(Alec szemszöge)

Bambán bámultam az apró mobilt a kezemben, mert nem tudtam rájönni hogy mi baja Ness -nek. Mégis minek kérdezném meg Jennát…. Ó istenem ne! Az nem lehet. Abban a pillanatban ahogy rájöttem Stella szavainak az értelmére a telefon kicsúszott a kezemből, és egy csattanással a szobám kőpadlóján landolt. Pedig még csak most vettem. Gondoltam így könnyebben beszélgethetek Stellával nappal is. De most már mind egy. Megértettem mire célzott. Látta. Látta amint megcsókolom Jennát. De gondolom azt nem amikor megzsarolt. Azt mondta ha nem teszem meg, mindent elmond Aronak. Beleértve azt is hogy egy halandó lánnyal szűrtem össze a levet. De hogyan? Mit keresett ott Stella? Beszélnem kell vele. Meg kell tudnia az igazat. Nem gondolhatja hogy Jennát választottam helyette. Nem és nem! Felpattantam az ágyról, és az ajtóhoz rohantam. Feltéptem és vámpír sebességgel a kijárathoz rohantam. Kint alkonyodott, így már csak egyes helyeken sütött a nap. Nagyon idegesített hogy csak emberi tempóba mehetek. Lassúnak és feleslegesnek találtam. Annyira siettem amennyire, csak az emberi tempó megengedte. Átvágtam a parkon, ahol több lány is érdeklődve mért végig. De egyikkel sem törődtem. Csak Stella arca lebegett előttem és a szavai a fejemben. Amikor megláttam a kórház épületét furcsa szorongás kerített hatalmába. Ilyet még sosem éreztem. Furcsa emberi érzés. Bementem és egyből a 19-es kórterem felé vettem az irányt. Tudtam hogy Stella ott lesz, hiszen én hoztam be a kórházba. Borzalmas volt úgy, gyengén és szétesetten látni. Akkor hiába vérzett annyira, a bennem lévő szörnyeteg elbújt valahol a sok aggodalom és fájdalom mögött. Nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy gyógyuljon meg. Már éppen azon gondolkodtam hogy átváltoztatom,mert nemláttam más esélyt, de a mentőautó befordúlt a sarkon. Hiába, a sors közbeszólt. Ott ültem az ágya mellett. Reggel viszont kénytelen voltam eljönni, mert a kórterem ablakán nagy méretben besütöttek a nap sugarai és nem kis ijedséget okoztam volna ha valamelyik nővér meglát úgy. Így hát eljöttem, de egész nap csak azon agyaltam hogyan kéne eljutni idáig. És most tessék! Itt vagyok, de mégsem merek bemenni. Végül összeszedtem magamat és benyitottam. Az ablakon tompa fény áradt be, amitől a bőröm halványan megcsillant. Csak remélni tudtam hogy most nem nyit be senki. Stella az ágyon feküdt és aludt. Már a saját ruháiba volt felöltözve, és jobb színben is volt. Viszont ahogy közelebb mentem hozzá, és jobban megnéztem az arcát, olyan más volt. Valahogy fáradtnak tűnt. A kezében egy újság volt. Biztos olvasás közben aludt el. Mellé sétáltam, odahúztam egy széket és leültem mellé. Néztem az arcát, ami most nyugodt volt. Hirtelen a telefonja rezegni kezdett, amitől kicsit megugrottam. Felkaptam az éjjeliszekrényről, nehogy a rezgésre felébredjen. A kijelzőn egy kis kép villogott amin ő és egy srác volt. Itt készülhetett a kórteremben, mert a háttérben ott volt a kórházi ágy, amin most ő aludt. A képen mind a ketten mosolyogtak és összedugták a fejüket. A kép alatt ez a felirat villódzott. „Justin hív”. Justin? Ő meg ki lehet? Egyre jobban zavart, hogy nem tudom ki ez a srác. Megfordult a fejemben hogy felveszem a telefont, de jobban belegondolva rájöttem, hogy ez illetlenség lenne a részemről. Így hagytam amíg abbahagyja a rezgést. Mivel nagyon nagy volt a kíváncsiságom beléptem a képek mappába és elkezdtem nézegetni. Volt még egy pár kép ahol ugyanezzel a fiúval volt. Vagy ketten vagy csak ez a Justin. Volt kettő amin aludt. És Stella ezt is itt fényképezte a kórteremben. A következő képen a srácon fekete paróka és napszemüveg volt. Annál a szökőkútnál álltak, amelyikhez Stellával mentünk amikor a városban járkáltunk. Ahogy nézegettem ezeket a képeket, egyre dühösebb lettem, és egyre jobban idegesített ez a fiú. Ki lehet? A válaszomra nem kellett sokat várnom, ugyanis Stella átfordult az oldalára, így az újság is kiesett a kezéből. A borítóján ugyan az a srác volt. Felvettem a földről és elolvastam a címlapot. „Justin McConner Volterrában”. Felhorkantam. Pont ezzel a ficsúrral kellett összeakadnia Stellának. De komolyan. Sosem csíptem ezeket a sztárocskákat. Nem is nagyon érdekeltek. Sőt semmi sem érdekelt, a külvilágból addig amíg meg nem ismertem Stellát. Azóta rákaptam a rock zenére. Nem is tudom meddig ültem ott és figyeltem. Úgy hajnali négy körül lehetett, amikor Stella nyugtalanul forgolódni kezdett. Letettem a telefont az éjjeliszekrényre az újsággal együtt, amit közben átlapoztam. Pusztán kíváncsiságból. Valamit motyogott is. Valami olyasmit hogy „ne! Miért?” utána meg „Tűnj innen”. Remélem ez nem nekem szólt. Bár kétség kívül megérdemelném. Ráfordult a bekötözött karjára és felszisszent. Gyorsan legurult róla és álmosan pislogott kettőt.
- A francba – morogta és felült. Éppen le akart szállni az ágyról amikor észrevett engem. A szíve egyből gyorsabb tempóra kapcsolt, de az arca fájdalmat és dühöt tükrözött.
- Te meg mit keresel itt? – szegezte nekem dühösen a kérdést.
- Figyelj Ness… - kezdtem, és az általam szeretett becenévén hívtam de közbevágott.
- Nem voltam elég érthető? Nem kell magyarázkodnod, mindent láttam. Csak azt nem értem hogy akkor miért szórakoztál velem? Tudom hogy nem vagyok olyan szép mint az a Jenna, de akkor legalább mondtad volna meg! – könnyek gyűltek a szemébe. Hogy gondolhatott ilyet?
- Ness… - megint félbeszakított.
- Ne mond hogy sajnálod! Láttam mindent! – a könnyek kicsordultak a szeméből, és szinte már ordított.
- Nem, nem láttál mindent! – csattantam fel. Kicsit hátrahőkölt, de a fájdalom végig ott égett a szemében. Felálltam a székből és közelebb mentem hozzá.
- Stella, én… nem akartam! De hidd el nem tehettem mást – magyaráztam és azért hívtam ezen a nevén hogy a mondandóm komolyabban csengjen.. Gúnyosan felhorkant.
- Na persze! Nem tudtál ellenállni a kísértésnek! – felment bennem a pumpa. Miért nem hisz nekem?
- Ha nem teszem meg, amit kért, akkor mindent elmondott volna Aronak. Tudod ez mit jelentene? – kérdeztem idegesen. Annyira meglepődött hogy elfelejtett haragudni. De csak egy pillanatra, utána keserűen felnevetett.
- És ezt mikor találtad ki? – betelt a pohár. Hanyatt döntöttem az ágyon és a kezeit a feje felett összefogtam. Térdemmel megtámaszkodtam a csípője két oldalán. Ezt olyan gyorsan csináltam, hogy úgy egy másodpercbe tellett. Stella levegőért kapkodott, úgy megijedt.
- Mit kell ahhoz tennem hogy higgy nekem? – néztem rá könyörgően. Most először láttam a szemében hogy kételkedik magában.
- Ness, én szeretlek! Érted? Soha senkit nem szerettem még így. Miért dobnám ezt el magamtól egy olyan nőért, aki csalásokkal akar előrébb jutni? – suttogtam lázasan. A szeme ismét megtelt könnyekkel. A teste ellazult. Elengedtem a kezeit, amit egyből a nyakam köré font, és hevesen megcsókolt. Meglepődtem, de gyorsan kapcsoltam. Végigsimítottam az arcán, aztán a nyakán.
- Én is szeretlek. Annyira rossz volt azt hinni hogy elveszítelek – suttogta miután ajkaink elváltak, és erősen magához ölelt. Én is magamhoz vontam törékeny kis testét és amennyire csak tudtam magamhoz szorítottam. Persze annyira nem erősen, hogy fájdalmat okozzak neki. Annyira szerettem ezt a törékeny emberlányt, hogy akár az életemet is odaadnám érte. Ekkor még nem tudtam, hogy ez nem sokára be is következhet…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.