Egy halálhír, egy változás

(Alaszka, késő délelőtti órák)

-         Hogy kéri a húst Mrs. Black?

A konyhából kiszűrődő elégedett hang hallatán elmosolyodtam, egy lassú vontatott mozdulattal kinyújtóztam az ágyon.

-         Nyersen! – leheltem ki halkan óhajom, válaszként egy fitymáló prüszkölést kaptam. A hatodik erőteljes felsercenés után rájöttem ajánlatos felkelnem, mert nem marad hőkezeletlen hússzelet. – Épp az utolsó pillanatban – sóhajtottam fel és elkaptam Jake csuklóját, megfékezve álnok tervében. Megadóan elzárta a tűzhely lángját, a kezemben fityegő utolsó véres cafat alá tolt egy tányért és az asztal felé ösztökélt hatalmas tenyerével.

-         Jó reggelt! – mosolyogtam rá békülékenyen. Hatalmas vigyort és egy „te vagy a legszebb, mit valaha láttam” ellágyult pillantást kaptam.  Béketárgyalás megoldva, most már végre az ételre is figyelhettem; két szerencsétlen húzásig ügyködtem a késsel, majd sietve szétszaggattam falatokra reggelim és ujjaim közé fogva szemezgettem a darabkákból. Jake újfent grimaszt vágott. Mély levegőt vett és tudtam mi jön: „Próbálj civilizáltan és - legfőképp - nőként viselkedni, mikor asztalnál eszünk.”

-         Mit csinálunk ma? – érdeklődtem angyali ártatlanságot erőltetve magamra. Könnyen belement elterelő hadműveletembe.

-         Arra gondoltam… - pimasz vigyorral hatásszünetet tartott. A tányér alján összegyűlt vért ujjammal feltöröltem és várakozásteljesen számba dugva szopogattam. Derültsége hirtelen eltűnt arcáról, orrlyukai finoman megremegtek, én is beleszagoltam a levegőbe: vendégünk érkezik. Újabb szippantás, bizonytalanságom megmaradt. Kérdőn néztem Jake-re.

-         Edward – morogta kissé csalódottan.

-         Anya?

-         Egyedül jön.

Mély levegőt vettem, hiába, nem voltam képes szüleim illatát megkülönböztetni, olyan egyformák voltak, csak vadászat után más egy leheletnyit. Jake felállt, és kezem után nyúlt.

-         Mi az? – kérdeztem székről felrántásom okát nem értve.

Egy jelentőségteljes pillantást vetett magára, majd rám, és némán elkerekítettem számat.

-         Egy pillanat apa – kiáltottam észrevéve Edward alakját az ajtónak hátat fordítva. – Kösz, hogy szóltál neki – lihegtem hálásan férjem felé, miközben egy farmer nadrágba rántottam bele magam. Találomra felkaptam egy… izét, meg egy másikat… és pár másodperc múlva megdermedtem a tükör előtt. – Ööö egy kerek perc, apa! – lekaptam a kötött pulcsit és az esküvői ezüst szatén szandált magamról; egy kicsit alaposabban néztem körbe ruhatáramban.  Jake már úton volt lefelé a lépcsőn. Mályvaszínű ing, sötétkék cipő, hozzá illő kis kendő nyakamba és már repültem is apa karjaiba.

„Örülök, hogy itt vagy!”  - öleltem körül boldogan. Kissé megremegett, elhátrálva tőle kérdőn néztem rá.

-         Sajnálom, hogy elrontom a házassági évfordulótokat – ezt a részt sziszegve ejtette ki gyilkos pillantást vetve férjem felé. Hátam mögött kezemmel intettem Jake felé, hogy jöjjön közelebb, kezemmel megragadva kértem, hogy koncentráljon inkább a tegnapi meccs eredményére, ne a mai terveire. Apa szánalmas ügyködésemen halványan elmosolyodott.

