|
5. Fejezet
2011.02.11. 13:44
Nem tudom meddig lehettem így. Jó volt végre egy álomtalan álomban elmerülni.
Nagyon sokáig alhattam, mert mikor felkeltem mit látok kint? Hét ágra sütött a nap! Igen a nap! Itt, Forksban. Egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztam, hogy ha süt a nap, akkor nem kell attól tartanom, hogy Edward elmegy. Oldalra fordultam, ahol kedvesem aggódó arcát láttam. Rámosolyogtam. Ő is visszamosolygott rám. Egy nagy puffanás remegtette meg a házat mosolyváltásunk után.(Írói megj. : Biztos egy jó nagy kő esett le Edward szívéről:) Összerezzentem, nem tudtam, hogy mi lehetett ez. Fel akartam kelni, hogy megnézzem, de Edward gyöngéden visszanyomott és kuncogva mondta mi történt.
- Ne aggódj, csak Jacob nem engedte a srácoknak, hogy addig elaludjanak, amíg te fel nem kelsz - dühösen felpattantam, hogy megmondjam Jake-nek a véleményemet az állatkínzásról. De mikor kiértem a nappaliba meg sem tudtam mukkanni a döbbenettől. Három idegen srác, és Jacob, feküdt a nappaliban az igazak álmát aludva. Elmosolyodtam. Hirtelen úgy éreztem, hogy én vagyok az óvó néni és ők a gyerekek. Hoztam ki pár takarót és betakargattam őket. Mondtam Edwardnak, hogy nyugodtan menjen el vadászni, amíg a fiúk alszanak és én addig elvégzem a házi teendőket. Egy csókot nyomott a számra és eltűnt. Egész délután takarítottam. Porszívózni nem mertem, nehogy felkeltsem a srácokat. Este hat felé ébredezni kezdtek, úgyhogy nekiálltam kipakolni a hűtőt. Tudván, hogy mekkora az étvágyuk, nekiálltam egy 24 tojásos rántottát és 30 darab virslit megfőzni. Fél óra múlva végeztem is. Hihetetlen mennyire gyorsan el lehet készülni a főzéssel egy modern konyhában. Jacob csapata már az asztalnál ült és egymást csépelték. Amikor eléjük tettem az ételt egy hálás pillantást vetettek rám és el kezdtek habzsolni. Már az utolsó virsliért folyt a harc mikor Edward megérkezett, csillogóan aranybarna szemekkel. Egy rosszalló pillantást vetett a farkasok felé de azért ő is leült az asztalhoz. Megvárta míg befejezik és csak aztán kezdett el Jacobbal diskurálni, míg a többiek csöndben figyeltek.
- Szóval mikor legyen a gyakorlás? - kérdezte Jacob.
- Holnap. Ma éjjel el akarom vinni Bellát valahová. Kíváncsian fordultam felé, de leintett.
- Oké akkor holnap hozom az egész falkát - vigyorodott el gonoszul Jacob. - Nem is zavarunk tovább - mondta és azzal intett kis csapatának, akik megköszönték a szíves vendéglátást és odébb álltak.
- Edward! Hová akarsz te engem vinni ma éjjel? - vontam kérdőre.
- Csónakázni - ezt a világ legtermészetesebb hangján mondta, de engem nem tévesztett meg az ártatlan kiskutyanézés és a vállvonogatás. Sejtettem, hogy valami más is van a háttérben. Rögtön rá is kérdeztem:
- Csónakázni? Hova? - kérdeztem gyanakodva. Látszott az arcán, hogy remélte, ezt a kérdést nem fogom feltenni.
- Ó, csak egy kicsit megyünk messze - mondta de átláttam rajta.
- Edward! Hova?
-… Finnországba…
Aha, Finnországba.
- HOGY HOVÁ?
~ 0 ~
Ezt nem hiszem el! Hogy lehet valaki ilyen… De ezért még megkapja a magáét!
- Segíthetek valamit? - szakítja félbe dühkitörésemet a légikisasszony aggodalmas képpel.
- Nem, köszönjük! - hárítja el Edward helyettem, látván, hogy most nem lennék képes üvöltözés nélkül beszélni. Hallottam a hangján, hogy még mindig neheztel rám a rugdosás miatt.
De megérdemelte!
Hogy képzelte ezt az egészet? Úgy, hogy addig csókol, amíg el nem ájulok, akkor berak a kocsiba és bemegyünk a reptérre, amíg alszom?? Majd velem a karjában bejelentkezik, míg mindenki minket bámul??? És, hogy én csak a repülőn ébredek majd fel????
EZ NEVETSÉGES!!!!
De NEKI bevált.
Hogy lehet valaki ennyire… számító? Finnországban még megkeserüli!
Talán majd beborítom a csónakot az Ii folyón és akkor parázhat, hogy halálra fagyok. Akkor végre rájönne, hogy nem érdemes velem kitolni.
Hiába bosszant, most inkább arra koncentrálok, hogy ne hányjam el magam. Nem bírom a repülőket. Amikor Forksba jöttem, akkor sem volt épp egy leány-álom, de akkor legalább csak pár óra volt az út. Most viszont, át kell repüljük a fél Földet.
- Nem lesz semmi baj! - próbált meg Edward megnyugtatni, arcom zöld árnyalata láttán.
Válaszként csak egy csúnya grimaszt kapott. És mikor láttam, hogy semmi bűnbánat nincsen rajta csak még jobban begurultam.
Megpróbáltam lenyelni a mérgem és megszólítottam:
- Edward, miért pont Finnországba? Hisz csónakázni Washingtonban is tudtunk volna.
- Finnország messze van! - szögezte le gyorsan.
- De mitől? - Vagy kitől? - tettem hozzá magamban.
- Victoria… - susogta erőtlenül szerelmem és abban a pillanatban eltűnt minden harag a lelkemből, mert rájöttem:
Edward nem csónakázni visz Finnországba! Hanem, hogy megvédjen a csatától!!
- Oh Edward! - kiáltottam fel hangosan és odabújtam hozzá.
- Csss… Nyugodj meg! Nincs semmi baj. Ide nem tud követni.
- Nem miatta aggódom. A többiek miatt.
- Ne aggódj. Megbirkóznak velük.
- És mégis, meddig fogunk ott maradni?
- Csak addig, amíg Alice azt nem mondja, hogy biztonságos a terep. De ne aggódj, nem egy unalmas hotelszobában fogunk ücsörögni. Van egy házunk nem messze a tengertől. Arra gondoltam… - nézett rám szerelmes mégis bűnbánó szemmel.
- Igen?
- Hogy…
- Ne csigázz!
- Lehetne… ez… az… elő… - mondta, megrágva minden egyes szót.
-…
- Nászutunk!
Mondani akartam valamit, de a torkomra akadt a mondanivalóm. Ettől a bűvös szótól minden kitörlődött a fejemből.
Csak a határtalan meglepettség és öröm maradt, hogy egész lényemet kitöltse.
- Ho- ho- hogy mi??? Ezt nem értem. Hisz te állítottál le mindig, amikor a dolgok konkrétabbá váltak volna!
- Igen, tudom! És hidd el nem volt könnyű. Néha még mindig megkérdőjelezem a saját ép elmém - mondta magyarázkodva, mintha bocsánatot akarna kérni az érzései miatt. - És értsd meg, száz évig vártam rád, ha tovább kéne várnom, belekövülök. És már egyszer megtettük, és nem lett semmi bajod - tette hozzá már inkább magát győzködve.
~ 0 ~
Egy gyönyörű, 19. századi, zsúp-fedeles, mahagóni ház előtt álltam. Lélegzetelállító volt. Azt hittem, hogy ilyen „mézeskalács-ház” csak a mesékben létezik.
- Milyen? - kérdezte Edward. Nem válaszoltam. Reméltem arckifejezésem mindent elárul helyettem.
Így is volt. Mikor Edward meglátta az arcom hangos hahotázásban tört ki. Rosszallóan lepisszegtem. De sajnos a varázs már megtört, úgyhogy beléptem a házba.
Belül még szebb volt. Mindenhol kis horgolt csipketerítők hevertek Esme ízlését kihangsúlyozva. Emmett stílusát a kandallókból véltem felfedezni. Alice és Rosalie nagy gardróbokat hagytak maguk után. A falakon mindenhol CD-k voltak. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy ez Edward műve volt. De érdekes módon nekem mégis inkább a Jasper és Carlisle által kedvelt koptatott bőrkanapék lopták be a házba az otthon érzését. A Phoenix-i házunkban is ugyanilyenek voltak.
- Edward… ez… - nem tudtam folytatni a megkezdett mondatomat, mert Edward átölelt és megcsókolt. Mikor elválltunk ezt suttogta a fülembe:
- Tudom. De nincs kedved inkább „megnézni” a szobánkat?
Elakadó lélegzettel emeltem fel a fejem mellkasáról, hogy a szemébe nézhessek.
- Mehetünk, ha aka… - még be se fejeztem a mondatot, már karjai közé kapott és elviharzott velem valamerre. Hogy merre azt nem láttam, mert száját a számhoz tapasztotta, amitől mindent elfelejtettem. Puhán lefeküdtünk az ágyra, ő felül, én alul. Hozzásimultam testéhez és csókokkal borítottam el arcát és nyakát, míg ő a gombjaimmal bajlódott. Úgy látszik a nagy izgalom hatására, elvesztette finom érzékeit. Láthatóan nem volt kedve tovább bajlódni - egy szakadás és volt ruha-nincs ruha. Most rajtam lett volna a sor, de nem bírta kivárni - még el sem váltam tőle hogy levegyem róla az inget - letépte azt is.
~ 0 ~
Ez nem velem történik!
Ki vagyok én?
Biztos csak álmodom. Tíz perc múlva anyám felkelt és mennem kell a suliba. Ne! Nem akarom, hogy Olive megint piszkálni kezdjen. Inkább betegnek tettetem magam.
De várjunk csak! Anya nem tud felkelteni, mert Forksban vagyok és Charlie-val élek.
Nem bírom felfogni. Hogy kerültem én Forksba? Hisz utálom! Ja tényleg… Anya… Phil… Baseball… Nem is Forksban vagyok. Hideg van. És valami fehér fényt érzékelek a szemhéjaimon keresztül.
Ki ez? Mi ez? Miért akar befurakodni az életembe? És mi ez a hideg?
Kinyitottam a szemem. De rögtön be is csuktam.
Biztos csak álmodom!.Hisz ilyen pasi nincs is! És ha van is… MIÉRT FEKSZIK MELLETTEM??? Vagy inkább: miért MELLETTEM fekszik???
Hirtelen eszembe jutottak a tegnap éjszaka történtek. És az elmúlt félév.
- ÁLOM! – mondta egy hang a fejemben. De az a sajgás ott, lent. Az valódi. Nem álom.
Tehát nem képzelődtem.
(Edward)
Istenem, nem tudom, hogy létezel-e, és ha igen, segítesz-e a vámpíroknak, hisz elkárhozott lelkek vagyunk. De ha nem, ha vagy akkor, kérlek, segíts! Add, hogy ne történjen semmi baja ennek az angyalnak itt mellettem. Ha nem is segíthetsz nekem, a gonosznak, segíts a te teremtményeden. Mert ilyen jót, mint ő, csak egy még jobb valaki teremthetett. És az csakis Te lehetsz, Uram. Add, hogy felébredjen!
Ha meg kell halnod, drágám, legalább még egyszer nyisd ki a szemed és mondd, hogy szeretsz! Utána boldogan halok meg. Remélvén, hogy még együtt lehetünk valamikor.
Lehetetlen! - szólalt meg a lelkiismeretem, ha egyáltalán van olyanom. - Te gonosz vagy! Ez már csak abból is látszik, hogy azt szeretnéd, hogy ő is a pokolra jusson… MINT TE!
Nem!
A harcot magammal, egy barna szempár szakította félbe, mely úgy nézett rám, mintha még életében nem látott volna. Aztán lehunyta szemét. Láttam rajta, hogy már ébren van. De valamiért nagyon nyugtalan. Úgy látszik, ez a vívódás napja, mindkettőnknek.
Még tíz percig néztem nyugtalan angyalom arcát. Azután ő is kinyitotta a szemét. A két szép, gyönyörű írisz zavartságot tükrözött. Mintha nem ismerné fel a környezetét. Csak nem tettem valamit tegnap éjjel, amivel árthattam neki?
- Jó reggelt, drágám! – erőltetnem kellett a könnyedséget, de már rutinos voltam benne. Összerezzent a hangomra. Pedig már hányszor mondta, hogy nincs szebb hang az enyémnél. Nem értem mi a baj.
- Jó reggelt… – mondta, de látszott, hogy el sem hiszi, hogy egyáltalán beszélgetünk. – Te vagy Edward Cullen – mondta meglepetten. De hát ezt már eddig is tudtuk. Mi történt a szerelmemmel?
- Igen.
- Akkor nem álmodtam – sóhajtott fel és egy félénk, ámde boldog vigyor suhant át az arcán.
Én is elmosolyodtam. Hát nincs semmi baj. A karjaimba kaptam és szenvedélyesen megcsókoltam. Egy vágyakozó sóhaj hagyta el ajkát, de nem nyitotta ki. Tudtam, hogy attól fél, túl messzire megyünk. De már tudom, hogy előbb pusztulnék bele, semhogy ártsak neki. A nyelvemmel finoman jeleztem, hogy semmi probléma. Ő készségesen viszonozta. Egy fél percig öleltem, de utána abba kellett hagynom, mert éreztem, hogy megy le a vérnyomása.
- Buta Bella! – kuncogtam és egy csibészes mosoly terült szét az arcomon. - Azért levegőt még vehetsz! - Az ismerős, rózsás pír elöntötte az arcát. Még magamnak sem bírtam megfogalmazni, hogy mit érzek. A szerelem nem elég erős szó. Még jó, hogy van gyomrunk, mert oda be vannak zárva a lepkék. De ha nem lenne, akkor egy sereg pillangó özönlené el a testem, ahányszor a szerelmemre nézek. Kellemetlen lenne.
- És mi a mai program? Elmegyünk csónakázni? – utalt gúnyosan arra a hitvány kifogásra, amit azért hoztam fel, hogy elcipeljem Finnországba. De ha csak egy pillanatra is Victoriára gondolok, eluralkodik rajtam a gyűlölet. Nem szerezheti mg magának az ÉN Bellámat.
- Nem hiszem. Igaz, nem mondtam, de Rosalie és Emmett esküvőjét, kicsit át kellett ütemezni, technikai okok miatt – itt ránéztem, de az arcán csak egy kis mérgelődés látszott, semmi több. – Az esküvő itt lesz megtartva. A folyón.
Bosszúsan felsóhajtott.
- Az a vacak koszorúslány ruha… - morgolódott. Nem tehettem róla. Elnevettem magam. Annyira édes, amikor dühös.
- Azt hiszem nem is folytatom, mert még dühösebb leszel, ha elmondom, hogy a leánybúcsú is meg lesz tartva – incselkedtem vele.
- De nem medencés, ugye? Hisz itt olyan hideg van, hogy még bundában is szétfagy az ember hátsója – de választ nem adtam a kérdésére. Ha elmondom neki, hogy Alice le fogja záratni az Ii folyó egy szakaszát és felmelegítteti, hogy ő fürödhessen, tuti dührohamot kapna.
- És mikor lesz?
- A csata után valamikor. Amúgy meg, nincs kedved filmezni? Van egy mozi-szoba is a házban.
Hihetetlen milyen képet vágott, amikor kimondtam a mozi szoba szót.
- És mit néznénk meg? – kérdezte gyanakvó arccal.
- Hát nem is tudom. Mit akarsz megnézni? – be kell vallanom, kicsit elbizonytalanodtam. Mikor innen leléptünk a naptárak, 1960-at mutattak. Azóta elég sokat változott a technika, na meg a filmművészet.
- Menjünk és nézzük meg a kínálatot. Csak előbb szükségem lenne néhány emberi percre.
Hiába láttam tegnap éjjel, ma nem fedi fel előttem csodás testét. Gondosan maga köré csavarta a takarót és kicsoszogott a szobából. 2 percen át voltam képes hallgatni a mászkálását aztán kimentem a szobából és láttam, hogy tanácstalanul áll az egyik ajtó előtt és kócos fejét vakargatja. Esdve nézett rám. Én felkaptam takaróstul és szép lassan bevittem a fürdőbe. Ki akartam használni minden percet, amíg karjaimban tarthatom. Tudom, hogy hülyeség és, hogy még ott van előttem egy egész élet, hogy a karjaimban tartsam, mégsem tudtam betelni testének melegével és puhaságával. Leraktam Alice volt fürdőszobája mellett. Tudtam, hogy itt hagyott pár cuccot, arra az esetre, ha szükséges lenne a gyors visszavonulás. Ezt a rendszert mindenhol bevezettük. Az összes eddigi házunkat továbbra is fenntartottuk.
A fürdő ajtajával szemben leültem a földre és elkezdtem gondolkodni.
A csata nemsokára elkezdődik. Alice megjósolta. Még lenne időm visszamenni, segíteni a többieknek. De akkor mi legyen Bellával? Ki vigyázhatna rá? Ha meg itt maradok és meghal a családom akármelyik tagja, azt sosem bocsátanám meg magamnak. Örök időkig mardosna a bűntudat, hogy miattam haltak meg. Beleőrülnék, és ha őrültemben meg találnám ölni az egyetlen kincsem…
Borús gondolataimból az ajtó csapódása rángatott ki. Bella ott állt előttem egy cseresznye- piros kimonóban. Bár gyönyörű volt, a látványa mégse tudta teljesen feledtetni a belülről mardosó érzést.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
). Csak így tovább! Nagyon tetsződik.
Köszi Drazsé :D
Jól esik h valaki olvassa és tetszik is neki :D naja ihletben sosincs hiány :D ezt a regényt pl 1 hét alatt megírtam :D 12 fejezet lesz xD
Igyekszem ám, köszi mégegyszer