Az ég színtisztán tündökölt felettem, én pedig leírhatatlanul boldog, na és persze kielégült voltam. Mosolyogva fordítottam Emmett felé az arcom, miközben a ház felé futottunk. Fogta a kezem, és ő is mosolygott. Már akkor tudtam, hogy mi összetartozunk, amikor megláttam őt az iskola udvarán. És most már örökre csak az enyém, senki másé. Gyorsan magunkra kapkodtuk az Alice által előkészített ruhákat, majd váltottunk még egy szenvedélyes csókot, és bementünk a házba. Az előtérbe érve azonnal elment a kedvem, ugyanis Evan állt ott, azokkal a „miért” szemekkel. Ledermedtem, mert tudtam, hogy megszegtem az ígéretem, amit felé tettem, és most szörnyen éreztem magam. Elengedtem Emmett kezét, és egyszerűen nem tudtam levenni a szemem az előttem álló férfiról, aki olyan nagy szeretettel tartotta a fiamat a kezében. Szerencsére Emet, Esme és Alice a nappaliba vonszolták, így Evan végre megmozdult, felém lépett, és átadta Matty-t.
 Boldog vagy – mondta halkan. Nem kérdés volt, megállapítás. Nem is az zavart, amit mondott, hanem ahogy mondta.-
- Evan – kezdtem szintén halkan, szinte csak sóhaj volt. Magamhoz öleltem a gügyögő fiam, beszívva a felséges illatát. – Nem tudom, mit mondjak – ráztam meg a fejem. – Szeretem őt, mindig is szerettem, csak magamnak sem mertem bevallani, és mérges voltam, és…
 Lizzy, Lizzy – tette a- meleg kezét a szám elé, ezzel belém fojtva a szót. – Örülök, hogy boldog vagy – mosolyodott el végül, bár a szemei még mindig szomorúan csillogtak. – Ha te boldog vagy, én is az vagyok. Tudtam, hogy előbb-utóbb ez lesz, csak azt hittem, hogy lesz még egy kis időm. És igen, azt is tudtam, hogy szereted őt, mindig is tudtam, ő mindent meg tud neked adni, hiszen ajándékozott neked egy csodát – simogatta meg Matty göndör fürtjeit. Elfordította a fejét, de én az álla alá nyúltam, és magam felé fordítottam az arcát.
 Én, szeretlek Evan – suttogtam- gyengéden. – De nem úgy, mint Emmettet – elmosolyodtam. – Emlékszel, amikor elvittél arra az utcabálra, be a városba. Hatalmas pocakkal, alig tudtam mozogni, de te ragaszkodtál hozzá? – Bólintott, láttam rajta, hogy ő is az emlékeibe merül. – Emlékszel, hogy mit mondtam a tűzijátékról? – kérdeztem végül, mire Evan is elmosolyodott.
 Igen,- azt mondtad, hogy olyan, mintha az ég örömében csillámokat szórna – nevetett halkan. – És bárcsak olyan közel kerülnél hozzájuk, hogy megértsd, még ha bele is halnál. Boldog lennél halottan is – a végére már nem nevetett, újra láttam a szemében a szomorúságot, és az élettelen szívem majd megszakadt.
 Tudod, Emmett az én tűzijátékom – mondtam- végül, mire Evan keze megint ökölbe szorult. – Érte haltam meg és Matty miatt is, de boldog vagyok – öleltem magamhoz a kisfiam.
 Tudom –- felelte ő, majd megint elfordította a fejét. Utána akartam nyúlni, de Evan ellépett mellőlem, Matty pedig fészkelődni kezdett.
 Mit- szeretnél kisfiam? – kérdeztem halkan, mire Matty dobott magán egyet, és majdnem kiesett a kezemből. Letettem a földre, és akkor megtörtént az igazi csoda. Alice halkan felsikított és én is, amikor megláttam, hogy Matty először négykézlábra tornázza magát, majd bizonytalanul ugyan, de két lábra állt. Az egész család az előtérbe sietett, és mindenki megfagyva figyelte, ahogy a fiam megteszi élete első lépéseit.
 Az- én fiam – szólalt meg Emmett büszkén, és leguggolt alig egy méterre Matty előtt. – Gyere apához – kérte kedvesen, mire ő elkacagta magát. A világ legszebb nevetése volt. De nem Emmett felé indult meg, hanem a félszegen a sarokban álló Evan felé, aki boldogan térdelt le, és tárta szét a karjait.

Matty pár ügyes, és sok-sok ügyetlen lépés után nevetve vetette bele magát Evan karjaiba, aki mérhetetlen örömmel ölelte magához a fiamat. Az élettelen szívemet megdobbanni véltem, és mosolyogva léptem melléjük, majd térdre ereszkedtem, és mindkettőjüket átöleltem. Halk morgást hallottam Emmett irányából, de nem foglalkoztam vele, később megbékítem – gondoltam, mire Edward felkuncogott, és jelentőségteljesen megköszörülte a torkát.

 Legalább te szeretsz – suttogta Evan a gőgicsélő Matty-nek.-
- Evan, tudod, hogy én… - kezdtem volna a magyarázkodást, de Evan megrázta a fejét, és rám nézett. A szemei élénksárgán ragyogtak, bennem pedig ezer, meg egy érzés akart a felszínre törni. Sajnos ezek az érzések egyike sem az volt, amit Evan most hallani akart, és ezt ő nagyon jól tudta. Így hát szomorkásan oldalra billentette a fejét, majd egy apró mosoly kíséretében megszólalt.
 Nem vagyok különleges- képességekkel felfegyverzett vérszi… vámpír, de hazudni akkor sem tudsz nekem. Én beléd látok, és nem ide – mutatóujjával megérintette a homlokomat -, hanem ide – tette a kezét a szívemre.
 Akkor azt is tudod, hogy mennyire fontos vagy számomra – mondtam szinte hangtalanul, mire ő csak némán bólintott.-
 Na, megyek, megetetem ezt a kis lurkót – állt fel végül a karjaiban Matty-vel.-

Csendesen követtem a konyhába, ahol Evan beleültette a kisfiamat az etetőszékbe, majd precízen elkészítette neki azt az émelyítően sár ízű valamit, amit Matty olyan nagy szeretettel fogyasztott. Babapép volt a neve, és Evan-on kívül mindenki rosszul volt, már csak az illatától is. De Matty szerette, és mást nem is nagyon volt hajlandó elfogadni, kivéve persze a tehénvért, amit Levy szerzett neki, minden nap fél litert. Carlisle szerint a vért, és az emberi táplálékot is fel tudja dolgozni ellentétben velünk. Mi csak a vért vagyunk képesek magunkban tartani. Igaz, újszülöttségem óta nem vettem mást magamhoz, csak vért, de amit Bella mesét, arról, hogy miféle úton-módon távozik a szervezetemből az emberi étel, semmi kedvem nem volt kipróbálni. Mivel láttam, hogy Evan és Matty nagyszerűen elvannak, vettem pár mély lélegzetet, és kimentem a nappaliba a családhoz, várva a kérdészuhatagot. Persze, Alice volt az első, aki megszólalt.

 Szóval, akkor szent a béke? – kérdezte vidáman, mire én is elmosolyodtam.-
- Nem teljesen – szólalt meg Jasper, mire mindenki rá nézett. Ettől, mintha zavarba jött volna, mert hadarni kezdett. – Mármint, érzem, hogy Lizzy még nem teljesen bízik magában, sem pedig benned Emmett. Szólj, ha tévedek, de az érzéseid nem hazudnak, lehet, hogy csak az újszülöttség az oka, amit kétlek, de…
 Jazz, nyugi – vágtam a szavába halkan. –- Nem, nem tévedsz, igazad van, és ezt szerintem Emmett is tudja nagyon jól – néztem a megnevezettre, akinek a szemében most nem vágyat láttam, hanem szomorúságot.
 Menjünk vadászni – szólalt meg Alice- harsányan, mire egy szempillantás alatt mindenki eltűnt, csak én, és Emmett maradtunk. Leültem a kanapéra, majd megpaskoltam a mellettem levő helyet, mire ő leheveredett mellém, és csendesen a kezei közé vette az enyémet.
 Nem bízol bennem? – kérdezte rekedtes hangon.-
 Bízom- én benned – ráztam meg hevesen a fejem. – Csak… - hezitáltam, nem tudtam, hogy megfogalmazni azt, amit éreztem. – Emmett – kezdtem nyugodtam, és belenéztem azokba a csodaszép arany szemeibe. – Szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz, de azok a kétségben eltöltött hónapok mély sebet hagytak bennem, ami nagyon lassan gyógyul. Túl sokáig volt nyílt seb a szívemen, és elképesztően nehéz bestoppolni – grimaszoltam végül, mire Emmett elmosolyodott.
 Van egy tervem – mondta mosolyogva, és felállt. – Visszaszerzem a bizalmadat, méghozzá úgy, ahogy először tettem.-
 Nem értelek – ráncoltam össze a homlokomat.-
- Udvarolni fogok neked, Lizzy – felelte Emmett vigyorogva. – Úgy szerzem vissza a bizalmadat, ahogy anno megszereztem, azzal, ahogy viselkedtem veled, és azzal, hogy megadom magunknak azt a lehetőséget, hogy újra kezdjünk mindent.
 Ha jól sejtem, egy egész kis terv van már a- fejedben – mondtam beszippantva az alsó ajkam. Emmett újra mellettem termett, és gyengéden az állam alá tette a kezét.
 Nem is olyan- kicsi az a terv – mondta, és közelebb hajolt. Már azt hittem, hogy megcsókol, de nem tette. Újra felállt, és megindult a bejárati ajtó felé.
 Hová mész? – kérdeztem kábultan, mire ő a válla fölött hátra nézve rám kacsintott.-
 Kell egy kocsi – jelentette ki magabiztosan, majd eltűnt.-

Nem értettem ebből semmit, csak lemondóan megráztam a fejem, és visszamentem a konyhába, de nem találtam ott senkit. Azonnal aggódni kezdtem, és kiéleztem az érzékeimet. Hamarosan meg is hallottam két szívdobogást, ami viszonylag megnyugtatott. A szobám felé vettem az irányt, ahol rá is leltem a keresetekre. Evan és Matty a földön ülve játszottak.

 Tehetséges építész lesz a fiad – jelentette ki Evan- nevetve, és Matty kezébe adott egy nagyobb építőkockát, amit ő ügyesen a „remekműve” tetejére helyezett.
 Mindenben tehetséges lesz –- jelentettem ki büszkén. – Evan, szeretnék kérdezni valamit – komolyodtam el hirtelen, mert eszembe is jutott, hogy mi nem is vagyunk olyan nagy biztonságban.
 Az ikrekről akarsz kérdezni, ugye? – kérdezte Evan a- fejembe látva. – Igen, Carlisle mindent elmondott, és én is utánanéztem az adatbázisunkban. Habár nem volt túl nagy szükség rá, mivel mindent tudok róluk – rántotta meg a vállát, mire én meglepetten néztem rá. Ő leült az ágyam szélére, én pedig mellé telepedtem.
 Mondj el mindent – követeltem rekedt hangon.-
- Amy és April igencsak sok zűrt okoztak nekünk az elmúlt pár évszázadban – kezdte Evan elgondolkodva. – Ugyan én még nem találkoztam velük személyesen, de eleget hallottam róluk, miként törtek borsot a halhatatlanok orra alá – mosolyodott el, majd újabb kockát nyújtott oda a csendesen játszó Matty-nek. – Tudod, ők majdhogynem a legidősebb vámpírok, persze a románok után, ők a legöregebbek, de most nem is ez a lényeg. A végzet ikreiként hallani felőlük, és valóban van valami a nevükben.
 Mi az? Már Carlisle is mondta, de akkor sem értettem –- ráztam meg a fejemet. – Lehet, hogy csak én vagyok ennyire elmaradva a vámpírológiában? – kérdeztem grimaszolva, mire Evan halkan felnevetett.
- Nem, nem vagy elmaradva – nevetett vidáman. – Róluk nem sok írás van, vagyis nem sok hivatalos írás. A legtöbb földrajzi katasztrófákat nekik köszönhetjük. Amy elkezdte, és April akadályozta meg, hogy a mi kis bolygónk megsemmisüljön.
 Úgy érted, hogy April nem is gonosz? – kérdeztem meglepve.-
- Nos, a gonoszság relatív, életem – felelte Evan mosolyogva. – Te gonosz vagy, mert állatokat gyilkolsz meg, csak azért, hogy táplálkozhass? Gonosz az az ember, aki megöl egy sorozatgyilkost? Vagy vegyünk egy teljesen egyszerű példát. Gonosz az oroszlán, mert levadássza a gazellát? – Elgondolkodtam, a válasz kézenfekvő volt, de mégsem éreztem helyesnek.
 Ezek mind olyan példák, amit vagy saját magunk, vagy- pedig a természet dönt el. – Mert senki sem tudja megmondani, hogy mi a helyes, vagy mi nem az. Mindenki a saját törvényei szerint él, és azt találja helyesnek.
 Nem is vagy te olyan buta – nevetett fel Evan vidáman.-
 De akkor sem értem – ráztam meg a fejem.-
- Lizzy, a végzet ikrei úgy döntöttek, hogy ők lesznek azok, akik bevégzik mások sorsát. Mert nekik van ahhoz hatalmuk, hogy megsemmisítsenek mindent, de ahhoz is, hogy mindazt meg is mentsék. Amy könnyedén elpusztíthatna mindent ezen a földön, April pedig egy újcsettintéssel elhozhatná magával utópiát.
 Örök körforgás – fogalmazódott meg a fejemben a megoldás, mire Evan csak bólintott.-
- A jó nem létezik gonosz nélkül, és fordítva – mondta végül. – Ők arra születtek, hogy egyensúlyban tartsák a világot, a gonosz, és mellette a jó.
 És most ők haragszanak rám – keseredtem el, mire Evan a vállamra tette a kezét.-
 Nos, mint mindenki, ők is legyőzhetőek – vigyorodott el végül.-
 Hogy érted? – kérdeztem megint értetlenül.-
- Mit gondolsz, Dom miért akart téged, és Mattyt annyira? – kérdezte válasz helyett. – Mert te, és a fiad képesek vagytok arra, hogy megállítsátok a végzetikreket.
 Mi? – kerekedett ki a szemem a nagy meglepetéstől.-
- Várj egy pillanatot – állt fel Evan, és egy szemvillanás alatt eltűnt, majd alig pár másodperc múlva megint mellettem ült, a kezében pedig egy régi papirusztekercset tartott. Felém nyújtotta – Majd ezer éves prófécia – mondta, miközben én kioldottam a bőr köteget. Számomra persze ismeretlen írás volt, grimaszolva adtam vissza Evannak, aki mosolyogva szólalt meg. – Eljövé az anya, s gyermeke, mely a világ megteremtőjének különálló, s mégis csodás faját képviseli, s a végzet ezennel bezárul, majd újraszületik, dead vivum dedit…
 Oké, az elejét még úgy, ahogy értettem, de mi az a- dead vivum dedit? – kérdeztem fejemet rázva.
- Latin – felelte Evan – Élettelen élőt adá, durva fordításban. Ezt úgy ezer éve foglalták le a halhatatlanok egy jóstól, aki sötét mágiát használt – magyarázta Evan grimaszolva. – Persze akkor még nem tudták, hogy egy kiválasztott lehet erős.
 Kiválasztott, vagyis az olyanok,- akik különleges képességgel bírnak – motyogtam visszaemlékezve a régi beszélgetésekre, Evan bólintott.
 Olyan ereje lehetett annak a- jósnak, mint amilyen Alice-nek van – folytatta komolyan. – Dom folyton kereste ezt a megjövendölt halandót, téged. Folyton járta a világot, ismerve a vámpírok különleges képességét, volt, hogy szövetkezett pár vérivóval. Így találhatott rá az ikrekre, akik segítettek neki rád találni. És engem küldött, hogy a közeledbe férkőzve meggyőzetlek arról, hogy olyan legyél, mint mi – Evan a semmibe révedő szemekkel mesélt, engem pedig a hideg rázott.
 Tehát a születésem óta kiválasztott vagyok? – kérdeztem halkan.-
- Nos, igen – felelte komolyan, majd rám nézett. – Te különleges vagy, átlagon felüli. Tudtam, hogy tervei vannak veled, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyenek. Lizzy, hiszel nekem, ha azt mondom, hogy én minderről nem tudtam? – kérdezte végül szenvedő arccal.
 Ismerve Dom- képességét… – feleltem kedvesen, és megragadtam a kezét. – Hiszek neked – mondtam végül. – De most fel kell készülnünk…
 Még van két teljes hónapunk – mondta, és a prófécia utolsó sorára mutatott. -- Cum sol et luna unit, azaz amikor a nap, és a hold egyesül.
 Napfogyatkozás? – kérdeztem felvont szemöldökkel.-
- Pontosan – felelte Evan, majd az órájára nézett -, két hónap és négy nap múlva teljes napfogyatkozás lesz. Tehát van idő, és Matty is elég értelmes lesz ahhoz, hogy segíteni tudjon.

Alig hallottam Evan szavait, az építőkockákkal játszó Matty-t néztem, és rettegni kezdtem. Mert mi van, ha nem rólunk szól a prófécia? De ha mégis rólunk szól, mi van, ha nem leszünk elég erősek? Ezer meg egy kérdés, és mind válaszolatlan. A sorsunk vajon előre meg van írva, vagy mi alakítjuk? És mi lesz, ha nem vagyunk jó életkalauzok?

 Nem lesz baj Lizzy, erős vagy – duruzsolta Evan nyugtató hangon.-
- El kell mondani a többieknek is – döntöttem el magamban, és kiindultam a nappaliba, útközben maghallottam a bejárati ajtó csapódását, majd Alice hangját, amint a nevemet kiáltja. Mielőtt kiléptem volna a szobából, visszapillantottam a fiamra.

Vajon elég lesz az a két hónap? – kérdeztem magamtól kétségbeesve. Elégnek kell lennie…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.