|
6. Fejezet
2011.02.14. 15:12
Nem értem mi ez a nagy titkolózás! És azt se miért lett hirtelen mindenki Jacob haverja? Hisz eddig szinte senki nem bírta. Csak én. Szinte senki nem beszélt vele. Csak én. Egy lány se volt érte oda… CSAK ÉN!!! Miért lett vele hirtelen mindenki jófej? ÉS MIÉRT TAPAD RÁ MINDEN LÁNY??? Ez őrület.
Jó, tudom, hogy felszedett vagy 15 kg izmot, és nőtt kb. 35 cm-t és az is előnyére vált, hogy levágta a haját. DE KÖNYÖRGÖM ettől még nem változott meg belülről is!!!! Ugyanaz a kelekótya marha, aki eddig is volt.
…
Egy nagyon édes kelekótya marha. Aki elhívhatna már végre valahová randizni. Nem hiszem, hogy Wendy McPolish 1/2 év Jacob-szívatás után elmegy vele akárhová is. Maximum csak azért, hogy beégesse.
Nem baj. Holnap a suliban összeszedem a bátorságom és elhívom valahová. Kezembe veszem az irányítást. Hisz erős, független nő vagyok.
De mit tegyek, ha nemet mond??? Tudom már… Bosszúból elmondom mindenkinek, hogy szerelmes Buffy-ba, a vámpírok rémébe…
WEHEHEHE
- Szia Jake… Hogy vagy? – juj, remélem nem túlságosan epekedő a hangom.
- Kösz, Leah, eddig megvoltam. – mondta mire az összes idióta haverja felnyerített.
- Marha vicces!! Mondhatom – vetettem oda és emelt fővel elmasíroztam a Taco pulttól. De belül elég rendesen össze voltam törve.
- Szi-szia Leah. Ho-hogy vagy?
- Szia Arthur…- jaj, ne! Nem akarom, hogy Jacob ezzel a dadogós lúzerrel lásson együtt. Gyorsan az asztalukhoz pillantottam, hogy észre vette-e? De szerencsére épp Wendyvel volt elfoglalva. Vagyis, hát, nem tudom. Melyik a rosszabb, az, ha Arthurral lát, vagy az, ha Wendyt bámulja? – Jól vagyok. De, figyuzz, úgy látom a Komputer Klubosok hívnak, hogy ülj oda – Úgy látszott, hogy nem hatotta meg az érvem, mert továbbra is mondta a magáét.
- Aha, jó. Arra go-gondoltam, ho-hogy ha va-van kedved, elmehetnénk, e-együtt a jövő heti bá-bálba.
Oh, anyám!! Ez tényleg azt hiszi, hogy, ÉN, elmegyek vele a bálba?!
- Ne-ne vedd to-tolakodásnak a ké-kérésemet, csak mintha ú-gy láttam vo-volna, hogy se-senki nem hívott el.
Ez nagy! Hogy veszi a bátorságot, hogy megfigyeljen? (Nem mintha nem lenne jó megfigyelő… De akkor is!) És milyen már, hogy, Ő, sajnál meg, ENGEM!
- Majd még meggondolom. Jó?
- Aha – mondta és roppant elégedettnek tűnt. Nem tudom, hogy ő melyik bolygón él. Mert a Föld nevű bolygón a „majd-még-meggondolom,-jó?”-t nem éppen bíztatásnak szokták szánni.
- Sziasztok, csajok – mondtam és ledobtam magam egy székre. – Mizujs?
- Á, semmi – mondta Angelica aki történetesen Arthur tesója és mellesleg a legjobb barátnőm is. Láttam rajta, hogy tudja mi történt és furdalja a kíváncsiság. Nem csoda, hogy tudta a dolgot, hisz imádják egymást Art-tal. Annyira elvakult, hogy észre sem veszi, hogy mekkora lúzer a tesója és biztosra veszi, hogy bele vagyok zúgva. És ezt az érvet arra alapozza, hogy néha dumálok a srácról, hogy érzékeltessem vele milyen kis senki. De ő nem veszi a lapot. Amúgy, alapjában véve, Angelica, nem valami nagy szépség, és nem is valami nagy agytröszt. Na jó ez most csúnyán fog hangzani, de a fiúk csak azért bírják, mert úgy csinál mint valami Miss Picsa. Mindig az aktuális divatnak hódol, és minden 2. héten váltja a hajszínét. Én sem bírom néha, de ha nincs társaságban, csak velem és az apukájával akkor tud normális is lenni. Volt egy olyan korszaka a barátságunknak amikor „szakítottam” vele, mert már nem bírtam az állandó nyavalygását, hogy mennyire szar az élete, nekem meg milyen jó. Úgy tett mintha csak neki lennének problémái. Jó, persze tényleg elég gáz, amit az apja művel, de hát Istenem, én is ember vagyok, nekem is szükségem van egy kis figyelemre, egy lelki szemetesre. Menjen el pszichológushoz, ez már nem egyszerűen csak egy „kitárgyalom-a-barátnőmmel-ő-megvigasztal-és-semmi-gond” eset. Ha meg emberek között vagyunk, mintha nem is lenne apukája, sem senkije, aki törődne vele (ez így is van kivéve engem) és azokat a problémákat, amikről nekem nyavalyog egyfolytában, olyan színben tünteti fel, hogy mindenki olyan életre vágyik amilyen, neki van.
- Figy, gyere már el velem a salátabárhoz, láttam ott valami észveszejtő, camambert salátát – elég gagyi ötlet volt a camambert salátára hivatkoznia, ugyanis minden pénteken van. De mit volt mit tenni, mennem kellett. Mikor oda értünk, rögtön elő is vett. – Art mondta, hogy el akar téged hívni a bálba és láttam, hogy most beszéltetek. Úgy elvörösödtél, mint a főtt rák, mikor mondta neked. Te tényleg fülig bele vagy zúgva a mini-cassanovába - (Ezt a becenevet még én adtam neki az oviban mikor az volt a kedvenc időtöltése, hogy minden lány Barbie-ját lesmárolta… UOÁH!!! Ange azóta így beszél róla, mikor kettesben vagyunk.) Nem bírtam tovább, muszáj közölnöm vele, hogy mennyire NEM bírom a tesóját.
- Figy, Ange, NEM SZERETEM ARTHURT! Tudom, hogy fáj, de ez az igazság. És nem hiszem, hogy elmennék vele akárhová is.
A nagy sokk hatására elkezdtek potyogni a könnyei, ott az ebédlő kellős közepén, egyenesen bele a joghurtmártásba. Jó tudom, hogy ez nem normális de ő tényleg annyira szereti. Megfogtam a kezét és kivezettem a lányvécébe. De mire kiértünk abba is hagyta. Úgy látszik, hamar felfogta.
- Oké, tudom. Eddig is tudtam, csak jól esett azzal áltatnom magam, hogy Art tetszik egy lánynak, ráadásul a barátnőmnek. Bocsánat, hogy ennyit kellett tűrnöd…
- Jaj, Istenem, semmi baj. De azért jó, hogy végre tiszta vizet öntöttünk a pohárba.
- …csak az-az egy a probléma, hogy ő tényleg szeret téged és én el is hitettem vele, hogy te viszonzod az érzelmeit.
- Anyám, Ange… HOGY LEHETSZ EKKORA…
- Jó tudom, tudom. De ezt valahogy helyre kéne hoznunk.
- Hoznunk??? Nem is tudom, ki rontotta el. Na azt elfelejtheted Miss Bajkeverő, hogy én húzlak ki a csávából. Te cseszted el, hozd is rendbe!
- Ugyan már Lee. Csak egy bálról lenne szó.
- Nem egy bálról, hanem A bálról, amire talán elmehetnék Jacobbal.
- Jaj, ne gyere már megint Jake-kel! Az egy tahó!
- Nem is.
- Várj csak, van egy ötletem. Tudod, van az a lány, Carla, ő még annak is örülne ha Art elhívná. Csináljuk azt, hogy küldünk neki egy meghívót a bálra, Art nevében. Te elmennél a tesómmal a bálra, de még a héten adagoljuk neki, hogy az a lány mennyire csípi őt. Art a bálon meglátja Carlát, oda megy hozzá és összejönnek.
- Ez mind szép és jó, de velem mi lesz?
- Várj! Még nem mondtam végig!! Befűzzük Wendy-t, hogy Jake-kel menjen a bálra és utána lépjen le Braddel, „élete nagy szerelmével”. Te odamész a letört Jacobhoz és megvigasztalod. Ha minden jól megy, estére ágyban lesztek – tette hozzá cinkos mosollyal.
- Ember, ezt nem hiszem el. Ki vagy és mit tettél a legjobb barátnőmmel? Ange, veled meg mi történt? Biztos te vagy te?
- Haha! Rém vicces! – próbált bosszankodni de sütött róla az elégedettség. - Akkor most mit kell tenned?
- Odamegyek Jacobhoz és megmondom neki, hogy egy seggfej, amiért Wendy-t viszi bálba és nem engem! – mondtam határozottan.
- Te nem figyeltél egy szavamra sem? Jake még nem tudja, hogy duplavé elmegy vele. Még duplavé sem tudja.
- Akkor meg mit tegyek? – Már kezdett idegesítővé válni, hogy nem én irányítok, hanem a buta barátnőm.
- Íme a haditerv: Odamész Arthoz, igent mondasz neki, ő lelkendezik egy sort, te úgy teszel, mintha örülnél és elmész. Én addig befűzöm Miss W-t, hogy mondjon igent a fekete hercegednek kék furgonon…
- Roppant elmés – morogtam.
-…És utána megírjuk Carla levelét, pont!
- Akkor én most megyek is.
Határozottan átvágtam az ebédlőn és eltökélt arccal odamentem a komputer-buzik asztalához.
- Art, beszélhetnék veled egy percre?
Az összes idióta tisztára úgy nézett rám, mintha még életükben nem láttak volna egy, két lábon járó, deszka csajt, aki mellesleg több mint 180 cm magas. Jó beismerem, nem nagyon szoktam velük dumálni, általában csak oltom őket. De attól még nem kéne megbámulni.
- Hát persze, mondd csak.
- Nem lehetne inkább négyszemközt?
Art feltartotta a hüvelykujját, jelezve, hogy sínen van. Na mibe, hogy pont engem tárgyalt ki? Még hogy a pasik, nem szeretnek beszélni az érzelmeikről.
- Csak annyit akartam mondani, hogy elmegyek veled a bálba – Hadartam el egy szuszra.
- Oké, örülök – mondta és egyáltalán nem látszott meglepettnek! HAH! – szombaton, hétre érted megyek.
- Nagyszerű – Próbáltam némi lelkesedést csempészni a hangomba, de nem igazán sikerült.
(Bella)
Mikor kiléptem a fürdőből azt kellett látnom, hogy szerelmem elkínzottan ül a padlón. Odasimultam hozzá, hogy megnyugtassam. Tudom ovis megoldás, de nem volt jobb ötletem. Egy kis időn át így ültünk. Vártam, hogy megnyugodjon. Mikor éreztem, hogy kezd csitulni, megfogtam a kezét és felálltam őt is magammal húzva.
Kézen fogva elvezetett a ház másik végébe, ahol kinyitott egy diófa ajtót. Beléptünk egy ablaktalan szobába. A szoba feketére volt festve kivéve a szemközti falat. Az fehér volt. Nyilván oda vetítették a filmeket. Edward a hátam mögé nyúlt és valahonnan elővett egy hatalmas dobozt. Mikor körül néztem, láttam, hogy a falon levő repedések nem is repedések, hanem ilyen dobozok vannak mindenfelé a falba süllyesztve.
- Ezek még a legfiatalabb filmek – mondta és elkezdte mutogatni őket. Mind nagyon régi volt.
- Edward…
- Hm?
- Ti mikor költöztetek ki innen?
- ’60 körül. Miért?
- Á, semmi, csak kíváncsi voltam. - Bár tudtam, hogy szerelmem túl van a tízedik x-en is mindig különös erővel zúdult rám az újabb és újabb felismerés.
- Figyelj. Szerintem ez jó lesz. Egy igazi gyöngyszem.
Elolvastam a címét. Ford Fairlane kalandjai. Egyáltalán nem volt ismerős.
- Oké. Felőlem nézhetjük. – Odaadtam neki a filmszalagot, amit befűzött a mozigépbe. Nem tévedés, filmszalaggal működő mozigép. Leült a kanapéra és az ölébe vont. Nagyon jó film volt. Egy rocker nyomozóról szólt, aki mindenféle zenei ügyet oldott meg. Éppen annál a résznél tartottunk, amikor egy kisfiú megkéri Fairlane-t, hogy keresse meg az apukáját, mikor elkezdett csöngeni Edward telefonja.
(Edward)
Ránéztem a kijelzőre. Alice. Hirtelen elkezdtem aggódni. Azt mondta, csak akkor hív, ha baj van. Úr isten. Csak nem történt valami baj?
Kirohantam a szobából és felkaptam a telefont.
- Alice, mi történt? Csak nincs valami baj? – gyorsan hadartam, hogy Bella ne értse, hogy mit mondok.
- Elkezdődött.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó