(Rosalie szemszöge)

 

A kétségbeesésemet, és a rosszkedvemet, mintha egy csapásra elfújták volna, amikor Emmett játékosan kezdte el lecibálni rólam a takarót, hogy keljek végre fel, hiszen hamarosan indulnunk kell. Arra viszont nem számított, hogy támadást indítok ellene egy párnával, úgyhogy jó alaposan arcon csaptam, és vigyorogva néztem a döbbent arcot, amit vágott a meglepetéstől. Emmett McCarthy most emberére akadt, hogyha azt hitte, hogy majd csak úgy hagyom magam felkelteni ilyen módszerekkel.

-         Na ezért most kíméletlen büntetés jár – mosolyodott el gonoszan.

Majd szó szerint rám vetette magát, és néhány gyors mozdulattal becsomagolt a lepedőbe úgy, hogy esélyem sem volt kiszabadulni. Azután pedig csiklandozni kezdett, amit nem tudtam megállni hangos nevetés nélkül. Megpróbáltam kígyózó mozdulatokkal kiszabadítani magam, de nem igazán sikerült, mert túszul ejtőm túlságosan is technikás volt. Sikoltozva nevettem, de hirtelen kicsapódott az ajtó és egy nagyon is morcos Alex lépett be rajta.

-         Ajaj, most bajban vagyok – suttogta a fülembe Emmett.

-         Engem meg kihagytok a mókából? – kérdezte összefont karokkal.

-         Dehogyis, egészen nyugodtan csatlakozz hozzánk. Tudod, nem könnyű egyedül megkínozni Rose-t, igazán szükségem lenne egy kis segítségre, mert nagyon ügyesen kapálózik – kacsintott rá Emmett Alexre.

-         Mi, ez nem fair – tiltakoztam azonnal. Alex pedig egy pillanattal később az ágyon volt, és Emmettel együtt „kínzott” tovább. – Sally, segítség – sikoltottam fel.

-         Nem kell ide segítség – lépett be nevetve barátnőm. – Úgy látom, hogy ketten bőven elegen vannak hozzá, hogy kellőképpen megcsiklandozzanak.

-         Ez milyen női szolidaritás? – bosszankodtam.

-         Na jó, hogyha tényleg segítségre szorulsz, akkor lehűtöm a kedélyeket – húzott elő egy kancsót a háta a mögül, és Emmettre öntött egy nagy adag jeget.

Majd nevetni kezdett, velem együtt. Kedvesem úgy pattant fel, mintha hirtelen megcsípte volna valami. Majd döbbenten sandított barátnőmre.

-         Véged van, Sally – indult meg felé Emmett.

-         Ááá… - sikoltott fel barátnőm.

Azután pedig nevetve kezdett menekülni szerelmem elől, de nem jutott messzire. Néhány pillanattal később már mellettem feküdt a heves ostromnak kitéve.

-         Ha megadjátok magatokat, akkor megkegyelmezünk – állt meg Alex egy pillanatra.

-         Ha megkegyelmeztek, akkor ehetsz a tortából, amit tegnap Rose sütött – vetette ellen Sally. – Persze, csak miután kivégezted a szalonnás tojást. 

-         Szalonnás tojást sütöttél nekem? – nyomott puszit anyukája arcára. – Akkor megyek reggelizni – rohant el a konyha felé.

-         Hé, a pocakod miatt elárulod a bajtársadat? – kiáltott utána Emmett. A következő pillanatban pedig már a hátán feküdt és mindketten hevesen csikizni kezdtük, amit ő se állt meg nevetés nélkül.

-         Ha megadod magad, akkor megkegyelmezünk – búgtam a fülébe.

-         Ki mondta, hogy ez nekem rossz – csípett a fenekembe. – Sosem vetette rám magát eddig még két nő – húzkodta a szemöldökét.

-         Te kéjsóvár, perverz alak – forgattam meg a szemeimet.

-         Csak széleskörű a fantáziám – vigyorodott el kajánul. – Mit szólnál, hogyha újítanánk egy kicsit? – nyalta meg a szája szélét.

-         Emmett – fogtam be a száját.

-         Azt hiszem, hogy most inkább magatokra hagylak titeket, és megakadályozom, hogy a fiam felfaljon egy egész tortát is a négy tojás mellé, amit sütöttem neki – pattant fel Sally az ágyról.

-         Látod, mit csináltál? Elüldözted – bokszoltam a vállába kissé bosszúsan.

-         Legalább egyelőek lettek ismét az erőviszonyok – tepert maga alá. Majd a fülemhez hajolt, és hangosan belecuppantott. Tudta, hogy ettől csupa libabőr leszek.

-         Ne… ez nem ér – bújtam be a takaróm alá.

-         Dehogynem, ugyanis imádom, amikor a kis szőrpihék a hátadon égnek állnak miattam – simított végig az említett felületen. Azután pedig megint belecuppogott a fülembe. Ami ismételten ugyanazt a reakciót váltotta ki belőlem.

-         Mintha azt mondtad volna, hogy el fogunk késni – motyogtam halkan. Hátha ez beválik, és nem csinálja ezt tovább.

-         Hm… figyelemelterelés – kuncogott fel. – Nagyon ügyes – bólogatott hozzá komolyan.

-         Ne cuppogtass többet, kérlek – rebegtettem meg a szempilláimat ártatlanul.

-         Hm… csábítás – terült szét hatalmas vigyor a száján. Méghozzá akkora, hogy majdnem a füléig ért. – Ez jobban tetszik, mint a figyelemelterelés.

-         Na és beválik? – simítottam végig a mellkasán.

-         Egyre inkább hajlok rá, hogy hagyjalak készülődni – sóhajtotta a nyakamba.

-         Ha elkésünk, akkor az anyukád biztosan haragudni fog – mondtam komolyan. – Jó benyomást kell keltenem, mint a menyasszonyodnak, kötelességem időben érkezni, és tiszteletteljesen viselkedni. Úgyhogy, amíg a szüleidnél vendégeskedünk, addig természetesen külön szobánk lesz, és nem látogathatsz meg az éj leple alatt sem, mert az nem lenne illendő. Úgyhogy készülj fel erre a néhány nap éjszakai magányra – mondtam határozottan.

-         Ezt nem mondod komolyan – komorodott el az arca. – Nem bírom ki napokig nélküled. Ennyire nem lehettem neveletlen és rossz gyerek. Esküszöm, hogy soha többé nem cuppantok a füledbe, hogyha nem mondasz ilyeneket – mondta elszontyolodva.

-         Nem szeretkezhetünk a szüleid mellett. Nagyon nagy tiszteletlenség lenne – mondtam határozottan.

-         Na és ha megígérem, hogy csak összebújunk, és semmiféle rosszalkodásról nem lesz szó. Ígérem, hogy jó leszek – simult hozzám. – Csak simogatlak, és együtt alszunk, ha akarod, akkor még egy csók sem fog elcsattanni – esküdözött tovább.

-         Emmett, te is hiányozni fogsz nekem, de csak néhány éjszaka, amíg vendégeskedünk. Utána megint minden a régi lesz – simítottam végig az arcán.

-         Rendben van – szusszantott morcosan. – Viszont csak akkor vagyok hajlandó beleegyezni, hogyha eljössz velem kirándulni egy kicsit, ahol csak kettesben leszünk.

-         Jól van, abban mindenképpen benne vagyok – egyeztem bele azonnal. Az én pajzán mackóm. Nem is ő lenne, hogyha nem keresne mindenáron kiskaput, hogy mégis velem lehessen. Na nem, mintha ez nem lenne hízelgő. Sőt, mindig is imádtam vele lenni.

-         Helyes, akkor én most megyek, és főzök egy hatalmas adag kávét, te pedig nyugodtan készülődj el, és csomagold be a ruhákat, amiket szeretnél – nyomott még egy gyors csókot a számra, azután pedig eltűnt.

-         Emmett – szóltam utána hirtelen.

-         Rendben, neked teát főzök – mosolyodott el. Honnan tudta, hogy ezt szerettem volna kérni? Ez különös. Vagy talán mégsem. Lehet, hogy csak már tényleg ennyire jól ismer. – Mézzel és citrommal, mint mindig – fűzte még hozzá.

-         Szeretlek – mondtam meghatottan.

-         Én is téged – sietett ki a szobából.

Én pedig felpattantam az ágyból, és hosszas válogatás után végre sikerült megtalálnom a tökéletes ruhát. Szolid volt, és mégis csinos. Tökéletes volt ahhoz, hogy Emmett szülei számára is vonzó, és diszkrét legyek, de szerelmemnek se okozzak csalódást. Sötétvörös ruha, aminek a dekoltázsa tökéletesen megfelelt egy társasági eseményhez is. Egy csinos konty lenne hozzá a legalkalmasabb. Gyorsan kifésültem a hosszú fürtjeimet, és a felső részét kontyba fogtam, míg néhány tincsemet hagytam, hogy lágyan omoljon a vállamra. Elégedetten szemléltem magam a tükörben, amikor kedvesem visszatért a szobánkba a teámmal.

-         Gyönyörű vagy, asszony – füttyentett.

-         Emmett – csaptam a vállára. Majd gyorsan kivettem a teámat a kezéből. – Légy szíves, egyelőre ne szólíts asszonynak. Meg egyébként se. Ez olyan, nem is tudom milyen.

-         Na jó, majd így szólítalak, amikor dühös vagyok rád – gondolkozott el Emmett. – Egyébként megteszi a Mrs. McCarthy is – kacsintott rám. – Az ágyban persze maradsz Rose baby – paskolta meg a hátsómat.

-         Hm… érdekes elgondolás a nevekről – kortyoltam a teámba.

-         Tehát nem tetszik? – kérdezte kicsit morcosan.

-         Tulajdonképpen, nagyon is tetszik – húztam magamhoz egy csókra. Közben kedvesem lerántott magával az ágyra. Még éppen volt annyi időm, hogy a bögrémet letegyem az éjjeliszekrényre. – Megőrültél? – kérdeztem miután elváltunk. – Kis híján leöntöttem a szőnyeget. Ne csinálj ilyet, hogyha van valami a kezemben – mondtam ellentmondást nem tűrve.

-         Jól van, legközelebb előbb letesszük a bögrét, bár most is nagyon ügyesen megoldottad a hirtelen támadást. Pedig gyors voltam, de úgy tűnik, hogy te még nálam is gyorsabb vagy – ámult el.

Nem is értem, hogy hogyan sikerült úgy letennem azt a bögrét, hiszen jóformán nem is figyeltem, hogy mit csinálok. Ez különös. Talán kaptam egy kis segítséget? Biztosan Nadine kapta el, és tette oda, vagy ilyesmi.

-         Azt hittem, hogy most már mennünk kéne – sóhajtottam, amikor a nyakamat kezdte csókolgatni.

-         Elméletileg kéne, de ha belegondolok, hogy napokra megvonod tőlem a bájaidat, akkor inkább azt mondom, hogy ráérünk még – húzta le a vállamról a pántot.

-         Hé, viselkedj – kaptam el a kezét. – Minél előbb megyünk, annál előbb jövünk. Egyébként pedig, nem szép tőled, hogy csak így nem izgat fel téged a tény, hogy a szüleidhez megyünk. Az otthonodba. Egy kicsit sem hiányoznak neked? – kérdeztem vádlón.

-         Dehogynem, de ez nem ilyen egyszerű. A menyasszonyom egy picivel fontosabb jelen pillanatban. Ennyi az egész – rántotta meg a vállát.

-         Vagy úgy – mosolyodtam el. – Ebben az esetben tulajdonképpen hízelgő, de akkor is menjünk, mert nem szeretném őket nagyon megváratni.

-         Jól van, megint te győztél – kászálódott fel, nem túl lelkesen.

-         Ez még női előjog – vigyorogtam rá.

-         Azt hiszem, hogy nekem is meg kell majd nevelnem téged – mondta Emmett szigorúan.

-         Most félnem kellene? – kérdeztem kihívóan.

-         Tetszeni fognak a nevelési módszereim – rántott magához. Én pedig azt hittem, hogy szenvedélyes csókot fogok kapni, de hiába hunytam le a szemem, nem történt semmi.

-         Hé – pislogtam fel Emmett kuncogó arcára.

-         Első lecke – kacsintott rám.

-         Gonosz – szegtem fel az állam sértetten.

-         Valahogy hatnom kell rád, baby – rántotta meg a vállát.

-         Hát jó, akkor ne is csókolj meg ameddig nem én kérem – léptem ki a karjai közül morcosan.

-         Ne duzzogj, Rose baby – pördített megint maga felé.

Éppen tiltakozni akartam, de egy szempillantás alatt birtokba vette az ajkaimat, a nyelve pedig azonnal utat tört a számba. Egy ideig erőtlenül tiltakoztam, de aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen, miért is ne akarnám én ezt. Úgyhogy inkább belecsimpaszkodtam a nyakába, és átadtam magam az érintéseknek.

-         Nehogy azt hidd, hogy ennyivel kiengeszteltél – morogtam rá, de már mosolyogtam.

-         Oh, kiengesztelnélek én, hogyha hagynád magad, de hát a szüleimnél te mondtad, hogy nem lehet – simította kezét a combomra.

-         Ha most győzködni próbálsz, akkor már most elárulom, hogy nem fog menni – ráztam meg a fejem.

-         Már hogyne menne. Ha akarnám, akkor meg bírnám állni, hogy hozzád érjek, de így, hogy te is egyértelműen vágysz rám, szerintem ez felesleges emberkínzás – magyarázta határozottan.

-         Fogadjunk, hogy te ki sem bírnád szex nélkül egy hétig – böktem mellkason.

-         Ami azt illeti szex nélkül, igenis kibírnám, de szeretkezés nélkül talán nem. Tehát fogadjunk? A fogadás tárgya, hogy kibírom-e szeretkezés nélkül egy hétig. Ez már megvan. Na és mi legyen a tét? Ha én nyerek, akkor a nászutunk első három napjában csak akkor hagyjuk el az ágyat, hogyha emberi szükségletek szólítanak – mondta komolyan.

-         Rendben – bólintottam rá. – Na és, ha én nyerek?

-         Azt találd ki te – mondta határozottan.

-         Hm… hát nem is tudom. Eddig még nem sűrűn volt alkalmam fogadni. Mit szólnál ahhoz, hogyha én nyerek, akkor elárulnál egy apróságot a nászutunkkal kapcsolatosan – csillantak fel a szemeim.

-         Tényleg csak apróságot? Nem akarod kihúzni belőlem erővel a meglepetést, ugye? – húzta fel a szemöldökét.

-         Természetesen a helyet nem kell elmondanod, csak egy kis részletet, ami nekem fontos lenne – mondtam komolyan.

-         Rendben, ez esetben áll az alku – nyújtotta a kezét, én pedig azonnal megráztam a felajánlott tenyeret. – Remek, most azonban induljunk, mert anya már tényleg nagyon türelmetlen lesz. Apát annyira nem izgatja fel a késés, de anya néhány óránál többet nem néz el.

-         Néhány órát? – kerekedtek ki a szemeim. – Nekem régen néhány percet sem néztek el.

-         Hát ezért vagy ilyen kis ideggóc, hogyha a pontosságról van szó – bólogatott elgondolkodva.

-         Nem vagyok ideggóc, csak szeretek pontos lenni. Az etikett szerint…

-         Kicsim, ha nem tűnt volna fel, mi nem vagyunk etikett hű népek errefelé. Mármint, ha megígérünk valamit, akkor azt természetesen betartjuk, de hogyha úgy adódik, hogy valahonnan késünk, nem fogja senki sem leharapni a fejünket – magyarázta kedvesen.

-         Jól van, majd csak megtanulom az itteni szokásokat. Csak nekem még furcsa, hogy nem annyira kötött, mint amihez szoktam – rántottam meg a vállam. Nem lehet lelazulni a szigorú körülmények után csak úgy. – Mindenesetre induljunk. Abból nem lehet baj – kulcsoltam össze az ujjainkat.

Emmett pedig a másik kezével felkapta a táskámat, amibe csomagoltam. Még elköszöntünk Sallytől és Alextől, Lionel természetesen dolgozni volt, úgyhogy neki csak hagytunk egy üzenetet Sally által, majd elindultunk a McCarthy család birtoka felé. Közben útba ejtettük az iskolát is, hogy meg tudjam nézni, hogy hogyan néz ki, és mi áll a rendelkezésemre. Egyszerűen fantasztikus volt. Imádtam az egész helyet, pedig még csak egy perce léptem be az épületbe. Egyszerű volt, halványsárga falakkal, és egy hatalmas táblával, de a padok, és a tanári asztal igazi kézzel faragott mestermű volt. Mindig is ilyennek képzeltem egy barátságos vidéki iskolát, amiben a kis nebulók tanulnak nap, mint nap.

-         Na, hogy tetszik? – kérdezte szerelmem kíváncsian.

-         Egyszerűen imádom – mondtam lelkesen. Tele voltam ötletekkel, hogy hogyan és miket tanítsak itt a gyerekeknek.

-         Örülök, hogy tetszik – csókolt a nyakamba. – Viszont a házikódat még nem mutatom meg, inkább majd akkor, hogyha több időnk lesz. Anya már biztosan kitálalta az ebédet, és a torta sem bírna ki még több várakozást.

-         Rendben, mehetünk – engedtem meg kedvesemnek, hogy kitereljen az ajtón.

Majd felsegítsen Luciferre, akivel már nagyon is jól összebarátkoztunk. Lökött egy jószág, mint a gazdája, de talán ettől is olyan szeretnivaló. Hogyha Emmett pimaszkodik vele, vagy az orrára koppint, akkor Lucifer mindig megtépi a haját, vagy megharapja egy kicsit. Elég viccesek olyankor. Még csak néhány perce lovagoltunk az iskolától, amikor kedvesem a fülembe suttogott.

-         Ez már a mi birtokunk határa – mormolta lágyan. Mekkora birtok lehet, hogyha még csak a házat sem látom?

-         Hol van a házatok? – kérdeztem vissza.

-         Mindjárt meglátod. Ott lesz a domb mögött – válaszolta készségesen.

Néhány pillanattal később a domb tetejéről pedig valóban megláttam a házat. Igazából nem is ház volt, hanem egy kisebb palota. Sosem gondoltam volna, hogy Emmett ekkora jólétben élt emberként. Mármint azt tudtam, hogy nem lesz kicsi a ház, de arra sem számítottam, hogy hárman élnek egy akkora házban, mint amilyenben mi már nyolcan kergettük egymást vámpírként.

-         Ez csodálatos – ámultam el.

Tényleg fantasztikus volt. Ráadásul a ház mellett rengeteg pajta, és más állattartásra alkalmas épület volt. Sajnos nem tudtam volna pontosan megmondani, hogy hogyan hívják az egyes épületeket, mert nem értettem az állatokhoz, de biztosan hamar megtanulom majd ezt is.

-         Mindjárt odaérünk, és akkor anyával körbevezetünk – mondta boldogan.

-         Az jó lesz – simultam a mellkasához. Néhány perccel később pedig már meg is érkeztünk a ház elé. Egy kedves, fiatal férfi szaladt elénk, és azonnal átvette Emmettől a kantárt, szerelmem lepattant mögülem, majd engem is lesegített a lóról.

-         Üdvözlöm, kisasszony. A nevem, Peter, az istállókért felelek – hajolt meg illedelmesen. Én pedig azonnal pukedliztem egyet.   

-         Rosalie vagyok, azt hiszem, hogy nem kell magázódnunk – pillantottam Emmettre, aki rábólintott, hogy nyugodtan tegeződhetünk.

-         Megtisztel, kisasszony – hajolt meg ismét.

-         Csak Rose, Peter. Semmi szükség rá, hogy magázódjunk – pukedliztem egyet.

-         Csutakold le, és adj neki dupla zabot, kérlek – szólalt meg Emmett mögöttem. Majd magával húzott a házba.

-         Rendben, Emmett, azonnal – válaszolta a fiú. Ezek szerint kedvesem is hagyja neki, hogy tegeződjenek.

-         Menjünk be anyámhoz – nyitotta ki előttem az ajtót.

Én pedig mosolyogva léptem be a nappaliba, de a mosolyt azonnal felváltotta a döbbenet az arcomon. Valaki olyan ült Emmett édesanyja mellett, akiről azt hittem, hogy soha többé nem fogom látni, de a jelek szerint tévedtem.