Este nyolckor mentek el vadászni Edwardék. Bella a faházban maradt egyedül. Újra körbejárta a házat, evett pár falatot, majd fogott egy könyvet és elkezdte olvasni. A könyv egy koreai nő sorsát, életét mutatta be és Bella annyira belemerült, hogy észre sem vette, hogy váratlan vendége érkezett.
- Szia Bella! – Köszönt neki Victoria. – Nem nehezíted meg a dolgom.
A lány felpattant helyéről és rémülten nézett Victoriára.
- A többiek bármikor megjöhetnek! – mondta.
- Áh! Azt nem hinném – mosolygott Victoria. – nagyon messzi elmentek. Nem segít neked most senki!
Azzal hatalmas pofont adott Bellának, aki elesett és beverte a fejét az asztalba. Autófékezés hallatszott kintről. Victoria felkapta a lányt és bement vele a konyhába. Hallotta, ahogy nyílik az ajtó és belép rajta valaki.
- Hahó! Valaki! – hallatszott be a hang. – Hol vagytok? Bella!
Nem jött válasz. Victoria a konyhában várta, hogy az ismeretlen távozzon. Nem foglalkozott Bellával. A lány eközben feleszmélt, de nem akart üvöltözni, mert félt Victoriától. Belekapaszkodott az egyik székbe és elrántotta azt. A hangra mind Victoria, mind az idegen felfigyelt. Victoria leguggolt Bella mellé, megfogta a hajánál fogva és belevágta a fejét a hűtőbe. Felállt és az ajtó fele nézett. Nem látott senkit. Egy hang hallatszott a háta mögött:
- Csak nem engem keresel?
Victoria megfordult. Rosalie állt vele szembe.
- Te szuka! – sziszegte Victoria. – Megöllek!
- Csak szeretnél – szólt Rosalie, és akkorát rúgott Victoria mellkasába, hogy az végig szántotta a konyhaasztalt és az előszobában landolt. Próbált feltápászkodni, de Rosalie már ott állt fölötte. Szánakozó pillantással vizslatta Victoriát. A lány ujján észrevette az egyik kedvenc gyűrűjét, amit sok-sok éve Emmettől kapott és azt hitte elhagyta valahol.
- Elloptad a gyűrűmet! – üvöltötte dühösen miközben akkorát rúgott a lányba, hogy az, az előszobából az elválasztó falon keresztül bejutott a nappaliba. Rosalie odalépett és lehúzta az ujjáról a gyűrűt.
- Ez az enyém!
Kiszaladt Bellához a konyhába, aki már összeszedte magát annyira, hogy felálljon. Rosalie segített neki.
- Tudsz futni? – kérdezte tőle.
- Igen – válaszolt Bella.
- Akkor futás!

Kifutottak a házból, be az erdőbe. Keresztülszaladtak az erdőn, le a domboldalon és berohantak az erdő másik felébe. Rosalie megállt. Beleszippantott a levegőbe.
- Közel van – mondta. – Fuss, tovább Bella ki a tisztásra ott állj meg. Bármi történik, bármit mond, ne menj sehová. Érted?
A lány bólintott.
- Fuss!
Rosalie a másik irányba kezdett futni és lassacskán el is tűnt a fák között. Bella arra futott tovább, amerre a lány mondta és hamar ki is ért a tisztásra. Körülnézett. Az egész területet erdők szegélyezték. Lerogyott a tisztás közepén. Semmi erőt nem érzett magában fájt a lába, az arca és a feje. Levegőt is alig kapott már. A pihenés azonban nem tartott sokáig. Pár perc elteltével már Victoria is ott volt a tisztáson Bellával szembe.
- Cserbenhagyott az a szajha? – kérdezte sajnálkozó hangon Victoria.
- Elváltunk. Neked úgyis én, kellek – válaszolta Bella.
- Ez igaz! Tudod azért ez érdekes. Az egyik pillanatban még segít a másikban meg egyedül hagy.
- Én kértem! – vágta rá a lány.
- Hát persze! Mintha te bármit is kérhetnél tőle! Régóta figyellek és figyelem őt. Nem tartom többre egy hisztis, öt dollárért bármikor szétkefélhető ribancnál. Te egy ilyenben bízol? Azt hiszed segíteni fog? Tévedsz! Nem fog! – rázta meg a fejét Victoria.
Elkapta Bella kezét és felrántotta. A lány azonban védekezett, belekarmolt Victoria kezébe. A lány felnevetett.
- Ez minden?
- Nem – mondta Bella és akkora jobb egyenest adott a lánynak, hogy az megtántorodott.
- Ez már valami, de még mindig nem elég – jelentette ki Victoria miközben szemkörnyékét tapogatta.
Tudta jól, hogy Bellának ebben az ütésben volt az összes ereje. Ha akarna, akkor sem tudna nagyobbat ütni, mert a kezét nem tudja felemelni.
- Na gyerünk! – parancsolta Victoria miközben megmarkolta Bella karját. – Nem töltünk itt több időt! És ne reménykedj a kis cafkában, mert nem jön vissza!
A lány azonban bízott Rosalie-ban. Menetközben hátra nézett és szemei az erdőt fürkészték.
- Mondtam, hogy haladj! – üvöltött Victoria és felpofozta a lányt, majd tovább vonszolta.
Bella még mindig hátrafelé tekingetett, amikor egyszer csak megpillantotta Rosalie alakját. Szaladt felé, kezében fehér kardigánjával, ami még rajta volt mikor szétváltak és nyomában több tucat kiéhezett farkassal. Egyre közelebb és közelebb ért hozzájuk, így a farkasok morgása is közelebbről hallatszott. Victoria megfordult, de Rosalie már beérte őket. A lány Victoriára dobta kardigánját, megfogta Bella kezét és elrántotta. Éppen időben! Ahogy Bella karja kiszabadult a nő kezének a szorításából, abban a pillanatban negyven kiéhezett farkas ugrott Victoriára és kezdte el marcangolni. Rosalie és Bella csak futott nem nézett hátra, hallották a lány dobhártya szaggató sikolyát és annál gyorsabban szedték a lábukat. Berohantak az erdőbe, keresztülszelték a patakot, amely kettéosztotta a területet. Rosalie lassított, pár perccel később pedig már csak sétált.

- Itt biztonságban vagyunk. A patakig az ő területük, azon túl a miénk – magyarázta.
- Mi lett Victoriával? – kérdezte Bella.
- Felfalták. – kapta a hideg választ a lánytól. – Tőle már nem kell tartanunk.
- Hová megyünk?
- Vissza a faházba. Vagy nem szeretnél oda menni?
- De! Szeretnék megfürödni és aludni. Te haza mész?
- Nem, nem hinném. Se cipőm, se ruhám itt kell maradnom.
Bella most nézett végig rajta. Tényleg nem volt a lábán cipő, pedig egy magas sarkú lakkcipőben jött és a farmerszoknyája is eléggé meg volt tépázva. A top pedig teljesen cafatokban lógott rajta.
- Messze vagyunk még?
- Nem már csak egy kanyar.
Tényleg csak egy kanyar volt és megpillantották a házat. Bella olyan gyorsan kezdte el szedni a lábait, hogy észre sem vette, de már szaladt. Rosalie csak sétált tovább ügyet sem vetett a lányra. Az meg csak szaladt, szaladt egészen a bejárati ajtóig. Az ajtó nyitva állt és ő belépett. Alice rohant elé.
- Bella! Jól vagy? Mi történt? Hol voltál? – faggatta a lány.
- Én… Én… Fürdeni szeretnék – felelte Bella teljesen kimerült hangon.
- Ok! Jól van. Megcsinálom a fürdő vized és bekészítek néhány törölközőt, de előtte lekezelem a sebeidet!
Bella lerogyott a kanapéra. Semmit nem érzékelt abból, amit Alice csinált. Ott a kanapén ülve elaludt. Pár perccel később a fiúk is megjöttek hatalmas ajtócsapkodások közepette. Alice kilépett az előszobába és csendre intette őket.
- Halkabban! – ripakodott rájuk. – Bella alszik.
Edward berontott a nappaliba és megállt a kanapé mellett. Csendben figyelte a lányt, ahogy alszik, majd visszament a többiekhez.
- Hogy jött vissza? Mi történt? Hol volt? – érdeklődött Edward Alice-től.
- Nem tudom, nem mondott semmit csak lerogyott a kanapéra és elaludt.
Nem sokára Rosalie is beért. A többiek meglepetten néztek rá.
- Te mit keresel itt? – nézett rá kérdőn Edward.
- Tiszta ruhát, cipőt, és ha ennyire zavarok, akkor el is megyek! – válaszolta Rosalie sértődötten. – Ja, és nem kell megköszönni, hogy megmentettem a szűz pecsenyédet! Szívesen kockáztattam a bőröm épségét a te egészséges szexuális életed miatt!
A lány bement a szobájába. Edward is ment volna utána, hogy adjon neki két egyforma pofont, de Emmett visszafogta.
- Hagyd, majd én elintézem – nyugtatta meg a fiú.
Bement Rosalie után a szobába.
- Muszáj volt ezt?
- Igen! Mert nehéz lenne nekem megköszönni bármit is? Alice arcáról lerítt, hogy szerinte én vertem meg Bellát.
Miközben beszélt a szekrény fiókjait húzta ki és túrta át ruha után kutatva. Az utolsóban talált egy piros pólót és egy farmert.
- Már csak egy cipő hiányzik – motyogta az orra alá.
- Nem akarsz itt maradni?
- Nem! Nincs ruhám, nincs cipőm és fürdeni is szeretnék.
- Egy, van ruhád, kettő, a cipőiddel van tele a cipős szekrény és három, az egyik fürdőszoba közvetlen a szobádból nyílik. Rossz kifogások! És különben is – lépett elé a fiú – a fürdéshez nem kell ruha.
Kivette a lány kezéből a ruhadarabokat és megcsókolta őt.
- Egyébként is, ha megfürödtünk utána amúgy sem akarsz majd felöltözni!
- Hú, de magabiztos valaki! – mosolygott Rosalie.
Szép lassan elindultak befelé a fürdőszobába miközben vetkőztették egymást.

Bella másnap délben ébredt fel. A konyhából hallotta a hangokat, ezért oda ment először.
- Jó reggelt álomszuszék! – mosolygott rá Edward. – Hogy vagy? Minden rendben?
A lány végignézett magán.
- Ha a szagomat és a port leszámítom… Igen! Minden rendben. Elmegyek fürdeni.
- Ok! Szólj, ha bármiben segíthetünk!
- Jó! – elindult, de aztán vissza is fordult. – Rosalie jól van?
- Igen – bólintott Edward.
A lány ezután tényleg elment fürdeni. Azután pedig jól megebédelt, mert már nagyon éhes volt. A kis társaság délután háromkor indult haza.

Hazaérkezésük után nem sokkal a szüleik is megjöttek.
- Sziasztok! – hallatszott Esme hangja az udvarról.
- Hello! – köszöntek a fiatalok.
- Milyen volt a nyaralás? – kérdezte Jasper.
- Nagyon jó és épp ezért nyáron is el fogunk utazni egy hónapra.
Végig nézett gyerekein.
- Rosalie hol van?
- Pontosan vagy megközelítőleg? – érdeklődött Jasper.
- Mi ez a buta kérdés? – háborodott fel Esme. – Persze, hogy pontosan!
- Emmett farkán – jött a válasz.
- Ennyire nem kell pontosan! – szólalt meg az apja az ajtóban. – Bella, hogy érezted magad a hétvégén?
- Jól, köszönöm.
- Nem unatkoztál ugye? – nézett rá Esme.
Bella agyán végigfutott az egész tegnap este.
- Nem! Nagyon izgalmas volt – jelentette ki a lány.
- Sok gond volt Rosalie-val? – nézett Edwardra az apja.
- Igen! – vágott közbe Alice. – Folyton piszkálódott és bunkó dolgokat vágott a fejünkhöz.
- Csak a tiedhez! – mosolygott rá Rosalie, miközben lejött a lépcsőn.
- Mit kértem tőled Rose? – kérdezte tőle az apja.
- Azt, hogy legyek kedves Bellához. Hozzá kedves voltam! Alice-t meg nem mondtad! – védekezett a lány.
- Igazad van – ismerte el a férfi. – Emmettről valami hír?
- Jól vagyok, köszönöm! – nézett le rájuk a fiú az emeletről. – Hogy éreztétek magatokat a hétvégén?
- Fantasztikusan – mondta sugárzó arccal Esme. – Nyáron is elmegyünk, csak akkor egy egész hónapra.
- Remek – szólt Jasper fülig érő szájjal. – A nyáron is összejöhetne a társaság és bulizhatnánk!
Mindenki mosolygott egyedül Rosalie arcán látszott, hogy annyira kívánja a közelgő nyarat, mint púpot a hátára.