Reggel nyolc órakor kiengedtek a kórházból. Alec már akkor elment, amikor a nap első sugarai előbújtak. Nem szeretett volna fennforgást okozni. Anyu a hazafelé vezető úton, amit kocsival tettünk meg, arról beszélt mennyire örül, hogy végre kiengedtek. Én ilyenkor emlékeztettem, hogy csak egy és fél napot töltöttem kórházban. Amikor hazaértünk neki el is kellett sietnie a Plázába a koncert miatt. Amíg kilépett az ajtón, úgy ezerszer kért bocsánatot, hogy itt hagy engem, és én meg úgy ezerszer elmondtam neki, hogy egy óra múlva én is ott leszek. Miután elment, lefürödtem, kimostam a hajamat, és felhívtam Katet is, hogy nehogy bemenjenek a kórházba, ha egyáltalán kijutottak a dugóból. Ugyanis Ang azt mondta hozzám tartottak csak elakadtak. Amikor felhívtam ő is ezerszer bocsánatot kért és megígérte, hogy holnap elmegyünk vásárolni kárpótlásképpen. A telefonbeszélgetés után magamra kaptam a kedvenc nyári ruhámat és a kedvenc tornacipőmet. Csak annyi pénzt vittem amennyi az útra kellett, amit, taxival tettem meg. A pláza, zsúfolásig volt tömve. A parkolóba már egy autó sem fért volna el. Én is elég nehezen verekedtem be magamat az ajtón. Szinte neki nyomtak az üvegenek. De végül nagy nehezen bejutottam.
- Még tíz perc! – sikongatta valaki mellettem. Egy alacsony tömzsi velem egykorú talán egy két évvel fiatalabb lány lehetett, és egy táblát szorongatott a kezében” Szeretlek Justin” felirattal. Csak a szememet forgattam. Hogy egyesek mikre nem képesek – gondoltam magamban. Megálltam a színpad legvégén és néztem a sok őrült rajongót. Voltak akik Justin nevét kiabálva ugráltak, és voltak akik sírtak. Bár azt nem tudom miért. Csodálkozva figyeltem, hogy amint Jus a színpadra lépett olyan hangzavar támadt, hogy majdnem megsüketültem. Ilyet eddig még csak a tv-be láttam.
- Buongiorno Volterra! – kiáltotta olaszul, és mosolyognom kellett a kiejtésén. Bár nem hinném hogy az enyém olaszosabb lenne, de akkor is vicces volt. Ezt még én is megértettem. Azért ennyire nem rossz az olasz tudásom.
- Sono contento che io sia qui! – mondta ismét olaszul. Még ezt is megértettem. Talán azt mondta hogy: örülök hogy itt lehetek. Vagy valami ilyesmit.
- Sajnálom, de azt hiszem ennyi volt az olasz tudásom – viccelődött angolra váltva. Úgy tűnt mindenki megértette mert nevettek. De sokan lehet csak azért nevettek mert ő is nevet. Vicces volt.
- Akkor vágjunk bele – mondta Jus és ezzel elkezdődött a koncert. Be kell vallanom tényleg jó számai vannak. Csak ámultam. Most éppen az a szám ment amit nekem énekelt a kórteremben hogy felvidítson. Most először nézett arra ahol én álltam. Amikor észrevett, valamiéért elakadt a szövegben egy pillanatra de utána rámosolygott és folytatta. Több kíváncsi szempár fordult felém, de én megpróbáltam tudomást sem venni róluk. Ezután elég gyakran felém pillantott, és rámosolygott, amiért kaptam is egy pár szúrós vagy kíváncsi pillantást. Aztán úgy fél óra után felállt a gitárja mellől és a kezébe fogta a mikrofont.
- Egy pillanat és visszajövök. Addig hallgassátok meg Mike barátom fantasztikus gitárszólóját – mondta és egy baseball sapkás alak felé intett, aki meglepődött ugyan de gyorsan kapcsolt és játszani kezdett. Jus intett a fejével hogy kövessem, és bement hátulra a színpad mögé. Utána mentem. A biztonsági őröknek csak a nevemet kellett említeni és már is beengedtek. Gondolom anyu miatt.
- Tényleg eljöttél - Justin vigyorgó arcával találtam magam szemben.
- Megígértem nem? - mosolyogtam vissza és megöleltük egymást.
- Tényleg meg, de akkor is. Azt hittem nem jössz el. De most olyan jó hogy itt vagy. – valahogy engem is boldogsággal töltött el ha ő is az volt.
- És hogy vagy? Mármint látom fizikailag gyógyulsz – intett a karom felé amin már csak egy hosszú tapasz volt. – Csak lelkileg…. Úgy hogy vagy? – nézett rám komolyan. Elmosolyodtam.
- Tökéletesen – vigyorogtam rá. – minden tisztázódott.
- Ezt hogy érted? – vágott gondolkodó képet.
- Úgy hogy kibékültem Alecel. – magyaráztam. Elkomorodott.
- Á, vagy úgy – horkant fel gúnyosan, amit nem értettem.
- Most meg mi bajod van? – kérdeztem.
- Tudod nem értelek. – hirtelen a szeme megtelt haraggal. Kicsit hátra is hőköltem.
- Miért? - dadogtam. Még sosem láttam ennyire dühösnek és megbántottnak.
- Annyira szenvedtél akkor. Sosem láttalak még annyira szétesettnek. És ez mind amiatt az Alec miatt volt. Most meg itt áradozol róla. Ez annyira…. Szánalmas – köpte a szavakat. Mintha kést szúrtak volna belém. Sosem gondoltam volna hogy Justin, pont ő akire annyira számítottam, aki mellettem volt amikor szükségem volt rá, pont ő sebezzen meg ennyire.
- Szánalmas? – hirtelen roppant dühös lettem. – Tudod mit, nem kellene egy ilyen szánalmas emberrel barátkoznod – sziszegtem.
- Lehet tényleg nem kéne – mondta hidegen. A haragom elillant és a helyét átvette a fájdalom. A szemem megtelt könnyekkel. Láttam Justin arcán, hogy egy kicsit felenged, megenyhül, de mielőtt bármit is mondhatott volna megelőztem.
- Bocsásson, meg Mr. Én Vagyok A Világ Közepe Mert Híres Vagyok úr. Egy ilyen szánalmas kis ember nem ér fel egy olyan hatalmas sztárhoz, mint ön. – mondtam gúnyosan, de legbelül elvéreztem.
- Stella… – akart valamit mondani, de nem engedtem.
- Hallgass! Tudod mit igazad van. Nekünk nem kellett volna barátkoznunk. Hülyeség volt. Azt hittem meg lehet bízni benned, de te bebizonyítottad, hogy a sztárok tényleg kicsinyesek és csak magukra gondolnak. – mondtam de a mondandóm élét eléggé elvette az hogy a hangom remegett. Alig bírtam visszatartani a sírást. Közelebb lépett, a kezét félig felém nyújtotta.
- Ness… - kezdte volna újból de én hátrébb húzódtam.
- Stella. Neked már csak Stella. Na szevasz – mondtam és elszaladtam.
- Stella! – kiáltott utánnam de én már kiszaladtam a színpad mögül. A könnyek már patakokban folytak a szememből és ez némileg homályosította a látásomat. Neki is ütköztem valakinek.
- Jaj, sajnálom én csak nem vettem észre… - megakadtam, mert ahogy felnéztem az illetőre rögtön tudtam hogy mi ő. Fekete köpeny volt rajta és az arcát félig csukja fedte. Ebből jöttem rá hogy csakis a Volturiból való lehet.
- Semmi baj.– mosolygott, és levette a fejéről a csuklyát. Az arca hófehér volt, és a szeme mélyvörös. Nagyon magas volt, és a termetéből ítélve izmos is. Ha jól emlékszem Alec történeteire, akkor ő itt Felix. Aki a legbunkóbb, és leggonoszabb. Hirtelen megijedtem. Mit kereshet ő itt? Még szerencse hogy a hangos zene elnyomta a szívem őrült dübörgését, különben biztosan lebuktam volna. Megpróbáltam visszamosolyogni rá.
- Valami baj van? – kérdezte amikor észrevette a könnyektől nedves arcomat.
- N…nem, semmi baj – dadogtam és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Véletlenül nem ismersz errefelé egy Stella nevű lányt?- kérdezte még mindig derűsen. Még jobban megijedtem. Biztos voltam benne hogy ez engem keres. De megpróbáltam higgadt maradni.
- Rengeteg Stella nevű lány lehet itt - mosolyogtam, de a pánik félelem kezdett hatalmába keríteni.
- Igaz… na mind egy egyszer csak megtalálom. – motyogta inkább magának.
- Miért keresed azt a lányt? – kérdeztem, és próbáltam barátságos hangot megütni.
- Hát, igazából… egy barátom kért meg rá hogy keressem meg neki, mert már nagyon találkozna vele. De belátom ez lehetetlenség. Itt biztos rengeteg Stella van. – mondta de a végén elvigyorodott, és a szeme gonoszul megcsillant. Ebből tudtam hogy az a találkozás cseppet sem lenne baráti.
- Aha, értem. Hát sok sikert a megtalálásához. Itt rengeteg lányt hívnak Stellának, hiszen ez Olaszország. – minél gyorsabban el akartam húzni a közeléből, még mielőtt lebuknék.
- Kösz – mondta és ment volna tovább, de még visszafordult.
- Hogy is hívnak? – kérdezte ravaszul vigyorogva.
- Vanessa – mondtam, és végül is nem hazudtam. Elgondolkodott egy percre utána megszólalt.
- Örvendtem, ja és ha van kedved iratkozz fel egy városnéző túrára. Hidd el nagyon… felüdítő – mondta és közben kaján vigyor terült el a képén. Tudtam hogy nem számomra lenne üdítő hanem jóval inkább az ő számára.
- Még meggondolom – válaszoltam. Azt lesheted te bunkó – fortyogtam magamban.
- Remélem még találkozunk – erőteljesen megnyomta a remélem szót, és rámosolygott. Alig bírtam elnyomni a feltörni készülő borzongásomat. Intettem és sietős léptekkel elindultam a kijárat elé. Nem tudom mennyi időbe telik majd, mire felfogja hogy átvertem, ezért sietnem kell. Engem keresett az már biztos, és biztos nem azért mert barátkozni akar. Van egy olyan érzésem hogy Jenna az a barát aki megbízta hogy keressen meg. Vagy el akar tenni láb alól, vagy… fogalmam sincs. De az biztos, hogy nem a tegnap esti tv műsorról akar velem beszélgetni. Megkönnyebbültem amikor elértem a kijáratot. Hátranéztem a vállam fölött, és megkönnyebbültem, amikor láttam hogy senki sem követ. Kint hét ágra sütött a nap, így biztonságban voltam. Ide nem jöhet ki, különben lebukna. És gondolom ennyit azért nem kockáztat. Gyorsan előkaptam a mobilomat, kikerestem Alec számát, és már tárcsáztam is. Egyből felvette.
- Ennyire hiányzom? – szólt bele a telefonba. Amint meghallottam lágy, dallamos hangját, a szívem egyből a bordáimat döngette.
- Ha tudnád mennyire – válaszoltam, de a hangomon még hallani lehetett a félelmet. Persze ezt az ő érzékeny füle egyből meghallotta.
- Stella, valami baj van? – kérdezte aggodalmasan. Csak akkor hívott Stellának ha aggódott, vagy dühös volt rám.
- Hát… igazából igen. – nyögtem ki nagy nehezen.
- Mi az? – faggatott tovább.
- Azt hiszem hogy engem keresnek. Mármint az a Felix, meg Jenna – csönd. Már azt hittem letette, de megszólalt.
- Ezt honnan tudod? – kérdezte feszülten.
- Az előbb összefutottam Felixel, itt a plázában, és egy Stella nevű lányt keresett. Gondolom nem a barátnőjét. És amikor megkérdeztem miért, csak annyit mondott, hogy egy barátja keresi – újabb csönd.
- Alec? – kérdeztem rá bizonytalanul.
- Öt perc és ott vagyok – mondta, és már csak a vonal sípolását hallottam. Idejön? De hogyan? Hiszen hétágra süt a nap. Ezen gondolkozva leültem a pláza előtt lévő padra, és imádkoztam hogy nehogy Felix lépjen ki az ajtót. Akárhányszor kinyílott az ajtó és kijött rajta valaki a szívem eszeveszettül dobogni kezdett félelmében. Kis idő után egy korom fekete, sötétített ablakú Lamborghini Murcielago állt meg, közvetlenül a pad előtt. A vezető ülés felőli ablak lehúzódott, és Alec nézett ki rajta. A közelünkben nem volt senki. Még szerencse, hiszen ahogy lehúzta az ablakot, a bőre szikrázni kezdett.
- Szállj be! Gyorsan! – szólt oda nekem. Felpattantam és beugrottam mellé az anyósülésre. A kocsi ajtaja felfelé nyílott, ami kicsit furcsa volt, de nekem nagyon is tetszett. Amint beszálltam a gázra taposott, és a Lamborghini kilőtt. Olyan gyorsan hajtott hogy az üléshez nyomódtam. Ujjai görcsösen markolták a kormányt.
- Jól vagy? – kérdeztem félénken. Hangomra a kormányt markoló keze felengedett és lassított.
- Azt hiszem. Csak annyira dühös vagyok. Jenna nem tartotta be a szavát. – sziszegte, és mellkasából morgás tört fel.
- Mi lesz most? - kérdeztem szinte suttogva. Most jöttem rá, hogy veszélyben vagyok. Mostmár akármikor rájöhetnek hol lakom. De nem csak én anya is nagy veszélyben forgott.
- Ne félj. Nem lesz semmi baj – mondta és gyöngéden végigsimított egyik kezével az arcomon.
- Már kitaláltam valamit. Tudtam hogy nem bízhatok sokáig Jenná-ban, ezért úgy két hete kapcsolatba léptem a Cullen családdal. – ledöbbentem.
- Mégis hogy? Azt hittem szóba sem állnak egy Volturi taggal. – lágyan elmosolyodott.
- Igen, de Edward megértett, hiszen valamikor Bella is ember volt. És amikor eljött a Volturihoz hogy meghaljon, és Bella utána jött, Aro csak úgy engedte el őket ha Bella vámpírrá fog változni. Nem értettem, miért nem akarja hogy Bella is vámpír legyen. De mostmár értem- mondta és rámosolygott.
- Miért nem akarod hogy vámpír legyek? – kérdeztem suttogva. Nem mertem hangosan beszélni mert féltem hogy elcsuklik a hangom. Nem válaszolt, csak végighúzta a kezét az arcomon, amitől felgyorsul a szívverésem, és éreztem hogy elpirulok. Ezüstösen felkacagott.
- Imádom amikor elpirulsz, és szeretem hallgatni a szívedet, amikor felgyorsul ha hozzád érek. Ezek a dolgok nagyon hiányoznának. Edward is ugyan ezt mondta de akkor még nem értettem, mostanáig. – a tekintete tele volt gyengédséggel.
- Honnan van neked ilyen kocsid? – tereltem el a témát magamról. Huncutul megcsillant a szeme.
- Aro nem tudott róla hogy eladtam egy pár koronaékszert. –kuncogott. Felnevettem.
- Ó, így már érthető. Ez a kocsi egyszerűen csodálatos. Imádom a Lamborghiniket. A Murcielago is klassz, de az én kedvencem a Gallardo. Ez sokkal gyorsabb, meg sportosabb, de a Gallardo valamiért megfogott. – ecseteltem. Alec leesett állal nézett rám.
- Mi az? – kérdeztem ártatlanul.
- Nem csak csinos de még a kocsikhoz is ért. – mondta elismerően, mire elpirultam és lehajtottam a fejemet.
- Őszintén szólva, nem tudom mivel érdemeltelek ki – motyogta. Egyik kezemmel végigsimítottam az arcát.
- Én is mindig ezt kérdezem magamtól – mondtam mosolyogva. Erre csak a szemét forgatta.
- És, milyen volt a koncert? – kérdezte mosolyogva. Elkomorodtam és könnyek gyűltek a szemembe. A koncertről csak az jutott az eszembe, hogy milyen csúnyán elárultak. Alec mosolya egyből lehervadt.
- Ness, mi a baj? Valami rosszat mondtam? – kérdezte sietve. Megráztam a fejemet.
- Nem akarok beszélni róla. Legalábbis még nem – motyogtam.
- Jó, én nem erőltetem. De nekem elmondhatod, ha készen állsz rá. – bíztatott. Bólintottam.
- És most hova megyünk? – kérdeztem hirtelen, mert fogalmam sem volt róla hogy most mi lesz.
- Hát… igazából el kéne utaznod Olaszországból, minél hamarabb. Ha Felix rájön hogy átverted, ami nagyon is valószínű, akkor nem sok időbe fog telni amire megtalálnak. Ugyanis Demetrinek olyan képessége van, hogy bárkit meg tud találni. És ez nagy előny a számukra – nem kerülte el a figyelmemet, hogy azt mondta „számukra”. Tehát magát már nem sorolja közéjük.
- És hova is kellene mennem? – kérdeztem, bár lehetetlennek találtam, hogy anyu elengedne engem innen akárhová is.
- Forks-ba, vagy a közelébe hogy a Cullen család védelme alatt legyél – leesett állal néztem rá.
- Hogy mi van? Most… ők fognak védelmezni engem? Az ellenség barátnőjét? Egy embert? – hitetlenkedtem. Alec megpróbált elfojtani egy mosolyt.
- Igen. Tudod Cullenék mindig is emberpártiak voltak. – viccelődött – És most hogy megértik az én nézőpontomat is és bocsánatot is kértem az eddigi tetteimért, így azt mondták megvédenek téged. – még mindig nem tudtam hinni a fülemnek.
- Aha… - csak ennyit bírtam kinyögni.
- És megkérdezhetem hogy, hogyan akarsz te engem oda eljuttatni? Ugyanis anyu biztos nem enged, és én sem szívesen megyek be egy idegen, vámpírokkal teli házba.
- És vérfarkasokkal – vágott közbe.
- Mi?
- Vámpírokkal és vérfarkasokkal teli házba. Ugyanis Jacob, azt hiszem így hívják, és a kis falkája is elég sűrven ott lógnak – magyarázta.
- Még jobb – horkantam fel.
- Butus, Stella. Ennyire felelőtlennek tartasz? Sosem engednélek oda ha tudnám hogy veszélyes. De nem az, hidd el. Bízhatsz bennük, és egyébként is igazából arra gondoltam, hogy azt mondhatnád anyukádnak, hogy meg akarod látogatni a nagymamádat. Ugyanis ő ott lakik valahol a közelben nem? Legalábbis ezt mondtad. – emelte fel a szemöldökét.
- Jaj, tényleg! Medy nagyi! – csaptam a homlokomra. Alec halkan kuncogott.
- El is felejtettem, hogy La Push-ba lakik – Alec halkan felszisszent a település neve hallatán.
- Mi az? – néztem rá aggodalmasan.
- Semmi – motyogta, de én nem vettem be.
- Alec! – szóltam figyelmeztetően.
- Na jó – sóhajtott – A legtöbb vérfarkas ott lakik. – mondta halkan.
- Ugh… - motyogtam. Ez lesokkolt. Nem tudtam elképzelni hogy nagyi háza körül ilyen óriási, kopasz, hegyes fogú karmos szörnyetegek járkálnak.
- Ness, jól vagy? – nézett rám aggódva.
- Öhm… azt hiszem. Csak nem tudom elképzelni hogy nagyi kertjében kopasz szörnyek járkálnak és a teliholdra vonyítanak – erre aztán hangosan felnevetett, én meg csak kérdőn néztem rá.
- Ness, azt hiszem, egy kicsit sok horrort nézel. Ezek egyáltalán nem olyan vérfarkasok. Jóval inkább úgy néznek ki mint a nagyra nőtt kutyák – kuncogott.
- Huh – sóhajtottam fel megkönnyebbültem. – Így már sokkal jobb. - ekkor lefékezett a házunk előtt.
- Azt hiszem, anyukád már bent van. Próbáld meg neki beadni hogy nagyon hiányzik a nagymamád, és minél hamarabb látni akarod. Ha minden jól megy akkor holnap indulod kéne…
- Várj csak! – szakítottam félbe. – És veled mi lesz? Nem maradhatsz itt, bántanának. Alec, nem tudom, mit csinálnék ha bajod esne – könnyek gyűltek a szemembe hacsak rágondoltam hogy elveszítem.
- Csss, Ness nyugi. Nem lesz semmi baj. Nem fognak bántani. – nyugtatott meg és letörölte a könnyeimet, majd lágyan megcsókolt.
- Olaszországban kell maradnom, de csak azért hogy megfigyeljek. És ha minden rendben, akkor visszajöhetsz. Ha nem akkor… megpróbálok beszélni Aroval, de ha ez sem segít…. Meg kell kérnünk Cullen-éket hogy segítsenek – mondta és nagyon elszántnak tűnt.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.