-         Haza kell jönnöd! Bella nincs jól.

-         Mi történt?

-         Ma reggel tudta meg, hogy az utolsó ismerőse is meghalt.

-         Akkor végre hazamehetünk Forksba – ujjongott Jake mögöttem – Az öreg Mike, milyen sokáig bírta, kilencven… valahány év, lenyűgöző – mélázott fennhangon.

Összerándultam apa arcát látva.

-         Természetesen azonnal indulunk. Biztos ki van borulva.

-         Nem ilyen estek kezelésére tartjátok Jaspert? – méltatlankodott meghiúsult ünneplésünk miatt Jacob.

Jake mióta családunk hivatalos tagja, apa méltán híres önuralma kezd kifesleni. Néhány száz kilométer lakhelyeink közt eddig megőrizte a családi békét, de most, hogy Forks felszabadult… az eshetőségek elborzasztottak. Most nem szabad erre gondolnom! – utasítottam magam. Elővettem kocsim, az elkönyörgött Volvo kulcsát, és szaladtam ki a garázsba. Senki sem követett. Lassítottam légzésem ütemén, hogy tisztán halljam, miről beszélnek a hátramaradottak.

-         Neked nem kell jönnöd!

-         Próbálj meg itt tartani!

Jake dacos hangja apám számára katalizátorként működött.  Gyors sprint vissza.

-         Indulhatunk?

Apa bólintott, Jake karba tett kézzel meredt rá.

-         Akarod a régi kocsid vezetni? – érdeklődtem lágy hangon, hogy a kemény vonások eltűnjenek fehér arcáról. – Rosalie három napja volt itt, kicsit helyrerázta az öreglányt. Most már nem akarja bezúzni – mosolyogtam rá. – Már szerinte is egy pofás veterán darab.

Jake kérdőn kitárta karját: vele mi lesz? Fejemmel a kocsi felé intettem, ő halványan megcsóválta fejét, már nincs olyan meghitt viszonyban apósával, hogy egy kocsiban összezárva biztonságban lehessenek.

-         Akkor fuss! – tanácsolta keményen Edward.

-         Vadászidény van – forgatta szemét Jake.

-         Egy sörét bekapása még hasznodra is válhat, kevesebbet fogsz mozogni.

Megrázkódtam, előző esti együttlétünk elég elevenen éghetett Jake elméjében.

-         Apa! – korholtam le. Kikérhettem volna álszentségének okát, hisz nem egy teljes önfeledt éjszaka fültanúja voltam szüleim házában, de nem akartam az indulatokat szítani.

-         Mindkettőtöket annyira szeretlek…

Jake kényszeredetten felnevetett.

-         Ez kezd milyen ismerős lenni…

-         Gyufa a konyhában, fa a kandalló mellett… Oldjátok meg, én elmentem anyához.

Beugrottam a volán mögé és alig több mint fél óra múlva már a Cullen alaszkai házához vezető útra hajtottam fel, rekordot nem döntöttem, de nem is kapcsoltak le a rendőrök és a jeges aszfaltról sem sodródtam le.

Szerettem hazajönni, élveztem a kitüntető figyelmet. A pici, halandó kistestvér visszatért a fészekbe… óvatoskodó, de mégis fullasztó öleléseket kaptam.

-         Hol a pincsid? – tolt el magától Rosalie egy kis fintorral.

Az ablak felé fordultam és próbáltam a fák közül kivenni közeledő alakjukat, de nem volt szerencsém, a levegőbe szagoltam, de csak magamon érzetem illatukat. Remélem nem fogadták meg tanácsomat és raktak máglyát egymásnak. Kétségbeesve fordultam Alice felé.

-         Edward úton van - jegyezte meg.

-         Valami gyilkos düh? – óvatoskodtam kérdésemmel.

-          A szokásosnál semmivel sem több – mosolygott rám.

Megnyugodva mentem fel a második emeletre szüleim hálójába. Anya az ágy szélén ült, előtte egy újságpapír hevert, a főcímet el sem kellett olvasnom, tudtam, hogy a forksi napilap az. Alaszkáig elpostázni ezt, egy halálhírektől rettegőnek… Megcsóváltam fejem. Hány alkalom volt, hogy láttam ezt a néma szenvedést arcán; egy tökéletes merev testbe zárt kétségbeesett lélek… szörnyű volt.

-         Anya – suttogtam. Tudta jól, hogy itt vagyok, de hangom hallatáig egy jelét sem mutatta ennek. Szemöldökét halványan, kissé hullámozva emelte meg, néma könyörgését megértettem és karjai közé bújtam. Ismertem, tudtam mi játszódik le benne. Itt voltam vele Billy, Sue, nagyapa, Phil, Renée, Jessica, Ben, Angela halálhírekor és most, hogy az utolsó halandó is elszakadt tőle… tudtuk a legközelebbi én leszek. Távoli jövő, nekem legalább is, neki sokkal rövidebb időnek tűnt. Kemény, hideg hátát lassú ütemben simogattam, tudatni akartam, hogy vele vagyok. Számára a halál rémisztőbb volt, mint nekem, aki részese lesz; ő az űrrel fog együtt élni örökké. Bárcsak Jasper tudna segíteni, bárcsak anya hagyná…

Az ajtó kinyílt és az életben maradt családtagjaim léptek be rajta. Apa háttérbe húzódva felvette anya szenvedő tekintetét. Ha Bella szenved Edward is, ha Edward akkor Bella, mint egy ikerpár.  Anya apára nézett és még jobban elkomorult. Jake körbepillantott az arcokon és hatalmas léptekkel odajött hozzánk.

-         Szó szerint életet hozunk ide – morgott orra alá. - Bell – suttogta kérőm, mint egy apa durcás gyermekének, kézfejét sután megcirógatva és szerepemet átvéve átölelte. - No – két hatalmas vigasztaló ütést mért hátára, megremegtem hallatán, de anya észre sem vette erősségét.  – Te buta vén csont – Edward felszisszent a sarokban. – Mindig sejtettem, hogy többet érzel Mike Newton iránt, mint mutattad. Most már bevallhatod, Edward megérdemel ennyit…

Apa gyilkos ösztönbe lendült, de anya megelőzte… Jake hatalmas vigyorral fogadta a torkára fonódó ujjakat. A terv egy része bevált, anya kizuhant apátiájából, de…

-         Azt mondja nem híve a családon belüli erőszaknak – fordította apa felénk férjem mondandóját.

-         Ezt nem hagyhatom ki – Rosalie az előre várható események izgalmával arcán dőlt neki az ajtófélfának, ami keservesen nyikorgott egyet. Emmett ezalatt „Bunyóóó” harsogással rohant fel a lépcsőm, Alice előtt.

-         Azt hiszem Alice hamarosan egy esküvőt kell megtervezned. Emlékszel arra a kis félvérre, akinek olyan jó illata volt… nem jut eszembe a neve… Renesmee kérője volt. Remélhetőleg hamarosan egy új családtagunk lesz, és eggyel kevesebb – sziszegett Rose Jacob felé.

Én eközben csak nyeltem egyet, majd még egyet; túl sok lett, elsírtam magam.

-         Gonosz vámpírok – hallottam Jake elfúló bosszankodását.

-         Buta kutya – suttogtam, és megkönnyebbültem, mikor meleg keze hozzáért arcomhoz.

-         Áh – hallottam Emmett csalódott felsóhajtását. – Túlburjánzik a romantika ebben a családban. Mi van veletek Cullenek? ! Gyerünk, harcoljunk! – heves kiáltása után néma csend ülte meg a házat – Elmentem keresni egy jegesmedvét, majd jövök – mondta kelletlen eltávozása előtt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés