Edward szemszöge:

Csak futottam az erdőben. De nem vadászni mentem, csak el akartam szabadulni a többiektől. A saját gondolataimba merülni és nem foglalkozni mások bajával. Csak a sajátommal. Csak futottam egyenesen, de hogy hova tartottam azt nem tudtam. Egyszer csak egy ellipszis alakú rétre értem. A nap beragyogta, és lágy szellő ide-oda fújta a zöld pázsitot. De nem ez fogott meg benne. Hanem a frézia illata. Nem volt sok virág, de azok közül egyik sem volt frézia. És ez nagyon különös. Ismerős volt, mégis idegen. Lehet, hogy máshol kitaláltam volna az illat forrását, de itt nem tudtam. Minden összezavart.

A közepére futottam, ahol a legerősebben éreztem a varázslatos illatot. Leültem a fűbe, majd hanyatt dobtam magam. A nap a bőrömet cirógatta, és én mosolyogva néztem föl az égre, hol az egyetlen egy felhőből többféle alakzatokat vettem ki. Csak néztem és bámultam ki a fejemből, mikor egy fa vékony ága letört. Hihetetlen gyorsan álltam fel, majd szaladtam az árnyékba, s közben füleltem. Semmit sem hallottam. Se gondolat, se levegő vétel, se mozgás. Semmit sem hallottam.

Lassan, óvatosan ahhoz a fához mentem, amelyikről az előbb letört egy darab. Az ág csupa víz volt, de érdekes módon a fa száraz volt. Sőt, itt minden száraz volt, kivéve ezt a faágat. Hátráltam, majd úgy döntöttem, hogy mégis elmegyek vadászni. Elkezdtem futni. Most lassabban futottam, mint az előbb, de még így is gyors voltam. Mikor úgy gondoltam, hogy nagyon jó helyen vagyok, megálltam, majd mélyen a levegőbe szívtam. Észak-keletről, úgy háromszáz méterre tőlem, három őzt szagoltam ki. A vadász ösztönöm beindult és az agyamat ellepte a vörös köd. Nincs megállás. Elindultam feléjük csendben. Éppen az egyik fa törzsénél lévő füvet ették. Most nem vártam türelmesen a megfelelő pillanatot. Hirtelen ugrottam rá az egyikre és gyors mozdulttal kitörtem a nyakát.

Kitapogattam az ütőerét, és a vérét kezdtem el szívni. Mikor végeztem, megkerestem a másik kettőt és azokkal is, végeztem. Éppen egy újabb állatott akartam keresni, mikor a telefonom - amit elfelejtettem otthon hagyni - megcsörrent. A kijelzőn Alice neve volt. Elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha nem venném föl. De meggondoltam magamat rögtön, mert mi van, ha valami fontosat akar mondani. Úgyhogy megnyomtam a világító zöld gombot.

- Edward, gyere haza, vagy különben elkésel az iskolából!- parancsol rám. Körbenéztem és csak most vettem észre, hogy már hajnalodik.
- Rendben van, indulok!- mondtam, majd kinyomtam. Legszívesebben eldobtam volna a telefont, de a zsebembe tettem, majd hazafutottam. Elég messzire mehettem vadászni, mert amikor hazaértem, már csak Esme volt otthon. A szobámba rohantam. Alice már kikészítette a ruhámat, amiért ma, kivételesen hálás vagyok. Magamra kapkodtam, majd kiugrottam az ablakon és egyenesen az iskola felé futottam. Kocsival mentem volna, ha a többiek nem vitték volna el a kocsimat, és ha nem lettem volna késésben. Alig volt pár percem, de lehet, hogy már el is késtem. Mindegy, nem fontos annyira. Eddig is sikerült magamat kimagyaráznom, most is sikerülni fog. Az erdő szélén egy gyors pillantást vetettem a tóra, majd - még mindig vámpír gyorsasággal- a tanterem felé mentem. Mivel ilyenkor senki sem mászkál, ezért tudtam, hogy biztonságban vagyok. A matek terem előtt megálltam majd, nyugodtan benyitottam. De egy valamit elfelejtettem, vagy inkább valakit: Bella-t.

Együtt jártunk matekra, testnevelésre és biológiára. Testnevelésen kívül mindig mellettem, ül. Most is. Ablak felől a leghátsó pad, mellette egy üres hellyel, az egyetlen üres hely. Lassan mellé battyogtam, majd helyet foglaltam mellette. Bella kifelé nézett és egy pontot bámult valahol a fák között. Idegesített, hogy nem tudom, hogy mi jár éppen most a fejében min gondolkodott el.

Bella szemszöge:

Itt ül mellettem. Az ablakból látom saját képemet: a szörnyeteget és mellette egy angyalt. Miért van az, hogy ami nem kell, megkapod, de ami miatt az életedet is feláldoznád, soha sem kapod meg. Tudtam, hogy eljátszottam az esélyemet, de még is reménykedem benne, hogy találok egy kisebb rést a pajzsán és talán egy kicsit... Egy kicsit belém szeretne.

De reménytelen. Egy szörnyeteg sosem találja meg a szépséget, habár a szépség és a szörnyetegben megtörtént, de a mese ez meg a kőkemény valóság. Habár egy átlagos ember mesebeli lényként tart minket, mint gonoszt, de a világért sem mondanám el, hogy mi vagyok. Vagyis egy embernek nem mondanám el. Néztem ki a fejemből, néztem ki a valóságból és elmerültem a gondolataimba, a fantáziámba. Visszaemlékeztem, hogy mennyire megkönnyebbültem, mikor Edward elmondta, hogy az én fejembe nem lát. Legalább nekem a földön van egy olyan rejtekhelyem, ahol Edward nem venne észre. Éppen a régi emlékeimről álmodoztam. A csókokról, az ölelésekről, minden, ami Edward-dal köthető össze, mikor valaki a nevemet kezdte el emlegetni.

- Ms. Swan, válaszolna a kérdésre?- jött a tanár úr ingerült hangja. Rá emeltem tekintetemet. Nem csak a hangja volt ingerült, hanem ő maga is. Lehet, hogy volt oka arra, hogy így beszéljen, de én akkor is visszavágok.
- Muszáj?- kérdeztem vissza unottan. Hallottam, hogy sokan sugdolóznak, de ez engem különösebben nem érdekelt. Miért is érdekelt volna?
- Bella, ne húzd fel az idegeit!- suttogta Edward, mire jól eső melegség járta át a testemet. Lehet, hogy ő nem így gondolja, de nekem ez most olyan volt, mintha meg akart volna védeni.
- Igen, muszáj! - emelte magasabbra a hangját, mire a jó kedv, amit az előbb Edward szavaiból kisajtoltam elpárolgott. Dühös lettem, de annyira dühös még nem, hogy akármit is csináltam volna. Még nem.
- Ms. Swan, ha elfogy a türelmem, akkor nagyon nagy bajban lesz!- mondta, mire én kedvesen elmosolyodtam. Hah, átírnám egy kicsit: ha elfogy a türelmem, akkor nagyon nagy bajban lesz! De nem én, hanem a tanár. Nem válaszoltam semmit sem, csak még szélesebben elmosolyodtam és kényelmesen - már amennyire lehet - elhelyezkedtem a székemen. A tanulók kerek szemeiket magamon éreztem. Sutyorgásokat hallottam.

Olyan szavak hangzottak el, mint: Bátor, merész, ostoba, hülye, idióta, barom... Megértettem őket egy bizonyos szintig, hisz senki sem merte megkockáztatni, hogy újat húzzon a tanárokkal, kivéve én. Az elmúlt két évben elég jól kiismertek a tanárok meg persze az évfolyamtársaim, de még mindig láttam rajtuk, hogy meglepődnek, mikor beszólok nekik. De hát én Bella vagyok, és azt hiszem, erről nem tehetek. A tanár feje vörös színt vett föl és az én mosolyom önelégült vigyorrá alakult. A tanár úr szemei gyilkos villámokat szórtak felém. Meg kellett volna ijednem, de én ezt inkább murisnak tartottam. Aztán azon gondolkodtam, hogy hogyan kéne neki keresztbe tenni. Egy szabályos kör alakú tócsát kreáltam köré. Ha elindul, nagy az esélye annak, hogy megcsúszik.

- Válaszolna végre? - kérdezte, s láttam rajta, hogy nem sokára felgyullad mérgében.
- Igen - vigyorogtam rá. Egy kicsit lenyugodott. Kezdte visszaölteni a régi színét.
- Akkor? Válaszolna?- s láttam, hogy bőre színe újra vörös lett.
- Válaszoltam!- mondtam neki felháborodva. Tényleg válaszoltam, mert megkérdezte, hogy válaszolna végre, és én mondtam neki, hogy igen. Vagyis ez egy válasz.
- A feladványra válaszoljon maga idióta!- dühöngött, mire felnevettem. Elindult felém, de a kör alakú tócsában megcsúszott, és ha nem kapaszkodik meg a pad szélébe, isten bizony, hogy elesik. A mosolyom egy halvány grimasz váltotta fel, de a jó kedvem nem párolgott el.
Sőt, élveztem. Körbenéztem és láttam, hogy ez csak nekem mulatságos, mert az osztály többi tagja - beleértve Edward-ot is- kikerekedett arccal nézte, amint a tanár úr elcsúszik a fakó linóleumon. Csak én vagyok ilyen? Csak én szeretem nézni mások szenvedéseit? Igen. Lassan felegyenesedett, majd dühös tekintetét az én szemeimbe fúrta. Kemény volt és merev.

- Tudom, hogy te voltál!- gyilkos tekintete az enyémet fogta. Szám sarka egy kicsit megrebbent az elfojtott mosoly miatt. Eltalálta.
- Tanár úr, hogy tehettem volna én, mikor mindvégig itt ültem ezen a széken?
- Ismerem a te fajtádat. Tudom, hogy az olyanok, mint te bármire képesek vagytok. De mondok neked valamit kis lányom, nekem is van egy pár trükk a tarsolyomban!- fenyegetett.
- Akkor sem én voltam!- elkezdett bólogatni, de még mindig látszott rajta, hogy nem hisz nekem. Pedig én úgy mondtam, hogy hihető legyen és eleve.. Ki látott már olyat, hogy két méterre tőlem, kört rajzolok vízzel a padlóra, hol ott én a lehető legtávolabb ülök a helyszíntől. A végén még idehívja a helyszínelőket. Na akkor valószínűleg röhögnék, de nagyon! Magam mellé pillantottam, ahol az én földre szállt angyalom ült. Láttam, hogy szeme sarkában engem néz, de nagyon valószínű, hogy a többiek gondolatait hallgatja. Visszanéztem a tanárra, mikor az elnézett és az orra alá motyogott valamit. Nem értettem teljesen, de kihámoztam belőle pár szót:

Mindig, szépfiú, hajt. Ezekből arra gondoltam, hogy mindig csak a szépfiúra hajt. Valószínűleg rám gondolt és a szépfiú pedig Edward. Nagyon mérges lettem abban a pillanatban. Hogy merészeli azt képzelni, hogy nekem csak az olyan szépségek tetszenek, mint Edward?! Ha Edward nem lenne ilyen szép, akkor is szeretném. Lehet, hogy nem figyeltem volna fel rá azonnal, de nem lennék olyan, aki csak a külsője miatt ítél meg valakit. Kezem remegett, lábam idegesen felugrált. Hallottam, hogy a plafonon függő csőben lévő víz fortyogni kezd. Éreztem, hogy a radiátorból árad a meleg, pedig nem volt még annyira hideg. De úgy láttam, hogy már mindenki érzi, hogy meleg van.

Láttam, hogy a tanár homlokáról gyöngyöznek az izzadság cseppek, sőt. Ahogy körbenéztem, mindenki izzadt, kivéve Edward és én. Póker arccal néztem a tanárra, de ő csak a falhoz rögzített mikrofonhoz ment. Megnyomta a piros gombot és beleszólt a mikrofonba.
- Valaki elzárná a fűtést? Majd meg döglünk itt ebben a ...- többit nem hallgattam. Az asztalon lévő illatos gyertyára néztem, ami meg volt gyújtva. A bennem tomboló düh arra buzdított, hogy gyújtsam fel az asztalt. Végül is nincs rajta semmi fontos dolog. Csak a holnapi tudáspróba, ami szerintem nem szükséges. Lassan a gyertyát, de tényleg lassan. Olyan lassan, hogy az emberek ne vegyék észre, elkezdtem balra dönteni. Mikor már túl volt a felén elengedtem és az szépen eldőlt. Majdnem kialudt a láng, de ott voltam én és nem engedtem, hogy elaludjon. Lustaság lett volna tőle és a tűz ugyebár az erdőtüzeknél sem lusta, szóval itt se legyen az. A tanár még mindig beszélt és háttal állt az asztalának, szóval nem látta, hogy a naptárja fokozatosan lángra kap, majd gyorsan áttér a papírokra.

Csak a gyerekek sikítozására lett figyelmes. Akkor hátra fordult és szaladt is a poroltóért, de én azt sikeresen jéggé dermesztettem. Ledobta a földre, mikor észre vette, hogy nem ér el vele semmit sem. Oda ment a csaphoz és levette a polcról, ami a csap fölött van, a locsolót. A csap alá tartotta, majd idegbeteg állat módjára elkezdte tekergetni. De voltam olyan kedves, hogy elzártam a vizet. Eközben a tűz egyre több papír felett vette át az uralmat. Mindenki próbált segíteni, kivéve engemet. Én nyugodtan ültem a helyemen. Edward-ra néztem, aki engem figyelt.

Mélyen a szemébe néztem, majd vissza az asztalra. Felröhögtem, mikor láttam, hogy a tanár még mindig küszködik a csappal. Ekkor nyílik az ajtó és berohan három tanár, természetesen két méteres magas sarkúban, a kézi poroltójukkal és próbálják eloltani a tüzet. De ők sem tudták, mert az övéké is befagyott. Ám volt egy nagyon idióta tanár, a spanyol tanár, aki belenézett a poroltó csőjébe. Ilyen alkalmam még soha nem volt, szóval kihasználtam. A spanyol tanár készülékét gyorsan felmelegítettem annyira, hogy sikerüljön az arcába fújnia. Ekkor azonban valaki megfogta a kezemet. Az illetőre néztem. Edward volt az. Nem értettem, hogy miért fogja, de jól esett. De eközben az is feltűnt, hogy fekete füst terjed a lebegőben. Körbenéztem. Már mindenki kint volt a teremből, kivéve minket meg a tanárokat. Edward kiráncigált a teremből, de én még előtte megnyitottam a matek tanárnak a forró vizet, mire felordított. Végül eloltottam a tüzet. Edward a folyosó végén található ablakhoz vezetett és kinyitotta az ablakot. Mikor levegőt vettem, ki is köhögtem. Rájöttem, hogy míg én szórakoztam, addig a tüdőmet teleszívtam füsttel. Nem haltam volna meg, de az meg milyen, hogy éppen most kínzol, azt itt döglesz meg.

- Köszönöm!- suttogtam két köhögés között, majd krákogtam egy sort és végül már normálisan is, tudtam venni a levegőt.
- Jól vagy? - aggodalmaskodott. Lehet, hogy tudja, lehet, hogy nem, de nekem ez nagyon sokat jelentett, mert aggódik értem. Lehet, hogy másért is aggódna, de most értem aggódik szóval, nagyon kellemes érzés volt. A nyakammal köröztem egyet, mire a nyakam hangosan ropogni kezdett.
- Igen, és még egyszer köszönöm. Ha nem húzol ki a teremből, akkor valószínűleg ott fulladok meg!- köszöntem neki újra, mire csak bólintott. Magamban meg elkezdtem mondani: Látod Edward, nem tudsz nekem ártani, se így se úgy!
Hogy én mennyire meg akarom szerezni magamnak Edward Cullen-t! Sose hittem volna magamról, hogy ennyire kapzsi lennék valamiben. Kicsit félreismertem magam, de hát ez mindenkivel előfordul. Például, egyik nap még életvidáman kelsz ki a pihe-puha ágyadból, a másik pillanatban, meg az utcasarkon állsz, kényelmetlen, alig takaró ruhában, azért, hogy fizesd a patkányokkal teli bérelt lakásodat. Valószínűleg fogalmam sincs, hogy milyen képet vághattam, de Edward ezt észre vette.

- Min gondolkozol?- kérdezte s csak úgy sütött belőle a kíváncsiság. Megértem. Hiszen ül egy terembe, és mindenki bajára tudna válaszolni, de az enyémre... Még a kérdést sem tudná, nem hogy a választ. Felsóhajtottam. Nem mondhatom el neki, hogy az örömlányok életkörülményein gondolkoztam. Törtem a fejem, majd kiböktem, ami legelőször az eszembe jutott.
- Azon gondolkodtam, hogy milyen órám lesz a következő - ekkor kicsöngettek. A többi teremből is kiszivárgottak a diákok. Hát igen, egy kicsi tűz, nem zavarja az iskolát, hisz gyorsan elintézik. Ekkor viszont a legközelebbi teremből kijött a Tom, a suli volt legszebb férfia. Most Cullen-ék a menőek. Mikor meglátott, elmosolyodott és felém tartott. Hogy a jó isten ütné fejbe egy tefon serpenyővel! Háborogtam magamban, miközben egy kicsi grimasz jelent meg az arcomon. Edward előttem állt fél méterrel, de ő közénk furakodott és a szemembe nézett.

- Szia Bella! Rég láttalak, de az óta, mintha sokkal szebb lennél!- dicsért meg, mire ajkaimba haraptam és elmosolyodtam.
- Szia Tom! Rég láttalak, de az óta, mintha sokkal undorítóbb lennél, mint voltál - mondtam neki, majd gonoszan rámosolyogtam. Elfintorodott, valószínűleg nem erre számított, de valakinek meg kell tanítania, hogy nem csak mindig Te rólad szól az élet. Nem csak mindig Te fogsz nyerni.
- Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk egy jó filmet. Mondjuk ma. Mit szólsz?- nyájas hangja irritáló érzést váltott ki belőlem. Mélyen a szemébe néztem, és bíztatóan rá mosolyogtam, mire Edward-ból halkan egy kisebb morgás tört fel, majd eltűnt mellőlünk.
- Jól hangzik, de azt már láttam. Szóval, nem!- mondtam, majd el akartam menni, mire durván megfogta a kezemet, majd egy üres terembe bevitt engem.
- Na, idefigyelj! Nekem senki se mondjon nemet, megértetted? Most szépen igent mondasz nekem, vagy megjárod a magadét!- mondta a szemembe. Ha ember lettem volna valószínűleg megijedtem, volna, de ha megtudná, hogy mi vagyok, szerintem, nem foglalkozna velem. Ekkor a szemem felcsillant, hogy hogyan koptassam le egy életre. Halványan rá mosolyogtam.
- Suli után mi lenne, ha megnéznénk egy kazettát? Az egyik barátnőmtől kaptam, azt mondta, hogy nagyon durva, de annyira, hogy belehalsz, ha megnézed - mondtam neki, mire felcsillant a szeme, hogy még is csak beengedem a kuckómba. Tudom, hogy megfogadtam magamnak, hogy nem fogok többet gyilkolni, de egy azt hiszem, belefér. És eleve, kivétel erősíti a szabályt.
- Rendben van. Suli után átmegyek a kollégiumba és megnézzük a filmet-, mondta mosolyogva, majd kiment a teremből. Én csak önelégülten mosolyogtam. Ha nem egy gimnázium lett volna, akkor öröm táncot jártam volna, hogy megölhetek egy gyereket, újra.

"De szadista vagyok!" Szidtam le magam, majd póker arcot magamra vettem és kisétáltam a teremből. Már indultam volna a következő órámra, mikor a hangos bemondó megszólalt.
- Kedves tanárok, kedves gyerekek! A mai nap nem lesz több óra megtartva, mert a matek teremben egy kisebb tűz ütött ki. Ezért a mai napon minden termet átvizsgálunk. Fél óra múlva senkit sem szeretnék itt látni! Megismétlem: Fél óra múlva senkit sem szeretnék itt látni!- majd egy három másodperces recsegés után elhallgatott a hangszóró. Ne már! Most hamarabb kell vele lennem! Habár, most hamarabb is indíthatom el a láncot.

Már éppen a kijárat felé igyekeztem, mikor valaki hátulról elkapott. Felugrottam ijedtemben. Megfordultam és kivel találtam szembe magamat? Hát Tom-mal. Hogy nyalná ki a romlott spenót főzeléket! Az egyik kezét a derekamra rakta és így mentünk a hozzánk. Nem kell mondanom, hogy mindenki megbámult. Rosalie tátott szájjal nézett minket. Kérdőn felhúzta a szemöldökét és közben mérgesen mutogatott Tom-ra. Megértettem, hogy nem tetszik neki a srác, de Bella, neked se tetszik! Kicsit megráztam a fejem, majd Rose-ra néztem és eltátogtam neki:

- Filmet nézünk!- mondtam majd jelentőségteljesen, rá néztem. Várni kellett pár másodpercet, míg kapcsolt.
-A kazettát?- tátogta nekem, mire elfordítottam a tekintetemet róla, majd bólintottam. Elértük Tom hatalmas nagy Honda-ját, amit indokolatlannak tartottam, mivel Londonban nincs, vagy ha van, nagyon kevés olyan terep, ahol ne birkóznának meg az úttal. Beszálltam az anyós ülésre és becsatoltam az övemet. Beült mellém, majd indította a kocsit és hazavitt. Nagyon feszülten éreztem magam. Tom nem volt idegen annyira, hisz két éve évfolyamtársam, de még soha nem beszélgettünk úgy igazán, mert általában lekoptattam. Amilyen gyorsan vezetett, annyira gyorsan értünk a kollégiumba. Kiszálltam, majd a farzsebemből előhúztam a kulcsomat. Kinyitottam a bejárati ajtót, majd felkullogtunk a szobámig. Mivel még szombaton rendet raktam nem volt annyira nagy kupleráj, de azért rendnek sem mondható. Levettem a cipőmet és a kabátomat, majd a nappaliba -ami egyben a hálószobám is volt- előkerestem a kazettát. Beraktam a videóba, és még a tv-t is bekapcsoltam, majd odaadtam a távirányítót.

- Indítsd el, én addig hozok kaját!- mondtam, mire bólintott. Lefeküdt az ágyamra, majd elindította a kazettát. Még gyorsan megnéztem, hogy jó-e és igen, az volt. A szokásos kör alakzat jött elő. Na, én itt léptem le. Lementem a konyhába kukoricát pattogtatni. Előkotortam egyet, majd bedobtam a mikroba és elindítottam három és fél percre. A kazetta csak másfél, maximum két perces. Szóval megvárom, míg kipattog a kukorica. Mikor már csak két perc hiányzott a kukoricához, elsötétült a kép. Tom-ot láttam a szobámba, amint a videómat nézi. Mikor visszatértem a jelenbe, rögtön fel is hívtam.
- Haló?- szólt bele lazán. Adok neked mindjárt olyat, hogy örökre megemlegeted.
- Hét nap!- szóltam bele durva hangon. Hallottam, hogy levegőt vesz, majd mielőtt letehettem volna, beleordított a telefonba.
- Te büdös kis k..- letettem. A mikró hangjára felugrottam. Kinyitottam, majd a kukoricát beleszórtam egy tálba és elindultam felfelé. Mikor felértem. Láttam, hogy Tom éppen a kabátját veszi fel.
- Sajnálom Bella, de nekem most mennem kell!- mondta, majd elviharzott mellettem. Becsuktam az ajtót, majd bekaptam pár szem kukoricát és bementem a hálószobámba.

Kikapcsoltam a tv-t, kivettem a kazettát, majd gondosan elrejtettem a könyveim közé. Leültem az ágyamra és elkezdtem gondolkodni. Mit csinálja én itthon? Menjek le sétálni? Nem... Felsóhajtottam, majd bekapcsoltam a tv-t és elkezdtem kapcsolgatni a csatornákat. De végül ezt is meguntam ezért kikapcsoltam és eldobtam a távirányítót, ami hangosan ért a földre. Levettem magamról a pulóvert és bebújtam az ágyba. Valamiért rám tört a fáradság. Lehet, hogy a tegnapi nap viselt meg ennyire. Elkezdtem fészkelődni egy kicsit, míg kényelmes pózba nem feküdtem, majd lecsuktam a szemem és vártam az álmaimat. Nem kellett sokat várnom, de mégis olyan volt, mintha a buszra várnál, ami késett vagy tíz percet.

Az álmom fő témája Ő volt. A réten voltunk és beszélgettünk valamiről. A nap sütött, Edward csillogott. Én mosolyogtam, mire ő is mosolygott. Mélyen egymás szemébe néztünk, majd Edward közelebb hajolt és ajkait az enyémekre nyomta. Először lassan csókoltuk egymást. De minden egyes tizedik másodpercben gyorsabbak lettünk. A szenvedélyt túlszárnyaltuk. A csók gyors, szenvedélyes és forró volt. Edward lassan nyomott le a földre, de közben nem engedtük el egymást. Percekig, órákig, de lehet, hogy napokig csókolództunk. Nem tudtam, mert vele az idő és a tér egy zavaros csíkká fejlődik, ami lehet, hogy zavart volna. De vele nem zavart. Ha vele vagyok, felőlem el is jöhet a világ vége, nem venném észre. És ha úgy is meghalunk, akkor én vele megyek. Edward kezeit a derekamra tette, majd megfordított. Most ő volt alul én meg fölül.


A telefonom zaja ébresztett föl. Rá néztem az órára, fél nyolc. Elővettem a zsebemből a telefont, majd megnyomtam a zöld gombot.
- Igen?- kérdeztem bele álmosan. Lusta voltam megnézni, hogy ki hívott szóval jelenleg csak a sötétben tapogatózok.
- Jó napot! Én Mr. Taylor-t keresem!- szólt bele egy ős öregedő női hang.
- Téves!- mondtam, majd kinyomtam. Visszadőltem a párnák közé és újra elaludtam.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.