Otthon.

Régen ez a szó teljesen mást jelentett számomra, de most, a nyugalmat, azt a helyet, ahol, nem kell félnem senkitől, csak a saját gondolataim igazság tartalmától.

De nem otthon vagyok, hanem egy család házában, ahol épp az igazságot kell elmondanom, de nekik nem szabad, nem, nem tehetem, hisz megígértem, hogy nem fedem fel senki előtt azt, hogy én kivagyok. De tudom, hogy muszáj lesz, ők nem emberek, valami olyan lények, akiktől azt hiszem, hogy félnem kéne, de nem teszem, az eszem azt súgja, hogy meneküljek, de a szívem, hogy maradjak. Mindenki engem néz és várja, hogy elkezdjek beszélni, hogy elmondjak mindeninek mindent, olyanokat, amiket én is csak most tudtam meg, azt se tudom, hogy ez az egész igaz-e, vagy csak álom, ha álom, akkor szeretnél már felébredni. Ezek a szemek, kezdek félni, nem vesznek levegőt, mi, ez valami tévedés, de semmi szuszogást nem hallok. Edward beszédre készül, de aztán inkább nem szól semmit. Érezni lehet a szobában a feszültséget.

- Kérlek, Lili, hidd el, bennünk megbízhatsz, elmondhatsz mindent és ígérem, hogy mi is elmondjuk neked magunkról a teljes igazságot, nem fogjuk a titkodat világgá kürtölni. Csak kérlek, mondd el! - Szólalt meg hosszas csend után Carlisle. Igaza van, éreztem az auráján, hogy igazat mond, de a gondolatait valamiért nem hallom senkinek, de legalább, tudom, vagyis látom, hogy nem hazudik.

- De nem mondhat… - Hülye Lili, nem igaz, ebből mindenki leszűri, hogy igazuk van , és valami lány vagyok, vagyis hallhatatlan.

- Kérlek, bízz bennünk! – Könyörgő szemmel, szinte már sírva kérte. Valami megpattant bennem és mondtam, csak mondtam, mintha valami természetfeletti erő hatott volna rám.

- Rendben. Tegnap, mikor elájultam a suliban álmodtam, azt, hogy egy nő azt mondja nekem, hogy hallhatatlan vagyok. Aztán megjelent a nagymamám, aki elmondta, hogy édesanyám is az volt, és nekem is annak kell lennem. Ja igen van erőm is. Ami azt jelenti, hogy látom mindenki auráját. Azt hiszem, röviden ennyi volna, csak egy valamit nem értek, hogy, amikor a kórházban voltunk, akkor láttam Alice gondolatát, ő is azt látta, amit én, láttam az aurátokat, de a másik pillanatban semmit sem láttam.

Láttam rajtuk, hogy vagy ezernyi kérdésük van.

- Bella, ha megpróbálnád... - Szólalt meg először Carlisle. Ekkor nem tudom, hogy mi történt, de hallottam mindenki gondolatát, láttam az aurákat.

- látja az auránkat, tehát Bella pajzsa védett meg minket. –Edward szólalt meg, de belül teljesen máshol járt az esze, hogy ez az egész, amit elmondtam valóságos-e, hogy rajtuk kívül vannak-e olyanok, akik hallhatatlanok, de nem kell megölni érte semmit. Na jó ezt nem értem, de éreztem, hogy ők is elmondják, azt, hogy mik ők is valójában. A pajzs megint előkerült, és mondhatni megint süket voltam. De nem is bántam, csak arra akarok koncentrálni, amit mondanak, és nem arra, amit gondolnak.

- Köszönjük Lili, hogy ezt elmondtad nekünk, lesz majd még kérdésünk, de tudom, hogy neked is lesz, miután elmondom. Tehát, igazad van, mi nem vagyunk emberek, vámpírok vagyunk. Engem haraptak meg egyszer pár száz éve, aztán megtaláltam Edwardot és őt is átváltoztattam, mikor Esmét megtaláltam, tudtam, hogy ő életem párja ezért ő is átváltozott, aztán jött Emmett és később csatlakozott hozzánk Alice és Jasper. De mi csak állatvére élünk, nem ölünk embert sosem, igaz, sokaknak voltak hibái, de hát mindenki hibázik és tanul belőlük. Vannak olyanok, akik valamilyen képességgel születnek, Edward olvas a gondolatokban, Alice látja a jövőt, Jasper képes befolyásolni az érzelmeid, és Bellának egy pajzsa van, ami megvédi őt az efféle képességektől, és ezt ki tudja terjeszteni, hogy minket se tudjanak az ilyenek befolyásolni, ezért nem hallasz minket, és nem látod az auránkat. Tudnod kell, hogy mi segítünk neked, amiben csak tudunk. És most had tegyek fele egy kérdést, hogy lett édesanyád hallhatatlan?

Na jó ez elég bizarr, hisz kiskoromban meg voltam őrülve a vámpíros dolgokért, néha a többiek elég furán néztek rám, de nem érdekelt, minden csak a vámpírok körül forgott, erre kiderül, hogy léteznek és történetesen itt áll velem szemben hét vámpír. Jézusom, most esik le Edward hallja a gondolataimat? Alice látja a jövőmet? Mondjuk akkor már értem, hogy miért látta ugyanazt a kórházban, mint, amit én láttam. De a vámpírok is hallhatatlanok, csak nekik szükségük van vérre, de legalább nem embert ölnek. Ezt jó tudni, mondjuk az a helyzet, hogy nagyon rövid idő alatt olyanok nekem, mind a családom. Az sem érdekelne, ha emberek ölnének.

- Azt hiszem anyának volt egy szerelme, aki vámpír volt, de ezt megtudták a minisztériumban és megölték – Na, jó ez furcsa, ilyeneket nem tudtam, de mint képregényszerűen játszódott le a fejemben. Azt hiszem nem készültem fel még sok mindenre.

- De én is szeretnék kérdezni valamit. Edward, akkor te hallod a gondolataimat?
Hangosan felnevetett, nagyon aranyosnak tűnt, de nem igazán értettem, hogy ebben mi a vicces, nagyon is félek, mivel nem szeretném, ha tudná, hogy nekem éppen mi jár a fejemben.
- Amikor megjelentél az iskolában, akkor hallottam, hogy miket gondoltál a mackódról, de most már nem hallom. – Paprika vörös lettem, hallottam, ahogy Bella mérgesen fújja ki a levegőt, nem értettem, hogy miért, hisz nem az ő szerelmére gondoltam.
De ezt nem csak én vettem észre, mindenki furán nézett Bellára, aki szó nélkül kirohant.
- Majd én! – mondta Emmett és már ott sem volt.
De miért nem Edward ment? Hisz az ő szerelme Bella, ha jól tudom.
- De Lili te miért vagy ilyen gyors? Alig bírtalak utolérni, mikor utánad mentem. – Edward mintha nem is érdekelte volna, hogy élete párja ezelőtt rohant el elég ingerült állapotban.
- Ezt én sem értem, hisz, ha jól tudom, ha pár száz év eltelik, akkor vagy lesz valamilyen gyógyító erőm, vagy a testem erősebb lesz.
- Na jó, mára ennyi épp elég lesz a kérdezgetésből, Lili édesem biztosan éhes vagy már, Edward, te, pedig menj utána. Nem szabad ilyenkor egyedül hagynod.
- Ne! – Alice ijedt arcától végigfutott a hátamon a szőr.
- Tehát ezért ilyen mostanság Bella, majd én megmutatom nekik.
Épp, hogy kimondta, mikor már semmi sem látszott belőle, igazából nem értek semmit. Mondjuk vámpírok között voltam.
De Alice fájdalmas sikítása mindennél rosszabb volt.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.