|
Epilógus
2010.11.02. 09:18
(Paul szemszöge)
Halk kopogtatás hallatszódott az ajtóm felöl, és én rögtön tudtam, hogy ki van itt. Nem lehet más, csakis Jane, az én gyönyörű szirénem. Anyával mosolyogva pillantottunk egymásra, majd ő egy szempillantás alatt távozott is a szobámból a közös ajtónkon, amiről senki nem tudott rajtunk kívül.
- Szabad – mondtam boldogan.
A következő pillanatban pedig kedvesem már mellettem is volt. Ráadásul egy hatalmas tálcával, amin finomabbnál finomabb dolgok sorakoztak fel. Bolognai spagetti, Carbonara, és valami tenger gyümölcsei tészta is. Azt sem tudtam, hogy melyikkel kéne kezdenem. Bár, ami a legjobban lekötötte a figyelmemet az Jane gyönyörűsége volt. Egyszerűen felejthetetlenül szépen festett ebben a fekete ruhában.
- Csodálatos vagy – simítottam végig csupasz karján.
- Köszönöm – motyogta maga elé lesütött szemekkel.
- Ne legyél ilyen kis szégyenlős, tényleg hihetetlen vagy – emeltem fel az állánál fogva óvatosan. Majd lágy csókot nyomtam rózsás ajkaira.
- Inkább egyél, szükséged lesz az energiára minden értelemben – mondta ellentmondást nem tűrve.
- Rendben – vigyorodtam el. Majd nekiestem először a tejszínes spagettimnek, utána pedig elpusztítottam a paradicsomosat is, végül pedig a herkentyűset. Mindegyik fantasztikus volt. Miután pedig végeztem a vacsorámmal a számhoz emeltem Jane apró kezét, és megcsókoltam. – Köszönöm, ez nagyon finom volt – néztem mélyen a szemébe.
- Örülök, hogy ízlett – mosolyodott el Jane. – Hozhatok neked még valamit esetleg? – kérdezte kedvesen.
- Nem, köszönöm, minden itt van, amire csak vágyhatok – mondtam sejtelmesen. Majd egy szempillantás alatt derékon ragadtam őt, és lerántottam a takarómra. – Mit szólnál még egy kis gyógykezeléshez? – kezdtem el harapdálni a nyakát.
- Én nem sérültem meg – tiltakozott hevesen. – Neked pedig most pihenésre van szükséged.
- Én csak itt fogok feküdni, ígérem – ajánlottam a lehetőséget.
- Azt nem hiszem, hogy meg tudnád tenni. Túlságosan izgága vagy hozzá, hogy abbahagyd a zizegést.
- Dehogynem, csak figyelj – fordultam a hátamra, kedvesemet pedig magamra rántottam. Majd a combjától kezdve egyre feljebb gyűrtem a ruháját.
- Paul, hagyd ezt abba – csapott a kezemre. – Sérülten nem lehet – mondta szigorúan.
- Már hogyne lehetne – ragadtam meg a csípőjét, hogy bebizonyítsam nagyon is kívánom még így is. Egyébként sem vagyok már olyan rosszul.
- Paul, viselkedj – nyögte elfúlóan.
- Majd akkor nyugton maradok, hogyha megkaptam, amit szeretnék. Csak nem gondolod, hogy hagyom magam lerázni, kicsim? – csúsztattam le a pántokat a válláról. – Esküszöm, hogy nem erőltetem meg magam. Én csak itt fekszem, kényelmesen, miközben hagyom magam – markoltam formás hátsójába.
- Paul… ezt… nem… kéne – sóhajtozta a kezeim alatt. Ekkor már biztosan tudtam, hogy nyert ügyem van.
- Szerintem nagyon is kéne, úgyhogy hagyj fel a felesleges tiltakozással – kapcsoltam ki a melltartóját.
- Én… feladom – csapott le végre az ajkaimra. Már kezdtem azt hinni, hogy mégsem tudom majd elcsábítani.
Egy szempillantás alatt megszabadítottam szerelmemet a felesleges ruhadaraboktól, és az én alsóm is egy hangos reccsenéssel adta meg magát Jane kezeinek. Egyik kezemet azonnal kedvesem legtitkosabb pontjára simítottam, mire hangosan felnyögött. Egy pillanattal később pedig én is hangosan felmorogtam, amikor ő is megtalálta az én legérzékenyebb pontomat. Sokáig részesítettük egymást ebben az édes kínzásban, és már mindketten önkívületi állapotban vonaglottunk, mikor az ajkai elszakadtak tőlem.
- Paul, én nem tudom, hogy… hogyan… én… még nem, tudod… - hebegett bizonytalanul.
- Ne izgulj, ösztönös lesz – mosolyogtam rá lágyan. Olyan édes volt, amikor eluralkodott rajta a bizonytalanság.
Idegesen harapta be az alsó ajkát, miközben kényelmesen elhelyezkedett felettem, és egybeforrasztotta a testünket, amit mindketten elégedett sóhajtással díjaztunk. Viszont ahelyett, hogy mozogni kezdett volna félősen a mellkasomhoz bújt.
- Mi a baj? – kérdeztem lágyan. Majd a fülébe csókoltam.
- Azt hiszem, hogy kicsit ideges vagyok – suttogta halkan.
- Nincs miért, hidd el, hogy csodás leszel – simítottam végig a hátán. Kezeimet pedig formás hátsójára simítottam, és lassan mozgatni kezdtem a csípőjét, ahogy a sajátomat is. – Csak találd meg a ritmust, és a mozdulatsort, ami jól esik, és engedd el magad – bíztattam. – Még talán jobban is fog tetszeni, mint a tegnap éjjel.
- Azt nem hiszem. Életem legcsodálatosabb éjszakája volt a tegnapi – mondta határozottan.
- Ez igen hízelgő rám nézve – mosolyodtam el.
Még percekig feküdt a mellkasomhoz bújva, és félénken mozogva, majd végre összeszedte a bátorságát, és felegyenesedett, de a takarót magával húzta, hogy eltakarja gyönyörű kebleit. Mosolyogva csóváltam meg a fejem, majd megpróbáltam lefeszegetni az ujjait, de nem akarta hagyni magát.
- Engedd el a takarót, nincs miért szégyenlősnek lenned, csodás vagy – simítottam végig a karjain. Mire a görcsössége enyhült némileg, így sikeresen megszabadítottam a takarótól.
- Szeretlek – csúszott ki a száján. Majd rémülten nézett rám. – Én… nem, mármint igen, de nem így akartam… vagyis nem most… még nem… - pislogott jobbra-balra. – Tudom, hogy ezt nem kellett volna. A férfiak az ilyen megnyilvánulásoktól megrémülnek. Nem akarok rád akaszkodni, én csak…
- Jane, fogd már be egy pillanatra – fordítottam magam alá hirtelen. Bár az ötlet utólag nem volt túl jó, mert fel is szisszentem a fájdalomtól.
- Jól vagy? – nézett rám ijedten.
- Igen, tökéletesen jól vagyok, és én is szeretlek – simítottam végig az arcán.
El sem tudja képzelni, hogy mekkora öröm volt számomra, hogy ezt kimondta. Azt hittem, hogy soha életemben nem fogom ezt hallani a szájából, hiszen annyira megközelíthetetlen volt eddig a lelke, most pedig teljesen kitárulkozik előttem.
- Megpróbáljuk még egyszer? – mosolygott rám félénken.
Majd egy szempillantás alatt megint a hátamon találtam magam. Jane pedig magabiztosan kezdett el mozogni felettem, minden szégyenlősség nélkül. Végre tökéletesen, és feltétel nélkül a bizalmába fogadott, és én ennél sosem kívánhatnék többet. Lassan mozgott, és gyengéden, miközben én feszes kebleit, és vágyának központját simogattam, ezzel elégedett sikolyokat kicsalva piros ajkaiból. A mozgása egyre hevesebb, és követelőzőbb lett, ami számomra csak még nagyobb élvezetet nyújtott, de minden jel szerint a számára is. Néhány heves mozdulattal később pedig férfiasságom megfeszült, és szerelmem is hangosan felsikoltott jelezve, hogy ő is elért a csúcsra, és rám hanyatlott apró teste. Szorosan magamhoz öleltem, és gyengéden simogatni kezdtem a hátát. Miközben kedvesem hangosan pihegett felettem.
- Attól tartok, hogy most már mindenki tudja, hogy mi… - szólalt meg néhány perc után.
- Nos, ez előfordulhat – bólintottam rá. - Szerinted ez baj? – kérdeztem kissé félve.
- Nem, én csak. Hogyan viselkedjek ezután velük? Hogy fognak rám nézni? Eddig is csodabogár voltam közöttük – magyarázta idegesen.
- Csak féltek tőled, de ennek nem feltétlenül kell így lennie. Lehetsz te Volterra első számú, és pótolhatatlan testőre úgy is, hogy van társad. Én nem foglak semmiben sem akadályozni. Amikor kell védelmező leszel a Mester mellett, amikor pedig nem kell, akkor az én kedvesem. Nem bonyolult annyira, mint ahogy te hiszed – mondtam gyengéden. Túl sokat agyal Volterrán, és a családon.
- Végül is, megpróbálhatjuk. Csak nem lesz olyan nehéz – egyezett bele.
- Helyes – mondtam elégedetten. - Velem maradsz éjszakára? – kérdeztem reménykedve.
- Örömmel maradok – csusszant mellém. Majd ránk húzta a takarót, és szorosan hozzám bújt. – Jó éjszakát – nyomott gyors csókot a számra. Fejét pedig a mellkasomra tette, hogy hallja a szívdobogásomat. Engem pedig nem sokkal később elnyomott az álom.
(Jane szemszöge)
Paul már órák óta aludt, én pedig csak csendben hallgattam a szívverését, ami a legmegnyugtatóbb dallam volt a számomra, amikor meghallottam az ismerős lépteket felénk haladni. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és halkan kisurrantam az ajtón.
- Te meg mit keresel itt? – kérdeztem halkan Alecet.
- Nem voltál a lakosztályodban, így sejtettem, hogy errefelé talállak – húzott magához, hogy gyengéden megölelgessen. – Jól vagy?
- Persze, miért ne lennék jól? – kérdeztem döbbenten.
- Más lettél, nem tetszett a Mestereknek a mai produkciód – mondta komolyan.
- Másnak lenni nem feltétlenül rossz – vágtam vissza. – Egyébként elvégeztem a feladatomat, és Caius Mester taposott bele az érzéseimbe, nem fordítva.
- Hé, nyugi. Csak az érdekel, hogy rendesen bánik-e veled, mert úgy látom, hogy elcsavarta a fejedet. Eddig is mindenkiben csalódtunk, aki a közelünkbe férkőzött barátságnál komolyabban – mondta egy fokkal kedvesebben.
- Ő más, nem fog bántani, soha – mondtam határozottan.
- Ennyire biztos vagy benne? – kérdezte döbbenten.
- Igen – válaszoltam azonnal.
- Úgy rémlik, hogy anyában is feltétel nélkül megbíztunk, de nem kellett volna – vetett ellent.
- Tudom, de anya nem értett meg minket. Nem szeretett minket úgy, ahogy egy anyának kellett volna – mondtam halkan. Ezt az emléket szeretném elfelejteni, de csak ezt az egyet nem tudom. – Paul, megbízható. Érzem.
- Meglátjuk – biccentett testvérem. – Örülök, hogy egy kicsit végre megnyíltál, csak nem akarom, hogy megbánd – puszilta meg a homlokom. Majd elindult a saját lakosztálya felé. – Mindenesetre csúnya, és fájdalmas halála lesz, hogyha bánt téged, ezt jobb, ha ő is tudja – mondta kicsit hangosabban.
- Ő most alszik, ne ébreszd fel – csitítottam. – Majd megbeszélitek ezt, bátyám – termettem előtte, és hozzá bújtam.
- Jól nézel ki, húgom, ez maradjon is így – suttogta a fülembe, majd elment.
Én pedig visszamentem a kedvesemhez, aki még mindig mélyen aludt. Levettem a ruhámat, majd visszakuporodtam mellé az ágyra, és igyekeztem eközben nem felébreszteni őt. Szüksége van pihenésre, és én nem akartam ebben zavarni.
- Köszönöm, hogy bízol bennem – fonta körém a karjait.
- Te hallottad? – néztem fel rá bosszúsan. – Miért csináltál úgy, mintha aludnál?
- Nem akartam megzavarni a ténykedésedet. Olyan édes voltál, ahogy lábujjhegyen settenkedtél ide hozzám.
- Néha elképesztően bosszantó vagy, ugye tudod – morgolódtam vele. Állandóan átver alvásügyben.
- Mondták már egy páran, de te így szeretsz – rántotta meg a vállát. – Au…
- Ne legyél izgága, vagy az ágyhoz foglak kötözni – mondtam szigorúan.
- Hm… bilincs, kötél… fel akarsz izgatni? – ragadta meg a csípőmet.
- Te egy kéjsóvár, perverz alak vagy. Mondták már? – forgattam meg a szemeimet.
- Mintha már említették volna – gondolkozott el.
- Mindenesetre talán nem is rossz az ötlet, hogy megzabolázzalak egy kicsit. Majd ha felépültél, akkor visszatérünk rá, de addig is alvás – kapcsoltam le a lámpát.
- Így is látok ám – kuncogott fel. – Tudod ez egyfajta vámpír képesség.
- Lehetetlen alak vagy – csóváltam meg a fejem. Azután pedig beletúrtam a hajába, és játszadozni kezdtem a tincseivel. Legutóbb ettől elaludt.
- Értem én, meg akarsz szabadulni tőlem egy éjszakára, hogy ne fecsegjek annyit – ásított néhány perccel később.
- Inkább csak azért, hogy gyorsabban rendbe gyere, de igen, jó lenne, ha aludnál egyet – simítottam végig az arcán.
- Reggel találkozunk – motyogta még, majd tényleg elnyomta az álom. Én pedig nem mozdultam el tőle. Nem akartam, hogy felkeljen, vagy bármi butaságot csináljon. A reggel hamar utolért minket, kedvesem pedig sokáig aludt. Halk kopogtatás zavarta meg a kellemes csendet.
- Szabad – mondtam halkan.
- Sziasztok – dugta be a fejét Félix. – Hoztam Paulnak néhány szendvicset, és üdítőt. Bejöhetek? – kérdezte csendesen.
- Csak egy pillanat – motyogtam zavarban. Nem volt rajtam csak egy szál bugyi. Gyorsan felkaptam Paul földön heverő pólóját, és belebújtam. – Gyere be.
- Hogy van? – kérdezte Félix kissé aggódva.
- Rendbe jön. Viccelődni már van ereje, úgyhogy túl nagy baj nem lehet – mosolyodtam el halványan.
- Helyes, bírom a srácot – mondta elégedetten. – Holnap érkezik a táplálék adag. Ha kívánod, hozok ide neked, illetve nektek néhány példányt. Nem tudom, hogy Paul fel tud-e kelni.
- Köszönjük, de azt hiszem, hogy képesek lesz odajönni, úgyhogy ott leszünk – mondtam hálásan. – Köszönöm, hogy szóltál.
- Igazán nincs mit. Kedvelem a srácot, hozott egy kis színt a kastélyba – mosolyodott el.
- Ebben egyetértünk – simogattam meg szerelmem arcát.
- Nem is zavarlak titeket. Jobbulást neki, és egye meg a reggelit – tette le a tányért az asztalra.
- Félix – szóltam utána, amikor kifele indult.
- Igen? – fordult vissza döbbenten.
- Nagyon kedves tőled, hogy hoztál neki ennivalót, és üdítőt. Köszönjük – néztem rá barátságosan.
- Nincs mit, Jane. Azt hiszem, hogy az egész kastélynak jót fog tenni ez a srác – villantott felém még egy mosolyt, majd eltűnt.
Sokat gondolkoztam, amíg Paul aludt mellettem. Tényleg megváltoztam, de a jelek szerint nem csak én. Mindenki nagyon megkedvelte a szerelmemet, és bíznak benne, feltétel nélkül. Kivéve persze Alecet, de rá meg is haragudnék, hogyha bátyámként nem akarna megvédeni az első udvarlómtól, aki reményeim szerint az első, és egyben utolsó is, mert vele akarom leélni az örökkévalóságomat, ebben biztos vagyok. Mostantól boldog, kiegyensúlyozott élet vár rám.
Néhány héttel később…
(Paul szemszöge)
A sérüléseim gyorsan gyógyultak, és legnagyobb örömömre Jane is megmaradt olyannak, amilyenné sikerült átváltoztatnom. Már nem csak a szörnyű garbókat viselte, és vitt egy kis színt a hétköznapjaiba. Ráadásul egyre kevésbé vezette le a feszültségét mások kínzásával. A Volturi rá sem ismert legfélelmetesebb testőrére, mert amellett, hogy kedvesem természetesen vigyázott a tekintélyére, szinte már bájossá vált. Beszélgetett a többiekkel, nem csak Alec és Aro férkőzhetett a közelébe. Eljárt a lányokkal vásárolni, ami nekem mindig fantasztikus későbbi élményeket jelentett, ugyanis a hölgyek végre rávezették Jane-t az apró, színes fehérnemű rejtelmeibe, aminek azt hiszem, hogy bármelyik férfi örülne.
Az élet tökéletes volt itt Volterrában, még a hierarchiájuk ellenére is. Teljesült minden kívánságom, amiről valaha is álmodoztam. Velem voltak a szüleim, hatalmas családom volt, akik mind szerettek, és megtaláltam végre a szerelmet, amire már évtizedek óta várok. Végre én is megtapasztalhattam, hogy „az élet szép”, és én mindent el fogok követni, hogy ez így is maradjon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Imádom őket! Olyan édesek! Végig olvastam ezt is, meg a Sam Demetriset is. Nem akarsz írni vmi folytatást négyükkel? Az tök jó lenne. Egyébként a másikba is szívesen kommentáltam volna, de sajna oda vmiért nem engedett. Nagyon jók lettek!:)