(Bella szemszöge)



Fejvesztve futottunk Seattle felé, de ahogy egyre közelebb értünk, én egyre kevésbé voltam biztos benne, hogy ez az egész jó ötlet. Mármint, persze, a képességek, amelyek velünk vannak erőssé tettek bennünket, de akkor sem tudtuk pontosan, hogy hányan vannak, mennyire erősek, és milyen harci képzést kaptam Max leányai. Ráadásul, ha elkaptak két Volturi testőrt, és megbűvölték őket, akkor még nehezebb a helyzetünk. Ha egyáltalán elkapták őket. Mert ha maguktól csatlakoztak, akkor a legkevésbé sem lesz esélyünk rá, hogy elhozzuk őket onnan szépen, csendesen. Mert ha nem akarnak jönni, akkor azt a többiek meg fogják tudni. 

- Várjatok – álltam meg hirtelen az erdő szélétől nem messze. 

- Mi a baj, kicsim? – nézett rám Edward aggódva. 

- Biztos, hogy ez jó ötlet? Mi lesz, hogyha túlságosan nagy a túlerő? A többiek nem tudják, hogy hol vagyunk, ráadásul Alice sincs otthon, hogy látomást kapjon rólunk – magyaráztam a problémát. Ezt idáig nem is gondoltam át. 

- Egyelőre nem akarjuk lerohanni őket, csak kihozni a két Volturit. Megfelelő stratégiával könnyedén megoldható a dolog. Észre sem fogják venni, hogy ott voltunk egyáltalán – ígérte meg Jasper határozottan. 

- Ha bármi baj van, akkor már itt sem vagyunk – simított végig Edward az arcomon. 

- Szerintem semmi ok az aggodalomra – vágta rá Alice. – Gyertek, menjünk – indult tovább legjobb barátnőm. 

Mi pedig engedelmesen követtük. Talán túl sokat aggódok mostanában. Habár nem is tudom, hogy miért torpantam meg az imént. Nem volt rá különösebb okom, hogy pánikba essek. Még csak negyed órája sétáltunk, amikor megcsapta a fülünket egy küzdelem zaja. Azonnal arra indultunk, és néhány perc múlva már láttuk is őket. Tanya edzett éppen azzal a Heather nevű lánnyal. Max pedig egy trónusszerű székről figyelte az eseményeket, míg Alec idegesen markolta a széket, amiben jelenleg ült, és meredten nézte Heathert. Úgy látszott, hogy nagyon is félti, de mégsem tett semmit, csak ült ott. A többi lány pedig egy kört alkotott és úgy szurkoltak a lányoknak. Eléggé furcsa volt ez az egész. Mintha valami szekta lenne, akik alapvetően ezt a Maxet imádják, de mégis mind egyéniségeknek tűntek. Mindegyikük más volt, leszámítva azt, hogy mind elképesztően gyönyörűek voltak. Még soha nem láttam ilyen sugárzó lányokat együtt. Nem számoltam meg őket, de nagyjából huszan lehettek. Nem voltak nagy túlerőben a családunk méreteihez képest, csak nagyon is használható képességgel rendelkeztek. 

- Hogy hozzuk ki őket? Most semmiképpen sem tudjuk megoldani – suttogtam halkan. 

- Várjuk meg, amíg vége lesz a műsornak, és utána meglátjuk, hogy mennyire oszolnak szét – ajánlotta Jasper.

- Jól hangzik a gondolat – bólintott rá szerelmem. – Alice, látod, hogy mennyi idő még? 

- Nagyjából két perc, Tanya mindjárt leteríti a lányt – vigyorodott el Alice. – Nagy a lány csábító ereje, de a harci annál kisebb. 

Tehát nem teljes vámpír. Van benne valami más, valószínűleg valamilyen szinten emberi is. Több szívdobogást is hallani véltem közöttük, tehát van köztük nem teljes vámpír és vámpír is. Különös. Én úgy tudtam, hogy a fiam az első és egyetlen vámpír-ember gyermek. Habár azóta születhetett még olyan szerelem, mint amilyen a mienk volt, ki tudja.

- Azt hiszem, vége van – szakított ki Edward a gondolataimból. 

Azonnal arra kaptam a fejemet, és láttam, amint Tanya Heather hasán ül, miközben a karjait a feje fölé szegezi. Max erre felállt, és vigyorogva tapsolni kezdett. Egy pillanattal később pedig már Tanyát szorította magához. 

- Szép küzdelem volt lányok – mosolyodott el. Majd megpróbálta megcsókolni Tanyát, de ő csak kicsusszant a karjai közül. Míg Heather már Alec karjaiban volt, és szenvedélyesen csókolták egymást. 

- Azt hiszem, hogy ideje aludni, gyermekeim – mondta Max, majd kézen fogta Tanyát. – Beszélhetnék veled? – kérdezte tőle komolyan. 

- Max, ezt már megbeszéltük – vágta rá Tanya. 

- Az arcom miatt van, igaz? – engedte el Max kedvtelenül. 

- Max, mondtam már, hogy nem azért, mert…

- Hagyd, menj, és vigyázz Heatherre – legyintett Max. Majd egy laza mozdulattal széttört egy farönköt. Tanya még lemondóan sóhajtott egyet, azután pedig azt tette, amit Max kért tőle. Szó nélkül elsietett a lány és Alec után. 

- Oké, Max most nem figyel. Már az is jó bizonyíték, ha elvisszük Alecet és a lányt. Tanya pedig könnyedén tud nekünk ebben segíteni – mondta Jasper határozottan. – Heidi most a többiekkel van, nem tudjuk észrevétlenül kihozni.

- Akkor próbáljuk meg – egyeztem bele azonnal. 

- Rendben, indulás, ha túszul ejtjük a lányt, akkor a Volturi is hinni fog nekünk – mondta Alice határozottan. Csendesen követtük Tanyát, aki megállt egy apró faház előtt. 

- Miért nekem kell mindig őriznem Heather ártatlanságát? Ha szeretkezni akarnak, akkor miért ne tehetnék meg? – szusszantott Tanya, mielőtt benyitott volna. 

- Pszt, Tanya – mondta Edward halkan. 

- Hát ti meg mi a fenét kerestek itt? – döbbent meg azonnal. 

- A Volturi három napon belül ideér, el akarjuk vinni nekik Alecet és a lányt, hogy bizonyítékunk legyen – válaszoltam halkan. 

- Heather csak egy gyerek – tiltakozott Tanya. 

- Nem fogjuk hagyni, hogy bántsák, emiatt nem kell félned – adtam a szavamat. – Csak bebizonyítjuk, hogy nem mi vagyunk a felelősek. 

- Segíts nekünk, Tanya, és te is gyere haza – fűzte hozzá szerelmem. 

- Rendben, legyen, de egy újjal sem bánthatjátok ezt a lányt – mondta ellentmondást nem tűrve. 

- Nem áll szándékunkban ártani neki, mi csak válaszokat szeretnénk – válaszolta szerelmem komolyan. 

- Rendben, akkor megyek, és előkészítem a terepet. Egy fél perc múlva gyertek utánam – mondta komolyan. 

- Jól van, akkor mehet – biccentett Jasper. Tanya abban a pillanatban besietett a házba. Mi pedig fél perc múlva követtük, ahogy kérte. Alec már a földön feküdt, engedelmesen figyelve. Nyilván Tanya megkérte a barátnőjét, hogy nyugtassa le Alecet. Amit beléptünk a lány sikoltani akart, de a szája már be is volt fogva Jasper által. Hiába kapálózott, nem sikerült szabadulnia, néhány pillanattal később pedig már nem is volt ereje tiltakozni, mert elájult. – Kiütöttem néhány órára, addig bőségesen elérjük a házat, és megbeszélünk otthon mindent – magyarázta a helyzetet. 

- Oké, akkor Alice, és Bella, ti viszitek a lányt, mi pedig Alecet – mondta kedvesem határozottan. 

Mire én már fel is kaptam az ernyedt testet, a fiúk pedig felnyalábolták az elkábult Volturi testőrt. Nem telt bele két percbe, és már rohantunk is hazafelé. 

- Szerintem inkább a Cullen házba vigyük őket, és hívjuk át Carlisle-t, és Emmettet hozzánk. A többieket felesleges lenne pánikba ejteni – gondolkodott el Alice. 

- Jó ötlet – bólogattam hevesen. 

A többiek is egyetértettek, így megálltunk a Cullen háznál, azután pedig Tanya átrohant a határ menti házhoz, hogy idehívja Emmettet és Carlisle-t. A fiúk a lányt gyengéden lefektették egy kényelmes ágyra, majd be is takarták. A következő pillanatban pedig Jasper hatalmas pofont adott Alecnek, aki azonnal megrázta magát, és a kifejezéstelen arca megint normálissá változott. 

- Mi a fenét műveltetek velem? – csattant fel azonnal. Majd éreztem, ahogy koncentrálni kezd, hogy elvegye az érzékeinket. 

- Ez nem fog menni – húzódott mosolyra a szám. – Most pedig válaszokat akarunk Alec. Miért álltatok be Max uralma alá? Miért nem tértetek vissza Volterrába? 

- Mi a fenéről beszélsz? Egyáltalán ki vagy te? – dühödött fel a testőr. – Ha a Volturi megtudja, hogy elraboltátok egy testőrét, akkor hatalmas nagy bajban lesztek. 

- Mi mentettünk meg, rémlik? – morgott rá Alice. – Próbálj meg visszaemlékezni, hogy mi történt veled. 

- Hazafelé tartottam, amikor találkoztam egy gyönyörű lánnyal – révedt el Alec tekintete. – Heather – sóhajtott fel. – Velem jön Volterrába és a feleségem lesz. Gyönyörű, tiszta és ártatlan lány. Hol van? Mit csináltatok vele? – ugrott fel, majd megpróbált nekünk rontani, de Edward egy határozott mozdulattal leterítette. 

- Ő most alszik – vágta rá Alice. – Egyébként pedig túszul ejtett téged, és nem akart odamenni, ahova te gondolod. Soha nem ment volna el veled Volterrába. 

- Hazugság – morgott fel Alec. – Heather szeret engem, és én is őt – csattant fel. – Látni akarom most azonnal. Ha nem engedtek hozzá, akkor az egész családomat rátok uszítom. 

- Hozzátok le a lányt – lépett be Carlisle feszült arccal. – Hogy a fenébe képzeltétek ezt az egészet? Mi lett volna, hogyha rosszul sül el valami? Ott is ragadhattatok volna, úgy, hogy azt sem tudjuk, hogy hol van az az ott – dorgált meg minket szigorúan. 

- Nem volt szép, hogy kihagytatok minket a szórakozásból – morgolódott Emmett is. – Egyébként szép kapás – kacsintott ránk elégedetten. Legalább neki tetszett a gondolat. 

- Heather – indult meg az ájult lány felé Alec, ahogy meglátta. Majd hirtelen megállt, és mély gondolkodóba esett. Percekig állt így megkövülten, majd kiábrándultan fordult felénk. – Mi a fenét tett velem? – kérdezte Alec idegesen. 

- Szeret téged – sétált Alec elé Tanya. – Őszintén és szenvedélyesen, de fél a családodtól, ezért néha tudatosította az elmeállapotodat, hogy ne akarj visszamenni hozzájuk, de az érzéseitek őszinték a másik felé. 

- Honnan tudnám én azt? Hiszen befolyásolt ki tudja mennyi ideig – rogyott le Alec a kanapéra. 

- Vannak közös emlékeitek, szép pillanataitok, amikről pontosan tudod, hogy teljesen őszinték, hiszen ott voltál vele és te magad is átélted. A kérdés csak az, hogy kitartasz-e Heather mellett. 

- Előbb meg kell tudnom, hogy mik az őszinte érzései – fordult Jasper felé. – Ha felébredt, akkor felmérnéd, hogy mit érez valójában? 

- Természetesen – vágta rá Jasper. 

- Köszönöm, akkor addig várok – ült le az egyik sarokban. Majd mindannyian kényelembe helyeztük magunkat, és csendben vártuk, hogy Heather felébredjen…



(Nathalie szemszöge)



Fáradt voltam, nagyon fáradt, de valahogy már napok óta nem tudtam aludni. Hiába költöztünk át ide, akkor sem voltam képes megnyugodni, egy kicsit sem. Habár, most, hogy Edward és Bella ismét itthon vannak, és Bella le tud védeni bennünket, így egy kicsit jobb. Legalábbis most egy kicsivel nyugodtabbnak érzem magam. 

- Szia, kicsim – jött be Anthony az új szobánkba. – Megint nem tudsz aludni? Nem sokáig lesz idegen ez a hely, édesem. Ne aggódj, hamar megszokunk itt. 

- Nem az a baj, hogy nem tudok itt megszokni – sóhajtottam fel. – Te is tudod, hogy miért nem alszom jól.

- Igen, tudom, kicsim, hidd el, hogy én sem vagyok nyugodt, de ha nem alszol, akkor beteg leszel, és azzal senkinek sem segítesz – vezetett az ágyhoz. Majd lehúzta a pólómat, és a hasamra fektetett. 

- Mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten. 

- Ellazítalak, csak engedd el magad – nyomott gyengéd puszit a vállamra. Majd valami kellemes, langyos dolog került a hátamra, a melltartópántom pedig halk puffanással csatolódott ki. 

- Anthony, mi…? – kérdeztem értetlenül.

- Levendulás masszázs, csak lélegezz mélyeket – helyezkedett el felettem, majd gyengéden simogatni kezdett. – Carlisle felajánlott egy újabb adag nyugtató injekciót is, de jobban örülnék, hogyha magadtól sikerülne aludnod egy kicsit. 

- Jól vagyok, hidd el – sóhajtottam fel a kényeztetéstől. Azután pedig a fejemet oldalra fordítottam, és behunytam a szemem. 

- Igen, tudom, mert megittál ma pontosan tíz kávét, számoltam, drágám. Mind eszpresszó volt, hogy egészen biztosan ne tudj aludni. A kávé és az állandó stressz nem jó párosítás. Szükséged van pihenésre. Veszélyes lehet rád és a lányokra nézve is, ha nem tudsz uralkodni az érzéseiden. 

- Anthony, ugye nem gondolod komolyan, hogy veszélyt jelenthetek rátok? Nem fogok akaratomon kívül átváltozni. Már ura vagyok a farkas énemnek – mondtam határozottan. 

- Annak ura vagy, de az érzéseidnek jelenleg nem, és ez azt jelenti, hogy nem tudatosan is használhatod a képességeidet. Úgyhogy most szépen ellazulsz, és hagyod, hogy kimasszírozzam belőled ezeket a görcsöket – nyomott meg kicsit erősebben egy ideggócot. 

- Hé, finoman – nyögtem fel fájdalmasan. 

- Lazíts, kimasszírozom a problémás részeket – mondta gyengéden. – Majd óvatos leszek, ígérem, csak próbáld meg elengedni magad – hajolt az ajkaimhoz. Azután pedig lágy csókot lehelt a számra. Olyan régen voltunk már együtt, utoljára a nászutunkon ért hozzám úgy igazán. Az pedig már régen volt. Hiányzik a közelsége. 

- Anthony – tekeredtem még jobban felé. – Hiányzol – nyomtam hátra a fenekemet az ágyékához. 

- Te is nekem, édesem, de most pihenésre és lazításra lenne szükséged – nyelt egy nagyot szerelmem. 

- Hogyan tudnék jobban lazítani, mint úgy, hogy te magad lazítasz el? – próbáltam megfordulni alatta. 

- Előbb alaposan megmasszírozlak, és utána a mennybe repítelek – harapott a fülcimpámba. 

- Mi van, ha én türelmetlenebb vagyok? 

- Akkor kénytelen leszek az ágyhoz kötözni téged, amíg nem végzek a kényeztetéseddel – mondta ellentmondást nem tűrve. Majd finoman rácsapott a fenekemre. 

- Akkor jobban járok, ha megadom magam – motyogtam halkan. 

- Nos, ezzel mindenképpen egyetértek – kezdte újra a gyengéd simogató mozdulatokat a hátamon. Már nem is tudom, hogy mióta masszírozhatott engem kedvesem, de már kis híján elaludtam a jóleső simogatásoktól, amikor Anthony mellém feküdt, és finoman a mellkasára húzott. – Aludj jól, szerelmem – nyomott puszit a hajamra. 

- Még nem alszom – ásítottam fel. Majd körmeimet végighúztam izmos mellkasán. – Mintha valami menyberöppenést ígértél volna nem is olyan régen. Követelem az élményt, és utána úgy fogok aludni, hogy csoda, ha reggel ki tudsz tessékelni az ágyunkból. 

- Nem kell kétszer mondanod – gördült fölém egy pillanat alatt. 

Majd azonnal szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig boldogan viszonoztam a csókját. Annyira hiányzott már, amikor elveszünk egymásban. Azok a pillanatok, amikor megszűnik a külvilág és csak mi ketten vagyunk, és a szerelmünk. Annyira jól esett már csak a csókja is, hogy azonnal felizgultam. Nem telt bele néhány pillanatba, és az egész testem lángolt. Nem akartam, hogy elvesszen ez a pillanat, úgyhogy gyorsan lecibáltam szerelmem pólóját, azután pedig szinte letéptem róla a nadrágját is, és felkínáltam magam, hogy minél előbb eggyé válhassunk, de ő csak mosolyogva elszakadt az ajkaimtól. 

- Édesem, nem kell sietnünk. Ki szeretném élvezni ezt a szeretkezést veled – zárta össze a lábaimat váratlanul. Majd két térdével zárva is tartotta a combjaimat. – Nem akarok sietni, van időnk – kezdte el csókolgatni a nyakamat. 

- Időnk van, csak türelmem nincs – vágtam rá mohón. 

- Nem baj, legalább édesebb lesz a végkifejlett – kuncogott fel Anthony. 

A lehelete végigcirógatta a nyakamat, amitől kellemes borzongás futott végig rajtam. Kedvesem csókjai lassan haladtak egyre lejjebb rajtam, amíg el nem érte keblem középpontját. Az érzéstől felsikoltottam, és még jobban magamra húztam a férjemet. Olyan régóta várok már erre a pillanatra. Most nem zavarhatnak meg minket. Hetek óta mindig történik valami, amikor végre újra egymásra találnánk. Ma éjjel nem történhet semmi. 

- Anthony, nem bírom tovább – vonaglottam meg alatta a kéjtől. – A tiéd akarok lenni – mocorogtam türelmetlenül. 

- Már az enyém vagy – csúsztatta a combjait az enyémek közé. 

Majd egy határozott mozdulattal a magáévá tett. Mindketten hangosan felnyögtünk a gyönyörtől, ami azonnal belénk nyílalt. Már nagyon hiányzott a férjem közelsége, gyengédsége, szerelme. A gyengéd, lágy mozgás, amivel az őrületbe kergetett minden egyes együttlétünk alkalmával. Amit lassan egyre hevesebbé és szenvedélyesebbé változott, ahogy mindketten közeledtünk a beteljesedés felülmúlhatatlan élményéhez. Néhány mozdulattal később pedig hangosan felsikoltottam a gyönyör kapujában, ahová Anthony is azonnal követett egy hangos kiáltással. Majd szerelmem rám hanyatlott, és szorosan magához ölelt. 

- Szeretlek – simítottam végig a hátán. 

- Én is szeretlek, kicsim – ásított egy nagyot. – Ma Rosalie vigyáz a gyerekekre. Mit szólnál hozzá, hogyha együtt aludnánk? Hiányzik már a közelséged. 

- Örömmel – simultam a mellkasához, amikor a hátára gördült. – Nekem is nagyon hiányzott már ez. 

- Akkor tartsunk ilyen éjjeleket gyakrabban – suttogta szerelmem félálomban. 

- Már meg is vagyok győzve – nyomtam puszit a nyakára. 

Mire felsóhajtott, de már ugyanúgy szinte aludt, ahogy én is. Ezért csak még jobban befészkeltem magam a karjaiba, majd a keze lágy cirógatásától még jobban ellazulva, néhány perccel később már aludtam is. Nem is emlékszem már, hogy mikor volt ilyen gyönyörű éjszakám utoljára, de nem lenne nehéz visszaszokni ehhez az élményhez. 

Valószínűleg reggel, cirógató ujjak játékára ébredtem. Lassan, lustán nyitottam ki a szemeimet, és felnéztem szerelmem mosolygós arcára. 

- Jó reggelt, Nath – mormolta lágyan, majd lágyan megcsókolt. – Hogy aludtál? – kérdezte kíváncsian. 

- Fantasztikusan – mondtam boldogan. – Már nem is tudom, hogy mikor aludtam ilyen jót utoljára – bújtam hozzá még közelebb. 

- Helyes, ez volt cél – kuncogott Anthony. – Úgy tűnik, hogy a kölcsönös lefárasztás mindkettőnknél beválik. 

- Ez bizony így van – nevettem fel én is. A következő pillanatban pedig meghallottuk két apró lányunk lelkes lábacskáinak a dobogását a szomszéd szoba padlóján. 

- Mindjárt ideérnek – kapta fel szerelmem az alsónadrágját. Felém pedig a hálóingemet nyújtotta, amit egy szempillantás alatt felkaptam. Egy másodperccel később pedig már be is nyitott Emily és Marie. Még pizsamában voltak, és egymás kezét fogva, kacagva szaladtak az ágyunk felé, amire azonnal fel is pattantak, és bemásztak hozzánk a takaró alá. 

- Jó reggelt – bújtak hozzánk a kis csöppségek. Minden reggel így indul nálunk. Amint felébrednek, már szaladnak is hozzánk, hogy együtt megmosakodjunk, felöltözzünk, és menjünk reggelizni. Egy tökéletes családi reggel, amilyenre mindenki vágyhat, akinek csak gyermekei vannak…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.