Már éppen visszafordultam volna az asztal felé, hogy folytassam a játékot, amikor az öt lány egyszerre kapta fel a fejét, és meredtek rám. Olyan igazi, filmbe illő jelenet volt, és nevettem is volna a helyzeten, ha nem engem bámulnak csillogó szemekkel.
- Most meg mit néztek rajtam? - kérdeztem vontatottan, de még be sem fejeztem a mondatot, már jött is a következő a felismeréssel együtt. - Nem, az kizárt!
- Bella - hízelgett Alice és odatáncolt hozzám.
- Teljesen ki van zárva! - ráztam a fejemet hevesen, és néhány tincs kihullott a kontyomból. - Eddig mindenre rávettetek, ez nem fog összejönni!
- Légyszi, légyszi, légysziiiiiiiii! - könyörgött pöttöm nővérem.
A többiek is elővették azt az ártatlan, kiskutya tekintetet, amit tanítani kéne.
Ezt most nem gondolhatják komolyan, ugye? Az őrültségeknek is kell, hogy legyen határuk, és ez már tényleg túlment azokon! Még, hogy én egy színpadon, ráadásul énekelni? Ez egy rossz vicc! Így is zavarban vagyok, ha mindenki engem néz, nem hogy még azt lesik, hogyan bénázom!
- Ti mehettek, én viszont maradok! - jelentettem ki ellentmondást nem tűrően.
- Bella, kérlek! - lépett be a könyörgők kórusába Rose is. - Ígérem, hogy nem kérek tőled semmi mást. Legyen ez a nászajándékom.
A fenébe! - morogtam magamban. - Ez nem ér! Ez érzelmi zsarolás! És miért van nekem ilyen áldott jó szívem?
- Egyáltalán nincs jó hangom - jegyeztem meg, hogy az utolsó esélyemet is kijátsszam.
- Dehogy nincs, csak te nem tudsz még róla - karolt belém Alice az egyik oldalról és a másik oldalról Rosalie kapott el. - Majd a kocsiban tartunk egy rögtönzött meghallgatást, de ezer százalék, hogy fel leszel véve.
Szó szerint betuszkoltak a limuzinba, ahol Kate pattant a volánhoz és már száguldottunk is a célállomás felé. Kiderült, hogy nincs is olyan borzalmas hangom, mint gondoltam, de azért nem születtem színpadra. A lányok izgalmával egyenes arányban csökkent az én derűs hangulatom. Mindeddig azt hittem, hogy ez egy szuper kis csajos este lesz, biliárdozunk, beszélgetünk és jókat nevetünk. Semmi pasi a közelben, semmi gond.
Most meg. Itt ülök és egy órán belül fellöknek valami színpadra, hogy egy csomó részeg srác előtt énekeljek. Nem ezek voltak a ma esti terveim, az már egyszer biztos.
- Amúgy Bella, hogyhogy nem a megbeszélt helyre mentetek? - kérdezte Tanya. - Nem úgy volt, hogy Edward majd a megfelelő pillanatban megszöktet?
Rose és Alice elképedve nézett rám, de én most nem törődtem velük. Ahhoz túlságosan duzzogtam.
- De, csak Edward kihúzta nálam a gyufát, és változott a program - vontam vállat lezseren. - Ha szerinte ez csak egy egyszerű leánybúcsú, akkor nem kell, hogy megszöktessen.
Tanya ajkain finom mosoly jelent meg és elismerően biccentett egyet. A két lány közül Rose reagált először, de tartottam attól, hogy Alice-től is meg fogom kapni a magamét.
- Mi az, hogy Edward meg akart veled lépni? - háborodott fel.
- Tudod, hogy mennyire nem szeretem az ilyen "bulikat" - macskakörmöztem a levegőbe. - Nem akartam elrontani a hangulatot azzal, hogy egész este nyavalygok.
- Akkor viszont szólhattál volna, hogy nem akarod ezt az egészet - replikázott Alice.
- És mióta veszitek figyelembe az én akaratomat? - kérdeztem felvont szemöldökkel, de higgadtságomat meg tudtam őrizni.
- Mindig figyelembe veszünk téged - szállt vitába a tünpír. - Csak az a nagy helyzet, hogy te nem tudod, mi a jó neked, és mi nem.
- Oké, nem vitatkozom - sóhajtottam fel és elnyúzottan dőltem hátra.
Fél órával később a limuzin megállt és kénytelen voltam kiszállni. A többiek is követték a példámat és már léptünk volna be a hátsó ajtón, amikor Alice felsikkantott. Rémülten néztem rá, de ő csak vigyorgott, mint a vadalma és megnyugtatott, hogy semmi baja nincs. Ha ő mondja, hát elhiszem.
Vagy nem kéne?
(Edward szemszöge)
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy képesek voltatok belerángatni Bellát ebbe az egészbe! - zsörtölődtem, amikor már a limuzinban ültünk, ami bár a lányok részére lett bérelve, az este alakulása miatt mi is igénybe vettük.
- Nem kellett olyan sokáig győzködni, nekem elhiheted - kacsintott Alice rám, és fejben lejátszotta a jelenetet.
- Azt viszont nektek is be kell ismernetek, hogy hiperszuperek voltunk - szólt hátra Irina a kormány mögül.
Felidézve a klubban lezajlott eseményeket igazat kellett neki adnom. Fantasztikusan játszottak a csajok, de természetesen Bella éneke hagyta bennem a legmélyebb nyomot. Soha nem említette, hogy ennyire csodálatosan tud énekelni.
- Rendben, beismerjük, hogy jó kis zenekar vagytok így együtt, de azért egy Metallica koncertnek jobban örültem volna - csipkelődött Emmett.
- Na, ez most fájt! - hördült fel Bella Rose mellől, és Em felé legyintett, aki kitért az ütés elől.
- Valljuk be őszintén, hogy eléggé csajosra vettétek a figurát, de nem is várhattunk volna tőletek mást - adott igazat Jazz is bátyánknak.
- Édesem, már nem azért, de ti egyáltalán nem vártatok tőlünk semmit sem. Fel kellett volna venni az arcotokat videóra, és visszanézni, mert ennyire még soha nem lepődtetek meg, az biztos - mondta Alice sértődötten. - De legközelebb majd csak VIP-vendégeknek koncertezünk és titeket nem fogunk beengedni.
- Legközelebb? - szaladt magasra a szemöldököm, és értetlenül néztem a velem szemben ülő Bellára, aki csak mosolygott.
- Ilyen sikerek után komolyan el kell gondolkoznunk rajta, hogy karrierbe fogjunk-e vagy inkább megmaradjunk garázszenekarnak - kontrázott Tanya. - Most, hogy Bella is beszállt a businessbe, már nincs megállás. Imádtak minket!
- De csak azért, mert eléggé kevés ruha van rajtatok, főleg a mi drága hugicánkon - vigyorgott kajánul Emmett.
- Hé, már megint rajtam lovagoltok! - csattant fel Bella.
Emmett gondolataira kibukott belőlem a nevetés, és nem tehettem róla, de nem bírtam abbahagyni. Máskor nem viseltem volna el az ilyen eszmefuttatásait, de most már jobb volt a hangulatom. Alice megnyugtatott, hogy nem csináltak semmi olyat, ami törvénybeütköző lett volna, leszámítva azt, hogy megőrjítettek egy teremnyi illuminált állapotban lévő srácot, akiknek cseppet sem voltak szalonképes gondolataik. Vissza is kellett fognom magamat, hogy ne húzzak be egyet a tőlünk háromasztalnyira ülő srácnak, akinek a gondolatai szerelmem körül forogtak.
Azzal nyugtattam magamat, hogy hamarosan vége ennek az egésznek, és végre együtt lehetek Bellával.
- Te meg már megint kinevetsz! - húzta fel finom vonású orrát kedvesem és durcásan karba fonta a kezeit.
- Nem rajtad nevetek, esküszöm - kuncogtam még mindig jóízűen, és alattomosan rákacsintottam Emre, aki vette a lapot.
- Már csak a holnapi, helyesbítve a mai napot kell zökkenőmentesen levezényelnem, és minden rendben lesz - sóhajtotta Alice és pörgetni kezdte az elméjében, hogy mi mindent kell még az éjjel megcsinálnia.
- Kicsim, tudod, hogy vámpíréknál semmi nem megy zökkenőmentesen - tapintott rá Jazz a lényegre.
- Jelen pillanatban össze kéne benneteket kötni Edwarddal - mutatott ránk pöttöm húgom. - Mindketten roppant ünneprontóak vagytok. Amúgy Bella, kérlek, nyugtass meg, hogy nem akarsz semmilyen patáliát csapni az esküvőn. Nagyon frusztrál, hogy nem látom, mi lesz a végeredménye.
Bella felsóhajtott, és édesen megforgatta a szemeit.
- Nem volt tervbe véve, de ha szeretnéd, akkor leellenőrizhetem, hogy minden úgy fog-e alakulni, ahogyan te eltervezted - válaszolta és egyenesen az elképedt Alice szemeibe nézett.
- Le tudod csekkolni, hogy minden rendben lesz-e? - döbbent meg húgom, de nem csak ő bámult Bellára értetlenül.
- Ha ideadod a kezedet és nem bánod, hogy egy kis időre átveszem a képességedet, akkor igen - bólintott és telt ajkai mosolyra húzódtak.
Ha lehetséges lenne, azt mondanám, hogy a szűkebb családom állának koppanását hallottam, helyette viszont meg kellett elégednem azzal, hogy mindegyikőnk szemei tágra nyíltak. A Denali-nővérek nevetésben törtek ki, és Bella is csatlakozott hozzájuk.
- Ezek szerint még mindig nem fogtátok fel, hogy mekkora "hatalommal" bír Bella a képessége miatt - kacagott Irina.
- De... Nem... Mármint... - próbáltam kipréselni magamból egy értelmes mondatot, de nem akart összejönni. - Ez hihetetlen.
- Nem akkora szám - vont vállat szerényen kedvesem.
- Nem akkora szám? - kiáltott fel Emmett. - Tudod te, mennyi baró kis dolgot tudsz így megtanulni?
- Honnan tudod, hogy sikerülni fog? - tért vissza közénk a mindig optimista Jasper.
Nem kerülhette el a figyelmemet, hogy Bella egy pillanatra rám nézett, majd elkapta rólam a tekintetét, és a padló egy pontját fixírozta. És hiába próbáltam volna meg kutakodni az elméjében, ismét kudarcot vallottam volna, így kénytelen voltam más eszközökhöz folyamodni.
- Bella, kérlek! - suttogtam, és finoman az álla alá nyúltam, majd gyengéd erőszakkal felemeltem, hogy a szemembe nézzen.
Aranyszín tekintete megcsillant, és egyik kezét az enyémre csúsztatta. Érintése nyomán olyan érzések kerítettek hatalmukba, amiket csak ő tudott előcsalni belőlem, és én telhetetlen voltam: még többet akartam.
- Oké, bár Bellát nem érzem, de szerintem jobb is így, mert már Edward kiakaszt - nyögte Jazz mellettem, mire észbe kaptam.
- Bocs, tesó - motyogtam és kénytelen-kelletlen elengedtem szerelmem arcát.
- Szóval, ezen kis magánakciótok előtt ott tartottunk, hogy mitől olyan piszkosul biztos Bella abban, hogy Alice képességét is le tudja nyúlni - vette át a szót Emmett.
- Onnan, mert már csináltam párszor - sóhajtotta Bella.
- Te belenéztél már a jövőbe? - képedt el Rose.
- Nem direkt, nekem elhiheted - védekezett automatikusan kedvesem. - Összesen csak háromszor fordult elő, és az is azért volt, mert Alice hozzámért és...
- Miket láttál? - csúszott türelmetlenül közelebb Bellához húgom, és szemei izgatottan csillogtak.
Ha lehet, most még jobban zavarba jött szegény, és lesütötte tekintetét. Kezeivel idegesen babrálni kezdett a szoknyáján, amivel az én idegeimen táncolt.
"Edward, kérlek!" - szólt rám gondolatban Jasper.
- Bocs, bocs - szabadkoztam.
- Tényleg muszáj ezt? - nyögte kétségbeesetten kedvesem és esdeklően nézett Alice-re. - Nem lesz annyi elég, hogy elmondom, hogyan fog alakulni az esküvő?
Testvérem egy pillanatig mérlegelte a lehetőségeket, és végül bólintott, majd odanyújtotta a kezét. Bella lehunyta a szemeit, és megfogta a feléje nyújtott apró kézfejet. Viszont tudhattam volna, hogy Alice nem hagyja ennyiben, mert gondolatban ő is üzent nekem:
"Ki kell szedned belőle, és majd elmondod."
Persze, hugicám. Ki fogom szedni, de azt már nem ígérhetem meg, hogy meg is osztom veled ezen információkat - határoztam el magamban, miközben feszülten figyeltem a lányokat. Nem telhetett el fél perc sem, amikor Bella felnyitotta a szemeit és huncutul rámosolygott Alice-re.
- Minden a legnagyobb rendben lesz, bár a srácok nem lesznek oda Rose ma éjszakai ötletéért - kuncogott.
- Mégis milyen ötletről van szó? - kérdeztük egyszerre hárman a fivéreimmel.
- Mivel mindent a rendes, normális módon szeretnénk megrendezni, ezért a régi hagyományokat betartva a fiúk és a lányok az esküvő előtti éjszakát külön szobákban töltik el - válaszolta készségesen Rosalie.
Kellett pár másodperc reakcióidő, mire mindhármunk tudatáig eljutott, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent és mindannyian különböző módon adtunk hangot nemtetszésünknek.
- Nincs az az Isten! - hördült fel Emmett.
- Kizárt! - tiltakozott Jazz.
- Ezt nem mondjátok komolyan?! - csúszott ki a számon, pedig láttam Rosalie elméjében az elhatározottságot.
- Márpedig nagyon is komolyan gondolják, nekem elhiheted, láttam - nevetett Bella édesen.
Az út hátralevő részét mi csendben töltöttük, csak a lányok fecsegtek az esküvőről, meg hasonló dolgokról. Bátyáimmal azon töprengtünk, hogyan tudnánk ezt a szép régi, ám totálisan őrült hagyományt modernebbé tenni, ami mindegyikünknek kedvezett volna. Észre sem vettem, amikor megérkeztünk a ház elé, csak arra koncentráltam, hogy egy kicsit kettesben maradhassak valahogyan szerelmemmel, és meggyőzzem ezen tradíció hátulütőiről.
Em és Jazz azt tervezték, hogy félrevonják Rose-t és Alice-t, és ők is bevetik a nehéztüzérséget, így nekem csak tartanom kellett a tempót Bellával, hogy beszélni tudjak vele.
Kiszállás után a Denali-lányok eltűntek az erdőben, fontos dologra hivatkozva, tesóim pedig követték a tervüket, és feltartották a lányokat. Én a tornácon értem utol Bellát, és a ház üvegfalához préseltem őt úgy, hogy ne tudjon szabadulni.
- Mit szeretnél? - tudakolta kíváncsiságot mímelve.
- Nagyon jól tudod, hogy mit szeretnék - morogtam és közel hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam.
Apró mutatóujját a számra helyezte és felkacagott.
- Sajnálom, de a játékszabályok szerint fogunk játszani - közölte és finoman végigsimított az alsó ajkamon ujjával.
- Ezt még visszakapod - dünnyögtem és már a bosszún törtem a fejemet.
- Tudom, de ez van, ezt kell szeretned - vont vállat egyszerűen. - Megszoksz vagy megszöksz, választhatsz.
Már visszavágtam volna valami csípős megjegyzéssel, de nem volt rá időm, mert Bella ujja eltűnt a számról, és helyét átvette mézédes ajka. Rövid, ám szenvedélyes csók volt, aminek a végén nem húzódott el tőlem teljesen, hanem a fülemhez hajolt és belesuttogott:
- Annyit azért elárulok, hogy az egyik látomásban mit láttam. - Édes lehelete felborzolta az érzékeimet.
- Mit? - kérdeztem mohón.
- Három szót mondok csak: te, én és a zongorád. A többit neked kell kitalálnod - bújt ki a karjaim közül és kecsesen feltáncolt az emeletre.
Őt követték a nővéreim is, mi pedig teljesen letaglózva ott maradtunk az udvaron fivéreimmel és a legcifrább szitokszók futottak át a fejünkön.
Viszont mindhárman bosszút forraltunk, amit már el is kezdtünk tervezgetni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó