Egy pillanat, és felcsendülnek a zongora első hangjai.
-Ó! - Ezúttal én sóhajtok fel meglepetten. – Evanescence? – hüledezek. Persze, a Linkin Park után nem kellene meglepődnöm, mégis. Igazából mindig így reagálok. Furcsa, mert Bella számomra olyan tiszta, olyan törékeny, lágyabb zenét képzelnék el mellé – olyat, mint amilyen az altatója is. Vagy mint Debussy. Persze, az sem meglepő, hogy - mint a mai kamaszok mindegyike -, ő is hallgat metált. Ami azt illeti, Evanescence még nekem is az egyik kedvencem. Mindjárt meg is halljuk Amy Lee csodás vokáljának első hangjait, hogy biztosítsanak: jól tippeltem. A Bring me to life betölti a kis szoba levegőjét.

Meglepő – ismét az a furcsa elektromos feszültség izzik fel közöttünk, mint ami legutóbb a biológiaórákon, az elsötétített teremben. Szerencsére ezúttal nem vagyunk olyan közel egymáshoz – de minden egyes centimétert érzek, ami elválaszt tőle. Inkább érdekes élmény, mint kínzó. És még érdekesebbnek ígérte az elkövetkezendő perceket.
Kicsit hátrébb húzom a székemet, ezzel tovább gyengül a bizsergés. Nem húzódtam túl messzire, kár lett volna elpocsékolni az érzést… de így kifejezetten izgató maradt, bármiféle kellemetlen felhang nélkül. Próbaképpen kinyújtom a kezem, hüvelykujjammal óvatosan végigsimítok Bella kézfején. Máskor is intenzív és hihetetlenül jó érzés hozzáérni, de ez most még az eddigieket is felülmúlja. Mintha nem is hetek, hanem évtizedek, évszázadok óta vártam volna erre. Mintha végre beteljesülhetne valami óhaj, végre elhallgatna a lelkemben valami elégedetlenség, végre elcsitulna valami sürgető kényszer. Jól viselkedik és nem mozdul, ugyanazt a szabályt érvényesíti a mostani érintésre is, mint ami a csóknál áll. Így maradok, az ujjam apró köröket ír Bella kézfején, miközben az arcát figyelem: lehunyt szemét, hetyke orrát, mosollyal játszó ajkait, azt a szép, sápadtfehér bőrét…

„How can you see into my eyes like open doors
leading you down into my core
where I’ve become so numb
without a soul my spirit sleeping somewhere cold
until you find it there and lead it back home”

Meglepetésemben önkéntelenül tágra nyílik a szemem. Ahogy a szövegre figyeltem… ismerős. Mintha… mintha csak rólam szólna. A saját gondolataim. Vagy… Bellára sandítok. Ő is hasonlóan meglepett arcot vág. Szóval neki is feltűnt. Ez mintha csak nekünk szólna. És éppen az első szám ezen a CD-n…
~Te vagy az egyetlen, aki ismerhet, Bella! És te egészen máshogy, mint a családom. Ők sem _ismerhetnek_ igazán, csak a viselkedésem, a döntéseim, de te… te egészen belém látsz, még az elrejtett, eltemetett, régen megfulladt érzéseimet is észreveszed. Élő halott voltam, mielőtt veled találkoztam, valódi vámpír, szinte érzéketlen, alvajáró… De te valóban felébresztetted a lelkem, a régit, azt, aki emberként lehettem talán, aki képes várni, vágyni, szeretni, félteni… ez a te érdemed, Bella!~
Bárcsak ki merném ezt mondani hangosan is! De…
~Igen… még félni is megtanítottál! Félek attól, hogy valami rosszat teszek, és emiatt elveszítelek, ezért inkább hallgatok.~
Illetve…

A refrént már együtt éneklem Amy Lee hangjával. A zene a véremben van (kicsit ironikusan használom ezt a szófordulatot), bár többnyire a zongoránál kamatoztatom ezt a tudást, mert ritkán sikerül jó dalszövegeket írnom. A szavakkal nem bánok valami ügyesen. De a hangom… egy vámpír hangja nem véletlenül olyan, amilyen: vonzó, igéző. S ezt gyönyörűen Evanescence csodás dallamainak szolgálatába lehet állítani. Nem szoktam énekelni, korábban mi okom is lett volna rá? Hiszen az inkább az érzelmek kifejezésére való, én pedig érzéketlen voltam. Egészen Bella felbukkanásáig.

„(Wake me up)
wake me up inside
(I can’t wake up)
wake me up inside
(Save me)
call my name and save me from the dark
(Wake me up)
bid my blood to run
(I can’t wake up)
before I come undone
(Save me)
save me from the nothing I’ve become”

~Mert nélküled… nélküled semmi vagyok, Bella. Te mentesz meg engem…~
Ha ember lennék, valószínűleg peregnének a könnyeim. Olyan erős, olyan intenzív ez a pillanat, ezek az érzések: a furcsa vibrálás, szikrázás közöttünk, amit a zene indított el, a gondolatok, amikre a szöveget hallgatva rádöbbenek, és az a kínzó vágy, hogy kimondjam őket… még szerencse, hogy itt van a dal: ezt énekelni az egyetlen lehetőségem, hogy közöljem. Hiszen pontosan illeszkedik. Bella is megérti… ugye, megérti? Persze. Hisz remek megfigyelő. Legfeljebb majd beszélünk róla, nehogy téves következtetéseket vonjon le abból, amit lát, illetve most éppen hall.

„Now that I know what I’m without
you can't just leave me
breathe into me and make me real
bring me to life”

Megdöbbenve meredek rá. Ezúttal nem csak az én hangom csatlakozott a felvételhez, hanem egy másik: Belláé is. Zárt szemmel, teljes odaadással énekli a sorokat. Egyáltalán nem ütközik ez a kettő, inkább finoman simulnak egymásba.
~Mit jelent ez? Talán… neki is sokat jelentene ez? Talán ő is éppen úgy van vele, mint én… Butaság. „Make me real”… hiszen igazi ő, igazibb, mint bármi más ezen a világon. Ő nélkülem is az lenne. Idővel elfelejtene. De nem akarom. Olyan jó lenne elhinni, hogy tényleg szívből gondolja ezt! De mégsem. Nem, ő nélkülem is teljes. De velem teljesebb. Remélem legalábbis…~

„(Wake me up)
Wake me up inside
(I can’t wake up)
Wake me up inside
(Save me)
call my name and save me from the dark
(Wake me up)
bid my blood to run
(I can’t wake up)
before I come undone
(Save me)
save me from the nothing I’ve become

Bring me to life
(I've been living a lie, there's nothing inside)
Bring me to life”

Váltunk: ezúttal ő énekli Amy Lee sorait, én pedig Paul McCoy közbevetéseit. Dermesztő, mennyire összhangban van négyünk hangja. Jó; a profi énekesektől ez nem meglepő. De… Ha előbb tudom, hogy Bella ilyen gyönyörűen énekel, hamarabb előcsalogattam volna a hangját! Mintha csak egy angyalé lenne… az én személyes angyalom, szépségem.
Nincs is senki ezen a világon, aki ekkora kegyben részesülne, mint én.
Nem tudom, honnan tudta a dalszöveget. Vagy csak ezt a Mix CD-t nem hallgatta, de Evanescence egyéb lemezeit igen, vagy egyszerűen olyan mély benyomást tett rá a dal korábban, hogy most szinte erőlködés nélkül emlékszik vissza a soraira. Mindenesetre nem hibázik közben.

„Frozen inside without your touch
without your love darling
only you are the life among the dead”

Ámulva hallgatom őt, ezúttal én nem csatlakozom. Igaz, ezek inkább az én soraim lehetnének, hiszen én élek idestova 90 éve vámpírok – technikailag halottak – között. És ő az egyetlen élő, az egyetlen ember… Ő az egyetlen melegség, mi pedig a halál előtti jéghideg pillanatba örökre beledermedt lények. Ő az egyetlen, akinek az érintése képes életet lopni belém. Az ujjam újabb öntudatlan körökbe kezd a kézfején.

„(All this time I can't believe I couldn't see
kept in the dark but you were there in front of me)”

„I’ve been sleeping a thousand years it seems
got to open my eyes to everything”

„(Without a thought without a voice without a soul
don't let me die here
there must be something more)
bring me to life”

Az összhang megmarad, ahogy – a dal szerint – egymásnak válaszolgatunk. Mégis úgy érzem, mintha ez a zene rólam szólna, és minél inkább halad előre a szöveg, annál biztosabb vagyok benne. Milyen furcsa… túl hosszú volt az a hat hét, amíg próbáltam magam távol tartani tőle. Milyen sokszor eszembe jutott ez, miközben Jamest próbáltuk tőrbe csalni! Hogy mennyi időt elvesztegettem. Ennyivel többet tölthettem volna vele, ha nem vagyok ilyen ostoba. Talán minden másként alakult volna. Ki tudja? Lehet, hogy én magam mondtam volna el neki az igazságot, még mielőtt kitalálta volna. Viszont az is lehet, hogy elmenekült volna tőlem, mielőtt bármit megmagyaráztam volna, mert elege lett volna a folyamatos hazudozásokból és a ködösítésből… ki tudja? Volna, volna. Minden csak feltételezés. Ahogy alakult, az talán a legjobb volt… De mégsem hiszem, hogy elfutott volna, annál ő kíváncsibb és akaratosabb. Nem nyughatott volna, míg ki nem deríti a titkunkat. De nála, és ebben biztos vagyok, jó helyen van ez a titok is. Aligha találnék nála megbízhatóbb személyt egész Forksban. Vagy akár az egész államban. Mert ő ilyen… nincs párja a világon. Csak ő lehetett rá képes, hogy életet adjon nekem.
De én is életet adtam neki abban a balett-stúdióban. Azzal, hogy megálltam. Ember maradhatott. Nem kellett meghalnia.

„(Wake me up)
Wake me up inside
(I can’t wake up)
Wake me up inside
(Save me)
call my name and save me from the dark
(Wake me up)
bid my blood to run
(I can’t wake up)
before I come undone
(Save me)
save me from the nothing I’ve become

(Bring me to life)
I’ve been living a lie, there’s nothing inside
(Bring me to life)”

Elhalkul a zene. Az utolsó akkordok után villámgyorsan kinyúlok és megállítom a lemezt. Ahogy vége van, a köztünk lévő feszültség is elenyészik. Egy kis szünet nem árt, amíg helyrerakjuk magunkat ezután. Legalábbis nekem szükségem van rá – megrázó volt ez az élmény. Az egész. De hihetetlenül… nem is tudom. Kellemes? Ennél sokkal csodálatosabb, ez túl szegényes szó. Pozitív? Kétségtelen, de nem fedi a valóságot. Nagyszerű? Ez is igaz, de még mindig szegényes. Katartikus? Hm, ez már közelíti a helyzetet.
Lassú, nyugodt lélegzetvételekre kényszerítem magam, vonásaimat semlegessé rendezem, miközben Bellára nézek. Tekintetünk találkozik, maga is hasonló erőfeszítéseket tesz, hogy nyugodtnak lássék. Ellágyul a pillantásom.

- Köszönöm… Bella, ez… gyönyörű volt – suttogom neki halkan. Ezek a mi bensőséges pillanataink.

- Nem, én köszönöm… Köszönök mindent, Edward.


~~~~~~~
Az angolul nem tudók kedvéért:
Bring me to life nyersfordítás (nem saját)

Hogyan tudsz a szemeimbe,
mint a belsőmbe vezető nyitott ajtókba látni,
Ahol olyan béna vagyok lélek nélkül
A szellemem valahol hidegben alszik
Amíg ott megtalálod és hazavezeted.

(Ébressz fel)
Ébressz fel belül
(Képtelen vagyok felébredni)
Ébressz fel belül
(Ments meg)
Szólítsd a nevem és ments meg a sötéttől
(Ébressz fel)
Szólítsd a vérem hogy folyjon
(Képtelen vagyok felébredni)
mielőtt összeomlok
(Ments meg)
Ments meg a sötéttől, amivé lettem.

Most hogy tudom, hogy mi vagyok nélküled
Nem hagyhatsz el csak úgy
Lélegezz belém és tégy valódivá
Élessz fel

(Ébressz fel)
Ébressz fel belül
(Képtelen vagyok felébredni)
Ébressz fel belül
(Ments meg)
Szólítsd a nevem és ments meg a sötéttől
(Ébressz fel)
Szólítsd a vérem hogy folyjon
(Képtelen vagyok felébredni)
mielőtt összeomlok
(Ments meg)
Ments meg a sötéttől, amivé lettem.

Megfagytam belül az érintésed nélkül,
a szerelmed nélkül Kedvesem
egyedül te vagy az élet a holtak között

(El sem hiszem, hogy ezt mindig nem láttam
A sötétben voltam, de te előttem voltál)

Úgy tűnik mintha ezer éve aludnék
Ki kell nyitnom a szemem mindenre

(Gondolat nélkül, hang nélkül, élet nélkül
Ne hagyd hogy meghaljak itt,
muszáj hogy legyen még valami)
Élessz fel

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés