Ott állt előttem. Azt hittem, hogy csak álmodom, és mindjárt megcsíp valaki, vagy felkelt a telefonomon az ébresztő hang.
Lélegezz, Bella! Fel kell kelned!
Egy percen belül ilyenkor általában fel szoktam kelni, de most nem. A kép élesebb volt, mint valaha. Amilyen sokkhatás alatt voltam akkor, ha álom, biztosan fel kellett volna már kelnem. De nem jött az ébredés…

Helyette csak a kép volt ott előttem, ahogy Edward áll a konyha és a szoba között, előtte pedig egy nagy farkas. Az utóbbi tekintete, mintha beszélne vele. Mintha emberi gondolatokkal és érzelmekkel lenne megtömve az a vadállat.
Ahogy beléptünk az ajtón, a farkas felkapta a fejét. Egyenesen a szemembe nézett. Ettől kicsit megijedtem, de bíztam a mellettem lefagyott Alice-ben és Edwardban. Ugyan, Bella, miért bízol te Edwardban? – kérdezte egy hang a fejemben. Lenne elég okom rá, hogy ne bízzak, ebben az esetben viszont nem érdekelt, hogy mit csinált eddig, egy hónapig, és azelőtt. Egy érdekelt: hogy senkinek ne essen baja.
– Mégis mi ez? – néztem Edwardra, majd körbe, a feldúlt házban. A farkas mozdulatlanul állt, mióta láttam. Lehet, hogy egy ilyen állat megijedt?
– Na, te mocskos, mutáns kutya! Ennyi voltál? – morgott Edward a farkas felé.
Az állat megint rám nézett, majd őrült sebességgel elkezdett futni az ajtó felé, és onnan egyenesen kirohant az erdőbe.
– Én még mindig nem értem – néztem körül, majd megint Edwardra.
– Mit nem értesz? – lágyult el Edward hangja, ahogy találkozott a tekintetünk.
– Mi volt ez az állat? – néztem rá már-már kábán.
– Ez a drága barátod volt – nézett megvetően Edward.
– Milyen barátom? – bámultam valami eszméletlenül buta arckifejezéssel.
– A kedves Black fiúcska. – Ökölbe szorította a kezét.
– Jacob? Te miről beszélsz?
– Ő volt – zárta le a témát.

És ha már itt tartunk, drága Edward, te mi a fenét keresel itt? – Ilyenkor szerettem volna, hogy egy pillanatig is meghallja a gondolataim. Nem kéne annyi kérdést feltennem, csak a válaszokat hallgatnám.

– Bella – szólt újra Edward lágyan, bársonyos hangján. – Beszélhetnénk?
– Persze. – Elléptem Alice mellől, és követtem Edward alakját a nappaliba.
A szívem legalább tízszer olyan gyorsan vert, mint normál esetben. Végignéztem, ahogy újra leül a kanapéra, ahogy azt tette egy hónapja. Akkor a fájdalom sugárzott gyönyörű, topáz színű szemeiből. Most a topáztól messze volt az a szín, de a szemei így, vörösben is ellenállhatatlanok és – jelen esetben – hatásosan bűnbánóak voltak.
Egy pillanatig elfordultam tőle, hogy kitisztítsam az agyam, és emlékeztessem magam, hogy miért is lett a topázból rubin. Pár pillanattal később újra ránéztem, és folytatódhatott a hipnotizálás.
– Én annyira sajnálom. – Ekkor egy hideg érintést éreztem a vállamon.
– Hát még én – próbáltam érzelemmentes arcot vágni. Nem akartam – vagyis hogyne akartam volna, de nem lehetett – újra a karjaiban lenni, mert akkor még jobban fájna, ha újra úgy döntene, hogy itt hagy mindent.

Jacob nélkül már nem is élnék. Ő az, aki a második naptól kezdve tűrte a sírást, a hiszti rohamokat és minden fájdalmat, amit látott rajtam. Ő volt az, aki felmelegített a hideg erdei éjjeleken, és bár kettő évvel fiatalabb nálam, mégis testileg, és a gondolkodása is inkább két évvel az enyém felett van. Vele biztonságban éreztem magam. Nem volt előtte titkom, ugyanis Edwardot és a Cullen famíliát első naptól kezdve „vérszopó”-nak hívja, így mindent tud róluk. Nem is lepte meg. Pedig megjegyzem, elmondása szerint nem hisz az ilyen ostoba, régi történetekben.
Ez valamennyire magyarázhatja Edward előbbi kijelentését, miszerint Jacob volt az a farkas. De ha ő lett volna, akkor eddig miért nem mondta meg, hogy át tud változni? Azt hittem, nincs titkunk egymás előtt. Nem gondolhatta azt, hogy megijeszt, hiszen ha együtt tudtam lenni egy száz éves vámpírral, a négyszáz éves apjával és a többi családtaggal, akkor miért pont egy farkastól félnék?
Úgy éreztem, ezt most azonnal tisztáznom kell Jacobbal.
– Edward – kérlelően csengett a hangom –, Megtennél nekem valamit?
– Amit csak szeretnél – csillant fel a fiú szeme.
– Elvinnél engem La Pushba? Mármint a határig.
– Megőrültél? – csattant fel Edward.
– Jó, hát, ha nem viszel, akkor megyek másképp.
– Nem mész sehova! – Megfogta a karom erősen.
– Miért? Ki tiltja meg? Talán te? – néztem rá megvetően.
– Én… és a józanész – morogta szinte csukott szájjal.
– Eljutottam odáig, hogy nem tiltasz te nekem meg semmit. Tiltottál volna eddig! Szükség lett volna rád – néztem a szemébe, de most tényleg ideges lettem.
Edward kezei lehullottak rólam, arca megdöbbent, és a fájdalomtól eltorzult. A háttérben Alice az állát kapargatta fel a földről. A kis szerény Bella talpra állt. És talán igaza is van…?

Kirohantam a házból, és elindultam az erdő felé. Valahol a másik oldalán kellett lennie La Pushnak. Úgy gondoltam, ha tartom a tempót, talán hajnal ötre oda is érhetek.

– Bella… Bella! – hallottam a távolból. A hang ismerősen csengett, és bár nem volt bársonyos, mégis megdobbant tőle a szívem.
– Jacob! – rohantam a hang irányába, majd nekirohantam Jacobnak, akin szokás szerint csak egy farmer volt.
– Hát te mit keresel itt? – ölelt át. Annyira hideg volt az erdőben, Jacob testéből viszont áradt a meleg. Sokszor megöleltem már, de még soha nem éreztem, hogy ennyire meleg lenne.
– Beszélnem kell veled! Öhm… nem fázol? – néztem rá. Tudta, hogy terelni akarom a témát.
– Miért fáznék? Ja, igen, a pólóm. Elhagytam valahol útközben – szorított még mindig magához.
– Nem vagy te lázas? – folytattam az idióta kérdéseimet…
– Nem, teljesen egészséges vagyok. És most már boldog is, mert látlak. – Ebbe persze fülig pirultam, de Jacobtól az ilyen megnyilvánulások teljesen megszokottak voltak.

Végül engedett a szorításából, és elindultunk valamerre az erdőben.

– Visszajött a vérszopód, és te mégis itt vagy? – húzott újra meg újra magához Jacob, ölelés céljából.
– Honnan tudod, hogy visszajött? – néztem rá megdöbbenést színlelve.
– Bella. Valamit el kell, hogy mondjak – fordított maga felé Jacob.
– Edward már felvilágosított, hogy te voltál az a bazi nagy farkas a házamban. De mindezt hogyan?
– Hát, ez egy öröklődő, különleges képesség nálunk. Sam a falkavezér, ő már majdnem egy éve ilyen farkas. Én csak két napja tudtam először átváltozni.
– És ti miért vagytok farkasok? Van valami kötelezettségetek?
– Igen. Védeni titeket, embereket.
– De mégis mitől?
– Hát a drága vérszopóidtól.
Ledöbbentem. Jacob azért változik farkassá, hogy legyen elég ereje megvédeni a normális embereket a vámpíroktól. Az apja, Billy nem farkas, csak mióta a Cullen család visszaköltözött, azóta változnak a fiatalok újra vadállatokká. Hát ez kicsit meglepett. A szívem mélyén azt reméltem, hogy Edward csak hazudott. És mégsem…

***

Jacobbal még sétálgattunk kicsit, közben azt terveztem, hogy fogok bocsánatot kérni Edwardtól, és milyen szép lesz újra az élet. Most éreztem magam először szerelmes tinédzsernek.
– Bella, figyelsz te rám?
– Nem, nem nagyon.
–Szerintem jobb lesz, ha haza ész. Mi még a fiúkkal átfutjuk párszor a környező erdőket, hátha a nőstény vérszopó szagát megtaláljuk valahol, és utána akár mehetünk is.
– Rendben. Köszönöm, hogy őszinte voltál - mosolyogtam rá.
– Én is köszönöm, hogy te meg megértő voltál. – Újra átölelt, és egy pillanat múlva már ott sem volt.

Pár perc múlva hazaértem. Alice és Charlie a konyhában ültek, és beszélgettek. Csak reménykedni tudtam, hogy Edward még nem szaladt világgá, és megmagyarázhatom neki az egészet.

– Sziasztok – köszöntem be.
– Szia, Bella! – jött kórusban a válasz.
– Hol van Edw… – tettem volna fel a kérdést, de Alice félbeszakította a mondanivalóm.
– Charlie-val már megbeszéltük, hogy ma csajos este lesz, és nálunk alszol – kacsintott Alice.
– Rendben. Mehetünk?
– Igen. Köszönöm még egyszer, Charlie.
– Ugyan – bólintott Charlie, akin látszott, hogy TERMÉSZETESEN ALICE KÖZELÉBEN MOST SINCSEN MAGÁNÁL! Ez annyira bosszantott.

Elindultunk a Cullen ház felé. Egyikünk sem akart nagyon megszólalni, pedig lett volna kérdésünk. Csak néztem, ahogy a város, majd a fák is elsuhannak mellettünk. Később elértünk a házhoz, Alice pedig lelassított, begurult a garázsba, leállította a motort, majd felém fordult.

– Te megőrültél? – nézett rám idegesen.
– Miért? – nem is tudtam többet szólni.
– Edward visszajön, majd elküldöd. Ki tudja, hogy hova ment már megint!
– Én vagyok az oka, hogy a bátyád már megint eltűnt. Nagyszerű. Így gondolom, már nem láttok annyira szívesen a házban vendégként.
– Eszedbe ne jusson most elmenni! Ki tudja, hol talál rád Victoria. És… Edward majd megnyugszik – váltott hangnemet Alice. Hirtelen a hangja kedves és ellenállhatatlan lett. Már megint a hülye vámpíradottságok. *Bár mostanság úgy tűnt, hogy Alice képességei nem teljesen működtek jól.

Ahogy pakoltunk ki a kocsiból, Edward megjelent a garázsajtóban. Másik ruha volt rajta, és a haja is másképp állt, de ez nem is volt annyira meglepő. Inkább az, hogy a szemei nem voltak vörösek. Sárgák voltak, mint mikor vadászat után hazajön. Ez Alice-nek is feltűnt, így próbált valamire nagyon erősen gondolni, és nézett Edwardra, akitől gondolom azt várta, hogy válaszoljon a gondolataira, ám a fiú rá se nézett Alice-re. Mintha nem hallotta volna gondolatait…
– Bella – szólalt meg Edward, de a hangja nem volt olyan csábító, mint eddig. Valami furcsa volt benne. – Beszélhetnénk?
– Igen – válaszoltam tömören – Mondd!
– Szeretnék inkább az erdőben beszélgetni veled – mondta. Séta ilyenkor?
– Rendben, menjünk – fogtam a kabátom, és elindultam Edward felé, aki mosolygott.

Lépteink lassan az erdő felé vezettek, majd mikor már a Cullen ház fényeit sem láttam, Edward végre belekezdett a mondanivalójába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés