(Rosalie szemszöge)

 

Izgatottan sétáltam szerelmem mellett. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy hova megyünk, de a látvány, ami végül elém tárult mélységesen megdöbbentett, persze jó értelemben. Egy kedves kis rét közepén állt egy apró sátor, aminek az egyik fele teljesen nyitott volt, a belseje pedig tele volt vastag, puha plédekkel, rengeteg színes párnával, és egy kisebb piknikkosár is elő volt készítve.

-         Ez káprázatos – mondtam elámulva.

Tényleg fantasztikus volt a látvány. Még soha egy férfi sem készül ennyire, hogy örömet okozzon nekem, Emmett pedig már sokadszor teszi ezt a kedvemért. Úgy érzem magam, mintha csak a saját tündérmesémbe csöppentem volna.

-         Reméltem, hogy tetszeni fog – simított végig a gerincem mentén. – Gyere, menjünk közelebb – húzott magával a sátor alá.

Majd gyengéden leültetett a hatalmas pokrócra, én pedig azonnal kényelmesen eldőltem a párnák között. Jól esett egy kicsit ledőlni, mert bár nagyszerűen titkolom, azért néha még egy kicsit rám tör a szédülés.

-         Szóval, eredetileg itt szerettem volna megkérni a kezed, és miután terveim szerint, mint ahogy a valóságban is „igent” mondtál volna én az ujjadra csúsztattam volna a gyűrűt, ahogy az meg is történt, majd elővettem volna ezt – húzott el két poharat, és egy üveg vörösbort a kosárból. – Tudom, hogy nem szereted az alkoholt, és azt se, ha én iszok, de mivel a vacsorához néha elkortyolsz egy pohárkával, reméltem, hogy megünnepeljük az eljegyzésünket is.

-         Örömmel iszom veled egy pohár bort – vettem el a poharakat, hogy Emmett kinyithassa a palackot. Miután kinyílt a nedű, kedvesem azonnal töltött egy kicsit mindkettőnknek.

-         Ránk? – kérdezte mosolyogva.

-         Ránk – bólintottam rá boldogan.

Jóízűen kortyoltam bele a borba, ami kellemesen gyümölcsös zamatot árasztott magából. Nem igazán értek hozzá, de amennyire már Emmett próbálta magyarázni ez valószínűleg desszertbor lehetett. Lényeg a lényeg, hogy nagyon finom volt. Kiittam az egészet, gondolkozás nélkül. Emmett azonban csak szolidan kortyolgatott, mint mindig. Soha nem láttam, hogy egy pohárnál többet ivott volna, bárhol is voltunk, és ez mindig mélyen megnyugtatott. Az én szerelmem sokkal, de sokkal jobb ember, mint bárki más, ezt már többször is bebizonyította, de amióta megismerhetem az igazi családi hátterét, a szüleit és a barátait, már egyáltalán nem csodálkozom ezen. Micsoda környezetből kellett elszakadnia miattam. Biztosan nagyon hiányzott a szüleinek, és Sally-éknek is. Hiszen, amikor az első életemben elvittem magammal, hogy Carlisle átváltoztassa, szegények azt sem tudták, hogy hova tűnt, hogy mi történt vele. Vajon, hogyha Lionelt vittem volna oda, akkor meg tudta volna még menteni? Helyesen cselekedtem? Mármint az ő szempontjából. Mert az én szempontomból Emmett a legjobb dolog, ami valaha is történt velem, de nem biztos, hogy neki is én vagyok a legjobb. Talán mégis meg kéne néznem a dolgok más szemszögét is? Nem, még nem, előbb hozzá akarok menni Emmetthez, hogy magammal vihessem innen a világ legszebb emlékét.

-         Min gondolkoztál el ennyire? – kuncogott felettem Emmett. Mikor dőltünk el a pléden?

-         Én, öhm…

-         Már az esküvőt tervezted, igaz? – csillantak meg a szemei.

-         Most lebuktam – mosolyodtam el.

-         Minden olyan lesz, amilyennek te szeretnéd, de kérlek, a nászutunkat hadd szervezzem meg én. Olyan remek ötletem támadt, és szeretnélek meglepni – mondta lelkesen.

-         Részemről rendben – egyeztem bele azonnal. – A menüsort is együtt kell összehoznunk. Még nem is tudom, hogy mi a kedvenc ételed – néztem rá kérdőn.

-         Igazság szerint leginkább minden, csak sok legyen. Nem vagyok válogatós. Bár, hogyha a menüben szerepel egy jó marhapaprikás, akkor nem fogok tiltakozni. Na meg persze karamelltorta. Azt mindenképpen meg kell majd kóstolnod. A nagymamám receptje, és valami hihetetlen. Majd meg is mondom anyának, hogy legyen holnap az is – nyalta meg a szája szélét. Úgy látom az én macim nem csak vámpírként volt nagyétkű. Bár egy ekkora testhez, és a munkához kétségkívül szükség van a tápanyagpótlásra.

-         Rendben, akkor ezek mindenképpen szerepelni fognak a menüben – egyeztem bele azonnal.

-         Nagyszerű, de itt és most, tényleg a menü összeállítása a legfontosabb? – kérdezte boci szemekkel. Majd egy zsineget megrántva a sátor eddig nyitott fele is a földig borult, így megakadályozva, hogy bárki is belásson a sátorba.

-         Igazából nem – haraptam az ajkamba. Pontosan tudtam, hogy ígérete ellenére mi fog most következni, de valahogy egyáltalán nem bántam. Végül is nem lát meg minket senki, és majd megpróbálok halk lenni, amennyire csak tudok.

-         Szóval, mégiscsak hagyod magad elcsábítani? – villantak meg a szemei vágyakozva.

-         Hogy is ellenállhatnék neked? – karoltam át a nyakát.

-         Tulajdonképpen eddig egészen nagyszerűen ellenálltál – kuncogott fel Emmett.

-         Azért mert társaságban voltunk – pirultam el. – Lehet, hogy téged nem zavart a dolog, de szerintem egy kicsit kínos volt a helyzet.    

-         Családban marad – legyintett Emmett.

-         Így is fel lehet fogni a helyzetet, én azért jobban szeretném, ha a hálószoba titkainkat nem kürtölnénk világgá.

-         Jól van, majd viselkedek, már amennyire tudok, hogyha te vagy a közelemben – húzkodta a szemöldökét.

-         Te teljesen lökött vagy – szusszantottam fel bosszúsan.

-         Ezt miért hangoztatod mindig? – kérdezte fejcsóválva. – Na nem baj, most az egyszer még megbocsátok – legyintett nagylelkűen.

Majd az ajkaimra tapadt ellentmondást nem tűrve. Na nem, mint tiltakozni akartam volna. Kedvesem keze azonnal elkezdte a ruhám alját egyre feljebb tornázni, míg én az ingjével voltam elfoglalva. Az első kísérletünkhöz képest, már szinte profi módon ment nekem az ingtől való megszabadítása, de az öve még mindig kihívást jelentett számomra, bár ezúttal legalább sikerült megszabadítanom tőle, amiért kifejezetten büszke voltam magamra, és még egy diadalittas vigyort is megengedtem magamnak.

-         Nocsak, nem tartott sokáig belejönni – villantak meg szerelmem szemei.

Azután pedig egy rántással megszabadította magát az övtől, hogy ne nyomja vele a hasamat. Már csak a nadrággombbal kell megküzdenem. Az viszont koránt sem volt egyszerű, mert ahogy sikerült feltornáznia a ruhámat a csípőmig azonnal egész testével hozzám simult, így nem fértem hozzá a gombhoz. Ellenben így megéreztem a már nekem feszülő vágyát, ami elégedett sóhajt csalt ki belőlem. Szerelmem mostani hevessége egészen emlékeztettet a vámpírlétünk együttléteihez, de valahogy mégis más volt a helyzet. Egészen fantasztikusak voltak ezek az új érzések. Már teljesen elernyedtem kedvesem alatt, és élveztem minden egyes érintését, de hirtelen megállt a keze, de csak annyira, hogy egy kissé heves mozdulattal a fejem fölé emelje az én karjaimat, majd amilyen gyorsan csak tudta lecsúsztatta rólam a ruhát, így már csak a fehérnemű takarta el testemet szerelmem elől. Emmett szemei elégedetten megvillantak, majd ajkaival mohón lecsapott a melltartóm által szabadon hagyott részre. Most nem volt annyira gyengéd, mint először, sokkal inkább szenvedélyes, de én ezt egyáltalán nem bántam, sőt. Talán még jobban élveztem ezt az igazi, pajkos Emmettet, akit mindig is ismertem. Ember létére a szorítása még mindig nagyon erős volt, és ujjai alatt elszakadt a vékony kis pánt, ami a vállamon tartotta a fehérneműmet, mire én csak felkuncogtam, de kedvesem bűntudatos arccal nézett rám.

-         Ne haragudj, néha megfeledkezem az erőmről – kért bocsánatot.

-         Semmi baj, ez legyen a legnagyobb gondunk – simítottam végig az izmos mellkasán.

-         Hm… pedig azt hittem, hogy nehezményezni fogod ennek a szép darabnak az elvesztését – csodálkozott el. – Bár természetesen nem bánom, hogy te sem bánod ezt a balesetet – vigyorodott el pimaszul. – Legalább most már tudom, hogy mik azok a határok, amiket feszegethetek – csippentette el a másik pántomat is.

-         Hé – néztem rá morcosan. – Az, hogy megesett egy kis baleset még nem jelenti azt, hogy mostantól minden alsóneműm megtépázhatod – böktem mellkason.

-         Szóval csak kivételes alkalmakkor, értettem, hölgyem – bólintott rá komolyan. Majd újfent lecsapott az ajkaimra, mert biztosan látszott rajtam, hogy ismét visszavágnék a kijelentésére. Egészen addig csókolt, amíg szinte már levegőt sem kaptam, és csak utána engedett el. – Akartál mondani valamit? – zilálta elégedetten.

-         Én…

-         Szóval, nem. Én is így gondoltam – vigyorgott rám pimaszul, és újra megakadályozta, hogy beszélni tudjak.

A csókja egyre hevesebb lett, édes nyelve néhány pillanat alatt tört utat az ajkaim közé, én pedig készséggel engedtem a gyengéd erőszaknak, és azonnal igazítottam magam kedvesem mozdulataihoz. Egyszerűen észveszejtő volt, ahogy hevesen birtokba vette az ajkaimat, miközben kezeivel megszabadított engem, és magát is a felesleges ruhadaraboktól. Mire legközelebb feleszméltem, azonnal fel is nyögtem, mert Emmett kutakodó keze megtalálta az utat a leggyengébb pontomhoz, majd néhány gyengéd simítás után kezét felváltotta férfiassága. Egyre inkább emlékeztetett az én vad férjemre, de egyáltalán nem bántam. Így is imádtam vele lenni mindig is. Egy határozott mozdulattal egybeforrasztotta a testünket, és heves mozgásba kezdett, miközben ajkával a mellemre tapadt. Hangosan felnyögtem néhány mozdulatánál, de elképesztően élveztem a szenvedélye hevét. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, és annyira magamhoz húztam, amennyire csak tudtam. Most nem volt a ritmusunk elnyújtott, és gyengéd. Mindent elsöprő, és ösztönös volt minden mozdulat, de annál nagyobb volt a gyönyör, amit okozott. Hangosan sikoltottam fel, akármennyire is próbáltam elfojtani élvezetem hangjait, de amint észbe kaptam inkább Emmett vállába haraptam, hogy tompítsam a hangomat, amitől Emmett enyhén felszisszent, de aztán a hangja kéjes sóhajtásba torkollott. Hogy néhány pillanattal később ő is kövessen engem a gyönyör birodalmába. Ernyedten hanyatlott rám, ezzel még jobban összeforrasztva a testünket, ami elégedetten nyögésre késztetett.

-         Nem nyomlak agyon? – kérdezte kedvesem suttogva.

-         Még nem, de ha már igen, akkor szólni fogok – simítottam végig a gerincén.

-         Rendben, akkor még maradok egy kicsit – fúrta a fejét a nyakamba. – Szeretem az illatodat – harapott bele óvatosan a bőrömbe. Hm… a kis vámpír. Ezek szerint már emberként is szeretett harapdálni.

Összebújva feküdtünk egészen addig, amíg mocorogni nem kezdtem alatta, mert már egy kicsit nehéz kezdett lenni a számomra. Azért nálam jóval nagyobb volt magasságra, és súlyra is. A testem egy apró négyzetcentimétere sem látszott ki hatalmas teste alól. Érdekes látványt nyújthattunk volna, hogyha valaki ránk tör, de szerencsére ez nem történt meg.

-         Fel kéne öltöznünk, és visszamennünk – sóhajtottam fel kicsit csalódottan. Bár egyáltalán nem bántam, hogy megint a barátaink körében lehetünk, de így is határozottan jól éreztem magam. – Emmett? – ráztam meg egy kicsit a vállát, mire legurult rólam, és mivel a karjai eddig is öleltek, így a lendülettel automatikusan a mellkasára húzott. Viszont a jelek szerint nem ébredt fel. – Emmett McCarthy – simítottam végig a mellkasán. – Ébresztő – nyomtam csókot a szájára. Majd a szemhéjaira, azután pedig az arcára is, de még mindig nem kelt fel. – Na jól van, te akartad – vigyorodtam el. Azután pedig a hajammal kezdtem el csiklandozni az arcát, utána pedig a mellkasát, majd a hasát is.

-         Hé, ez zaklatás – húzott vissza magához egy csókra.

-         Te nem is aludtál? – kérdeztem bosszúsan.

-         Naná, hogy nem, de a keltegetés nagyon is csodás volt. Kíváncsi voltam, hogy mire számítsak a hosszú, közös jövőnkben. Ha így fogsz kelteni minden reggel, akkor azt hiszem, hogy sosem lesz okom panaszra – mondta elégedetten.

-         Még nem vagyok csak egy kis ideje a menyasszonyod, és te már tesztelsz? Ennek meglesznek a következményei – mondtam határozottan.

-         Hajaj, milyen büntetést fogsz kiszabni rám? Állok elébe – csillantak fel a szemei. – Csak sok legyen.

-         Majd, hogyha megtudod, akkor nem akarod, hogy sok legyen – mondtam összehúzott szemekkel. – Kénytelen leszek megnevelni téged, hogy jól viselkedj, legalább, amikor társaságban vagyunk.

-         Társaságban általában jó vagyok, de veled jogosan rosszalkodhatok majd – kacsintott rám. Majd egy szempillantás alatt ő került felülre ismét. – Szóval? Mi is számít rosszalkodásnak? – simított végig a combomon. – Ezt megtehetem? – csókolt a nyakamba.

-         Csak diszkréten – mosolyodtam el.

-         Na és ez még belefér? – nyomott szolid csókot a számra.

-         Tanulékony vagy – mondtam elégedetten.

-         Na és ezzel, mi helyzet? – markolt a fenekembe. Ami jóleső nyögést szakított ki belőlem.

-         Ezt korlátozzuk a hálószobára – simítottam végig az arcán.

-         Nem vagy túl engedékeny – húzta el a száját. – Na és mi van, ha tánc közben véletlenül végigsiklik a kezem itt-ott? – kérdezte kíváncsian. – Az is büntetést von maga után?

-         Könnyen lehet – bólintottam rá.

-         Pedig, ha tudnád, hogy milyen fárasztó valaki derekán tartani a kezed egyfolytában, akkor megértenéd az effajta kényes eseményeket – szusszantott fel bosszúsan.

-         Csak megoldod majd valahogy, hiszen erős férfi vagy – tapogattam meg a bicepszét.

-         Ez mondjuk így igaz – mondta elégedetten. Persze, minden férfi szereti, hogyha fényezzük egy kicsit az önbizalmát.

-         Te egoista fráter – forgattam meg a szemeimet.

-         Imádom, amikor bókolsz nekem – feszítette nekem ismét férfiasságát. – Vigyázz, hogy mit mondasz, mert még a végén bajba kerülsz, szépségem.

-         Örömmel veszem, hogyha bajba kerülök, de lehetőség szerint ezt este folytassuk, most már igencsak vissza kéne mennünk a többiekhez.

-         Este addig büntethetlek, ameddig csak akarlak? – kérdezte kíváncsian, a kezeimet pedig a fejem fölé szorította.

-         Emmett, komolyan beszéltem – mondtam kissé morcosan.

-         Én pedig komolyan kérdeztem – válaszolta magától értetődően.

-         Rendben – sóhajtottam fel. – Megígérem, hogy este addig „büntethetsz”, ameddig csak kedved tartja – bólintottam rá megadóan.

-         Helyes, akkor most már mehetünk – gördült le rólam elégedetten.

Majd öltözködni kezdett. Nekem viszont nem volt ilyen egyszerű dolgom, mivel a fehérnemű felső része igencsak megadta magát a szenvedélyünknek. Kétségbeesetten gondolkodtam a megoldás után, de Emmett megelőzött, és egy apró csomóval megoldotta a problémámat.

-         Így nem lesz feltűnő ez a kis baleset – segítette fel rám a ruhámat is. – Oké, most fordulj körbe – mondta. Én pedig készségesen engedelmeskedtem. – Jól van, nem lesz itt gond. Nem vehető észre, hogy megcsomóztam a pántot. 

-         Akkor jó – mosolyodtam el. – Mi legyen a sátorral, és a kosárral? – fordultam körbe.

-         Majd visszajövök érte, hogyha már mindenki otthon lesz – legyintett Emmett. – Úgyis tortát akarsz sütni, legalább nem zavarlak, amíg nem leszek ott. Ellenkező esetben úgysem hagynám, hogy holmi süteménnyel foglalkozz helyettem – paskolta meg a fenekemet.

-         Rendben, de nem lesz baj? Nem fogják az állatok széthordani, vagy ilyesmi? – kérdeztem aggódva.

-         Nem túl valószínű, hogy ide bármi is jönne, ez egy nyugodt környék – mondta határozottan.

-         Oké te ismered itt jobban ki magad – bólintottam rá.

-         Ne félj, a múltkori balesetünk óta sosem hagyom el a puskámat, ha az erdőbe megyek – húzta el a száját Emmett.

-         Már megbeszéltük, hogy nem a te hibád volt – legyintettem. – Bárkivel megeshetett volna.

-         Lehet, de kis híján elveszítettelek a butaságom miatt, és ezt nem tehetem meg még egyszer, még véletlenül sem – mondta határozottan.

-         Tudom, hogy így lesz – bújtam hozzá, majd csókot nyomtam a szájára. – Most viszont itt az ideje, hogy megkeressük a többieket.

-         Rendben, menjünk – egyezett bele szerelmem.

Csendben sétáltunk vissza a patakhoz, nem volt szükség szavakra annak kifejezéséhez, amit éreztünk. Felhőtlen boldogság, és tökéletesség lengte körül ezt a világot. Szinte már túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Nekem pedig tudnom kell, hogy mi az a rossz, ami eddig rejtőzködik előlem, és csak a rózsaszín fellegeket engedi látni. Gondolataimból azonban szinte azonnal kiszakított a hangos gyerekzsivaj, és a szülők lelkes beszélgetése arról, hogy milyen jó, hogy megnyílik az iskola, mert végre van új tanítója. Én is legalább annyira vártam már, hogy elkezdhessem a munkát, mint a szülők és a gyerekek. Ennyi tudásra éhes fiatalt öröm lesz oktatni. Mikor visszaértünk Emmett szülei már nem voltak ott. Sally azt mondta, hogy kedvesem anyukája már annyira izgatott volt, hogy ellátogatok hozzájuk, hogy már ma el akarta feltétlenül kezdeni az előkészületeket. Azért nagyon remélem, hogy nem fogja megerőltetni magát túlságosan. Sally és Lionel azonban azonnal gratuláltak nekünk, és persze Alex is csatlakozott hozzájuk a kis barátaival, akiket a szülők is követtek. Mindenki nagyon kedves, és barátságos volt velem, egyszerűen sütött a lényükből, hogy itt mindannyian szeretetreméltó emberek. Egy olyan közösség része lehetek, ami érdemes rá, hogy felhőtlenül boldog, és kiegyensúlyozott legyen. Tisztaság, és szeretet árad minden porcikájukból, és a napi kemény munka után is őszintén mosolyognak a gyermekeikre és a világra. Tennessee lett a hazám. Jobban illettem ebbe a környezetbe, mint valaha is hittem volna. Minden emellett a valóság mellett akart tartani, de bennem azonban valahogy mégis támadt egy csöppnyi kétség. Nem az itteni életem miatt, mert az biztosan tökéletes lenne, hanem a családom miatt. Lehet, hogy valami baj történik velük miattam, vagy elveszítenek valakit, mert én nem vagyok ott. Meg kell tudnom, hogy mi az a nagy titok, ami mindent körülleng, és ezt Nadine nem fogja megmutatni nekem, mert tudja, hogy érzelmileg nagyon is befolyásolható vagyok, hogy a vámpírcsaládom sorsa a tét. Akármennyire is gyűlöltem a gondolatot, hogy egy kis időre talán elhagyom ezt a világot, és becsapom Nadine-t azzal, hogy megteszem, mégis éreztem, hogy meg kell hallgatnom Nathant. Előbb vagy utóbb túl kell esnem rajta, hogy megtudjam az igazságot, mert valami történni fog, hogyha én nem leszek velük, ezt érzem minden egyes porcikámban. Csak azt nem tudom, hogy mi. Holnap felkeresem Nathant, és megegyezek vele, hogy mik a feltételeim, amiket remélem, hogy elfogad, bár nem igazán lesz más választása. Csak azt nem tudom még, hogy Nadine-t, hogyan fogom kihagyni ebből az egészből.