- Hé, Lili, hallasz? – egy picit megráztam a húgom vállát, aki erre felfigyelt.
- Mi? Ja… ööö, persze…
- Mi történt? – leültem mellé a padra, miközben Lili a halántékát masszírozva próbálta összeszedni a gondolatait.
- Nem tudom… - fakadt ki végül. – Egyszerűen nem kaptam levegőt…
- De hát ez nálunk nem akkora probléma… - értetlenül bámultam Lili arcát, mire dühösen felém fordult. A szeme feketén villogott.
- Köszönöm Mr. Mindentudokarrólhogymibajaahúgomnak!
- Jól van, na, csak egy megállapítás volt… - morogtam, mire Lili felsóhajtott.
- Oké, tudom, ne haragudj. Fogalmam sincs, mi van velem… - arcát a kezeibe temette. Biztosra vettem, ha tudnánk sírni, Lili már úszni tanítaná az egereket. Átkaroltam a vállát.
- Hé, mi van? Nem szoktál ennyire kiborulni…
- Nem tudom… csak ott az ebédlőben… ahogy az a másik két vámpír ránk nézett… olyan érzésem volt, mintha valaki belűről próbálná szétnyomni a mellkasom…
- Aha… - hát, nem valami értelmes megnyilatkozás…
- Lili! Connor! – Rachel emberi futással közeledett hozzánk. – hé, mi történt?
- Nem tudjuk, de te nyerted a „Nap Kérdése” versenyt… - mondtam, mire csak egy szúrós pillantást kaptam válaszul.
- Connor, azt hiszem, jobb lenne, ha most hazavinnéd Lilit – Rachel megsimította a húgom még hozzánk képest is sápadt arcát.
- Nem, semmi baj, jól vagyok! – Lili azonnal felpattant a padról, és felvillantotta a szokásos vigyorát. – hűha, már ennyi az idő? Sietnünk kell, mindjárt becsöngetnek!
Megadóan sóhajtottam, majd egy bátorító mosolyt küldtem anyánk felé, és követtem az ugrándozó Lilit az épületbe.
- Biztos jól vagy? – kérdeztem, amikor a folyosón elváltunk egymástól.
- Persze, kutya bajom! – a húgom még egyszer rám vigyorgott, és elsietett a tornaterem felé. Felsóhajtottam, és besétáltam a földrajz terembe. Mivel nem találtam üres padot, önszántamból, pedig eszem ágában sem volt senki mellé beülni, nekivetettem a hátamat a falnak, és körülnéztem. A terem nem volt túl nagy. A falakon mindenütt különböző térképek lógtak, a tanári asztalon, pedig egy gigantikus földgömb foglalt helyet. A nyitott ablakon keresztül friss levegő áradt be, de még ez sem tudta elfedni az illatot, ami megcsapta az orromat. Követtem az illatot a tekintetemmel, és nem csalódtam. Az utolsó padban ott ült a rövid, fekete hajú vámpírlány. A tekintetével engem fürkészett. Nem tudom, meddig bámulhattuk így egymást, de már csak arra tértem magamhoz, hogy bejön a tanár. Magas, fiatal férfi volt, hosszú, barna haját hátul egy copfba fogta. Fekete keretes szemüvege megcsillant a neonfényben, ahogy rám mosolygott.
- Biztos te vagy Connor, ugye?
Bólintottam.
- Oké. Én Mr. Richard Matthews vagyok. Köszöntelek az osztályban!
Biccentettem neki, mire a tekintetével az osztályt kezdte pásztázni.
- Hova is ültesselek… á, ülj csak oda Alice mellé. – jegyzetfüzetével a fekete hajú vámpír felé bökött. Egy percre lebénultam, de utána nyugodtan odasétáltam, és helyet foglaltam mellette. Egy ideig mindketten az órára figyeltünk, de aztán én nem bírtam tovább, és ránéztem. Ő viszonozta a gesztust, és a tekintetünk találkozott.
- Ki vagy te? – még hozzánk képest is halkan kérdezte, de meghallottam.
- Miért érdekel? – mordultam rá a lányra. Ő azonban nem tágított, csak még közelebb hajolt hozzám. Lehelete a nyakamat csiklandozta.
- Csak szeretem tudni, hogy milyen vámpírral állok szemben…
- Connor Richardson – magam is meglepődtem, hogy ilyen könnyen bemutatkoztam.
- Alice Cullen – angyali mosollyal fordult vissza a tábla felé. – a kőzetlemezek egymásra tolódásának az eredménye.
- Helyes, Miss. Cullen – Mr. Matthews most felém fordult.
- Connor, megmutatnád nekünk a Laurázsiai lemez mozgásirányát?
- Hogyne… - egy hatalmas műmosollyal kisétáltam a táblához, és látszólag letaglózó lelkesedéssel húztam végig az ujjamat a falra függesztett térképen.
- Nagyszerű, Mr. Richardson, foglaljon helyet! – kissé bamba arccal másztam vissza Alice mellé. Csak most tűnt fel, hogy ez a tanár hol tegez, hol pedig magáz…
- Mikor érkeztetek? – Alice kíváncsi szemei engem fürkésztek. Mr. Richardson visszafordult a földgömb felé, így kénytelen voltam Alicera figyelni.
- Mi ez, valami vallatás?
- Csak kíváncsi vagyok…
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik… - morogtam az orrom alatt, mire Alice vágott egy grimaszt.
- Most komolyan…
- Tegnap hajnalban.
A kérdés délutánnak a csengő vetett véget. Én szokásomhoz híven kislisszoltam még a tanár előtt, de a folyosón beleütköztem Lilibe.
- Á, szevasz Connor! Mehetünk?
- Nem! Szerinted? - dörrentem rá a lányra, és elhúztam mellette. Kiérve a parkolóból szembefordultam a mögöttem siető húgommal. – Ne haragudj, de szeretném kiszellőztetni a fejem… hazavinnéd a kocsimat?
- Persze… - Lili elvette a slusszkulcsot, de még visszafordult hozzám. – De ugye nincs nagy baj?
Válaszul csak megrántottam a szám szélét, majd zsebre dugott kezekkel elindultam az erdő felé. Szinte szétrobbantam a feszültségtől, pusztítani akartam. Tele voltam kérdéssel. Hogy kerültek ezek a vámpírok ide? Bár, igaz, valószínűleg ők voltak itt előbb. Cullen… miért olyan ismerős a név? Már mélyen bent jártam az erdőben, amikor megéreztem egy fantasztikus illatot. Kicsit emlékeztetett a liliom illatára. Ember volt. Némán elindultam az illat irányába. Mikor kiértem a tisztásra, ahonnan a lány szaga jött, ledermedtem. Nem hittem a szememnek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés