Aznap éjszaka nem igazán tudtam aludni. Egyik oldalról a másikra forgolódtam, és próbáltam színlelni az alvást, de Edwardot sosem tudtam átverni. Főleg nem, ha alvásról volt szó. Éreztem, hogy nyugtalanította az álmatlanságom, és bár hátat fordítottam neki, tudtam, hogy engem bámul.

- Mi baj, angyalka? – kérdezte mézédesen. Ugyan, mi is lenne? Áh, semmi, csak holnap készülök megölni magam. Vagy ma. Azt sem tudom hány óra van, és ebben a szobában nincs egy rohadt óra, a telefonom meg ki van kapcsolva.
- Semmi – hazudtam. Edward gyengéden maga felé fordított, s a tekintetével szinte megigézett, mint az első percekben, mikor megismertem. És mint azt bármelyik nővel képes megtenni.
- Kérlek – sziszegte fogai között. – Nekem mindent elmondhatsz. – Mindent, aminek nincs köze a vérfarkasokhoz. Pontosabban egy bizonyos vérfarkashoz. Nem akarom, hogy megint mérges legyen, de nem tudok neki hazudni. Még ha meg is próbálnám, rögtön rájönne, hogy nem mondok igazat. – Bella… ne akard, hogy dühös legyek!
- Edward, ne most, kérlek. Az érzelmi zsarolás nem mindig jön be. És most éppen nem jön be. Nem tudsz megzsarolni.
- Biztos vagy ebben? – mosolyodott el, majd felült, és elindult kifelé a szobából. Miért van mindig az, hogy bejön amit kitervelt?
- Edward! Most meg hova mész?
- Nekem nincs szükségem alvásra, szóval nem is vagyok köteles az éjszakát egy olyan lány ágyában tölteni, aki titkolózik előttem, holott mindent meg kellene, hogy beszéljünk. – Makacs. Zseniális. Gyönyörű. Miért van az, hogy nem tudok nélküle egy éjszakát sem eltölteni? Meg sem érdemlem őt, de komolyan. Hiába beszéltünk már ezerszer erről, még mindig nem értem mit keres Edward egy magamfajta lány mellett. – Jó éjszakát!
- Edward! Naaaa! Légysziiii! – Úgy nyafogtam, mint egy kisgyerek, és ilyet soha nem szoktam. De nála ez válik be… - Ne hagyj itt, félek egyedül!
- Szép. Nem fél egy vámpírral aludni egy ágyban, de egyedül fél. Fél a sötétben. Fél mindentől, de egy szadista vámpírtól nem… - De ő nem szadista. Szadista James volt. Edward a világ legédesebb, legszebb, legkedvesebb, leg… legszeretnivalóbb vámpírja!
- Kérlek! Bármit megteszek. Bármit! – Na, jó, azért bármit nem. Egyetlen egy dolgot nem teszek meg. Nem hagyom el őt, még ha kéri, akkor sem.
- Bármit? Rendben, akkor beszélgetni fogunk. Miért nem tudsz aludni? Mi bánt?

Visszaült az ágyra, én pedig felültem, hogy kényelmesen tudjunk beszélgetni. Pontosabban én kényelmesen tudjak beszélni, mert ő nagyjából csak hallgatni fog. Magamra húztam a takarót, kezdett kicsit hideg lenni. Nem tudom, mi okozta, a kinti hűvös levegő a hó miatt, vagy Edward jeges teste, ami itt volt alig pár centire tőlem. Vagy egyéb, más oka volt… Nem tudtam eldönteni.
Átható tekintettel nézett rám, de éreztem a sürgetést is a szemében. Mély levegőt vettem, majd belefogtam az ecsetelésbe.
- Jacobról van szó – jelentettem ki félve. Felszisszent, majd nyugtalanul beletúrt a hajába. Én éreztem előre, hogy nem kellett volna elmondanom semmit. Hosszú beszélgetésnek nézünk elébe, ahol Edward nem lesz éppen nyugodt. – Nem tudom pontosan, hogy mi van vele, de valami nagyon nyugtalanít. Valahogy… olyan furcsán összejöttek a dolgok.
- Mit mondott? – kérdezte óvatosan Edward. Itt valami bűzlik nekem. Valami nincs rendjén. Edward nem dühöng, pedig normál esetben azt tenné… mi folyik itt?
- Igazából semmit. Csak… nyugtalan volt a hangja, mikor szóba kerültek… a vámpírok, meg… Billy is mondta, hogy most ne zaklassam fel. Itt… azt hiszem, arra utalt… nos, szóval, hogy ne tegyem idegessé, mert akkor átalakul. És… nem tudom miért, de most közel állt hozzá, hogy feldühödjön. Valamit titkolnak előlem.
- Nem titkolnak semmit. Ha lenne valami, akkor Carlisle biztosan elintézi. Nyugi. Otthon van Emmet, Rosalie, Jasper, Alice, Esme és Carlisle is. Nem történhet semmi baj, senkivel. Apád is biztonságban van, mindig vigyázunk rá, Alice minden éjjel a házatokban van és vigyáz. És most aludj, holnap szükség lesz az erődre, főleg, ha nem akarod, hogy elaludj a pálya tetején, és önuralom nélkül lecsússz. Jó éjszakát! – Én? Holnap? A pálya tetején? Soha. Hozzám hajolt, és gyengéd, rövid csókot váltottunk.

Most már szinte biztos voltam benne, hogy valamit tud, amit nem mond el nekem. Ennyit a híres bizalomról, amiről annyit áradozik. Meg arról, hogy nekünk mindent el kell mondanunk egymásnak. Hiszen akkor ad csókot beszélgetés után, ha terelni akar. Mert ugye ilyenkor elveszítem a fejem, mint elfelejtek, még lélegezni is.
Ez általában a legjobb módszer volt akkor, ha valamit nem akart elmondani, vagy valamiről nem akart tovább beszélgetni.

- Jó éjt – suttogtam, de egyáltalán nem voltam megnyugodva. Éppenséggel csak idegesebb lettem, mint voltam. Szóval egy szép átvirrasztott éjszakának nézünk elébe.

Edward hűvös karjai a derekamra fonódtak, hátulról ölelt, és az altatómat dúdolta nekem. Ez általában bejött, mindig el tudott vele altatni. De most már az álomnak cseppnyi szikrája sem volt bennem. Nyugtalanul, egyenetlenül lélegeztem. Nyújtóztam egyet, majd elindultam a fürdőszoba felé. Nem is tettem úgy, mintha Edward nem tartaná nyugtalanítónak ébrenlétemet, egyszerűen csak kisétáltam a szobából.

Megmostam hideg vízzel az arcomat, és felpillantottam a tükörbe. Mintha nem is én lennék. Szemeim alatt máris lila karikák éktelenkedtek, mi lesz akkor még reggel? Edward kiábrándul belőlem, amint meglát.

Visszamentem, és szó nélkül befészkeltem magam a karjai közé, fejemet pedig mellkasára fektettem. Lassan, szaggatottan lélegzett, az én szívverésem pedig felgyorsult.

- Mit titkolsz előlem? – bukott ki belőlem, mikor már percek óta csak csendben feküdtünk, hallgatva egymást lélegzését.
- Semmit. Tudod, hogy mi mindent megbeszélünk, mert…
- Mert másképp nem is tudnánk – fejeztem be elkezdett mondatát. De nem lenne szabad hazugságban élnünk. – Tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el nekem. Már elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, mikor próbálsz terelni.
- De Bella. Nem titkolok semmit. Egyszerűen csak… nem mondok el mindent, amit nem találok fontosnak.
- De én szeretnék mindent tudni, amit te tudsz, szeretnék mindent tudni, ami az életedről szól, mert… mert szeretlek, és mindig is szeretni foglak…

És néha már kezdem úgy érezni, hogy mi szó szerint egyek vagyunk. Néha már ráérzek, ha valami nincs rendben vele kapcsolatban. Érzem, ha bajban van, érzem, ha vadászat közben esetlegesen valami történik, elesik – ami persze lehetetlen, de akkor is érzem, ha van valami vele.

- Kérlek, Edward. Kérlek… tudod, bármit megteszek neked. Érted bármit… Mondd el, mi történik, mert különben hazamegyek, és meg sem állok La Push-ig!
- Na, jó, rendben. Megegyeztünk a vérfarkasokkal – undorodva ejtette ki a szót -, hogy nem mondjuk el neked, mert féltünk, hogy meggondolatlanul cselekszel, ahogy szoktál, de talán itt majd nyugton maradsz.

Ez kezdett rosszul hangzani. Ha már a Cullenek és a farkasok egyezséget kötnek, akkor itt valami nagyon, nagyon súlyosnak kell lennie… Valaminek, amihez a vámpíroknak és a vérfarkasoknak is köze lehet… valami… vagy valaki.

- Ó, te jó ég! Mondd, hogy nem!
- De – bólintott nyugodtan Edward. – Victoria.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés