Bella szemszöge:

A rét közepén megálltunk, majd leültünk egymással szembe a fűbe. Kíváncsian néztem rá, miközben ő mintha küzködött volna valamin. Úgy tűnt, mintha keresné a szavakat, de nem találja. Miközben ő kereste a meg nem talált szavakat, addig én egyesével tépkedtem ki a fű szálakat, majd dobtam el őket. Némelyikket összecsomóztam, némelyiket darabokra szaggadtam. Mikor már vagy tíz perce a fű ritkításával szórakoztam Edward megszólalt.

- Tudod, ez nekem nagyon nehéz - nyögött ki végre egy mondatot. Most komolyan ezen törte a fejét tizenöt percig? Egy kicsit lassú egy vámpírhoz képest.
- Felvilágosítanál, mert ebből a "nekem nagyon nehéz" -ből egy kukkot sem értek - tudakoltam. Felsóhajtott, majd mélyen a szemembe nézett.
- Bella, vannak dolgok, amiket sohasem mondhatsz el senkinek sem. Ezt nevezzük titoknak. Vannak olyan titkok, amikről jobb, ha nem tud az ember, de vannak olyan titkok is, amiket ha nem árulsz el, egy életen át szenvedsz miatta. Nekem van mindkettőből és most az egyiket el szeretném mondani. Vagyis azt hiszem, hogy elszeretném mondani - hadarta el gyorsan. Ha nem figyelek akkor valószínűleg lemaradok, vagy a tudatomig se jut el a mondandója, sőt, meg se hallottam volna. De milyen titokról beszél? Talán most mondja el, hogy vámíp? Ennek elég nagy a valószínűsége.

- Miféle titok? - kérdeztem rá, mire kicsit elmosolyodott. Talán a csillapíthatatlan kíváncsiságom miatt? Lehet, de nem tudhatom, mert nem én vagyok a gondolat olvasó, habár most ő se ér vele sokat.
- A kórházban mondtál valamit, álmodban - tért a lényegre. Szóval nem a kilétéről, hanem az érzéseiről fog beszélni. Szemeim kikerekedtek, mert azért a látszatott tartani kell.
- I-igen? És mit mondtam? Kék az ég, zöld a fű? - kérdeztem és csak most vettem észre, hogy a hangom egy kicsit idegesnek, feszültnek hallatszik.
- Nem, nem ezt mondtad - mondta, majd küldött egy velőig hatoló mosolyt -, azt mondtad, hogy szeretsz - súgta nekem halkan. Ekkor váratlanul megszólalt a telefonom. Várjunk csak, nekem van telefonom? Furcsa. Kihalásztam a zsebemből és ránéztem a kijelzőre. Jenny. Gondolkodás nélkül felvettem, de ekkor rájöttem, hogy Edward is itt van. Bocsánat kérően ránéztem, mire csak mosolygott.

- Bella - sírta a telefonba Jenny.
- Jézusom Jenny, mi a baj? - egy kisebb pánikroham tört rám. Mi történhetet, hogy ennyire maga alatt van?
- Alexa húga, Lucy, meghalt! - sírta el nekem a bajt. Lucy Alexa húga volt? Az a Lucy, akit tegnap öltem meg.
- Hol találták meg és kicsoda? - a saját hangomon megijedtem! Edward-ra néztem, aki csöndesen hallgatózott.
- A parkban az egyik fa tövében találta meg az egyik hajléktalan. De, hogy került a parkba, mert ő otthon volt! Jaj Bella, gyere a Riverbe! Ott várlak, de most mennem kell, mert Alexa dönti magába a vodkát! - mondta, majd letette. Miért kellett megszületnem? MIÉRT?! Remegő kézzel csuktam be a telefont, majd néztem Edward-ra. Nem akartam elmenni, de tudom, hogy muszáj lesz.
- Az egyik legjobb barátnőm testvére meghalt - motyogtam -, Most mennem kell! - mondtam, majd felálltam választ sem várva és elindultam a River kocsmázóba. Csak hogy Edward megfogta a karomat. Leráztam magamról, majd elkezdtem futni. Futni, olyan gyorsan amennyire csak bírtam.

- Bella várj! - kiálltott utánam Edward. Többször nem szólt hozzám, de éreztem, hogy itt van és követ. Tizenöt percig futottam megállás nélkül. Nem érdekelt ha lebukom. Megöltem az egyik legjobb barátnőm testvérét. Legalább őt vígasztaljam meg. Habár tudom, hogy soha nem fogom neki önszántamból elmondani neki az igazat, hogy én voltam, én öltem meg Lucy-t. De ismerem magam, tudom, hogy könnyen eljárhat a szám, szóval még óvatosabbnak kell lennem.

A Riverbe gyalog mentem, és mivel Edward a nyomomban volt, ezért eljátszottam a lihegő kislányt.Csupán tíz percre volt innen gyalog. Míg gyalogoltam lenyugtattam a légzésem. Az egyik autó ablakának tükrözéséből láttam, hogy Edward lemaradt, majd visszament az erdőbe. Mikor beléptem a kocsma ajtaján, megpillantottam a pultnál Jennyt, Lillyt és Alexa-t. Odamentem hozzájuk, de az egyik ittas fiatal rácsapott a hátsómra. Megtorpantam, majd rá néztem. Húszas éveiben járó, egyetemista srác. Jobb kezemet ökölbe szorítottam, majd a képébe mostam. Visszafordultam, miután láttam, hogy elered a vére. Elindultam a lányok felé. Lilly mellett volt még éppen egy szabad hely, ezért gyorsan leültem. Amint leültem Lilly felém fordult, majd megölelt.

- Jaj, de jó, hogy itt vagy! - súgta a fülembe -, Alexa hullarészeg! - figyelmeztetett. Elengedett, de rögtön átölelt valaki. Mivel mellettem csak Jenny és Lilly ült, ezért feltételeztem, hogy Alexa ölelt meg.
- Köszönöm, hogy itt vagy! - mondta részegen. Tavaly óta nem ivott, szóval eléggé kiütötte szegényt. Szorosan megöleltem, majd elengedtem. Bűzlött az alkoholtol, de nem zavart. Visszaült a székére, majd megivott egy újabb felest.
- Kérsz valamit, Bella? - kérdezte a csapos. Mivel tavaly sokat buliztunk itt, ezért megismert és ezért nem kérte az igazolványomat, ami természetesen hamis. De ők nem vették észre, szóval eddig semmi baj. Körülnéztem és láttam, hogy Alexa előtt, hat- hét üres pohár álldogál, a többieknél három.

- Egy kört mindenkinek - utasítottam, mire csak egy bólintást kaptam. Gyötört a bűntudat, hogy miattam történt. Miattam gyászol az egész család, és miattam lett ilyen Alexa. Szeretném visszacsinálni, meg nem is. Szóval semmit sem tehetek, mert ha megváltoztatom, akkor minden megváltozik. A pultos mindenki elé tett egy pohár felest, és mindannyian egyszerre ittuk meg. Rám nem nagyon hat az alkohol, de ha egy bizonyos mennyiséget iszok, és ez a bizonyos mennyiség egyenlő az ember halálával, sőt. Talán az a bizonyos mennyiség kétszer több, mint amitől egy ember meghal, de én ettől a mennyiségtől csupán botladozok egy sort, vagy elhányom magam. Tapasztalatból tudom. Alexa a pult mögé nyúlt és elcsórt egy üveg vodkát. Mindenki poharába töltött, vagy is szeretett volna, ha nem lett volna részeg. Jenny kivette a kezéből, majd ő öntött mindenki poharába. Ezt is egy húzásra megittuk. Alexa megint szeretett volna tölteni, de kivettem a kezéből és visszatettem a helyére.

- Hogy vagy?- kérdeztem szomorúan. Sóhajtott, majd egy másik üvegért nyúlt. Nem foglalkozott a pohárral, egyből beleivott. Lilly kivette a kezéből, majd arréb tette. Alexa sóhajtott, majd felém fordult.
- Szarul. Az egyetlen testvéremet feldarabolták. És nem ez a legszörnyűbb. Nem, mindig van a legszörnyűbbnél is szörnyűbb. Délután este veszekedtünk és a szemébe kiabáltam, hogy egy utolsó repedt sarkú ribanc! - zokogott fel újra. Éreztem, hogy az én arcomon is lefolyik a könny. De elkezdtem azon agyalni hogy, hogy képes hulla részegen ilyen tisztán, majdnem normálisan beszélni?! De várjunk csak, feldarabolták? De hisz én csak eltorzítottam az arcát, és "leöntöttem" vízzel. Feldarabolásról semmit sem tudok. Valami nem stimmel. A mellettem lévő negyvenes éveiben járó férfit elrángatták, majd az a srác, akit nem rég képen türöltem mellém ült.

- Tudod, nem volt szép húzás az előbbi! - lehelt rám. Dohányzott és ivott is, ami nem az esetem.
- Érdekes, nekem tetszett a vége. Az eleje undorító volt de a vége... - mosolyogtam rá. Ez neki nagyon nem tetszett, mert ökölbe szorította a kezét.
- Kijönnél velem egy kicsit? Csak beszélgetni - biztosított.
- Hát persze, hogy nem! - mondtam majd visszafordultam a többiekhez, de a jobb kezemnél fogva visszafordított.

- Kérlek! Nem fog sokáig tartani, ígérem! - sóhajtottam, majd a pult mögé nyúltam és elvettem az egyik üveget. Letekertem a kupakját, majd nagyokat belekortyoltam. Visszafordultam a lányokhoz.
- Mindjárt jövök - mondtam nekik, akik rémülten figyeltek engem.
- Szerintem nem kéne - szólt kötbe Lilly.
- Hé! - állt fel a férfi mellőlem - Téged senki sem kérdezett, te hülye picsa! - szólt be Lilly-nek, aki egy kicsit megrémült.

- Ne picsázd le a barátomat te idegbeteg állat! - kiabált fel Alexa. A részeg srác már majdnem neki ment Alexa-nak, de megfogtam a karját. Nem fogtam erősen, de megált. Medfordult, majd rám nézett.
- Menjünk - mondtam neki keményen.Még hallottam, hogy mögöttem a lányok elejtenek pár csúnyábbnál csúnyább szavakat. Lerázta magáról a karomat, majd a hátsó kijárat felé indult. Követtem őt, én is kimentem, majd becsuktam az ajtót. Elsétált a közeli sikátorhoz. Ha ember lettem, volna, akkor talán most be lennék szarva, de nem. Én nem vagyok ember. Kemény tekintettel követtem, majd megálltam két méterre tőle, mikor ő is megállt. Közelebb jött, de én nem mozdultam. Magabiztosan néztem a szemébe.
- Na, ide figyelj! Először is, én megfoghatom akárki hátsóját, akár a tiédet is. Másodszor, engem senki sem vághat pofán!- figyelmeztető hangja hallatán, felröhögtem, mire még idegesebbnek tűnt.

- Ez nagyon szép volt, de tudod ez csak a te szabályod. Nekem is van egy listám az én szabályomról. Felsorolom. Tehát először, ha engem valaki felmérgel, az nem éli túl a holnapot. Másodszor, bármikor és bárhol megverhetek akárkit, legyen az egy lány, legyen az egy részeg disznó, mint te vagy jelen esetben. Harmadszor pedig, engem az én engedélyem nélkül tilos hozzámérni, fogdosni, mert különben az első szabály érvényesül. remélem érthető voltam - fejeztem be, majd angyalian rámosolyogtam. Még mérgesebben nézett rám, majd megfogta a hátsómat és magához szorított.
- Nem tetszik a te szabályod, szóval... - folytatta volna tovább, ha én nem lépek rá a lábára, és a kezeit meg nem fogom, majd szorítom a hátához. Összerogyott a kíntól. A zsebéből kiesett egy rugós kés. Az egyik kezemet szabaddá tettem, majd érte nyúltam. Kinyitottam, majd a torkához emeltem. Elengedtem a kezét. A kezeivel felnyomta magát, majd felegyenesedett. Reszketett.

- Ha még egyszer hozzám érsz, vagy megtudom, hogy akárkit is bántottál - a kést leengedtem egészen az övéig -, levágom a pöcsödet mielőtt még fontos dolgokra tudnád használni!- fenyegettem meg. Lihegett a félelemtől. Elengedtem, majd visszamentem a kocsmába. Csak egy kicsit voltam undorító. És ami furcsa, hogy ezen a napon többet beszéltem csúnyán, mint egész létezésem alatt. Nem volt rám jellemző, hogy csúnyán beszélek vagy, hogy olyan szavak hagyják el a számat, mint a pöcs. Egyszerűen ideges vagyok és mardos a bűntudat. A kést eldobtam, majd a hátsó kijárat felé mentem. Azon csodálkozom, hogy nem változtam át, még. Kinyitottam az ajtót, majd beléptem a kocsmába. A lányokhoz mentem akik idegesek lehettek, mert amikor megláttak megkönnyebbültek.

- Hol van az a beképzelt barom?- kérdezte dühtől izzóan Jenny.
- Megfenyegettem, hogy ha bántani fog akárkit is levágom a legféltettebb kincsét! - mondtam, mire meglepő szemekkel néztek rám. Megfogtam Alexa kezét, majd felállítottam a székről.
- Gyere, hazaviszlek, mert szerintem a szüleid nem bírnák ki, ha te is eltűnnél, elvesznél! - mondtam, majd a kezemet áthelyeztem a vállára és így támogattam ki. A többiek is jöttek utánunk, de előtte fizettek. Hányás nélkül sikerült kiérnünk. Mind a hárman hazakísértük gyalog Alexa-t. Hát nem kell mondanom, hogy a szülei teljesen kiakadtak, amikor meglátták részegen a lányukat. Miután sikeresen hazajuttatuk Alexa-t szétváltunk és mindenki ment haza.

Még mindig mardosott a bűntudat, hogy miattam, de ha belegondolok, hogy én már több ezer életet oltottam ki, köztük a volt legjobb barátnőmet is, és majdnem az életem szerelmét, talán egy kicsit enyhül ez az érzés. Apropó életem szerelme, vajon mit próbált elmondani nekem? Lehet, hogy azt mondta volna, hogy túl veszélyes a közelében lennem? Vagy talán elmondta volna kilétét? Nem tudhatom, mert elszalasztottam, de mindkettőnknek tegernyi ideje van, szóval. A bejárati ajtó nyitva volt, ami most jól jött, mert semmi kedvem nem lett volna a kulcsot keresni.

Lassan felballagtam a szobámig, majd miután a pótkulccsal benyitottam, szinte repültem az ágyam felé. Jól esne most egy kis alvás, de még olyan fiatal az idő. Vagy is ezt hittem, míg rá nem sandítottam az órámra, ami fél hetet mutatott. Most komolyan, ilyen gyorsan telik az idő? Vagy csak nekem ilyen gyors? Lerúgtam a cipőmet, majd betakaróztam. Lehunytam a szemem, és próbáltam valami szépet álmodni. Elmondtam magamban Hamupipőke történetét, majd elálmosodtam, végül pedig elaludtam.

" Egy folyópart mellett üldögéltem, egy rövidujjú pólóban. Fújt a szél és esett az eső. Kezeimmel átfogtam felhúzott térdeimet, és így próbáltam melegíteni magam. A széI csípte arcomat, szemem égett. Hogy mitől? Gőzőm sincs, de égett. Valamiért kíváncsi lettem és előre hajoltam, és belenéztem a folyó tükrébe. Teljesen megrémültem, kétségbeestem. Sehol sem láttam a szörnyeteget, sehol se. Csak a saját arcomat láttam, ami megrémített. Mindig is ember szerettem volna lenni, de most, hogy ember vagyok valamien szinten, boldogtalanná tesz.

A szememből több csepp alakú sós víz pergett le az arcomon, majd ugrott be a folyóba. A szél még jobban égette arcomat és én még jobban sírtam. Visszaakarok változni, újra szadista szörnyeteg akarok lenni! Hirtelen felültem, majd elkezdtem futni. Csak ekkor vettem észre, hogy a hely, ahol vagyok teljesen ismeretlen számomra. Se ház, se út csak fa és fa meg fa, meg egy kút és még több fa. Várjunk csak, egy kút? A kúthoz szaladtam, ami nyitva volt. Belenéztem, majd teljesen lefagytam. Ez az én kutam!

- Ez lehetetlen!- suttogtam, majd hallottam, hogy mögöttem áll valaki. Mondott valamit, de nem értettem. Megakartam fordulni, hogy megkérdezzem, hogy mit mondott, de ekkor a mögöttem álló illető, egy zsákot húzott a fejemre. Teljesen bepánikoltam. Mivel nem vagyok szörny, ezért meg fogok halni! De én nem akarok meghalni, hisz ott van nekem Edward! Még vettem egy utolsó lélegzet vételt, de hiába. Nem volt levegőm, így elájultam, vagy meghaltam. Éreztem, hogy zuhanok, és éreztem amikor a vízbe csapódok. Ekkor lekerült a fejemről a zsák, így próbáltam lélegezni, de nem ment, mert a vízben voltam. Láttam, hogy a kút tetejét lezárják, és a jellegzetes kör feltűnik. A felszínre úsztam, de ekkor valami vagy valaki lehúzott a vízbe."

Hirtelen ébredtem fel. Az álmom valóban megtörtént, még anno, mikor "anyám" megölt. Csak akkor a kútban senki sem húzott le a vízbe és vetett véget az életemnek. Senki sem vette a fáradságot, hogy megöljön, inkább hagytak szenvedni. Igen, hagytak, még hozzá hét teljes napon át próbálkoztam kijutni. Az ujjamról a körmöm egészben esett le, ami természetesen pokolian fájt egy ideig. A sötétségbe zárva, egyedül hét teljes napig. Hát innen ered a "Hét nap múlva..." mondatom. Talán, ha hamarabb halok meg, akkor nem lett volna ez. De erre most már fölösleges időt pocsékolni. Megtörtént, akkor megtörtént. Felültem és megfogtam a fejem.

- Jaj, Bella! - kezdtem el beszélni magamhoz, ami valljuk be nem éppen normális dolog. Habár nálam semmi sem normális -, Nagy franc vagy! Hamupipőke történetre, hogy tudsz rémeket álmodni? Még hozzá a saját halálodat - megráztam a fejem, majd felnevettem. Kimentem a fürdőszobába, és megnyitottam a csapot. Mikor belenéztem a tükörbe, a szörnyet láttam. Kicsit azért megkönnyebültem. Megmostam az arcom, majd ittam egy kis vizet. Vettem pár mély levegőt, majd visszamentem a szobába. Kinyitottam az ablakot, hogy be jöjjön egy kis friss levegő, majd visszabújtam az ágyba, és reménykedtem, hogy nyugodt álmom lesz.
 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.